Palócföld, 1973 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 5. szám - KÖRKÉP - Csukly László: Jókai Anna: Napok - Ratzky Rita: Mocsár Gábor: Gyémántper
JÓKAI ANNA Napok Jókai Anna, aki 1932-ben született Budapesten, életkora szerint a középnemzedé*khez tartozik, rói élete szerint a fiatal írók táborához, művei anyját és fogadtatását illetően mai prózairodalmunk élvonalához, írásművészetére jellemző egyik nyilatkozata: „a mindennapi élet aprólékos valóságában egyetemes törvényeket kíván ábrázolni, s nem jelképeket keres, hanem olyan mozzanatokat próbál kiragadni, amelyek közvetlenül érzékeltetik azt is, ami túlmutat az ábrázolt jelenségeken." A „Kötél nélkül” című elbeszélés kötetének írásaira is jellemző, hogy általában kegyetlennek látja és ábrázolja a világot, de mindenkor azzal a szándékkal, hogy segítsen megváltoztatni. Ennek a kötetnek egyik kis remeke „Magyaróra" című írás. Tanárnő hőse bélrákosa édesanyja mellől megy az iskolába, magával viszi otthoni gondjait, az idő is vigasztalan. A tanári szobában pletykák, az étkezdében kelkáposztafőzelék fogadja. Ilyen előzmények után megy órára, ahol viszont tanítványai nyomorúságával kell szembenéznie. Az egyiket verik, a másiknak az apja eliszik mindent, a harmadiknak az anyja hal bele a kaparásba. Az egyik gyerek azzal áll fel, hogy ő már választott pályát: hóhér lesz, mert ahhoz van kedve. A tanárnő az anyag bástyái mögé menekülne. Az összetett mondatok szerkezetét kezdi magyarázni, de amikor kimondja az ebben a helyzetben banálisnak hangzó „ez nagyon, nagyon fontos ..." gondolatot, elneveti magát és lassan az egész osztály arccal a padra borulva nevet. Móricz Zsigmond „Hét krajcárjának nyomorúságukat kikacagó nevetése ez, bepillantást enged Jókai Anna írói műhelyébe: kíméletlenül leleplezni minden illúziót, nincs helye az olcsó önámításnak, az ember ismerje meg önmagát. Elsősorban azért, hogy megváltoztathassa az életét. A „Tartozik és követel” című regényében Ildikó és Miklós sorsán keresztül két ellentétes magatartású ember életével ismerkedhetünk meg. Ildikó az önsanyargató aszkézis, a „vállalni minden életet, amely hozzánk súrlódik" életfelfogás, a makacs célratörés embere. Miklós viszont a laza tartás embere, aki nem szereti az örökös kiszámítottságot, az örömelv hirdetője; véleménye szerint az embereket érteni kell, nem pedig változtatni. „A labda” című kisregénye és a kötet többi elbeszélése is folytatása Jókai Anna megkezdett útjának: szembenézni a valósággal, hogy változtatni tudjunk rajta. A címadó kisregény hőse, Melinda hiába menekül vidékre, hogy negyvenévesen tiszta lappal indulhasson. Sem a természet, sem a közéleti tevékenység nem adják meg a kívánt nyugalmat. , Nincs szöglete a világnak. A labda mindenütt gömbölyű”. Vagy leszámolunk az illúziókkal és megkeressük az értelmes élet építőköveit, vagy menthetetlenül elveszünk, mert a megalkuvás, a kompromisszum egyenlő a bukással. A „Napok” című regénye hatalmas vállalkozás, az egész szinte egy belső monológ. Oláh Viktor mondja el benne életét az eszmélés állapotától negyvenhárom éves koráig, addig a pillanatig, amikor rákműtétje előtt elaltatják a kórházban. Az írónő saját bevallása szerint sokáig nem mert nekikezdeni, félt, hogy összeroppan egy esetleg meg nem fontolt, kellően nem tisztázott vállalkozásban. Célja ebben a 600 oldalas regényben is azonos az előző írásoknál megfogalmazott céllal: a lényegesre ébresztés vágya hajtja, a hazugságok robbantása, hogy a vegetálás helyett élni segíteni. Oláh Viktor sorsával való ismerkedésünk során felvázolódik előttünk a 30-as évek Magyarországának társadalmi képe is. A kis Viktor kispolgári családban nő fel. Az úri mivoltára büszke anya irányítja életét, szabja meg azokat a normákat, amelyeket szentnek kell tartania. Az apának szinte csak a pénz előteremtése a feladata, valami régi bűne miatt — csak sejteni lehet, hogy a kommunistákkal való szimpatizálása miatt van hátrányos helyzetben - a felesége állandóan szemrehányásokkal illeti, hogy nem tudnak igazán érvényesülni. Mert ezt a kisfiú is észreveszi, hogy őt tulajdonképpen egyik tábor se fogadja be: a szegények a gazdagot látják benne, az igazi úri fiúk viszont megérzik a szegénységét. Gyökértelen szülei mellett hamarosan megtanulja ő is, hogy nem lehet naivan tiszta. A felnőttek csak álnok törtetésük takarására használják a legszentebb fogalmakat is: Isten és a haza csak törtetésük álcázására szolgálnak. Ilyen példák mellett a fiúban is kialakul az ügyes alkalmazkodás. Bár állandóan bírálja magában a felnőtteket, ítéleteikben gyakran szélsőséges, mégis igyekszik az ő normáik szerint is a legjobb lenni. Számára már ekkor is a győzelem, a fölülre kerekedés a fontos. Nagyon jó példa erre, amikor a misszionáriusok javára gyűjtést rendeznek. Mindenáron felül akar kerengani, a gazdag Ujlaky-fiúval szemben, ezért a győzelemért feláldozza a család féltve őrzött megtakarított pénzét. De hiába az áldozat, bár megdicsérik, mégsem arat olyan fényes győzelmet, mint remélte volna. A kamasz évek, gimnáziumi tanulmányai során egyre inkább tisztán kezd látni. Nem válik igazi cserkésszé, a zsidótörvényeket igazságtalannak látja s bár közben anyagi helyzetük éppen a zsidótörvények miatt — a sorsukat meghatározó Gróf helyzetének változásaival egyenes arányban — fellendül, ő éppen ekkor áll egyre tudatosabban az elnyomottak oldalára, nézi az ő szempontjaik alapján a világ dolgait. A felszabadulás után úgy látszik kezdetben, hogy Oláh Viktor megtalálja a helyét. Nem csatlakozik szülei véleményéhez, hogy a politikában úgy kell alkalmazkodni, ahogy a szelek fújnak. Bátran kimondja: „Az ember nem aszerint csatlakozik egyik vagy másik oldalhoz, hogy éppen melyik csapatnak áll győzelemre a zászlaja ... az ember vagy hisz valamiben, vagy nem.” Ő is vasököllel akar lesújtani az ellenségre, mindenkire, aki a múltat akarja továbbéltetni. Az érettségi után igen jó véleményezéssel kerül a Színművészeti Főiskolára. Nagy tervei vannak, igazi hivatástudattal készül pályájára, amikor az első évfolyam végén kizárják a főiskoláról. Az igazságtalan döntés megtöri lendületét. Ettől kezdve soha többé nem találja meg igazán önmagát. Bárhol dolgozzon is: könyvelőként, kulturális előadóként, vagy az egyetem elvégzése után könyvtárosként öntökéletesítés címén tulajdonképpen tervszerű öncsalást folytat. Azzal hitegeti önmagát is, másokat is, hogy valami nagyobb feladatra vár. Van ugyan egy szakasza életének, amikor felismeri, hogy a tudás közvetítése is érdemes feladat. Bejárja szinte az egész országot, TIT előadóként sikerei vannak. Hittel hiszi és vallja, hogy „a fény szétszóródik. Azzal valósítja meg önmagát.” Ám lassanként ez a munka is mechanikussá válik már csak az anyagi oldala érdekli. Elszürkülése egy fokozatosan a magányba szoruló ember, egy olyan értelmiségi tragédiája, aki mindig jóhiszemű, mindig becsapott és mindig áldozat, aki egész életében csak készül arra, hogy eszményeit megvalósítsa, önáltatás lenne mindenben a kort okolni: a főhős azzal, hogy engedi magát sodortatni, hogy tudatos cselekvés helyett a befelefordulást választja, maga ítéli önmagát egy félresikerült élet alanyává. Nemcsak közéleti szereplésre jellemző mindez. Két sikertelen házassága, az a tény, hogy bensőséges baráti kapcsolatokat nem tudott soha létesíteni, hogy élete utolsó évei már csak fia utáni sóvárgásban telnek el - mutatja a főhős tétovaságát, akaratgyengeségét, annak az embernek a belenyugvását, aki elfogadja az életet, de változtatni nem akarja. Hatalmas vállalkozás Jókai Anna regénye. Nemcsak a terjedelem, hanem az ábrázolt korszak bonyolultsága, sokszoros ellentmondásai miatt is. Izgalmas, helyenként fárasztó olvasmány is. Oláh Viktor sorsa lélektanilag a felszabadulás előtt motiváltabb, nagyon izgalmas gyermekregénynek is elfogadnánk. A férfivá érett Oláh Viktor sokat veszít a gyermek lázadó világra tárulkozásából, nem néz már olyan kritikusan mindent, sokszor érezzük, hogy a világról alkotott véleménye tananyagszerű, nemcsak cselekvőkészségét veszíti el, hanem valójában önálló ítélkezését is. Mint a kritika megállapította apróbb tárgyi pontatlanságok is felróhatók az író bűnéül, összességében azonban mégis nyeresége újabb irodalmunknak. Segít eligazodni a világban, főhőse szomorú, lényegében kátyúba jutott élete pedig figyelmeztet mindenkit: csak cselekvő, alkotó mindig jobbra törekvő emberként érdemes és kell is élni a világban. (Szépirodalmi K. Bp. 1972.) Csukly László MOCSÁR GÁBOR Gyémántper Mocsár Gábort, akinek eddig számos regénye, tanulmánykötete, szociográfiai írása jelent meg, ezútal új oldaláról kell bemutatnunk. Történelmi dokumentumregényt tartunk a kezünkben az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról. A Mocsár által kiemelt történeti anyag középpontjában a gyémántper áll. Mi is volt ez a gyémántper? Görgey Artúr, a fiatal őrnagy árulás miatt elítéli és kivégezteti Zichy Ödön grófot, és elkobozza annak különböző értéktárgyait, köztük a később hírhedtté vált gyémántokat is. A gyémántper fővádlottja Madarász László volt, az Ellenzéki Párt balszárnyának, a flamingóknak a vezére, a Honvédelmi Bizottmány egyik szervezője és tagja, rendőrminiszter. A debreceni békepárt Madarász Lászlót a gyémántok gondatlan kezelésével vádolta, így akarta az ő személyes eltávolításával gyengíteni a baloldal erejét. Mocsár Gábor regényének főszereplője tehát Madarász László, az ő egyéni és politikai sorsa fejlődik ki párhuzamosan a szabadságharc, illetve a gyémántper eseményeivel. Miért választja ezt a témát az író? Ennek két oka van. Az egyik az, hogy a szabadságharc történetének „gyűjtőlencséjét” látja a gyémántperben, amelyen keresztül könnyedén kibontakoztatja a legfontosabb történelmi kérdéseket. Másrészt ugyanakkor „erkölcsdrámai” (kiemelés a regényből) magot fedez fel benne, amelynek a kifejtésével mai problémává szélesítheti a gyémántperben etikai hozzáállást a forradalom ügyéhez, s ezen keresztül a múlt eseményeiről szólva a jelenhez akar közvetíteni bizonyos jelzéseket. Nézzük először azt, melyek azok a fontos történelmi kérdések a szabadságharccal kapcsolatban, amelyeket kiemel az író. Természetesen felmerül Mocsárnál az 1848—49- es nemzetiségi politikának problematikája. Túl akar jutni azon a szinten, hogy pusztán konstatálná a most már eléggé köztudott tényt, hogy 1848—49-ben a magyar kormány jelentős hibákat követett el a nemzetiségi politika terén. Mocsár magyarázatot kíván adni erre a kérdésre. Ezt abban találja meg, hogy az adott időszakban a magyaroknak nem volt jelentős csoportja az államhatáron kívül, és ezért a magyar politikusokban nem fejlődött ki a más nemzetek nemzeti érzékenységére való reagálási képesség. Hangsúlyoznunk kell egy érdekes történelmi párhuzamot, amelyet a Harmadik beszélgetésben villant fel. Ez pedig a 48-as kolozsvári nemzetgyűlés paralellje, az 1918 decemberében lezajlott erdélyi románok gyulafehérvári nemzetgyűlésével. Mi történt az egyiken, mi a másikon? 1848-ban unió Erdéllyel, minden feltétel nélkül, a román nép ezt valójában sohasem vállalta. 1918-ban Erdély uniója Romániával, az erdélyi magyarság és székelység megkérdezése nélkül. Mi a mondanivalója Mocsárnak a nemzetiségi kérdésben napjainkhoz? Kész modellek nicsenek a nemzetiségi problémák megoldására. Minden államnak még a szocializmusban is magának kell megkeresnie a megoldást. Ez a felső-