A Pallas nagy lexikona, 6. kötet: Elektromos hal-Fék (1894)
E, É - Erked - Erkel
Erked — 358 — Erked, 1. (Arkeden, Arkita), nagyközség Udvarhely vmegye székelykeresztúri j.-ban, (1891) 1235 német és oláh lakossal, szép kastélylyal, előlegező és takarékpénztárral, vasúti állomás, posta-és táviróhivatal, postatakarékpénztár. A Burg nevű magaslaton prehisztorikus telep nyomai látszanak. — 2. Mező-E. (Szász-E., Artyud) kisközség Kolozs vmegye tekei j.-ban, (1891) 1115 oláh és magyar lak. be G v. Erkel 1. Elek, zenész, Erkel Ferenc második fia, szül. Budapesten 1843 nov. 2., megh. u. o. 1893 jun. 10. Atyja nem szánta a zenészeti pályára, hanem iparost óhajtott belőle képezni, mire erőteljes testi alkotásánál fogva egészen rá is termett. Az óbudai hajógyárba adta gyakorlatra s ott a kovácsmesterséget egészen ki is tanulta, de a benne lappangott zenészeti tehetség nem hagyta nyugodni. Atyja végre engedett fia vágyának s 1860. már a nemzeti színház zenekarában volt, hol alkalma nyilt megszerezni a karmesteri s hangszerelési kellékeket. 1875. volt tagja a nemzeti színháznak, hol ügyelői állást is foglalt el, s Rákosi Jenő innen szerződtette a népszínházhoz első karmesternek, mely állásában — egy évet kivéve, mikor 1884. átszerződött az uj operaházhoz — egész haláláig meg is maradt. Több eredeti magyar operettet irt, melyek, ha nem is voltak zajosabb sikerüek, de becsre nézve jóval fentebb álltak sok versenytársa felett. Legtöbb sikert aratott Székely Katalin operetteje, mely 1880. került szinre, 1883. Tempeföi, s 1890. A kassai diák c. operettje következett. A három eredeti operettején kivül még számos népszinműhöz irt részint eredeti, részint összeszerkesztett zenét, melyek szélesen el vannak terjedve s nagy keresettségnek örvendenek. Á. κ. 2. ). Ferenc, legkimagaslóbb alakja a magyar zenevilágnak. Szül. Békés-Gyulán 1810 nov. 7. megh. 1893 jun. 15. Atyja a Wenkheim grófi család uradalmi tisztje volt, ki fia nagy tehetségét korán felismervén, — maga is kitűnő zenész lévén, — annak kiművelésére fordította főgondját ; kezdetben maga oktatta a zongorajátszásban, de sok elfoglaltsága gátolván a rendes tanításban, 12 éves korában úgyszólván magára hagyva, saját szorgalma által művelte, fejlesztette tehetségét. Iskoláit Nagyváradon és Pozsonyban végezte. Pozsonyban alkalma nyilt magát a zenében és a zongorajátékban magasabban kiművelni, minden más pályára való kilátást mellőzött s egészen a zenére adta magát. Mint zongoraművésznek a hite csakhamar messze földre terjedt, s mint ilyen, gróf Csáky Kálmán felszólítására Erdélybe ment s ott több évig Kolozsvárit tartózkodott. Korán nagy előnyére volt, hogy az akkoron Kolozsvárit megalakult zenekar őt választotta karnagyának, miáltal módjában volt a hangszerelés titkaiba magát beavatni. Hat évi ottlét után a 30-as évek vége felé Schmidt Sándor meghívására Budapestre jött, ki akkor a német színház igazgatója volt s alatta másodkarnagyi állást foglalt el. De e helyén nem sokáig maradt, mert az 1837-ben megnyílt magyar nemzeti színházhoz első karnagynak szerződtették. Az egész országra s az egész magyar kulturéletre kiható működése s alkotása aztán ez időtől fogva kezdődött. A nemzeti színház az opera számára is megnyílván, E. első feladatának tekintette annak zenekarát és a működő személyzetet akként szervezni, hogy az megfeleljen az akkori európai színvonalnak. S e feladatát fényesen meg is oldá, mert a fővárosban az addig egyedül uralkodott s nagy hirnek örvendett városi német színház, a magyar nemzeti színház operájában oly versenytársra talált már egy pár évután, hogy azt többé nem volt képes túlszárnyalni. Amikor pedig a német színház 1847. leégett, sorsa is el volt döntve, s többé nem gondolhatott a magyar kezéből kiragadni a művészeti szupremácia jogarát. 1840 augusztus 8-án mutatta be E. első magyar dalművét , Báthory Máriát Egressy Béni szövegére fényes sikerrel s azzal egyszerre tiszteletet parancsoló nemzetközi színvonalra emelte a magyar zenét. Első nagy sikerét még hasonlíthatlanul nagyobb követé, mikor 1844. február 4. Hunyady László operájának első bemutatásával lepte meg a magyar nemzetet, sőt mondhatni a világot, mert félszázad múlt el azóta s e legnépszerűbb operája még manapság is nagy vonzóerőt gyakorol a közönségre. Ennek a szövegét is Egressy Béni írta, valamint a Bánk-Bánét is. Hunyady László első előadásának a sikere oly nagy volt, hogy szerzőjét drága kiállítású ütenypálcával tüntették ki, melynek belseje 100 db cs. kir. aranynyal volt megtöltve. 1845. Írta pályanyertes Kölcsey Hymnusát, továbbá Hunyady László remek nyitányát. A mester azután sokáig hallgatott. 1857. Erzsébet alkalmi operának 2-ik felvonását irta meg, a többi kettőt a Doppler testvérpár szerkesztette, 1861 márc. 9. került szinte Bánk-Bán-ja teljes sikerrel. Az opera gyújtó és felemelő dallamai egyszerre bejárták az egész országot. E. egymásután hozta ezután szinre a többi operáit, melyek összeségükben nemcsak nemzeti, hanem általános szempontból is maradandó becsű termékeit képezik a zeneirodalomnak. 1862. került szinre Saroltája (E. egyetlen vig operája), 1867. Dózsa Györgye, 1874. Brankovicsa, 1880. a Névtelen hősök s 1885. — már az uj operaházban — István királyo.. Mind e nagyszabású operái mondhatni ugyanannyi korszakot, irányt és stílust képviselnek, aszerint, amint E. mind magasabbra szárnyaló szelleme, alakító tehetsége s a színpadi zene vívmányaihoz is erkölcsileg kényszerült alkalmazkodása hozta magával. E. bármennyire eltért is későbbi operái stílusában az első kezdeményezés intenciójától , mindig megmaradt a magyar nemzeti érték alapján. E magyar nemzeti működése és alkotásának csúcspontját, igaz, hogy az ő operái képezik, de azok egészben még nem merítik ki élete működését, mert amit több más téren is művelt, tett és alkotott, az maga elég volna nemzetét iránta osztatlan elismerés- és hálára hangolni. Mint karnagy, későbben pedig mint a nemzeti színház operájának főzeneigazgatója, mint az orsz. m. daláregyesületnek 15 éven át országos vezérkarnagya s végre 1875-től 1889-ig mint az orsz. m. kir. zeneakadémia igazgatója és a legmagasabb zongorakiművelési osztály s a gyakorlati magyar zene tanára, annyi elévülhetlen érdemet szerzett, hogy a nemzet méltán nevezte el Erkel