Paksi Tükör, 2010 (17. évfolyam, 1-4. szám)

2010-03-01 / 1. szám

mege gyűlt össze az egyetem előtt. A diákok innen jelszavakat skandálva és forradalmi dalokat énekelve, nyolcas sorokban a belvárosi pártszékházhoz vonultak, hogy az egyetemi ifjúság húsz pontos követelé­sét kinyomtassák. A pártvezetés tárgyalt a diákok küldöttségével, majd Görbe János az épület erkélyéről elszavalta Petőfi Sándor: Még kér a nép című versét. A debreceni diákok példáján Budapesten is tömegtüntetés tört ki. Ám a kezdetben békés felkelés a komunista pártvezetés ellenséges reakciója és a fegyvertelen tömegre leadott véres sortűz következ­tében fegyveres felkeléssé nőtt. A felkelő tömeg elérte a szovjet csapatok visszavonulását, majd a több­pártrendszer visszaállítását mindössze pár nap, hét alatt. Az első hetek sikerei reménnyel töltötték el a fiatalokat és idősebbeket is egyaránt, bevillant a teljes szabaság lehetősége. Az álmok azonban azon a bizonyos november 4-i napon szertefoszlottak, a szovjet csapatok hadüzenet nélküli támadásával. Az aránytalan túlerővel szemben egyedül maradt ország több napon át folyatott szabadságharca végül el­bukott. Ám még a megtorlás szörnyűségei sem tudták feledtetni a magyar néppel azt, amit, bár csak pár hét keretéig átéltek. Megtapasztalták az elnyomás nélküli életet, azt, amikor a nép akarata érvényesül. Úgy vélem, 1956 eszméi végigkísérték a 20. század második felét, nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában is. Az egység tekintetében '56 megtanít bennünket arra, hogy van olyan politikai és emberi cél, ame­lyért a magyarság, függetlenül attól hol él, össze tud fogni és a nemzeti egység jegyében cselekedni is képes. Először fordult elő a kommunizmus történetében, hogy egy nép nyíltan fellázadt az önkény ellen, és bár akkor győzni nem tudott, gyógyíthatatlan sebet ejtett a zsarnokságon. Az 1956-os év volt a felébredés, a nemzeti öntudat felébredésének éve. Az október 23-i események gondolatai talán már október 6-án Rajk László temetésén megszülettek. Talán azon az estén a milliónyi magyar otthonban nem a hideg lakásra, és a szegényes kö­rnyezetre gondoltak, hanem a megcsúfolt, megalázott életre. Ám 1956 október 6. nem csak újratemetés napja volt, hanem egy beismerő vallomás. Az ország vezetői akkor ismerték el, hogy nem mondtak igazat, bevallották, hogy az igazság más, mint amit az embereknek mondtak. Az újratemetés világossá tette, hogy az igazságot meghamisító rendszernek meg kell buknia. Ez volt a jel, hogy elérkezett a változás ideje. Valójában azonban 1956-ban nem csak a szabadságot tiporták el, hanem az akkori forradalmi if­júságtól a szebb jövőt vette el a Magyar Szocialista Munkáspárt. Vérbe fojtották a forradalmat és visszakényszerítették a magyar népet a kommunista zsákutcába, amelyből csak 1989-ben sikerült meg­találni a kiutat. Ez a forradalom véletlenül tört ki. A szovjetek és hűséges magyar bérenceik több mint 10 éven át a legkegyetlenebb módon nyomták el a szabadságot, és irtották ki a nemzet legjobb fiait. Lassan épült, míg írásban, szóban, fegyverben, vérben megszületett a kommunista halálból a magyar nemzet élete, a szabadság. Minden népnek tudnia kell, hogy sokat kibírunk, de az elnyomatás, a jogfosztottság, a hazugság rongyait letépjük magunkról, bármi legyen is az ára! Október hónapja számunkra a mártírok hava. Hatodikán a ’48-asok és 23-án az ’56-osok. Az ötvenhatosok szerezték vissza a nemzet önbecsü­lését, a tisztességét, amitől az elnyomók megfosztották. 1956 számomra ugyanazt jelenti, mint mindenki másnak, függetlenül kortól, hazától, nemzetiségtől, nyelvtől: szabad akaratot, szabad döntéseket, szabad sajtót, szabad nyelvhasználatot. Nem állítok fel kategórákat arra, hogy elmondjam kinek mit jelent 1956, a szabadságért való küzdelem. Úgy érzem 1956-nak egyetemes üzenete van az egész világ számára. Mégpedig az, hogy ne törődjünk bele az elnyo­másba, abba, hogy korlátozzanak alapvető emberi jogainkban, szabadságunkban, de legfőképpen abba, hogy ne fogadjuk el nemzetünk s nyelvünk elnyomását. 2 PaJcsi r[üsil r %120'/0 mtíra usil'

Next