Palota-Ujpest, 1932 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1932-01-01 / 1. szám

Előfizetési ára egy hóra 1 pengő, negyed­évre 3 pengő. Egyes szám ára 25 fillér. Megjelenik minden szombaton. Hirdetések dijszabás szerint. Lapzárta csütörtökön este. FŐSZERKESZTŐ: Dr. DARÁS SÁNDOR SZERKESZTŐK : CEGLÉDY ANTAL GERE LAJOS 6­7­ XII. ÉVFOLYAM. 1. SZÁM. 1932 JANUÁR 1. EGYESÜLETI ÉLET Újpest és Rákospalota megyei városok pártokon felül álló, független várospolitikai lapja Az újpesti és rákospalotai ipartestületek hivatalos közlönye Boldog újévet?... „Quod boruim, felix, faustum fortuna­­tumque sít!”­­— kívánta az ősrómai fő­pap január elsején a nagybirodalom ér­dekében. Fényes és költséges áldozatok füstje szállott a capitoliumi nagy oltár­ról a római nagy isten, Jupiter színe elé jólétért, szerencséért, sikerekért fohász­kodott, könyörgött az egybegyűlt kor­mány a nemesség és a nép osztatlanul. Az állam volt mindenki agyában a leg­­tudatosabb képzett. Ezért élt, ennek ér­dekében terveit, dolgozott, tűrt, szenve­dett és reménykedett minden római pol­gár. A nemzeti gondolat mozgató, éltető és rendíthetetlen tettre serkentő ereje tü­zelte a kezdetben porszemnyi latin népet gigászi feladatok vállalására, melyek ré­vén az ókor legnagyobb irodalmának urá­vá nőtt. Sok szerencse mellett sok Szerencsé­t- Tensqi feszege volt* Dé'?. *"s2cr8»ickcb'oi-! soha el nem bizakodott, a szerencsétlen­ség közepette kétségbe nem esett. Hannibál elragadta az összes római gyarmatokat, lefoglalt minden hadtáp­anyagot, birtokába vette Rómán kívül egész Itáliát, fölőrölte véres csatákban a római haderőt, halálos csapást mert az utolsó ellentállásra fölsorakozott légiók­ra Cannae mellett, de a Rómává zsugo­rodott birodalom népét államszeretetében nem tudta megingatni. Mikor a megsemmisítő csatából egye­dül megmenekült Varró konzul jelentést tett Rómában a csapásról, a szenátus,­, nem állította őt kudarcáért bíróság elé, hanem köszönetet mondott neki azért, hogy a h­aza sorsa fölött kétségbe nem esett. „Ni!­desperandum”, mondta Horatius. Nem szabad kétségbeesnünk! „Non semper sic érit, ut nunc”, biztatott Catul­lus költő. Nem, nem­ tart örökké ez a mai sivár, gondterhes, kegyetlen helyzet! Összetört ország összetört szivü pol­gárai vagyunk, mint hajdan a cannaei vereség után összezúzott római cívisek voltak. De . . . Föl fogunk, mert föl kell támadnunk! Ah­hoz azonban, hogy föl is tudjunk támadni és új, boldog életre születni, szükséges, hogy az állam, a nemzet vég­telen, megalkuvást nem tűrő szereteteit tegyük tudatunk központjában uralkodó­vá. Nem az a jó polgár, aki egyéni érvé­nyesülését hajszolva, laza kapcsolatban az állammal, felelőtlenül rátja saját út­jait, hanem az, aki minden gondolatában, szándékában és cselekedetében lelkiis­­meretszerűen érzi, hogy szoros alkotóré­sze az államnak, az egységes nemzet­test­nek, melytől pusztulás nélkül el nem sza­kadhat. A viszonyosság elve diktálja, hogy ma közösen, de bizakodó megadással visel­ Központi szerkesztőség és kiadóhivatal: Újpest, Ősz­ utca 46. Telefon: A. 945—77. Szerkesztőségi órák: naponta d. u. 2—4-ig. Rákospalotai szerkesztőség: Károlyi­ utca 35. JHJfK­lON­K Szomorú újév... szomorú ország... Ha visszanézünk a múltba: csupa vér, seb, sóhaj. A jövőbe ha tekintünk: csupa vészes felhő... Hullhat a hó szűzfehéren, kong­hat az éjféli misére hivó harang­szó : ennél szomorúbb karácsonya, újéve alig volt a magyarnak. Hol vannak a magyar mosoly­gós karácsonyestéi, hol vannak kacagó, vidám ujesztendői? . . . Az idén bizony alig merjük megfogni egymás kezét ezzel a kedves köszöntéssel: Boldog uj­­esztendőt! Pedig éppen ebben a szomorú országban, ebben a szomorú uj­­esztendőben kell egymás kezét megfognunk! Ebben a szomorú országban egyet kell értenünk, össze kell­ tartanunk. Mert ot ahol nincs egyetértés, ott a­­ gyűlölet magvai virágzanak ki. Ahol nincs összetartás, az ellen­ségeskedés fertőzi meg a szíveket, lelkeket. Egyetértés és összetartás nélkül nincs családi, társadalmi béke, nincs népjólét: ott a nemzet s a haza a pusztulás örvényébe sodródik! Ha kezet tudna fogni magyar a magyarral, ha meg tudná, meg akarná érteni egymást; ha sze­retné felebarátját, lehetne ebből az eddigi szomorú karácsonyból végre boldog újesztendő!!. . . Ha egymás mellé állanánk azzal a szent tudattal, meggyőződéssel, hogy szomorú helyzetünkből a közös, vállvetett munka mentheti meg az országot; ha megértenénk, ha szeretnénk egymást; ha a vezérek és alárendeltek önzetlenül dolgoznak, akkor lehet új, nagy és boldog Magyarországot terem­teni ! * A betlehemi csillag fényét kutatjuk, lessük, áhítozzuk, de vigyáznunk kell! Hamis csillagok tünedeznek fel előttünk: az önzés csillagai, amelyek nem a béke, megértés, szeretet jászolá­hoz vezetnek, hanem ha kell, még egymáson keresztül is a bálványok oltárához, ahol a rang, az öndicsőítés, a sárga vesze­delem, a pénz honol. Felebarátaim! Magyar testvé­reim ! Értsük meg, szeressük egymást. Megértéssel, szeretettel, vállvetve dolgozzunk szeretett kö­zös édesanyánk, hazánk újjáterem­­tésén, régi dicsőségünk visszaszer­zésén. Hiszen boldogulásunk csil­laga most is ott van a magyar égen, csak eltakarja az önzés, az ön­érdek szennyes fellege! De ha majd neki állítjuk a szeretet, a megértés, az önfel­áldozás, a közös akarat vihar­­ágyúját a szennyes fellegeknek... ó, akkor előragyog a magyar boldogság csillaga, napja, lesz örömteli karácsony ... boldog új­esztendő ! Tanács Dezső. jük a babylorsi fogságot ,összes szenve­­déseivel, terheivel és nélkülözéseivel. Ne zúduljunk fel. Ha ma mamnát kell ennünk, ne lázadozzunk vezéreink ellen, akik emberfölötti erőfeszítéssel kísérlik meg a nemzet kivezetését a siralmak pusztájából. Nyugodjunk meg abban, hogy a legle­­rongyoltabb polgári élet is elviselhetőbb, mint a fejét vesztett ,társadalmi s nemz­eti fölborulás. Mi már megizlettük egyszer a hat demagógia által fölburjánoztatott vörös veszedelmet. Ne­ feledjük keservesen ke­serű izét soha! Ha helyénvaló tehát, hogy a homályos ősidőkben gyökerező boldog, újévi kí­vánságot hagyományszerűen kifejezésre juttassuk, három szükségszerű jót kívá­nunk polgártársainknak. Az állam megalkuvás nélküli szeretetét, áldozatkész kitartást a megpróbáltatá­sok napjaiban, kétségbeeséstől mentes bizakodást a jövőben! Intervencionizmus. (Dr. S. B.) A sok izmus közül, me­lyekkel az utóbbi évtizedekben meg kel­let ismerkednünk, ez még az újabb kele­tűek közül való. Mindennapi értelmében a közbelépésnek, a beavatkozásnak azo­kat az eseteit értik alatta, amikor az ál­lam hatalmi szavát a gazdasági élet terü­letén érvényesíti. Elvben mindenesetre két szélső állás­pont lehetséges. Az egyik azt mondja: az állam ne avatkozzék bele a gazdasági életbe semmiféle formában, semmiféle módon. Csupán kereteit adja meg és biz­tosítsa a gazdasági életnek. Hármas fel­adat­köréből a törvényhozói, végrehajtói és bírói tevékenységéből csak a bírásko­dás lehet az, mely a gazdasági életre is kihathat. A másik felfogás szerint az ál­lamnak éppen törvényhozói szerepénél fogva, gazdaságilag is a kezdeményezés, az irányítás, az ellenőrzés, a támogatás szerepét kell betöltenie. Egyik fel­fogás sem új, mindegyüknek meg vannak a maga tanítói, a maga hívői és mind- egyik a maga igazára esküszik. Mert újabban ez a kérdés mind fokozottabb, aktualitást nyert, mindig gyakrabban me­rült fel a sajtóban, a politikában, a köz­életben. Csakhogy a gyakorlatban mind két szélsőséges álláspont tarthatatlan, felesleges is hangsúlyozni. A gyakorlat valahol a középúton jár, egyszer az egyik, másszor a másik elvi álláspontból van közelebb. A két irányzat hívei pedig — akik többnyire a gyakorlat emberei — elfelejtik tisztázni, hogy elvi álláspont­juknak hol vannak a gyakorlati határai és mennyit óhajtanak abból megvalósí­tani. A szabadkereskedelem hívei természe­tesen elleneznek minden állami beavat­kozást: az államnak nincsen joga például kartellek politikájába beavatkozni és sze­rintük a tervezett részvényjogi reform is csak megbénítaná a részvénytársaságok működését. De váljon ugyanezek az árak intervenciónak tekintik-e, ha a kormány néhány napra lezáratja a bankpénztára­kat és tiltakoznak-e, ha az állam egy baj­­­ba jutott pénzintézet szanálására siet? Viszont sokan vannak a gazdák, a ke­reskedők, az iparosok körében, akik min­den bajukra az államtól várják a segít­séget, kérvényeznek, deputációznak, egy­­egy miniszteri ígéretre, egy egy honmen­tő „akcióért.” Vájjon akkor is helyeslik-e ezek a rétegek a beavatkozás politikáját, amikor a szövetkezeteknek, magánválla­latoknak közpénzekkel való szubvencióm­­ásában, avagy külföldi bérpaloták léte­sítésében jelentkezik? Ám elvégre, ha egyáltalában lehet jogos mindkét álláspontot. Mert a gyakorlatban mindkét álláspontot, miért a gyakorlatban úgy kell azokat értelmezni, hogy minden­ki elismeri az intervenció jogosultságát, ha az ő érdekében történik, de tüstént vétót kiállt, ha az másoknak kedvez úgy, hogy amellett neki még árt is. De ha ez így van, akkor egyszerű a megoldás: avatkozzon csak az állam minél többször minél erőteljesebben a gazdasági életbe, azonban úgy, hogy bármely rétegnek, fog­lalkozási ágnak az előnyére cselekszik, sohase ártson vele más, ugyancsak jogos érdekeknek. Az állam azonban erre nem képes, és ez a kérdés Achilles-sarka, mert az állam semmit sem tehet az egyikért anélkül, hogy az a másiknak ne fájjon. Nem sza­bályozhatja a kamatot az adósok érdeké­ben úgy, hogy a bankok is meg legyenek elégedve és nem ajándékozhat a gazdá­nak balettaárakat anélkül, hogy a keres­kedő fel ne szisszenjen és ha csak eszébe jutna a vámok leszállítása, a gyáripar máris segítségért kiáltana. De ha már itt tartunk, felvethetün­k még egy kérdést. Várjon a mai viszonyok között az államhatalomnak minden intéz­­­kedése nem érezteti-e hatását a gazdasági életben is? Az adók felemelése, a köz­

Next