A Pallas nagy lexikona, 12. kötet: Magyar-Nemes (1896)
M - Mártonfalva - Mártonfalvay - Mártonfalvi
Márton 379 — vette át tőle s ettől fogva ő csak filozofiát és mértant tanított. A «Rostálgatások» hatása alatt elfogulttá lett közvéleményt aztán azzal akarta ismét megfordítani s a Critica philosophia iránt kedvezőbbé tenni, hogy a bölcsészetet rendszeres kidolgozásban közre adja. Magyarul akarta, de az egyházkerület 1815. ráparancsolt, hogy tanítson latinul s igy 1820. Bécsben németül adta ki : Systema Philosophiae criticae c. nagy munkájának első kötetét. A második kötetet 1822. akarta sajtó alá bocsátani, de a kantianizmustól félő bécsi cenzor nem engedte meg. Ekkér az egész rendszer többi része kéziratban maradt. Kéziratai közt a metaüzika megvan magyarul is. Szintén kézirat maradt Pedagógiája is, mely hasonlóképen a Kant-féle alapokon áll. Teologiai munkái közül a Ker. theol. morált 1795. Schmid Vilmos D. J. (Jena 1794) műve után adta. Másik erkölcstani kézikönyve a Keresztyén morális kis kollechismus (Bécs 1817, 125 old.) az egyházkerület megbízásából készült volna, de a gyermeki értelmet meghaladó írásmódja miatt s talán a miatt is, hogy az erkölcsi elvek egyetemes érvényét tanította s a vallást is az erkölcsi elvek alapjáról tekintette, az egyházkerület nem fogadta el. Az elemi iskolák számára is készített 1817. egy Magyar Ábécét, mely szinte túl jár a gyermeki értelmen. Márvány mellszobra a pápai ref. főiskolában van. Irodalom. Egyházi Almanach 1833 . Mándi Márton István Szabó Károlytól, Pápa 1860 ; Márton István a nyelvtanításról, Kiss A. dr. Népisk. tanítás története, 304. old. Irodalmi művei felsorolvák : Uj magyar Athenas 276—77. old. κ. Á. 2. M. Ferenc, 1. Abonyi (1). 3. M. József, magyar nyelvtanár a bécsi egyetemen és a magyar királyi testőrségnél, szül. Iszka-Szent-Györgyön (Fejér) 1771 márc. 2., megh. Bécsben 1840 jul. 26. Iskolai képeztetését 1779— 1793-ig Debrecenben a ref. főiskolában nyerte. Eleinte nevelő, majd Lőcsén az evang. gimnáziumban az erkölcstan és természettudomány nyilvános tanára lett. 1799—1800. egy egész évet a magyar hazának nyelvismereti célból beutazására fordított. Ekkor Görög Demeter, Esterházy Pál herceg nevelője által Bécsbe hivatott, hogy ennek a magyar nyelv és irodalom körüli munkásságában segéde legyen, s ez időtől fogva már Lőcsén megkezdett irodalmi működését egész haláláig szorgalmasan folytatta. Bécsben a magyar nyelvet, mint magán nyelvmester, úri családoknál tanította, s e téren magát kitüntetvén, 1806. a bécsi császári egyetemnél a magyar nyelv s irodalom rendkívüli, de fizetést nem élvező tanára, s a magyar királyi testőrségnél díjazott magyar nyelvoktató lett, s nyelvtudományi munkák, szótárak és nyelvtanok hosszabb sorozatát adta ki. Az akadémia a magyar nyelv körül nagy érdemeket szerzett férfiút mindjárt első nagygyűlésén (1831) tagjává választotta. Számos és ismételt kiadásokban megjelent nagyobb munkái : Német grammatika, ahhoz tartozó német olvasókönyvvel és szókönyvvel (Bécs 1799—1800, tizenhárom kiadást ért, az utolsó 1840) ; Német-magyar és magyar-német szókönyv (u. o. 1799-1800, újabban1803—4 s 1807) Praktische img. Sprachlehre für Deutsche, sammt einem ung. Lehrbuche und dem gehörigen Wörterbuche (u. o. 1810, 9. utolsó kiadás 1840); Lexikon trilingue lat.-hung.-germanicum et hung.-lat-germanicum (u. o. 1815, 2 köt.) ; Lexicon trilingue lat.-hung.-germanicum, ad ductum lexici Sehelleriani elaboratum (u. o. 1818,2 köt.); Deutsch-ungarisch-lateinisches Wörterbuch (u. o. 1821—23, 2 köt.); Bertuch természethistóriai képes könyve (u. o. 1810—16, 10 darab) ; Magyar Atlas (kezdette Görög és Kerekes, folytatta s bevégezte M., u. o. 1811, 62 tábla); ehhez Repertórium (u. o. 1812, folio). Ő adta ki Csokonai Vitéz Mihály Poétái munkáit (u. o. 4 köt., 16-rét) s ugyanannak Nevezetesb poétái munkáit (u. o. 1816, 2 köt.). Magyar Kurir bécsi magyar nyelvű hírlapot szerkesztette 1828—34. végéig, többféle, ezek közt a Sokféle c. melléklappal. Szerkesztett Bécsben Pannónia c. folyóiratot is, melyből néhány füzet jelent meg. Utolsó munkája: Gyönyörködtetve tanító magyar olvasókönyv (u. o. 1840). Ennek végső íve ínég sajtó alatt volt, midőn a nagyérdemű munkás hirtelen elhunyt.V. ö. M. Akad. Évk. (V. köt.) ; Toldy, Figyelmező (1840) ; u. a., Jelenkor (1840-63). v. l. Mártonfalva, 1. M. nagyközség Szabolcs vármegye nagykállói j.-ban, (1891) 1685 magyar lak. , 2. M. (Martinsdorf), kisközség Nagy-Küküllő vmegye bólya-berethalmi j.-ban, (1891) 650 német és oláh lak., a mult században Felső-Fejér vmegye székhelye volt ; régi tanácskozó asztala ma az evang. iskolában van. TH.V. Mártonfalvay Imre deák. Régi vasvármegyei nemesi család sarja, szül. a XVI. sz. elején. 15 éves korában enyingi Török Bálint íródeákja lett, később e család leghívebb embere. Vitézkedett a törökök ellen, továbbá mint több dunántúli vmegye követe, egy ízben pedig mint Vas vármegye alispánja is szerepelt. Legfontosabb reánk nézve M. tősgyökeres nyelvezetű, magyar emlékirata, melyet kora ifjúságától fogva egészen 1585 körül bekövetkezett haláláig folytatott. Mint szemtanú a XVI. sz. történelmének sok homályos helyét felderíti. Iratának egyik legérdekesebb része Buda ostromának leírása, melynél maga is jelen volt. Az emlékiratban nem találunk semmi évszámot, ami a kritikai összehasonlítást nagyon megnehezíti. V. ö. Nagy Imre, Egy ismeretlen emlékiratunk (Századok 1867). sz. a. Mártonfalvi György, tanár. Tanulmányait Apafi Mihály erdélyi fejedelem támogatásával Hollandiában fejezte be. Franekerben 1659-ben megszerezte a doktori diplomát. Hazajővén 1660., az akkor virágzó váradi iskolában lett tanár. Várad elfoglalása után a tanítványokkal, kik az ostrom alatt el nem estek, Debrecenbe ment s itt működött 1681-ig, mint rektor-professzor. Az iskola anyagi és szellemi felvirágoztatására sokat tett. Alapítványokat szerzett s mint író és szervező képesség virágoztatta az iskolaügyet. Magyar nyelvű művei : Keresztyén inneplés (Debrecen 1663) ; Tanító és cáfoló teologia (u. o. 1679) ; Szent história (u. o. 1681). Latin nyelvűek : Disp. theol. de presbyterio (u. o. 1662) ; Petri Rami dialectica (u. o. 1664); Examen logicum indecim decadibus absolutum (u. o. 1664) ; Ars concionandi Amesiana (u. o. 1666) ; Exegesis Libri primi Medullae Amesianae (u. o. 1670) ; Exegesis Libri secundi (u. o. 1675) ; Orthodoxa diatribe de Mártonfalvi