Paksi Tükör, 2007 (14. évfolyam, 1-3. szám)

2007-03-01 / 1. szám

ÖRÖKSÉG Jámbor Pál 48-iki emlékek i. Ha első irodalmi emlékeimből egyet mást följegyzek, nem azért teszem, hogy saját működésemet előtérbe tol­jam, mert ezt sem én, sem a kritika nem teheti, csak a közönség, én egyedül azért teszem, hogy föllebbentsem ama varázsfátyolt, mely alatt annyi kedves emlék pihen. Ó mes lettres d'amours! Mindaz az emlék, mely az 1848 előtti időkből ered, kedves előttem, mert ama fiatal, vidám, lángszívű és lánglelkű társaságba vezet, minő ma már nem létezik. Ez nem beszélt másról, csak az irodalomról, a poharak között szavalt és nem ismert egyéb mulatságot a színháznál. Szerették egymást mind, mert közös eszményük volt a haza. Legkedvesebb emlékeim közé tartozik Petőfivel való első találkozásom. Nem emlékezem már tisztán, mit adtak a nemzeti színházban, de azt tudom, hogy Egressy Gábor játszott és hogy én Pálffy Alberttél álltam földszint, egy páholy alatt. - Akarod, hogy megismertesselek Pönögei Kis Pállal? - mondá hozzám fordulva Pálffy. - Hogyne akarnám! - feleltem. Alig mondtam ki a szót, gyors, hosszú léptekkel közelít felénk Petőfi kis kurta dolmányban, rövid hajjal, és nem várva a bemutatást, kérdi: -Te vagy az a Kubinszky Ödön? - Én,­­ felelem, mohón kapva a dicsőség első izén, mert már az a tudat is, hogy álnevem feltűnt előtte, na­gyon boldogított. Tudni kell, hogy ez időben Bezerédj István, Tolna megye legnépszerűbb szónoka, a szegszárdi gyűlésen az örök megváltás ügyében olyan lelkes beszédet mondott, mely nemcsak ott, de az egész hazában viszhang­­ot keltett; én e beszédre egy költeményt küldtem fel a Garay lapjába Kubinszky Ödön név alatt, megénekelve a nép barátját, Garay kiadta. E vers: »Ki istenül csak igazságba hisz« - vonta magára a Petőfi figyelmét, buzgó ba­rátja lévén ő a jobbágy népnek. Néhány napot töltvén Pesten, folytonosan együtt valánk Pálffy, Petőfi és én. Nem sokára társaságunk te­temesen szaporodott, úgy hogy egy nap a »Két pisztoly«-ban egész nagy asztalt foglaltunk el; Bérczy Károly, Barnya Ignác, Halász, a »Szivárvány« szerkesztője, Lauka Gusztáv és Lisznyai Kálmán is ott voltak. Továbbá egy Berzsenyi nevű paksi kasznár, ki szemét le nem vette Petőfiről. Beszéltünk, vitatkoztunk, eszméket cseréltünk, mert eszme több volt mint étel, míg egyszerre valakinek az az ötlete támadt, hogy szavaljon el kiki egy darabot saját költeményeiből. Barna Ignác a »Bánk­ bán« című balladáját szavalta és szép tetszést aratott vele: Halász a »Hópelyhek«-et, Lauka egy »Spanyol románc«-ot, én meg az »Anya és gyermeke«­! Midőn Petőfire került a sor, hirtelen fölkelt,­­ és eltaszítva székét, poharat ragadva kezébe, villogó szemekkel mondá a »Felköszöntés«-t: csiljom átok! bort a billikomból Részegítő, lánghullámú bort. A végső versek: $7 varázsdalt pengető remény, ‘üMinden éljen a gehenna, minden­­!Minden éljen, oh csak pes­szek én! Leírhatatlan hatást gyakorolt mindannyiunkra. 2 Paksi Tükör • 2007 márciusa

Next