Pannonia, 1938 (4. évfolyam, 1-10. szám)
3-4. szám - Balla Borisz: Gabriel Marcel drámái
GABRIEL MARCEL DRÁMÁI 127 Ami feltűnő ebben a meghatározásban, az a tétel általánossága. Ha a drámának az a feladata, hogy megvilágítsa a lélek szakadékait, miben különbözik a regénytől, mely — ha méltó akar lenni nevére — mindig a lélek rejtelmeivel és az emberi szív ellenmondásaival foglalkozik, így ez a meghatározás, bármennyire érdekes, nem meríti ki a drámai műfaj fogalmát, s bennünket csak annyiban érdekel, amennyiben segítségével közelebb férkőzhetünk Marcel drámáihoz. E meghatározással kapcsolatosan még egy másik kérdés is felvetődik: milyen módon, milyen eszközökkel akarja Marcel a drámában megvilágítani az emberi lélek mélységeit, mely mellett az átlagos szemlélő mit sem sejtve elhaladna? A háború előtti években — a lírai szimbolizmus hatása alatt — a drámában is jelentkezett egy irány, mely a tudatalatti érzések és gondolatok megsejtetését tűzte ki feladatául. Szándékosan használjuk itt a megsejtetés szót, mert ez az iskola (legismertebb képviselője Henri Bataille volt) nem a tudatalatti maradéktalan feltárására törekedett, mint például ma egy Lenormand, hanem megelégedett homályos megvilágítással, inkább sejtetni akart, mint felszínre hozni. Ebből következik erős líraisága, mely hatás szempontjából szép eredményeket tudott felmutatni és nem egy maradandó alkotást (mint például Curel darabjai) hozott létre. Gabriel Marcel nem erre a lírai megsejtető módszerre gondol az emberi lélek mélységeinek feltárásában; sejtetés helyett meg kell mutatni a problémát a maga teljes valóságában. Az alábbi idézet nagyszerűen érzékelteti a fiatal drámaíró magas célkitűzéseit és intellektusának őszinteségét: „Az tehát a véleményem, hogy a drámának határozottnak kell lennie; a tragikus líraiság, melyet én kívánok, a tiszta tudat líraisága. Ez a líraiság ne tartozzék semmivel azoknak az érzelmi megindulásoknak, melyeket már túlságosan kihasználtak: nyugtalan meglepetés a titokkal szemben, szorongás a ki nem fejezett küszöbe előtt. Ezek , véleményem szerint, kiszáradt források. Most bátornak kell lenni és nem szabad megállni, mint a megijedt kisgyerek, aki nem meri kitárni a félig nyitott ajtót; most bátor tekintettel szembe kell néznünk azokkal a tilos területekkel, melyek körül kortársaink szívesen ólálkodtak, ebben találva élvezetet.117 A feladatot nem lehet több őszinteséggel és bátorsággal kijelölni, mint azt Marcel teszi. Elveti a félmegoldásokat, melyek ahelyett, hogy az embert az igazsághoz és valósághoz vezetnék, elpos