Pannonhalmi Szemle 1930

Könyvismertetések - Divéky Adorján: A Lengyelországnak elzálogosított 16 szepesi város visszacsatolása 1770-ben. Mihályi Ernő dr.

Divéky Adorján: A Lengyelországnak elzálogosított 16 szepesi város visszacsatolása 1770-ben. Bp. 1929. Divéky Adorján egyetemi magántanár a lengyel-magyar kapcsolatok­nak elismert nevű búvára gazdag levéltári kutatás alapján kimutatja, hogy a Lengyelországnak 1412-ben elzálogosított szepesi városok, nem 1772-ben. Lengyelország első felosztása alkalmával, mint eddig tudtuk, hanem már 1770-ben visszakerültek, amikor a szepesi városokat Mária Terézia magyar hadai megszállották. E foglalások ürügyül szolgáltak II. Frigyesnek és Kata­linnak, hogy Lengyelországnak már tervbe vett felosztását siettessék. A ma­gyar Tudományos Akadémia a Lévay-díjjal jutalmazta e kiváló kutatásokon felépített munkát. Dr. Mihályi Ernő, Barcza Leánder dr.: A lébényi középkori bencés templom. Győr, 1929. 34 o. Az 1862—1879 között restaurált lébényi templomról kevesen tudják, hogy valamikor bencés apátsági templom volt. A kolostort is a templomot is a XlI. század végén alapította az óvári Győr-nemzetség. Adományozások gyarapítják birtokát. Mátyás uralkodása alatt leég, 1529-ben a török gyújtja fel. Ezután gyakran cserél gazdát. Baksay István apát 1631-ben a győri jezsuitákra hagyja végrendeletében az apátságot, valószínűen Pázmány hatá­sára. A pannonhalmi főapátok ismételten kérik vissza, de sikertelenül, 1773-ban elvesztik a jezsuiták is. Ma a lébényi apát címét rendesen valamelyik győri kanonok viseli. Barcza műve ügyes összefoglalást nyújt tárgyáról. Sz. A. Max Mühl: Die antike Menschheitsidee (in ihrer geschichtlichen Ent­wicklung.. Dieterich'sche Verlagsbuchhandlung in Leipzig. 1928. 144 s.) Az emberi társas közösség kisebb-nagyobb alakulatainak (egyház, állam, nemzet, társadalmi osztály, foglalkozási érdekkör, család) körén felül­emelkedve az ember közös származásának, az alaptermészet, alapigények és a végső cél azonosságának tudata alapján manapság könnyen eljutunk az emberi nem egységének, az emberiség, a humanitás eszméjének gondola­táig. De az emberiség ókorában — kivéve a zsidóságot — ez nem így volt. Meglehetett, sőt meg is volt az emberi nem eredeti egysége; ennek tudata azonban még a történet előtti időkben kiveszett az emberekből, úgyhogy amennyire a hagyományok és emlékek visszanyúlnak a régmúltba, egymással folyton harcban álló, eredeti egységükről tudni sem akaró népekről, törzsek­ről tudunk. Érdekes feladat tehát azt vizsgálni, hogy a történeti fejlődés során a kinyilatkoztatás világosságától távoleső népek miként jutottak el megint az emberiség egységének, szolidaritásának tudatára. Épen ezt cse­lekszi könyvünk szerzője, de az ókori népek közül csak a görög és római életet vizsgálja, gondos kutatással a jelzett szempontból, a reánk maradt írásos emlékek alapján. A vizsgálat kimutatja, hogy bár a görögök vallásá­ban és bölcseleti rendszereiben már a hellenizmus előtt voltak indítékok, ame­lyek kedveztek az emberiségnek, mint egységes egésznek felfogására, mégis csak kultúrfejlődésük végén, a szoikusok pantheizmusában formálódik ki náluk teljes határozottságában ez a gondolat. A rómaiaknál pedig a vallási indítékokon kívül a császárnak világuralmi törekvése, a hozzájuk átcsapott szoicizmus és jogfelfogásuk segíti az egész embert nem, mint szolidáris egy-

Next