A Pallas nagy lexikona, 12. kötet: Magyar-Nemes (1896)
N - Nádpatak - Nádperje - Nádra - Nadrág - Nadrág - Nadragulya
Nádpatak — 908 — droguista kolofoniumból, porrá tört piros szantálfából és kevés sárkányvérből mint műterméket olvasztja össze. BORB. Nádpatak (Rohrbach, Bodbau),kisközség Nagy-Küküllő vármegye szentágotai j.-ban, (1891) 572 német lak. , kis kezdetleges fürdője van. Nádperje (növ., bugafény Sadlernál, nádtippan Hazsl., Calamagrostis Adans.), magasabb bogas pázsitfű, 135 faja (hazánkban 8) mind a két földségnek hidegebb mérsékelt vidékein s a tropusok hegyein nő. Pelyvája a töven szőrös. Nád közt, vízparton, homokon (siska v. siskanád, Calamagrostis Epigeios L.), erdőben, vágásban nő, házfedésnek és aljazónak használatos. Kemény szárával a pipaszárat is tisztítják (pipaszurkáló). Különben a N. sovány takarmány, sőt az érdes levele a jószág száját is megsértheti. BOBB: Nádra v. nádrafa (növ.), 1. Morzsika. Nadrág, kisközség Krassó-Szörény vármegye temesi j.-ban, (ιβοι) 1726 német, oláh és tót lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral. Itt a II.-i bánya- és vasipartársulatnak jelentékeny vasgyára van, mely nagyolvasztóból és öntödéből, hengermű- és lemezgyárból, szög- és ekegyárból áll ; a gyárban 765 munkás dolgozik s az évi termelés 24,000 q nyersvas, 13,000 q öntvény, 8000 q hengervas, 6000 q vaslemez stb. A N. környékén levő vasércbányákban kevés ércet termelnek, ezt nagyobbára távol vidékről kell hozni. N. környéke igen szép ; a község a Pojána Ruszka-hegységbe teendő kirándulásokra igen kedvező kiinduló pont. V. ö. Thirring Gusztáv, Vázlatok a Pojána Ruszka-hegységből (Magyar Kárpátegyesület Évkönyve, 1886. évfolyam). TH.v. Nadrág, már a babiloniaknál és a persáknál használatos ruhadarab volt ; viselték a frigiaiak, a partusok, a szarmaták és a szkíthák is. A rómaiakat annyira meglepték a gallusok nadrágjai, hogy Gallia egyik részét nadrágosnak (Gallia braccata) nevezték el. Rómában a II.-ot csak a késői császárok korában kezdték hordani, ellenben a galliai és germán légiókat a zord klíma már jóval előbb rászorította a N. használatára; öreg és beteges emberek azonban már előbb is viseltek N.-ot (femoralia v. feminalia), sőt életének végső éveiben maga Augustus császár is felöltötte. Adelwald longobard királyról mondják, hogy az É-i népek közt elsőnek hozta be a N. divatját, de Thorsbjergben (Jütland) már egy bronzkorszakbeli sírban találtak N.-ot. A XII. sz.-tól kezdve a N. két részből állt : az alsó a térden felül a comb közepéig érő harisnyaszerű N. volt, míg a felső a mai úszó N.-hoz hasonlított (Bruch v. Broche), s a kettőt fűzős szíjakkal kapcsolták együvé. A XVI. sz.-beli francia N.-ok (I. Ferenc korában) még térdig sem értek, III. Henrik idejében pedig csak az ágyékot födték el. Midőn a nők a krinolint kezdték hordani, a férfiak kitömték N.-jaikat, s ez Angliában (Erzsébet) oly arányokat öltött, hogy a parlament ülőhelyeit ki kellett bővíteni : csak XIV. Lajos korában kapta a N. azon végleges alakját, mely aztán divatban is maradt mindaddig, mig a XVIII. sz. vége felé az u. n .pantalló ki nem szorította. A XV. sz.-ban kezdték viselni a plundra-N.-ot (bugyogó), melyhez a gazdagabbak töméntelen mennyiségű posztót használtak fel. Az É-i országokban a nők is viseltek N.-ot, melyet éjszakára sem vetettek be, mint most a lapp és grönlandi asszonyok; mint alsóruha a XVI. sz.-beli krinolinokkal jött divatba, s először az olasz courtisaneok hordták, majd Franciaországban is fölkapták (IX. Károly udvarában) az olasz Medici Katalin kezdeményezésére. L. még Magyar viselet. Nadragulya (növ., nadragula, nagydragula, farkascseresznye, elalutófű, bolondfű Meliusnál ; álomhozófű, nagyfű Benkőnél ; nadragula Veszelszkinél, Atropa L.), a csucsorkafélék füve, 1—2 faja Európa és Ázsia hegyein terem. Szirma harangforma, a széle ötkaréjú, bogyója gömbölyű, cseresznyéhez hasonlít, kétrekeszű, a csillag módjára szétterült kehely van alatta. Az A. belladonna L. (mérges cseresznye) szára 1/7~110 m. magasra nő, két-kétágúan ágazik szét (1. az ábrát), levele tojásdad, mirigyesszőrös,azért érintve mintegy zsíros tapintatú. Virága a levél tövéből ered, lecsüngő, barnalila, sötétebbel erezett, ritkábban szennyessárga (var. sordescens) ; bogyója fénylő fekete, a leve piros és nagyon mérges. Árnyékos erdőben Közép- ésD-Európában, hazánkban meg a Kaukázuson terem, különösen a meszes földet kedveli. Az olasz nép a bogyójával az arcát festette, ettől ered a bella donna (a. mu szép asszony) elnevezése. A növény legfőbb mérge nem az atropin (l. o.), mint eddig tartották, hanem a Moszciamin (I. o.). A N.-ban azonkívül egy alaktalan, gyantaszeri, keserű ízű alkaloid, belladonnin is van, továbbá atrozin és krizatropasav nevű festőanyagok. A N.-val való elég gyakori mérgezések rendesen úgy történnek, hogy gyermekek a N. bogyóit tetszetős külsejük és édeses ízük miatt megeszik. Ilyenkor a torok kiszárad ; a beteg csak nehezen, v. egyáltalán nem tud nyelni ; arca kipirul, bőre skarlátvörös, forró és száraz, mert a méreg a verítékelválasztás idegeit megbénítja; a szem bogara kitágul és közel vitt gyertyalángra sem húzódik össze, mert az atropin a szivárványhártya körkörös izmának mozgató idegét szintén működésképtelenné teszi; azután a beteg igen lármás, vidám deliriumba esik, táncol, nevetgél, sőt dühöng, mert a méreg izgatja az agyvelő Nadragulya, mellette az álernyő elágazása vázolva és jelölve, 1,2, 8, 4 a virág helye, a, β a hegylevél meg az előlevél. A számok az egymás után következést jelölik. Nadragulya