Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)

1994-11-25 / 40. szám

Paksi Hírnök 1994. november 25. SZDSZ, VÁROSI PROGRAM fizetett választási hirdetés ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK A Szabad Demokraták Szövetsége eredményesnek ítéli az első szaba­don választott önkormányzat munkáját. Nagy örömünkre a támoga­tásunkkal mandátumot szerzett képviselők az eredmények elérésében tehetségükkel és munkájukkal meghatározó szerepet játszottak. A képviselő-testület sikerrel­­­ oldotta meg a demokrá­­cia szabályainak megfe­jt­é felő városirányító és vá­­rosműködtető szerveze­tek kialakításának úttörő fel­adatát. Az intézmények végre valódi önállóságot kaptak, így a felmerülő problémákat helyben oldhatták meg, ott, ahol a prob­lémák keletkeztek. Szigorú pénzügyi fegyelem tartásával, valamint az intéz­mények tényleges szükségletei­nek legjobban megfelelő, ún. null-bázisú költségvetés készíté­sével sikerült elérni, hogy az atomerőmű ittléte miatti több­letbevétel teljes összege, a négy év alatt 1,3 milliárd forint, a vá­ros fejlesztésére fordítódott. A vagyon- és ingatlangazdál­kodás területén megkezdődött a Dunacenter Kft. vagyonkezelő holdinggá szervezése, a megyei vállalatból kiválva létrejött a Vízmű Kft., ami olcsóbb és biztonságosabb vízszolgáltatást eredményezett, az igényeknek megfelelően a bérlők megvásá­rolhatták az önkormányzati la­kások nagy részét. Rendelet született a munkahelyteremtő beruházások támogatására, melyben adókedvezmények, in­kubátorház létrehozása, ked­vezményes telekvásárlási lehe­tőségek szerepeltek. Az oktatásban a tanulók lét­számának csökkenése ellenére nem csökkent a tanulócsopor­tok száma, a kisebb létszámú csoportok működése volt a mi­nőségi fejlesztés stratégiai esz­köze. Megkezdődött a pedagó­gusok munkakörülményeinek javítása és lehetővé vált a szak­mailag kiemelkedő teljesítmé­nyek anyagi elismerése. Meg­oldódott a szakmunkásképző elhelyezése, támogatta az ön­­kormányzat a katolikus iskola létrejöttét és biztosította fenntar­tását, döntés született a IV Sz. Általános Iskola megépítésé­ről, bővült a Zeneiskola, mű­ködik a Tehetséges Paksi Fia­talokért Alapítvány, újjáalakult a Nevelési Tanácsadó. A város kulturális élete kép­tárral, múzeummal, tv-vel gya­rapodott, önálló lett a könyvtár, hetilap a Hírnök. Évente pályá­zati rendszerben az önszerve­ződő csoportok támogatást kap­tak. Működtette az önkormány­zat a PSE-t és javított létesítmé­nyei állapotán. Figyelemmel kí­sérte és jutalmazta a kiemelkedő eredményt elért sportolókat. Tornaterem épült a Deák Ferenc Általános Iskolában. Megszűnt az EGÉSZ, így az egészségügyi intézmények is önállóan gazdálkodhattak, átte­kinthetőbb lett a rendszer. A rendelőintézet működése érde­kében az önkormányzat kiegé­szítette az elégtelen állami finan­szírozást, és biztosította az épü­letfelújítások, valamint a gép- és eszközbeszerzések fedezetét. A helyi viszonyokhoz iga­zodó, működőképes szociális rendelet alkotásának eredmé­nyeképpen valódi szociális háló óvja a rászorultakat. A támo­gatásokra fordított pénzek leg­hatékonyabb felhasználása ér­dekében, azért, hogy ami pénz van, azt azok kapják, akiknek valóban szükségük van a se­gítségre, a támogatások elosztá­sa a rászorultság elvén alapult. A városfejlesztésre fordított 1,3 milliárd forintból az eddig említetteken kívül épült új szeméttelep, bővült a szenny­víztisztító, elkészült az Alvég minden utcájában az út és a szennyvízcsatorna, megépült a városi strand, átalakult a piac és mellette parkoló épült, befeje­ződött a Malomhegyen és a délnyugati városrészen az út-, illetve a csapadékcsatorna-épí­tés, az ÖMV benzinkút megépí­tése kapcsán új, jelzőlámpás ka­pu nyílt a 6-os főútra és a Duna­­partra. Készült levegőtisztasági fel­mérés, amely szerint a város levegője gyakorlatilag szennye­zésmentes. Gondot a parlagfű okozta allergia terjedése jelent, melynek kezelésére rendelet született az irtás kötelezettsé­géről. Az önkormányzat figye­lemmel kísérte az erőmű mű­ködését, valamint miután bél­és külföldön egyaránt alaposan tájékozódott a tároló biztonsá­gáról és környezeti hatástalan­ságáról, és a közvélemény­kutatási adatok szerint a paksiak abszolút többsége elfogadja a tároló építését erőműves és kor­mányzati garanciákat is tartal­mazó megállapodást kötött a PA Rt.-vel a tárolóról. A következő négy év legfonto­sabb feladatai a következők: A) Gazdálkodás 1. Továbbra is null-bázisú költ­ségvetést kell készíteni. 2. El kell érni, hogy az intéz­mények biztonságos üzemel­tetése mellett legyen pénz a fejlesztésre. B) Vagyon- és ingatlangazdálkodás 1. Be kell fejezni a Dunacenter Kft. holdinggá szervezését. 2. A Dunacenter Kft.-hez tarto­zó kft.-k mindegyikének leg­alább veszteség nélkül kell gazdálkodnia. 3. A Dunacenter és a Vízmű Kft.-kben képződő nyereség felosztásakor figyelemmel kell lenni a hosszú távú versenyké­pességet lehetővé tevő fejlesz­tésekre, beruházásokra. C) Munkahelyteremtés 1. A kezdő vállalkozásokat se­gítő inkubátorházat létre kell hozni. 2. Az elkészült tanulmány alap­ján meg kell vizsgálni egy Vál­lalkozásfejlesztő Társaság lét­rehozásának lehetőségét. 3. A városi befektetési lehető­ségeket tartalmazó többnyel­vű, színes prospektust folya­matosan aktualizálni kell. 4. Az önkormányzatnak lob­byznia kell az erőmű bőví­téséért a város polgárai véle­ményének megismerését kö­vetően. Véleményünk szerint a bővítés mindannyiunk alapvető érdeke. D) Oktatás 1. Az önkormányzati döntések megkönnyítése érdekében meg kell találni az intéz­mények komplex átvilágítá­sának módszerét. 2. Ösztönözni kell a pedagógus szakmai szervezetek alapítá­sát és működését, illetve a pedagógusok innovatív tevé­kenységét. 3. Továbbra is támogatni kell az egyházi és alapítványi iskolá­kat. 4. Szükség esetén a korábbi évekénél nagyobb önkor­mányzati támogatással is biz­tosítani kell a gimnázium fej­lesztését. 5. Mindent el kell követni a IV Sz. Általános Iskola építésé­nek megkezdéséért. 6. Törekedni kell a pedagógu­sok bérének a város tényleges lehetőségein belüli fejleszté­sére. E) Kultúra 1. Pontosítani kell az Erzsébet ÖSSZEFOGLALÁS

Next