Pápa és Vidéke, 2015 (13. évfolyam, 1-20. szám)

2015-03-05 / 1. szám

2 Pápa és Vidéke A kommunizmus áldozataira emlékeztek Hazánkban 2000 óta emlékezünk a kommunista dikta­túra áldozataira február 25-én. Pápa Város Önkormány­zata Sulyok Dezső szobránál koszorúzással és gyertya­­gyújtással rótta le tiszteletét az áldozatok emléke előtt. Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947. február 25-én köztár­saság-ellenes összeesküvés vádjával letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták. Bűne csupán annyi volt, hogy nézetei nem egyeztek a kommunista elvekkel. Húsz évre ítélték, 1956-ban engedték haza, három évvel később meghalt. Kovács Béla letartóztatása az első állomása volt annak a kom­munista párt által elterve­zett folyamatnak, amellyel Magyarországon egypárti diktatúra kiépítését valósí­tották meg. Az önkényuralom halot­tainak emléknapján Kovács Beatrix, a Veszprém Megyei Közgyűlés tagja mondott beszédet. Szólt a rendszer áldozatairól, köztük Sulyok Dezsőről, a pápai megemlé­kezés ikonikus alakjáról. Mint mondta, politikáját mindenekelőtt a demokrá­ciáért és a nemzeti eszméért való küzdelem jellemezte. Pápán óriási munkát vé­gezett a megszállás közepet­te polgármesterként. 1945 novemberében listavezető volt Veszprém megyében, és tagja lett a nemzetgyűlés­nek. Tildy Zoltán köztársa­sági elnök megválasztását követően felmerült, hogy Sulyok Dezső lesz Magyar­­ország miniszterelnöke. Ezt nem csak a kisgazdapárt, hanem később a baloldali blokká szerveződött mun­káspártok és a parasztpárt is elfogadta. Mivel ezután nem azt a politikát követte, amit a kisgazdapárt centru­ma, kizárták a pártból. Vé­gül 1947. augusztus közepén kénytelen volt elhagyni az országot, és az Amerikai Egyesül Államokban tele­pedett le. Az ilyen emlékező pilla­natokban érdemes rövid visszapillantást tennünk a pusztításokban és diktatú­rákban bővelkedő véres huszadik századra. A kom­munista diktatúra talán egyik legborzasztóbb tulaj­donsága pedig, hogy a nemzet nevében tiporta sárba az egyént és annak legszentebb jogát, a sza­badság gyakorlását, hang­súlyozta zárszavában Ko­vács Beatrix. Az emlékbeszéd után a jelenlévők elhelyezték ko­szorúikat és mécsest gyúj­tottak Sulyok Dezső szob­ránál a Pálos téren, majd át­vonultak a Mándi Márton utcába Katona István em­léktáblájához, ahol főhaj­tással rótták le tiszteletü­ket. M.A. Közös gyakorlat a reptéren Folytatás az 1. oldalról Az altábornagy az Ame­rikai Egyesült Államok Eu­rópában szolgálatot teljesí­tő szárazföldi haderejének parancsnoka kizárólag ez alkalomból érkezett Pápá­ra, és mint elmondta, biztos volt a gyakorlat sikerében, mert már sokszor megbizo­nyosodott a magyar kato­nák képességeiről. Colleen Bell amerikai nagykövet je­lenlétével is biztosította a NATO-partnereket arról, hogy szükség van az együtt­működésre. A gyakorlat előtt a ven­dégek megtekintették a bá­zis főbb épületeit, és tájé­koztatást kaptak a reptéren folyó munkáról is. Jobbik Pápai Szervezete Bemutatkozott az IT új elnöke Bak­­avér Ferenc lett a Jobbik Magyarországért Mozga­lom Ifjúsági Tagozatának pápai elnöke, aki sajtótájékoz­tatón szólt céljáról, valamint terveiről. Jelentős változások tör­téntek az elmúlt hónapok­ban a Jobbik helyi szerveze­tének életében. Orbán Imre elnök még decemberben le­mondott, helyét Süle Zsolt vette át a pártban. Alelnök­­nek Töreki Milánt, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának elnö­két választották, míg az ő pozícióját Bak Xavér Fe­renc tölti be ezentúl. Bak Xavér Ferenc Ajkán született és jelenleg egy pá­pai középiskola tanulója. Mint mondta, azért lépett be a Jobbik Ifjúsági Tagoza­tának pápai szervezetébe, hogy egy olyan közösség tagja lehessen, ahol hozzá hasonló gondolkodású és tájékozottságú emberek vannak. Az IT célja egy olyan fiatalokból álló nem­zedék kinevelése, akik a jö­vőben együtt tehetnek azért, hogy szeretett országuk szebb és biztonságosabb le­gyen. Bak­­avér Ferenc hangsúlyozta, szeretné foly­tatni az ifjúsági tagozatban már korábban megkezdett tevékenységeket. A tagság­gal közösen szeretnék fel­hívni a figyelmet a mai fiata­lokat érintő problémákra, nehézségekre és veszélyfor­rásokra. Szeretnék, ha olyan jellegű szabadidős tevé­kenységek kerülnének be a szürke hétköznapokba, me­lyek megmozgatják a pápai és a környékbeli ifjúságot. Végezetül az új elnök hoz­zátette, hogy tagságuk várja azoknak a 15 és 30 év közöt­ti fiataloknak a jelentkezé­sét, akik hajlandóak szabad­idejükből egy keveset áldoz­ni városukért a szebb és él­hetőbb jövő reményében. Meleg Andrea 2015. március 5. Testületi ülés Megnézték a Dohánygyár épületét Folytatás az 1. oldalról Személyi ügyeket tár­gyalt első ízben a testület a Városháza üléstermében, Báli Istvánt és Baracska Lászlót külső bizottsági tag­nak választották. Megvá­lasztották a Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Tanács­adó Testületet is, az elnök Bocskay László képviselő lett. Módosították a Pápai Platán Nonprofit Kft. ügy­vezetőjének munkaszerző­dését, majd elfogadták a pénzbeli és természetben nyújtott szociális támogatá­sokról szóló rendelet mó­dosítását.­­ A változás lényege az, hogy az aktív korú ellátás át­került az önkormányzattól a Kormányhivatalhoz. A fog­lalkoztatást helyettesítő tá­mogatást, melynek finanszí­rozása korábbban 10 száza­lék önkormányzati támoga­tással történt, és 90 százalé­kot adott hozzá az állam, most az állam magához von­ta ezt, nálunk pedig telepü­lési támogatásként a rend­szeres szociális támogatások maradtak meg. Egy nagyon széles lehetőséget kaptunk a szabályozásra, mi települési közgyógyellátást, települési ápolási díjat és települési la­kásfenntartási támogatást fogadtunk el. Megmaradt e még néhány olyan támoga­tási forma, mely korábban is létezett, ilyen a tankönyvtá­mogatás, a temetési segély és az étkezési támogatás. 40 millió forint normatív támo­gatást kapunk az állami költségvetésből, és 63 millió forintot terveztünk mi ma­gunk. Ez kevesebb, mint amennyire tavaly szükség volt, tehát kevesebb önkor­mányzati pénzből lehet biz­tosítani ugyanannak az ellá­tási rendszernek a fedeze­tét, mint eddig - részletezte a sajtótájékoztatón a pol­gármester. A vegyes ügyek kereté­ben többek közt a képvise­lők az önkormányzat tulaj­donrészének arányában tá­mogatást szavaztak meg a Deák Ferenc utca 1. szám alatti épület tetejének felújítására. vb 2015. március 15. vasárnap A.ÜNNEPI „ PAPÁN ~ ' •­ ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS AZ 1848/49-ES FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC 1­67. ÉVFORDULÓJÁN Pápa, Március 15. tér 13 40 TOBORZó Katonai díszalegység és a lovas huszárok bevonulása Pápa Város Fúvószenekara MH Pápa Bázisrepülőtér Pápai Huszáregyesület 14.00 HIMNUSZ ÜNNEPI BESZÉD Unger Tamás Pápa Város alpolgármestere „BÖRTÖNNEK, BILINCSNEK LERÁZOM A GONDJÁT...” ünnepi műsor Közreműködők: JMSZK Vadvirág Néptáncegyüttese PRK Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája néptánc tagozat Türr István Gimnázium és Kollégium énekkara Kincses László, Nagy Kristóf Németh Dénes Zenekara Rendezők: Müller Anita és Müller Zoltán Pápa Város Önkormányzata által alapított KITÜNTETÉSEK ÁTADÁSA DÍSZSORTŰZ KOSZORÚZÁS Iff SZÓZAT . További információ: Pápa Város önkormányzata 8500 Pápa. Fő u. 5. Tel.: *56 89 515 000 KIEGÉSZÍTŐ PROGRAMOK: 15.00-17.00 ’48-as JÁTSZÓHÁZ ■ nemzeti színű karkötő és virág • címeres mintafa nyomat ■ kokárda 15.00- 17.00 ÜNNEPI KÉZMŰVES MŰHELY • ünneplő kishuszár • szabadságvirág HUSZÁRKODÓ (Pápai Huszáregyesület) - a szabadságharc hadserege ruházatának, felszerelésének bemutatása - fotózási lehetőség korabeli öltözékben 9.00- 17.00 NEMCSAK MÚLT, HANEM ÉLŐ HAGYOMÁNY időszaki kiállítás Petőfi, Jókai emlékek és ’48-as relikviákból Pápa Város Önkormányzata szeretettel várja az érdeklődőket! /IIL

Next