A Pallas nagy lexikona, 5. kötet: Dammara-Elektromos gép (1893)
D - Diósz - Diószeg - Diószegi
Diósz. — 347 — szerint, terebélyes koronája miatt gyakran házak közé ültették. Olaszországban egész Veronáig, Piemontban, Svájc Tessin kantonjában ma is vadon nő, de valószínűleg ültetés folytán szaporodott el, mint nálunk a koronafa. Gyakran kertben is díszlik. Nagyobb és édesebb a I. Kaki L. ill. (khinai birs, kakifüge) középszerű fa v. bokor gyümölcse. A D. Virginium L. alacsony fa, széles, hoszszas, hegyes, csak a visszáján szőrös levelekkel, fehér virágokkal, sárgás-piros naszpolyanagyságú gyümölcscsel (persimona). Ennek íze nagyon összehúzó, de megfagyva nagyon kellemes ; nyersen többféleképen elkészítve fogyasztják, sőt szeszitalt is főznek belőle. Az Egyesült Államok fája, az európai keményebb telet kiállja. Éretlen bogyóját féreg ellen használják, fehér és kemény fáját feldolgozzák. A D. hirsuta L. fii. Ceilon szigetén honos, ennek a fáját kalamanderfa v. koromanderfa néven az esztergályos dolgozza fel. A J. ebenum stb. fajokat: 1. Ébenfa, BOHB. Izósz., növénynevek mellett Diószegi Sámuel nevének rövidítése, 1. o. Diószeg, 1. (Bihar-D. vagy Ér-D.), nagyközség Bihar vmegye székelyhídi j.-ban, (1891) 995 házzal és 5681 magyar lak., van vasúti állomása, posta-és táviróhivatala és postatakarékpénztára. D. gróf Zichy Ferenc nagy uradalmának széke, kastélylyal és mintaborászattal. D. az Érmellék bortermelésének egyik főgóca, mely sok s kitűnő bort és gyümölcsöt terem ; van m. k. vincellériskolája, állami szőllészeti és borászati közege és ipartestülete. Hajdan vár volt itt, melyet 1310 táján Kopasz nádor megrohant és felégetett. Közelében az egyedi pusztán volt a XIII. század elején a hires egyedi vagy egyedi monostor. 1795. nyomda volt D.-en. — 2. Magyar-D., kisközség Pozsony vármegye galántai j.-ban, (1891) 2549 magyar és tót lak., vasúti állom., posta és táviróhivatallal, postatakarékpénztár. Az itteni, részvénytársulat tulajdonát képező cukorgyár (1891) 73,967 , nyers és finomított cukrot állított elő. . b.v. Diószegi (Diószeghi), 1. Sámuel, a magyar rendszeres növénytan megalapítója, szül. Debrecenben 1761 jan. 5., megh. u. 0. 1813 aug. 2. Atyja Pál, mint tanító, fiát gondos nevelésben részesítette és szülővárosában iskoláztatta, ugy hogy D. a papi pályára léphetett és 1784. Hajdu-Böszörményben rektori álláshoz jutott. Innen 1787. Kecskemétre a kollégiumra ment át, ahol ideiglenesen tanárkodott. Fél év múlva a göttingai egyetemet kereste fel és ott geometria, fizika és orvostudomány hallgatásával majdnem két évet töltött. 1789. hazatérve, több helyen való lelkészkedés után 1803. szinte ilyen állásban Debrecenben telepedett le. Hivatali buzgóságát irodalmi tevékenységgel is tanúsította. Vallásos tartalmú iratai közül a legnevezetesebb az : Erkölcsi tanítások prédikációkban (Debr. 1808, két köt.). A népiskolának irt Ábécéjét (Debr. 1810) sok éven át használták. Legérdemesebb azonban hazai irodalmunk korszakos műve, a Magyar Füvészkönyv, melly a' két magyar hazábann találtatható növényeknek megesmerésére vezet, a' Linné alkotmánnyá szerént. Készült és nyomtatódott Debrecenben. Nyomtatta Csáthy György 1807. A két rész, 1—328. és 329—608. oldal, 669 génuszba foglalt, többnyire hazai növényfajokat ismertet. Ezt a művét Fazekas Mihály főhadnagygyal, akinek huga D. neje volt, együtt dolgozta ki ; azonban a műnyelv következetes használata, az elnevezések megállapítása, amelyeknek erőszakos voltát később maga D. is bevallja, arról tanúskodnak, hogy a két munkatárs nem egyenlő rangú. 1813. már egyedül dolg. műve került napvilágra : Orvosi Füvészkönyv, mint a' Magyar Füvészkönyv praktika része. A' füvészek és nemfűvészek számokra készült, és közhasznavehetővé tétetett Debreczenbenn. Nyomtatta Csáthy György 1813. Ez a mű az orvosi használatot fölsoroló szövegen kivül, lajstromai által tűnik ki, amelyekhez D. saját alkotásu növény-nevezeteiről számol be és vagy 1500 magy. népies növénynevet jelentésével sorol föl. Érdekes az is, hogy Magyar Füvészkönyvének elöljáró beszédében hazánk szaktársait együttműködésre szólítja fel és e végre szaklap vagy folyóirat eszméjét pendíti meg. Kézirataiból dr. Kanitz Ágost a következőket közölte : Első függelék Diószegi magyar füvészkönyvéhez (D.-nek a Magyar Füv. Könybe tett jegyzeteit) a Gyógyszerészeti Hetilap 1863-diki évfolyamának 32 oldalra terjedő melléklete. Hogy D.-nek a debreceni ev. ref. kollégium könyvtárában előbb őrzött herbáriuma hová lett, nem tudjuk. Életrajzát csak vázlatosan írták meg: Daniélik: Magyar irók II. 61—Uj Magyar-Athenás. 100—, Takáts Sándor a Kath. Szemlében 1890, 703. 0. FIAL. 2. D. (Kis) István, teol. doktor, ref. püspök, szül. Bihar-Diószegen 1635 körül, megh. u. p. 1698 junius 22. Tanult szülőföldjén és Nagyváradon, honnan 1657. Berettyó-Újfaluba ment rektornak. 1660—1663. Debrecenben tartózkodott, mint kántor és Dobozi István főbíró unokáinak tanítója. 1663 okt. 31. iratkozott be a franekerai egyetemre, melyen két évi időzés után 1665 jul. 27. doktorrá avatták. Hazajőve, 1666—1668. debreceni tanár volt. 1668 jun. diószegi lelkész, 1677. az érmelléki egyházmegye esperese, 1689. a tiszántúli egyházkerület főjegyzője, 1683 okt. 2. ugyanannak püspöke lett. Főleg irodalmi működésével szerzett érdemeket. Munkái : De paschate, Franeker, 1664 ; Lux in tenebris, Brigge, 1665 ; Lelki fegyver (Diest H. által német nyelvből hollandba átültetett imádságok fordítása). H. n., 1666 ; (Számtalan ujabb kiadása van, melyek közül az utolsó 1851-ből való). Kiosztatott talentom (Prédikációk), Debrecen 1679. A Sz. Generalis Gyűlésbe lett némely Délibérátamok és azok felöl való tanítás. U. 0., 1682. 7.J. 3. D. (Kis) János, ref. lelkész, valószínűleg az előbbinek unokája, szül. Bihar-Diószegen 1705 körül, megh. Erdőbényén 1782. Tanult Marosvásárhelyt és Marburgban, hol 1730. lépett az egyetem hallgatóinak sorába. Innen visszatérve, először Hévízre ment, udvari papnak ; 1735 nov. 15. Sárospatakon, 1752. Ónodon, azután Sajó-Ecsegen volt lelkész. hivataláról később lemondván, Erdőbényére vonult. Munkái : De plerophoria. Marburg, 1731. Hugo Grotiusnak a keresztyén vallás igazságáról irott kömyvei (A hetedik könyvet maga irta) Marburg, 1742. (A svéd király költségén jelent meg) ; Isten háza koronájának zászlózó drágaköve (Kolozsvár 1748). 7.- Diószegi