Pápa és Vidéke, 2005 (3. évfolyam, 1-46. szám)
2005-02-10 / 4. szám
2005. február 10. Közéleti hetilap III. évfolyam 4. szám Iimna feenpbeetjolt Könyv, kazetta, CD, videokazetta Pápa, Kossuth u. 5 Tel.:£¥311-290 Hatvanévesen - töretlen lendülettel Közel tíz éve ismerem már, mégis, amikor azt hallottam, januárban betöltötte a hatvanadik életévét, s már huszadik éve, hogy Pápán szolgál, meglepődtem. Salgó Ferenc, a Szent Anna plébánia plébánosa, vagy ahogy szinte mindenki ismeri, Ferenc atya lendülete, munkabírása, lelkesedése mit sem csökkent az elmúlt évek alatt. Több templomban is rendszeresen tart szentmiséket, figyel a plébánián működő közösségekre, csoportokra, figyelemmel kíséri a hittancsoportok működését, hittanra tanítja a szívéhez oly közelálló csöppségeket, a katolikus óvoda apróságait, betegeket látogat a kórházban, s még sokáig sorolhatnánk feladatait, miközben óriási alázattal és odafigyeléssel ápolja beteg édesanyját. Folytatás a 6. oldalon Csokonai-komédia Eperjes Károllyal Csokonai Vitéz Mihály Karnyóné című komédiáját közös produkcióban mutatta be a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház és a Gyulai Várszínház Pápán a Jókai Mór Művelődési Központ színháztermében január 27-én. A groteszk, abszurd, szatirikus vígjátékban Eperjes Károly, Gáspár Sándor, Szűcs Nelli, Trill Zsolt és színésztársaik jóvoltából az utóbbi évek egyik legjobb pápai előadását láthatta a helyi nézősereg, Vidnyánszky Attila ragyogó rendezésében. Eperjes Károly - akivel tavaly decemberben készítettünk interjút a pápai Szent Benedek Plébániatemplomban tartott lelkigyakorlat alkalmából - ezúttal is szívesen nyilatkozott újságunknak még a színpadra lépése előtt. Interjú az 5. oldalon Farsang a Zárda utcai máltai játszóházban Tarolt a sárkány és a királyfi Az elmúlt szombaton rendezték meg a Zárda utcai játszóház történetének negyedik farsangi mulatságát. Az épületben már a meghirdetett kezdés előtt csupa jelmezes fiatallal találkozhattunk. A mulatságban szemmel láthatóan minden korosztály képviseltette magát, hisz alig tipegő jelmezes aprósággal és a felnőttkor határán egyensúlyozó maskarás ifjakkal egyaránt találkoztunk a sokunknak oly kedves falak között. És akkor még nem is szóltunk a játszóház négy ászáról, vagyis a ház értékes kártyalapokká változott dolgozóiról és a díszvendégek alkotta zsűriről: Berkes Bélánéról, a Lakótelepi Gyermekekért Alapítvány Kuratóriumának elnökéről, Schmidt Dezsőnéről, az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola igazgatójáról, Orovecz Dubrecz Katalin kozmetikusról, és Áldozó Tamás alpolgármesterről sem. Egyszóval minden együtt volt egy remek bulihoz. Folytatás a 4. oldalon $ RENAULT AUTÓKAT ALKOTUNK THALIA akár 500.000 Ft* kedvezmény MEGANE akár 550.000 Ft* kedvezmény NYÍLT HÉTVÉGE FEBRUÁR 12-13. A Modus vidám külsejét elnézve talán nem is gondolnád, milyen komoly értékekkel bír. Pedig így van! Felszereltségének része a kanyarodó fényszóró, a keréknyomás-ellenőrző rendszer és a sebességszabályozó is*. Ha szeretnél személyesen is meggyőződni arról, hogyan ötvözi a kisautók praktikumát az egyterűek tágasságával, várunk a Renault márkakereskedésekben. www.renault.hu Az ajánlat 2005. február 28-ig megrendelt és 2005. március 15-ig átadott autókra érvényes, ♦Verziótól függően: Fogyasztás liter/100 km; vegyes:4,6-8,4; városi: 5,7-11,8; országúti: 3,9-6.5002 kibocsátási/km: 122-180 (változattól függően). CSÁSZÁR AUTÓSZERVIZ KFT. 8500 Pápa, Külső Veszprémi út 35. Tel.: 89/510-330 Ajka-Bakonygyepes, Keszthely, Komárom, Tatabánya, Veszprém, Zalaegerszeg Újra sztrájkra készülnek Túlcsordult a pohár 2004. május 1-jétől Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagja. Az uniós csatlakozási kampányban ígért stabilitás, kiszámíthatóság, versenyképesség helyett ma az ágazat összeomlása, a kiszolgáltatottság jelentkezik a mezőgazdaságban, a sodródás részeseinek tartják magukat a gazdák - véli a Veszprém Megyei Gazdakörök Szövetsége. Manapság egyre több helyen elhangzik, hogy Magyarország és különösen a magyar agrárgazdaság az európai uniós versenyben az élről az utolsó helyre került. A szövetség szerint a csatlakozásra való felkészülés, a gazdák segítése, támogatása csak szavakban történt meg. A 2003. évi költségvetés már előrevetítette a gondokat, amelyet csak tetézett az aszálykárok miatti 200 milliárd forintot meghaladó veszteség és a piac működésének zavarai. A veszteségeket csak újabb hitelek felvételével lehetett kezelni. Részletek a 3. oldalon Jöjjön el márkakereskedésünkbe, ahol február 11-én 16 órától 12-én 16 óráig rendhagyó, 24 órás nyitva tartással, és fantasztikus kedvezményekkel várunk mindenkit. A kép illusztráció- Chevrolet Marsall Márkakereskedés és Daewoo Szerviz 8500 Pápa, Külső-Veszprémi út 25 Tel 89/510-520 8448 Ajka, Forrás u. 11. Tel.: 88/501-100