Paksi Tükör, 2018 (25. évfolyam, 1-3. szám)

2018-03-01 / 1. szám

csolatos szervezési, kooperációs és ellátási feladatokat, valamint e csa­patok alkalmazására vonatkozó elveket. A parancs megszabta, hogy olyan új kiképzési rendszerű műszaki csapa­tokat kell felállítani, amelyekben a sorkötelesek alapkiképzése a szokásos körülmények között, szakkiképzésük viszont a népgazdasági építőmun­ka kereteiben valósul meg. A parancs rögzítette azt is, hogy e csapatok állományába tartozó katonákra, a szolgálati rendjükre a hadseregben érvényes szabályzatok, utasítások, parancsok vonatkoznak. A csapatok felállításának kettős célja volt: egyrészt létrehozni a hátországi közlekedést helyreállító és a polgári védelmi alakulatok bázisát; másrészt a honvédelmi szempontból is jelentős, nagy, kiemelt és célcsoportos ál­lami beruházások, valamint a közlekedési építőipar részére máshonnan csak igen nehezen nyerhető munkaerőt biztosítani. Ennek megfelelően kerültek felállításra útépítő, vasútépítő, vasúti felépítményépítő, hídépítő és általános műszaki zászlóaljak és a hírközlést építő vonalépítő zászlóalj. A honvédelmi miniszter parancsa alapján, a vezérkar szervezési és moz­gósítási csoportfőnök intézkedésével 1964. június 29-i hatállyal elren­delte a Polgári Védelem Országos Parancsnoksága alárendeltségében, a hadsereg hadrendjén kívül, Budapesten a 160. Általános Műszaki Dan­dárparancsnokság létrehozását. E dandárparancsnokság alárendeltségében került felállításra 1965. janu­ár 1-jei hatállyal a 164. Általános Műszaki Zászlóalj Székesfehérvár hely­őrsében. A zászlóalj életében két nagy szakaszt különböztethetünk meg. PaJo­L Tukár , 2018. március

Next