A Pallas nagy lexikona, 11. kötet: Közép-Magyal (1895)

L - Lobau - Lobau - Lobbantó - Lobbantyu - Lobberich - Lobby - Lobe - Lobeck - Lobed - Lobeit - Lobelia - Lobeliaceae - Lóbenge - Lobenstein - Lobiza - Lobkowitz

Lobkowitz — 602 — és János személyében és e kettő lett is két főágnak törzsatyjává: a Hassenstein-ág 1789. kihalt, a Popel-ág ellenben ismét két ágra oszlott : a Bilimre (kihalt 1722) és a Ghlumetzire, melynek II. Miksa a birodalmi hercegi címet adományozta ; 1715. ez a család is idősebb és ifjabb oldalágra szakadt, de 1807 óta mindkettő a Raudnitzi herceg (Herzog) és L. herceg (Fürst) címet viseli. Mind a két család katolikus; az idősebb ág jelenlegi feje L. Móric herceg, szül. 1831 jún. 2., a cseh királyság főkincstárnoka, aranygyapjas lovag, az osztrák urak házának örökös tagja , az ifjabbó L. György (1. k.). A L.-család történelmileg nevezetes tagjai : L. Bohuslav, a hassensteini ágból, szül. 1462., megh. 1510., korának legtanultabb férfia volt és sokat tett a cseh irodalom és művészet felvirágoztatására. Iratainak egy részét Winaricky adta ki Prágában 1832. (V. ö. Cornowa, Der grosse Böhme Bohusl. L., Prága 1808). II. Vencel Ferenc Eusebius (1. ο.), L. János György Keresztéiy (1. ο.), L. Ágost Longin (1. ο.). 1. L. Ágost Longin, Raudnitz hercege, szül. 1797 márc. 15., megh. Bécsben 1842 márc. 17. Eleinte Csehországban működött, míglen 1826. Galícia kormányzója len. Nagy érdemeket szerzett e tartomány szellemi s anyagi jóllétének emelése körül ; de miután 1831. a Galíciába menekült oroszországi lengyelek iránt nagyon is kíméletesen viselkedett, állásáról 1832. elmozdították. Erre udvari kancellárrá, 1834. pedig a pénzverés és bányászat igazgatójává lön. Neki köszönhető a bécsi pénzverő intézet mintaszerű berendezése. 2. L. György, Raudnitz hercege, osztrák politikus, szül. 1835 máj. 14. Mint a cseh tartománygyűlés tagja korán kezdett szerepelni a cseh érzelmű feudális nemesség vezéreként. Hohenwart alatt 1871. Csehország tartomány-marsalla lőn, mire Schönborn Károly gróffal a kat. politikai egyesületet hozta létre. 1879. a képviselőház tagja, 1881-ben a képviselőház alelnöke, 1883. pedig az urak házának örökös tagja lett. 1884 óta ismét Csehország tartományi marsalja és mint ilyen a csehországi németek elnyomatására irányuló törekvések főembere. V. ö. Vasárnapi Újság 1883-ik évf. 739. oldal. 3. II. János György Keresztély herceg, osztrák tábornok, szül. 1686 aug. 10., megh. Bécsben 1755 okt. 4. 1707. a császári hadseregbe lépett, mire 1732. Szicilia kormányzójává nevezték ki. 1733. megkötötte a messinai kapitulációt s 1739. Erdély főkormányzója lőt. Az osztrák örökösödési háború kitörése után Csehországban harcolt; de1742. Sahay mellett, Broglie és Belleisle túlnyomó haderejével szemben vereséget szenvedett. Mihelyt azonban Károly főherceggel egyesült, visszaszorította a franciákat a Moldva folyó mellékéről, Belleislét pedig és 16 ezer emberét Prágában zárta körül. Azonban Belleislének sikerült dec. 16. éjjel hadának legnagyobb részével Prágából Egerbe menekülni, míg a francia őrség hátramaradt része 1743 jan. 2. megadta magát. Még ugyanabban az esztendőben L.-t Olaszországban találjuk, ahol a spanyolokat Riminiből kiverte. 1746 aug. havában ismét visszatért a németországi hadsereghez. TH. GY. 4. L. Rudolf Nándor herceg, osztrák tábornok és a IV. hadtest parancsnoka, szül. Frischauban (Morvaország) 1840 aug. 16., mint L. Lajos hercegnek fia. A katonai pályára lépett és 1858. tüzérhadnagy lett. Részt vett az 1859. olasz, szintúgy az 1866. porosz háborúban. 1870. elnyerte az őrnagyi rangot és egyúttal a császár és király szárnysegéde lett. 1875. Budapestre helyezték át, mint az 5. tüzérezred parancsnokát és akkor szerezte meg a honfiusítást , egyúttal birtokot vásárolt Magyarországban és tagja lett a nemzeti kaszinónak. 1876. ezredes lett, 1878. részt vett mint a IV. hadtest tüzérségének parancsnoka a boszniai okkupációban . 1881. gyalogsági dandár-parancsnok, 1882. altábornagy, 1886. a Kolozsvárott állomásozó 35. gyalogsági hadosztály parancsnoka, 1887. táborszernagy lett. 1890. pedig mint a IV. hadtest parancsnoka Budapestre helyeztetett át. II. a főrendiház örökös tagja, számos rendjel birtokosa és 1889 óta a 13. tüzérezred tulajdonosa. 1891. v. b. t. tanácsossá neveztetett ki ; 1894. megkapta az I. oszt. vaskorona-rendet, 1895. pedig a porosz királyi vörös sas-rend nagykeresztjét. M. L. 5. L. Vencel Ferenc Eusebius herceg, I. Lipót király minisztere, Zdenko herceg és Pernsteini Polyxena fia, szül. 1609 jan. 30., megh. 1677 ápr. 22. Ifjúságában nagy utazásokat tett Német-, Angol-, Olaszországban, Hollandiában stb. Hazatérve katonai pályára lépett és a harmincéves háború folyamán, mint a császári hadsereg tagja, csakhamar nagy hírnévre tett szert. 1632. ezredes ; 1637. a bécsi udvari haditanács (Hofkriegsrath) tagja; 1639. jelentékeny részt vesz Prágának a svédek elleni védelmében; 1640. táborszernagy ; 1644-ben a haditanács másodelnöke ; 1645. titkos tanácsos; 1647. tábornagy; 1652. végre a haditanács elnöke s mint ilyen igen nagy befolyással volt a katonai és a törökországi diplomáciai ügyek vitelére. III. Ferdinánd király 1646. átengedte neki az előbb Wallenstein birtokában volt sagani hercegséget (Sziléziában), 1647. pedig megerősítette német-római szent birodalmi hercegi rangjában. 1657. I. Lipót lépett trónra, ki eleinte némi idegenkedéssel viseltetett L. iránt, de utóbb nagyon megkedvelte. L. 1657—58. nagy tevékenységet fejtett ki I. Lipótnak német-római császárrá való választatása érdekében, pénzzel, szóval és nagy befolyásának felhasználásával. 1664. főudvarmester, 1669 dec. pedig, Auersperg bukása után, első titkos tanácsos, csupán a császár akaratához és a saját meggyőződéséhez kötött vezető miniszter lett. Mint ilyen jó ideig függésben tartotta az egész udvart, ide értve magát I. Lipótot is. A belpolitikában az egységes és katolikus, abszolutisztikus szellemben kormányzott, Ausztriáért rajongott. Ennélfogva ellenséges indulattal volt a magyar alkotmánynyal szemben is, melyet a Wesselényi-féle összeesküvésnek kegyetlen elfojtása után (1671) Magyarország részéről eljátszottnak tekintett. Ezért teljesen jogosultnak vélte, hogy az ősi alkotmány erőszakos felforgatásával a korona abszolút jogát az osztrák örökös tartományok módjára érvényesítse hazánkban is. Ezen központosító elvek kifolyása volt Ampringen (1. o.) kormányzóságának életbeléptetése (1673). Sokat buzgólkodott a bonn- Lobkowitz