Paksi Tükör, 1995 (2. évfolyam, 1-2. szám)

1995-04-01 / 1. szám

Bencze Barnabás: A paksi zsidóság története Megjelent a TEDISZ (Teljes Evangéliumi Diák-és Ifjúsági Szöv.) kiadásában 1994-ben a Holocaust emlékkönyvben Paksi vagyok. Itt nőttem fel, és mindig érdekelt, kik is azok a zsidó emberek, akik a közelünkben élnek. Gyerekkoromban a szomszédunkban lakott egy paksi zsidó néni, akinek az unokájával sokat játszottunk. Ha babot főztünk, átmentünk a zsinagóga udvarában lévő kúthoz - mert csak ott volt olyan lágy a víz, amelyben a bab könnyen megfőtt. Az utcában lakó idős zsidók felkérésére vittük a sóletet a László vagy a Kern­yékhez. Amikor vízért mentünk, félve és kíváncsian lestünk be a zsinagóga kapuján, ahol éppen szertartás folyt. Volt lenn egy fürdő, amit titok övezett, meg egy sakterház, ahol a baromfiakat vágták. Az iskolám a múlt évben ünnepelte fennállásának századik évfordulóját. Az eseményre való felkészülés során - átlapozva a régi évkönyveket - rengeteg zsidó névvel találkoztam. Az 1943-44-es tanévig kétszáz fiú végzett itt. A lányok számát nem tudtam megállapítani, mert a leányiskola évkönyvei eltűntek. Vajon hányan voltak, akik csak egy-két évet jártak ebbe az iskolába? Nem vagyok szakértője a paksi zsidóság történetének. Megpróbáltam azonban utána­nézni a régebbi korok eseményeinek, így valamivel több mint kétszáz év történéseiből hoztam morzsákat. A zsidók első csoportja 1728 és 1835 között érkezett ide Morvaországból, és a Daróczi, illetve a Száraz család szárnyai alatt húzódott meg. Közülük sokan az ottani uraságtól szöktek el. Mások hivatalosan jöttek, de kötődésük továbbra is megmaradt, mert évenként - a helyi uraságoknak való adózáson túl - bizonyos összeget, tíz forintot le kellett szurkolniuk volt morvaországi gazdájuknak is. Miért volt szükség arra, hogy a Darócziak idehozzák a zsidókat? Jártak erre már a török időkben és a későbbiekben is zsidó kereskedők, akik Pozsony és Komárom környékéről jöttek eladni az árujukat, de ők visszamentek, nem telepedtek le itt. Amikor a török hódoltság után megkezdődött az újjáépítés, az első időszakban önellátó gazdálkodás folyt: amit termelt a földműves, azt az uradalom fel is élte. A további fejlődéshez kereskedelemre volt szükség, ekkor kezdődött a majorsági gazdálkodás. A paksi uraságok majorjai innen elég távol, például Akalacs vagy Cseresznyés puszta környékén alakultak ki. Az ott élők ellátására a zsidó kereskedők bizonyultak a legalkalmasabbnak. Ők hajlandók voltak batyujukat felvéve, egy kis kocsit maguk előtt tolva elmenni, hogy a helybeli lakosok számára szükséges árut elvigyék, és helyette terményben hazahozzák a maguknak valót. Az első összeírás 1835-ben készült. Ebből a paksi zsidóságról is képet kaphatunk. Nyolcvan fő élt itt, az első önálló zsidó hitközség is ekkor alakult ki. David Marcus volt a rabbi, és Moyses Jakob a tanító. Ez a közösség már a fiatalok oktatásáról is gondoskodott. A paksi zsidó közösség fejlődésével a helybeli kereskedelem már nem mutatkozott elégségesnek, ezért 1739-ben levelet írtak a vármegyéhez, amelyben engedélyt kértek a környező falvak felkereséséhez, mert - mint mondták - Paks az üzlet számára „egészségtelen”. A levél így szól: „Tekintetes Nemes Vármegye! Hogy Isten Őfelsége, Nagyságtokat és Kegyelmességteket sok számos esztendeig szeren­csésen éltesse, szívesen kívánjuk, s egyszersmind ezen alázatos, de nagyon bizodalmas instanci­ánk által kényteleníttettünk, és Nagyságtoknak s Kegyelmességteknek lábaihoz nagy alázatosan borulunk, s az Istenre is kémünk a Tekintetes Nemes Vármegyét, hogy ha rajtunk nem könyörül Nagyságtok s Kegyelmességtek, éhen is meg kelletik halnunk, mivel soha sem mehetünk az egy városon kívül, hogyha Nagyságtok és Kegyelmességtek nem méltóztatik itt körös-körül lévő, jó, egészséges falukra s helységekre valami passzusokat adatni, az holott is áruinkból valami kevés költséget és eledelt vehetnénk életünknek napról napra tovább való tápláltatásának okáért. Amint hogy továbbá is kérjük Nagyságtokat, s Kegyelmességteket a Nagy Istenre is, hogyha rajtunk nem könyörül, s valami úti passzusokat nem méltóztatik adatni, teljességgel, semmi módon el nem élhetünk. Hogyha pedig a Nagyságtok és Kegyelmességtek nekünk kiadandó specifikált helységeknél tovább olyan egészségtelen helységekre valamelyikünk menne, azokért is terheket, s méltó büntetéseket magunkra vállalunk. Amint hogy is, amidőn Nagyságtok s 3

Next