Palota-Ujpest, 1934 (14. évfolyam, 1-41. szám)

1934-01-06 / 1. szám

XIV. évfolyam, 1. sz. Ára 25 filter, EGYESÜLETI ÉLET romikai hetilap * Újpest és Rákospalota megyei városok partokon felül álló, fü­ggetlen várospolitikai lapja Az újpesti és rákospalotai Ipartestületek hivatalos közlönye 1934. január 6. Előfizetési ára egy hóra 1 pengő, negyed­évre 3 pengő. Egyes szám ára 25 fillér. Megjelenik minden szombaton. Hirdetések díjszabás szerint Lapzárta csütörtökön este. Főszerkesztő: Dr. DARÁS SÁNDOR Szerkesztők: Alscher Ödön, Ceglédy Antal, dr. Takács György Központi szerkesztőség: Újpesten, Gróf Károlyi-utca 36. sz. Telefon: Aut. 94-0­57. Kiadóhivatal: Újpest, Jókai-utca 18. szám. Rákospalotai szerkesztőség: Károlyi-utca 35. Az „improduktív“ tisztviselőosztály Előkelő politikus mondotta, hogy „az ország nem tarthat el túlméretezett, improduktív munkát végző köz- vagy magán­­tisztviselői kart". Lássuk, van-e igazság ez állításban. Mindenekelőtt szögezzük le, hogy minden olyan elmélet, mely társadalmi osztályt emel ki az államban, legyen az ipa­ros, gazda vagy tisztviselői, visz­­szakanyarodást jelent a múltba, a fiziokrata, merkantil és más téves rendszerek közé. Arról vitatkozni, hogy melyik foglal­kozási kör alapja a többinek, tulajdonkép naivitás, hiszen az állam életében minden a köl­csönös viszonyon alapszik, ter­melő nem élhet meg fogyasztó nélkül, a gazda rászorul az iparosra stb. A differenciálódott, modern államban igazában nincs „improduktív“ osztály. Legfeljebb arról lehet beszélni, hogy ez vagy az a társadalmi osztály fontosabb munkakört teljesít a másiknál. Lehet-e ily szempontból a tisztviselői mun­kát „improduktívabbnak“, tehát kevésbbé gyümölcsözőbbnek mondani, pl. a gazda- vagy az iparostársadalom előnyére ? Lássuk csak, milyen munkát végez ez a mostanában sokat emlegetett „köz- és magántiszt­viselői kar“. Egy része mint orvos, tanár, bíró, gazdatiszt, mérnök a ki­tanult agyával irányítja az ál­lam sorsát. Ezek csak nem végeznek „improduktív“ mun­kát? Én legalább úgy látom, hogy az orvos, aki egy betege életét menti meg, vagy a tanító, aki esti tanfolyamok által elvonja a falu legényeit a kocsmázástól, végez olyan előkelő és fontos missziót, mint a kisgazda, aki búzát vet a földjébe, vagy a cipész, aki cipőt talpal, f­el­ismerve természetesen az ő munkájuk szükségességét is. Azt mondják erre sokan, hogy ők nem is ezekre a tisztvise­lőkre gondolnak, hanem az u. n. adminisztratív, bürokratikus munkát végző tisztviselőkre. Az aktagyártás csak nem produk­tív munka? — mondják. Mi erre azt válaszoljuk, hogy ak­kor ne méltóztassék az egész tisztviselő-osztály foglalkozását lesajnálni más foglalkozási ágak — pl. gazdák, iparosok — fölényére, annál kevésbbé, mert a „tisztviselő“ szó fogalma nagyon elasztikus s pl. a gazda­tiszt egy kincstári jószágon köz­­tisztviselőnek is, gazdának is nevezhető. Ami pedig a bürok­­ratív, adminisztratív tisztviselői munkát illeti, e téren kétség­telenül túltermelés van, melyet le kell építeni, helyesebben : át kell értékelni. Magát az ad­minisztratív munkát azonban jómagam nemhogy terméketlen­­nek, de nagyon is fontos fel­adatnak tartom. Csak gondoljuk el, mit csinálnának pl. gazdák terményeik értékesítése közben, ha a kitűnő községi, vasúti és más adminisztrációk nem segí­tenék őket sokfélekép ? Bár elismerjük, hogy a tiszt­viselői társadalom itt-ott túl­méretezett, még így sem lehet mondani, hogy őket ,,az ország“ tartja el. Ki az az ország ? Nem a tisztviselők-e a leg­pontosabb, legbiztosabb adó­alanyok ? Az előkelő politikus meg­nyilatkozását tehát csak az esetben fogadhatjuk el igaznak, ha nem általában a tisztviselői munkát, hanem annak túlmére­tezését tartja improduktívnak. Andrássy-út. Munkaalkalom nyújtása elsősorban kenyérkérdés. Felelős tényezők min­den lehetőt elkövetnek, hogy a mai nehéz gazdasági és pénzügyi hely­zetben nemcsak negatív, hanem pozi­tív és produktív terveket hajtsanak végre. Fővárosunk terjeszkedésének terv­szerű végrehajtása egy nagy kérdés előtt áll. Elodázhatatlan most már az Andrássy-út meghosszabbítása. A nagyszerű terv teljesen készen áll s a kapcsolatos munkák az 1934. évben megindulnak. Nagy horderejű problé­mák vetődtek fel, természetes, a leg­nagyobb a pénz kérdése volt. De a terv alapja, a rendezés, a kezdetre már költségvetésileg ez évre bizto­sítva van. A munka megindul! Múlt heti cikkemet a pesszimisták keresztülvihetetlennek tartják. Vála­szom az, hogy nem mai kérdés ez ! A tervek már évek óta jóvá lettek hagyatva. Pénzkérdésen múlott eddig is a végrehajtás megkezdése. A fő­város végre úgy határozott, hogy az 1934. évben megindítja a munkákat. Alkalmunk van erre vonatkozólag dr. Huszár Aladár főpolgármester egy nyilatkozatára rámutatnunk, ame­lyet a napokban tett s kifejti a fő­polgármester, hogy a főváros 1934. évi tervei között ott szerepel az Erzsébet-sugárút megnyitásának kér­dése mellett az Andrássy-út meg­hosszabbításának ügye, mellyel a főváros mint végrehajtandó tervvel foglalkozik ez esztendőben! A főpolgármester további nyilat­kozatában említést tesz, hogy a fő-Nem szabad a vidéki lapoknak „köz­érdekű“ hirdetményeket díjazás nélkül leadni. A vidéki lapok országos egye­sülete elnökségi és igazgatósági gyű­lésen dr. Marton Béla országgyűlési képviselő elnökségével határozatot hozott, mely szerint a lapokat eltil­totta mindazoknak a hivatalos és félhivatalos hirdetményeknek, árlej­tési felhívásoknak és hasonlóknak közlésétől, melyeket eddig a közér­dekre való hivatkozással díjazás nél­kül küldtek meg. A határozat meg­hozatalánál Bartha Pál főszerkesztő — aki tagja az igazgatóságnak — város tudatában van annak, hogy az elsorvadás lassú halált jelent, éppen ezért, amennyire csak a leszűkített keretek megengedik, mégis megfelelő beruházásokkal siet a nehéz helyzet­ben levő közgazdasági élet segít­ségére. Őszinte és jóakaratú szavak ezek. Pillanatnyilag nem is tudjuk eléggé értékelni súlyukat. Rákospalotának elsőrendű érdeke, hogy e kérdést nemcsak napirenden tartsa, hanem állandóan behatóan foglalkozzunk ez üggyel. Közvetlen szomszédunk ügye minket is érint és érdekel. Az ügetőversenypálya ügye is egész rövidesen elintézést nyer. Már október óta a versenyek az új ügető­pályán tartatnak meg. A pályán levő s az úthálózatba eső épületek nem okoznak gondot, mert jelentéktele­nekké váltak, mióta az új ügetőpálya megnyílt. A Máv­ ceglédi vonalára több terv közül a Körvasúba való kihelyezés a legkomolyabb terv és a Városlige­ten keresztül szaladó sínpár egész Kőbányáig eltüntetésre vár. Ezen két akadálynál nagyobb csak a pénzkérdés volt, de csak volt, de költségvetésileg biztosítva van máris a megindulás. Célszerű munkával kellene Rákos­palotának beleilleszkedni­e nagy­horderejű kérdéskomplexumba, ehe­lyett pedig tétlenek és Pató Pálok vagyunk! De talán a meginduló munka lázba hozza városunkat is! Knesély Antal. jelen volt. Amidőn az Országos Me­zőgazdasági Kiállítás és Vásár ren­dezőbizottsága legelső közleményét megkapta, azonnal felhívta a rendező­ség ügyeimet a határozatra. Kitérő választ kapott. Arra hivatkoztak, hogy ez nem üzleti vállalkozás és a föld­művelésügyi miniszter felügyelete alatt megy minden. Hazafias érdeke­ket emlegettek. De tartjuk magunkat a határozathoz. Rajtunk — vidéki la­pokon — múlik, hogy ne álljunk ingyen rendelkezésére azoknak, akik jó üzleteket csinálnak a mi reklámi­­rozásunk segítségével. A revízió útja. A múlt héten a „The Newyork Times“ egyik decemberi száma akadt a kezembe. Cikket közöl arról, hogy akarják a magyarok elérni köz- és társadalmi életük legégetőbb kérdését, a „revíziót“. Szerinte két után. A mai kormány feje Hitlerrel együtt, a volt kormányé Hitlerrel szemben, de mint írásaiból tudjuk, ő is az Ausztriával előbb­­utóbb egyesülő, külön uralom alatti hatalmas Német birodalom és az önálló Erdély között, autonóm terület­részekkel akarja Magyarországot visz­­szaállítani. Az idegen újságíró éles szeme úgy látja tehát, hogy a Hohenzollern-bi­­rodalom védelme alatt álló, vagy a Bethlen Gábor-féle , de Erdély nél­küli királyság képe lebeg a mai ma­gyar előtt. Észrevesz még legimitista, demokrata, liberális csoportokat, de sehol se látja az Árpádok, Hunyadiak, Pázmányok, Andrássyak nyomdokain az Egyház kősziklájára helyezkedő hatalmas katholikus társadalmi vagy közéleti mozgalom megcsillanását. Elgondolkozhatunk rajta : miért ? A magyar katholikusság zömét a Jozefin-kor leszorítja az Egyháziasság talajáról. Elfojtja benne a katholikus öntudatot. Arcrándulás nélkül szegő­dik idegen szellemi áramlatokhoz má­sodhegedűsnek. Gerinc és határozott irányelvek nélkül bár együttesen kétharmad többsége van, azokban vezérszerepet nem játszhat. Vezért se termel ki soraiból. Erkölcsi ereje sincs gátat vetni a családi és gazdasági élet keresztény­ellenes irányának. Az öntudatos ka­tholikus maroknyi magyarság Leoni­­dási küzdelmét, mint nagy alapítónk Zichy Nándor példája mutatja, Ephi­­altesek gáncsolják el. Egység, összetartás nincs közöttünk, mert annak föltétele, az egyházias szellem, kiveszett zömünkből. De nem is lesz, míg zömünk nem tömörül az Egyház hirdette családi, gazdasági, jogi programm valósítására. De hogy is lehetne meg ez az egy­házias katholikus egyetértés az ország katholikusai között , mikor az egy­házközségekben is sokszor mit talá­lunk. Ne menjünk messzire, marad­junk csak a mi palotai portánkon. A Máv­-telepi, vagy ha úgy tetszik, újvárosi templomépítésünk ügyében vájjon egyházias szellem tölt-e el minden érdeklődőt. Vájjon egyházias szellemre mutat-e az egyházközség fejét hatóságok és a nyilvánosság előtt állandóan támadni. És pedig a többi között azért, mert államsegélyt akar oly államtelepen épülő templomhoz, amelyen több mint 2000 hívője lakik. Még­hozzá akkor, amikor abban a sokkal kisebb lélek­számú felekezet hitközsége is részesült. Sőt úgyszólván tiltakozni az államse­gély ellen, amely a legszegényebb népréteget mentesíti a költségektől. Egyházias szellemre vall-e ok nél­kül megtámadni buzgó híveket fárad­ságot nem ismerő munkálkodásért. Az egyházközség feje és a templom­­építő bizottság előtt hántorgatni a külön újvárosi egyházközség meg­

Next