Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2010-01-08 / 1. szám

2010. január 8. Évet értékel a polgármester Bár a 2009-es esztendőre rányomta bélyegét a gazda­sági válság, Pakson csendes évet tudhat maga mögött a város önkormányzata. Megvalósultak kisebb-na­­gyobb beruházások, mű­ködtek az intézmények, pa­rázs viták sem borzolták a kedélyeket­­ a település éle­te nyugodt mederben folyt. Évértékelésre kértük Haj­dú János polgármestert, s a következő oldalakon a frak­cióvezetőket, és azt is meg­tudakoltuk: milyen eszten­dőre számítanak a választá­sok évében? Mi nem adtunk rá okot, a tisztelt ellenzék pedig nem kereste az al­kalmat, hogy a szembenállást szítsa. A jelenlegi politikai erők közös érdeme, hogy ilyen békés évet zártunk - vázolja a polgár­­mester a három frakció közötti munkát. Paksot elkerülték a bot­rányok, dolgozni tudtak és nem a hadakozásra kellett az energiát fordítani, ez a legnagyobb siker. Ám hozzátette, hogy ez rajtuk kí­vül álló, objektív tényezőnek is köszönhető, hiszen nagyobb len­ne a feszültség, ha Paks helyzete romlana, ha azt kellene mérlegel­ni az önkormányzatnak, hogy fűtsön vagy kifizesse a köztiszt­viselők bérét. Amivel sokan azonosítják az önkormányzat munkáját, azok a beruházások: mennyi út és járda épült, mi valósult meg az adott évben. Ez fontos kérdés, ám leg­alább ennyire fontos a lakosok komfortérzete: szeretnek-e itt lakni, biztonságban érzik-e ma­gukat, van-e bölcsőde, óvoda, milyen az iskolai képzés kínála­ta, az egészségügyi ellátás, mi­lyen kulturális lehetőségek áll­nak rendelkezésre, sorolja az életminőséget befolyásoló szol­gáltatásokat a város első embere. Ezekre is figyelni kell, nem csak a beruházásokra, de ugyanilyen lényeges a szociális rendszer, a gondozott tér, park, hogy elvi­szik a szemetet és a csapból fo­lyik a víz... Ezek persze akkor tűnnek fel, ha hiány van belőlük, ha biztosítják, akkor természetes. Sokszor nem is gondolunk bele, milyen szerteágazó feladatai vannak az önkormányzatnak.­­ Nekünk kell egyensúlyt teremte­nünk a szolgáltatások, azaz a vá­roslakók kiszolgálása és a fej­lesztések között. Nem lehet csak beruházás sem, de nem lehet csak szolgáltatni sem, felélni a jövőt és hagyni leromlani az in­tézményhálózatot. A helyi politi­kusok dolga, hogy egészséges arányt találjanak - világít rá. 2009-ben nem határozták meg az önkormányzat lehetőségét meg­haladó fejlesztéseket. Nagyon sok intézményben megszüntet­ték a beázást, felújították a vizes­blokkokat, helyrerakták a vil­lanyvezetékeket, kicserélték a nyílászárókat, és még sorolhat­nánk. Amit kitűztek, azt végre­hajtották, legyen az útépítés, zsi­lip vagy panelfelújításhoz pénz, műfű a sportpályán. A tervek egy-két kivétellel megvalósul­tak, ami nem sikerült: a II. Rákó­czi iskolát a pincétől a padlásig felújítani, illetve a régi SZTK he­lyén az egészségügyi gondozó­házat kialakítani - ezek pályáza­ti forrás híján elmaradtak. Idén várhatóan a tavalyihoz ha­sonlóan hozzávetőleg 1 és 1,5 milliárd közötti összeget fordíta­nak fejlesztésre. Három jelentős projektre is készülnek a város­ban. Sikeresen túljutott az első fordulón az a pályázat, amely so­rán Paks és a környező hat tele­pülés egy 1,5 milliárdos hulla­dékgazdálkodási rendszer kiépí­tésébe kezdhet, 70 százalékos ál­lami támogatással. (Idén betelik a jelenlegi szeméttelep, s nem csak a jövőbeni lerakásnak, de a hulladék kezelésének is igen szi­gorú - és költséges - előírások­nak kell megfelelniük.) Folyik az új szennyvíztelep tervezése, ami ugyancsak kikerülhetetlen, és az előzőhöz hasonló nagyságrendű feladat. 2010-ben megújul a fő­utca körforgalom és Kereszt utca közötti szakasza, amit a későbbi­ekben szeretnének folytatni az Erzsébet Szállóig. A tervek sze­rint a gyógyfürdő engedélyezési, közbeszerzési szakasza is lezá­rulhat ez év őszéig és az alapkő­­letételre is sor kerülhet. Ez utób­bi terv esetében nem várható pá­lyázati forrás. A beruházás egy­­milliárd alatti összeget tesz ki, ami két évre elosztva finanszí­rozható, mondja Hajdú János. A fenntartást illetően úgy látja: ha 50 milliónál többet nem kell évente hozzátenni a működteté­séhez, akkor érdemes belevágni, mert ez Paks esetében az intéz­mények támogatásánál nem egy kiemelkedő szám. De vajon fenntartható-e hosszú távon az az intézményrendszer, amivel a város rendelkezik?­­ Azt gondolom, igen. Az az állami magatartás, ami egészen pontosan kijelöli az önkormány­zatok feladatait, de anyagi for­rást nem rendel hozzá, nem tart­ható fenn. Vagy a feladatokat kell csökkenteni, vagy ezt finan­szírozni kell, hiszen nem sok ön­­kormányzat engedheti meg ma­gának, hogy 30-50 százalékos támogatást biztosít egy gimnázi­um vagy egy bölcsőde működé­séhez - mondja a polgármester, aki szerint az atomerőmű bővíté­se is újabb reményekkel kecseg­tet a munkahelyek számának bő­vülése, illetve a helyi adó tekin­tetében. Az idei a választások éve lesz, ami nyilván zajosabb közélettel jár.­­ Magam részéről nem fo­gom a feszültséget gerjeszteni, és azt gondolom, a politikustársak sem. Én arra kérek mindenkit, hogy fölösleges költségbe ne vetje magát, mert nem azon mú­lik a választás, hogy hány plaká­tot fogunk kiragasztani, vagy hány szórólapon tévesztjük meg egymást. Véleményem szerint a választók inkább az elvégzett munkát értékelik, amikor bizal­mukat egyik vagy másik válasz­tási szövetségre fogják adni - taglalja. Az évkezdést illetően pedig azt kívánja: ha tehetjük, gondoljunk azokra is, akik beteg­ségben vagy rossz anyagi körül­mények között érkeztek a 201­1-­es évhez.­­ Próbáljunk a magunk módján segíteni rajtuk és inkább a szolidaritás legyen jellemző, mint hogy autóból kitülkölünk egymásra, vagy a sorban állva idegesítjük egymást. Nem ezen múlik az életünk, egészen más dolgok fontosak, és kívánom, hogy mindenki találja meg a nyugalmát. Dávid Ildikó Paksi Hírnök Megjelenik kéthetente, 4500 példányban Kiadja a TelePaks Nonprofit Kft. Főszerkesztő: Dávid Ildikó Szerkesztőség: Paks, Dózsa Gy. u. 51-53. E-mail: paksihirnek@index.hu Telefon és fax: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 30/557-3645, fonyo.lajos@t-online.hu Következő megjelenés: 2010. január 22. 3 Paksi Hírnök

Next