A Pallas nagy lexikona, 12. kötet: Magyar-Nemes (1896)
M - Magyar indigó - Magyar ipar- és kereskedelmi bank részvénytársaság - Magyar iparművészeti társulat - Magyar irás - Magyar irodalom - Az újabb magyar irodalom (1772 óra.)
Magyar irodalom (és ellenző) iratoknak. A II. Lipót alatt fellángolt nemzeti érzésnek lelkes tolmácsa volt, s I. Ferenc uralkodása kezdetén is a szabadelvűséget hirdette, míg a leglelkesebb írók börtönbe nem hurcoltattak. Pedig sok akadálya volt fejlődésének és hatásának : a felsőbb társadalom idegennyelvűségén s az olvasóközönség aránylag kis számán kívül II. József németesítő politikája és az I. Ferenc idejében rendkívül szigorúan alkalmazott könyvvizsgálat (cenzúra), végül a magyar nyelv akkori el nem ismert helyzete. Törvényhozási intézkedés a nyelv érdekében csak az 1790-ίki országgyűlésen történt, amikor az iskolába bevitelét elrendelték. A hivatalos életbe csak az 1806-iki országgyűlés vitte be a nyelvet, de egyelőre csak a deák mellett, s még évtizedek nehéz küzdelmébe került, míg a magyar nyelv jogaiba iktattatott. Az irodalom erősödésével járt a hírlapirodalom fejlődése is. 1780. indult meg az első magyar hirlap, Ráth Mátyás pozsonyi Hírmondója, melyet több követett ; pár évtizedig Bécs volt a magyar hirlapirás központja (Magyar Kurir stb.). Pest sokáig nem volt irodalmi központ ; az első hirlap itt 1806. indult meg. Csakhamar keletkeztek azonban szépirodalmi lapok is, igy a Magyar Múzsa 1787-től Bécsben; a magasabb színvonalú Magyar Muzeum (1788-tól) című folyóirat Kassán, melyet Kazinczy, Bacsányi és Baróti alapítottak, s mely megkezdte az irodalmi munkásság szervezését és vezetését ; versenyzett vele az Orpheus 1790, melyet szintén Kassán alapított a Múzeumtól megvált Kazinczy; efféle volt Péczeli Mindenes Gyűjteménye is (1789) s Kármán József Urániája, az első szépirodalmi folyóirat, mely Pesten jelent meg. Általán az irodalomnak még nincs egy határozott földrajzi központja. A lelkes Kármán volt az, aki ily központtá Pestet akarta emelni, e célra adta ki folyóiratát is, mely elsősorban a nőkhöz fordult, kiknek szépirodalmi olvasmányokkal kedveskedett. Prózai szépirodalmunknak a XVIII. sz. végén legkiválóbb művelője volt (Fanni hagyományai, az első lélektani alapú regény) ; előadása az akkori művelt társalgás nyelvén alapuló egyszerű, közvetlen, hajlékony és nemes próza, távol mind az erőltetett vagy lapos népiességtől, mind az idegenszerűségtől. Kora halála miatt törekvései félben maradtak. Szerencsére az irodalomban az 1794 körül beállt szünet nem maradt minden pótlás nélkül. Ez alatt érlelődött Csokonai Vitéz Mihály, a felújult magyar irodalomnak Vörösmarty előtt legeredetibb tehetségű költője, gazdag és friss leleményével, hangjának ritka változatosságával, technikai könnyűségével , de széleskörű esztétikai készültsége mellett az ízlésnek bizonyos egyenetlenségével : az érzelmes szerelmi líla (Lilla, érzékeny dalok 3 könyvben), genrekép, anakreoni dal, reflexív költészet (A lélek halhatatlanságáról), óda nemeiben és a komikus eposzban (Dorottya) tűnt ki ; főleg a szentimentális és a komikus hang volt igazi eleme, sok hajlammal az alsóbb komikum iránt. Formára nézve válogató volt : mind klaszszikus, mind nyugateurópai, mind pedig nemzeti formában irt, egyike azon költőknek, kik az irodalmi költészetnek a népköltéssel való kapcsolatát időről időre, a klasszicizmus korában is fentartották. Kora halála (1805) nagy veszteség volt az irodalomra. Egy másik kiválóbb költő, Kisfaludy Sándor (Himfy), egy dunántúli nemesház sarja és volt katonatiszt, 1801. lépett föl egy kötet dallal (Kesergő szerelem). Ez volt az első nyomtatásban megjelent szerelmi dalgyűjteményünk (Csokonai Lillája pár évvel később jelent meg) ; igen nagy hatást tett ; mindkét nemű ifjúságunk lelkesedve olvasta a szerelmi érzés e változatos, fellengző, szenvedélyes és képekben gazdag, egy ügyesen összeállított alaptörténet körül sorakozó nyilatkozásait. Kisfaludy az itthoni irodalmi iskoláktól függetlenül fejlődött, formában sem csatlakozott egyikhez sem, inkább Petrarca hatása alatt állt, noha saját érzéseit zengette, s maga teremtett magának egy 12 soros dalszakot (1. Himfy-szak) mintegy magyar szonettel, melyben dalait költötte ; nyelvében a magyar nemesházak beszéde volt költőivé emelve, aminthogy általában mintegy a nemesség költője volt. A Kesergő szerelem 200 dalát követte 1807. a Boldog szerelem 200 dala, s ekkor alanyi érzéseit mintegy kimerítvén, az epikához fordult Kisfaludy, regényes verses történeteket adván a régi magyar nemesi életből, a balatonvidéki várromokhoz fűződve (Regék a magyar előidőkből [1807] és később is több). Ezek a múlt iránti rajongásukkal és lírai mélységükkel, epikai fogyatkozásaik mellett is kedves olvasmányai voltak a XIX. sz. elején a magyar közönségnek. Ezalatt a magyar nyelv törvényeinek megállapítása is mind érezhetőbb szükséggé vált, egyrészt azért, hogy a közös irodalmi nyelv megalakulhasson, másrészt azért, mivel a nagy arányban megindult irodalmi fejlődés szűknek találta a XVII. sz. óta elhanyagolt nyelvet mind a költői, mind a tudományos használat céljaira s ez okból sokan a nyelv újításához láttak, s ebben nem egyszer a nyelv szellemén tettek erőszakot. A sok pályamunka és nyelvtani értekezés közt legjobban kiemelkedett és bizonyos tekintélyre tett szert a hires debreceni nagy grammatika (1795), mely azonban csak a felsőtiszai dialektusra támaszkodik, egyes koros alakulásokat szentesít s a stilisztákat éppen nem elégítette ki. A magyar nyelvtudomány alapjait Révai Miklós rakta le két művében (Antiquitates literaturae Hungaricae 1.1803, mely a Halotti beszédnek adja nagybecsű kommentárját : Elaboratior grammatica Hungarica, 2 kötet 1806. Révai főműve). Révai maradandó dicsősége, hogy a nyelvtörténeti módszert megalapította nálunk, sőt e téren megelőzte a német Boppot és Grimmet is. Vele szemben Verseghy Ferenc (Tiszta magyarság 1805) az élő nyelvre alapította rendszerét s a helyesírást és a kiejtést ismerte el kizárólagos elvül. Az iskola Verseghy rendszeréhez hajlott, míg az irodalom Révaiét fogadta el. Kazinczy Ferenc kiszabadultával (1801) új lendületet vett az irodalom. Kazinczy maga nem volt nagy költő, verseiben több a szellem, mint az érzés, legsikerültebbek szatirikus epigrammjai és költői levelei : erősebb volt a prózában, tárgyilag és formailag egyiránt nevezetes leveleivel és emlékirataival, s merész és szerencsés műfordító volt. De rendkívül finom ízlése, írói szenvedélye és társas erényei nagy irodalmi agitátorrá és szervezővé avatták. Minden tehetséget fölkere- - 47 — Magyar irodalom.