Pannonia, 1938 (4. évfolyam, 1-10. szám)

3-4. szám - Balla Borisz: Gabriel Marcel drámái

GABRIEL MARCEL DRÁMÁI 127 Ami feltűnő ebben a meghatározásban, az a tétel általános­sága. Ha a drámának az a feladata, hogy megvilágítsa a lélek sza­­kadékait, miben különbözik a regénytől, mely — ha méltó akar lenni nevére — mindig a lélek rejtelmeivel és az emberi szív el­lenmondásaival foglalkozik, így ez a meghatározás, bármennyire érdekes, nem meríti ki a drámai műfaj fogalmát, s bennünket csak annyiban érdekel, amennyiben segítségével közelebb férkőz­hetünk Marcel drámáihoz. E meghatározással kapcsolatosan még egy másik kérdés is felvetődik: milyen módon, milyen eszközökkel akarja Marcel a drámában megvilágítani az emberi lélek mélységeit, mely mellett az átlagos szemlélő mit sem sejtve elhaladna? A háború előtti években — a lírai szimbolizmus hatása alatt — a drámában is je­lentkezett egy irány, mely a tudatalatti érzések és gondolatok meg­­sejtetését tűzte ki feladatául. Szándékosan használjuk itt a meg­se­jtetés szót, mert ez az iskola (legismertebb képviselője Henri Ba­taille volt) nem a tudatalatti maradéktalan feltárására törekedett, mint például ma egy Lenormand, hanem megelégedett homályos megvilágítással, inkább sejtetni akart, mint felszínre hozni. Ebből következik erős líraisága, mely hatás szempontjából szép eredmé­nyeket tudott felmutatni és nem egy maradandó alkotást (mint például Curel darabjai) hozott létre. Gabriel Marcel nem erre a lírai megsejtető módszerre gondol az emberi lélek mélységeinek feltárásában; sejtetés helyett meg kell mutatni a problémát a maga teljes valóságában. Az alábbi idézet nagyszerűen érzékelteti a fia­tal drámaíró magas célkitűzéseit és intellektusának őszinteségét: „Az tehát a véleményem, hogy a drámának határozottnak kell lennie; a tragikus líraiság, melyet én kívánok, a tiszta tudat lírai­sága. Ez a líraiság ne tartozzék semmivel azoknak az érzelmi meg­indulásoknak, melyeket már túlságosan kihasználtak: nyugtalan meglepetés a titokkal szemben, szorongás a ki nem fejezett küszöbe előtt. Ezek , véleményem szerint, kiszáradt források. Most bá­tornak kell lenni és nem szabad megállni, mint a megijedt kisgye­rek, aki nem meri kitárni a félig nyitott ajtót; most bátor tekin­tettel szembe kell néznünk azokkal a tilos területekkel, melyek kö­rül kortársaink szívesen ólálkodtak, ebben találva élvezetet.1­17 A feladatot nem lehet több őszinteséggel és bátorsággal kije­lölni, mint azt Marcel teszi. Elveti a félmegoldásokat, melyek a­he­lyett, hogy az embert az igazsághoz és valósághoz vezetnék, elpos­

Next