Pannonhalmi Szemle 1931

2. szám - Tanulmányok. - Dr. HEIN TÁDÉ: Zilahy Lajos.

Az első részben inkább a könnyebb elbeszélő, a társa­dalomnak, a békebeli társadalomnak felületes világszemlélője­ként jelentkezik a regényben, akit megkap az utolsó éveknek a nyugalmas, békés csendje, amely mintha csak sejtetné az elkövetkezendő világégést : vad erővel indul neki az élethajszo­lásnak, tobzódásnak. Eléggé mindennapi, romantikus a mese­kezdés : két fiatal szív összekerül, egymáséi lesznek, nagyon rövid időre, hogy azután szétszakadjanak és egymás foglyai legyenek. Az író maga is érzi, hogy az első rész terjedelmében is csak bevezetésnek számít, mindössze prológus ahhoz a ha­talmas infernushoz, amelybe belekerült a férj, hogy többet sohase találkozzanak, illetőleg az utolsó találkozás a halálnak, az élő halottnak szól, s ez a finálé befejezetlennek, nehéz, nyomasztó megoldásnak hagyja a regényt. Az író emberábrázoló, viharokat támasztó ereje a máso­dik kötetben áll elénk : a háború borzalmainak a bemutatásá­ban, de még inkább a hadifoglyok életének a rajzolásában. És igazi művészi tehetséggel rajzolja egymással párhuzamosan a két fogolynak az életét, amint örökösen egymáshoz vonzód­nak a távolságok hatalmas űrén keresztül is, hogy lassacskán mindinkább eltávolodjanak egymástól, mert valahogyan érzik részben az akadály legyőzhetetlenségét, de még inkább azt, hogy mindketten élnek. Az élet s a fiatalság az a két legyőz­hetetlen erő, amely ezt a két fogolyt összeláncolja, csak azért, hogy ezeknek a láncoknak a széttépésére kényszerítse őket. Szimbolikus ez az életelgondolás, de valójában az élet, legalább is a háborús élet igazsága, mindennapi esete jelentkezik benne­. Igazi értéke ennek a regénynek az az életátalakulás a fér­fiben és különösen a nőben, ahogyan először tetszik neki ez az újszerű, sok könnyet, sok keserűséget, fájdalmat, önmarcan­golást nyújtó élet, és amint lassan mégis belefásul a férfi az élet igazságtalanságába, a hiábavaló jövővárásba, amelynek nem látja a végét, nem látja, hogy a messze, ködös távolsá­gért érdemes áldozatot hozni. Másrészt az egyénnek ez élettel való erőpróbájában mindig az egyén marad alul, amikor a ter­mészet törvényei alól függetleníteni akarja magát. E­miatt a nő­nek is tetszik ez az újszerű állapot, amelyben messze vágyó­dik az elszakított férje után, de lassan , észrevétlenül elerőt­lenedik ebben a várakozásban. Szürkévé, egyvonalú unalmas üteműekké változnak ezek a napok, és hamarosan belenyúl az életébe az élet követelőzése. És az írónak kitűnően sikerült rajzolnia, hogy mint enged magának mindig több és több szabad­ságot, mint bontja ki egymás után börtönének a falát, amelyet valamikor tavaszi hangulatban, életkívánásban maga vont maga köré. Másfelől ottan van a férj az orosz fogolytáborban. Az ő élete még rettenetesebb ; nem annyira a testi szenvedés, mint inkább a léleknek az élet után való vágyakozása, a régi világ.

Next