Paksi Tükör, 2002 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2002-04-01 / 1. szám
Kőváry László Ambrus (Bp. 1944.10.22. – Paks, 2002.02.21.) Hosszantartó súlyos betegségének testi és lelki terheit hősiesen cipelte, amelyhez óriási támasza volt életének társa, Zsuzsa asszony. Ám a betegség felmorzsolta az élni akarás, az élethez való ragaszkodás ezernyi szálait, és a haláltusából az élet került ki vesztesen. Kőváry László lelkész eltávozott közülünk, ránk bízva, hogy vele kapcsolatban mire fogunk emlékezni. Lelkész családban született, apja templomépítő lelkész volt Cegléden, dédnagyapja kántortanító. Anyja Fejes Ilona, és ezen az ágon pedagógusok az ősök. Általános és középiskoláit Cegléden végezte, majd a Teológiai Akadémiát Budapesten, 1970-ben szentelték lelkésszé, előtte segédlelkész volt Kecskeméten. Gerjenbe nevezik ki lelkésznek 1970-ben, majd 1971-ben feleségül veszi dr. Angyalosi Zsuzsanna Margit gyermekgyógyász szakorvost. Három gyermekük születik: Laci (1972), Péter (1973) és Dóra (1976). 1976. júliusában költöznek Paksra, ezzel egy mozgalmas életszakasz veszi kezdetét. Egyházi elöljárói elismerik munkáját és egyházkerületi számvevőnek választják meg. Tíz év paksi szolgálat után a régi lelkészt lak megroggyan, le kell bontani, amelyre 1987 tavaszán kerül sor, ám 1988-ban már áll a Kovács László tervezte új épület. Az építkezés nagyon megviselte, hiszen sokat dolgozott maga is, mondhatjuk erején felül vette ki részét az építkezésből. Apja nyomdokait követte, annyi különbséggel, hogy nem templomot épített, hanem lelkészi otthont és imaházat. Neki is megadatott az a kiváltság, hogy épített. A város társadalmi életében is aktív szerepet vállalt, alapító és vezetőségi tagja az 1988-ban alakult Jámbor Pál Társaságnak. Alapító szerkesztőségi tagja az 1989-ben indult Paksi Hírnöknek. Alapító tagja és elnöke az 1989-ben alakult Paks Városért Mozgalomnak, majd az 1990-ben megválasztott városi képviselőtestületnek. Az általános iskolákban 1990-től beindult intenzív hittanoktatás és egyházkerületi számvevői tisztsége minden energiáját lekötötte, ezért mandátumáról lemondott, csak egyházának és gyülekezetének ügyeivel foglalkozott. Közben egészségi állapota megromlott, sokat volt kórházban, végül 2001-től nyugdíjba vonult. Az emberek lelki, szellemi épülését szolgáló áldozatos tevékenysége elismeréséül Paks Város Önkormányzata Pro Urbe kitüntetésben részesítette 2001. október 23-án. Sajnos csak egy évig élvezhette a megérdemelt nyugdíját. A sors nagyon kegyetlen volt hozzá, mert az annyira áhított unokájának születését nem élhette meg. Hamvasztás utáni végső útjára 2002. március 22-én hatalmas tömeg kísérte a Virág utcai temetőbe. Nyugodj békében! ■ Beregnyei Miklós