Pápa és Vidéke, 2019 (17. évfolyam, 1-48. szám)
2019-01-16 / 1. szám
2019. január 16. Megszűnik néhány szelektív hulladékgyűjtő sziget Folytatás az 1. oldalról Mindezeken túl a Korvin utcai szelektív hulladékgyűjtő szigetet áthelyezik a Bástya lakótelep környékére. A döntés hátterében az a nem titkolt szándék áll, hogy a lakosság nagyobb mértékben vegye igénybe a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést, s ezáltal javítsanak azokon az áldatlan állapotokon, amelyek a szelektív szigetek körül rendszeresen kialakulnak. Az osztályvezető elmondta, sokan nem rendeltetésszerűen használják ezeket a gyűjtőket, vannak, akik arra sem képesek, hogy az odaszállított hulladékot belerakják a tárolókba, emellett problémaként jelentkezik az is, hogy sok esetben vegyes hulladék kerül a szelektív gyűjtőkbe. Molnár István hangsúlyozta, a városgondnokság évente több mint tízmillió forintot költ a szelektív hulladékgyűjtők mellé helyezett szemét elszállítására. Mint mondta, az elmúlt években néhány helyre kamerákat helyeztek ki, amelyek figyelik a szelektív hulladékgyűjtő szigeteket. Most ennek a kamerarendszernek a felülvizsgálatát, megújítását tervezik. A Közszolg Kft. 2016- ban kezdte meg a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést, melynek lényege, hogy az azt igénybe vevő háztartás a saját ingatlanán elhelyezett edénybe tudja a papír, a műanyag és az egyéb, úgynevezett társított csomagolási hulladékokat, valamint a fém csomagolási hulladékot gyűjteni, mondta el Mészáros Csaba, a Közszolg Nonprofit Kft. ügyvezetője. Az edényeket a Szabó Dezső utcai telephelyükön, vagy az Árok utcai központjukban igényelhetik a háztartások és némi adminisztráció után már haza is vihetik a 120, vagy 240 literes szelektív kukákat. Az edények ürítése jelenleg havi egy alkalommal történik. A házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés minden olyan ingatlanhasználó számára elérhető, akinek a háztartása rendelkezik egyedi szerződéssel a Közszolg Kft-nél és rendezett a díjfizetése. A szolgáltatást jelenleg közel háromezer háztartás veszi igénybe, ami a jogosultak mintegy fele. Mészáros Csaba kiemelte, a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtő edénybe üveg elhelyezésére nincs lehetőség, de a lakótelepeken, illetve a csatolt településeken, Kéttornyúlakon, Borsosgyőrön és Tapolcafőn továbbra is lesz lehetőség az üveghulladék elhelyezésére. A Közszolg Kft. ügyvezetője lapunk kérdésére elmondta, a szelektív gyűjtésből beérkező hulladékot a Szabó Dezső utcai válogatóműben válogatják, s az újrahasznosításra alkalmas hulladék - a papír, a különféle műanyagok, a társított karton és a fémhulladék - különféle szervezetekhez kerül, ahol újrahasznosítják azokat. A rendszernek az a lényege, hogy ezek a hulladékok ne kerüljenek a lerakókba és az égetőkbe, így nem terhelik a környezetet és nyersanyagok kitermelését is kiválthatják, ami tovább csökkenti a környezet terhelését. Áldatlan állapotok az egyik szelektív szigetnél Fotó: Pintér Ádám Babos Petra A 2019-es év első bébiételosztását tartották szerdán délelőtt a Fiumei utcai Spartacus pályánál. Az osztáson ezúttal is nagy volt az érdeklődés. A pápai lakcímmel rendelkező kisgyermekes családok Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye Család- és Gyermekjóléti Központja segítségével juthattak hozzá az értékes adományhoz. A bébiételek 1 hónapostól egészen 3 éves korig fogyaszthatók. Ezúttal körülbelül tíz raklap élelmiszert kaptunk a németországi Teuton Lovagrendtől decemberben. Az egyes csomagok most is rendkívül értékesek, a családoknak kiosztott adomány értéke körülbelül 15.000- 20.000 Forint - tudtuk meg Salamon Judittól, a Család- és Gyermekjóléti Központ vezetőjétől, aki hozzátette, a központ rendszeresen kap tésztaadományt is, most leveles tésztát vehettek át a családok. Ismét bébiételt osztottak FELHÍVÁS magánszemélyek, közösségek, intézmények, polgári társulások részére Pápa Város Önkormányzata Képviselő-testülete 146/2018 (XII. 20.) határozatában Pápa Város vonatkozásában 2019. évet a holokauszt pápai áldozatai emlékévének nyilvánította. Pápa Város Önkormányzata célja, hogy az emlékév rendezvényekkel, emlékjelek állításával, kiadványokkal valamint további más módokon bemutassa azt a sokszínű, a város lakosságának részét képező nagy létszámú közösséget, melynek tagjai pápai polgárok voltak, és akiknek elvesztése pótolhatatlan veszteséget jelent városunknak. Pápa Város Önkormányzata várja az ajánlásokat, javaslatokat az emlékév során a pápai zsidó közösség több évszázados történetének, kulturális, szellemi és épített örökségének bemutatására, az áldozatok előtti méltó tiszteletadásra, valamint az emlékév megnevezésére. Kérjük, hogy ajánlásaikat, javaslataikat legkésőbb 2019. január 25-ig juttassák el személyesen vagy postai úton a Polgármesteri Hivatal Titkárságára (8500 Pápa, Fő u. 5.) vagy elektronikus levélként a titkarsag@papa.hu email címre. Pápa és vIDÉKE 03 A doni áldozatokra emlékeztek Folytatás az 1. oldalról 1943. január 12-én, az esztendő leghidegebb éjszakáján megindult a mindent eldöntő küzdelem, amely a 2. magyar hadsereget végül felmorzsolta. Katonáink a végsőkig kitartottak állásaikban, megtették, ami tőlük telt. Bizonyították a magyar katona helytállását és hősies küzdelmét. A magyar történelem egyik legtöbb áldozatot követelő csatája után családok tízezrei vesztették el hozzátartozóikat, a meghalt családfők, gyermekek után, özvegyek, árvák és szülők maradtak. Azok a katonák, akik visszatértek, lelki és fizikai sebeket hordoztak. A velük történteket és a szenvedést soha nem tudták feldolgozni és feledni. A doni katasztrófáról ráadásul évtizedeken át nem le-nak is van feladatunk a doni katasztrófával kapcsolatban. Ez pedig, hogy emlékezzünk elődeinkre, hogy tanuljunk a múltból és tegyünk azért, hogy ehhez hasonló katasztrófa többet ne fordulhasson elő történelmünkben. Nekünk, a jelenben élőknek fel kell ismernünk a béke valódi értékét, és minden erőnkkel, eszközünkkel védeni kell azt. Szerencsére az izzik. Folyamatosan küzdenünk kell azért, hogy ez a parázs ne lobbanjon lángra, és ne pusztítson ugyanolyan tűzvészként, emberek százezreit, millióit elpusztítva - fogalmazott a szónok. Gangler László az emlékbeszédben arról is szólt, hogy a Magyar Honvédség egy rég nem látott léptékű fejlesztést valósít meg napjainkban. A Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program a jövő kihívásaira is választ adó haderőt épít. Megújul a magyar katonák egyenruhája és fegyverzete, korszerű páncélos harcjárműveket, tüzérséget, légvédelmi rendszert és helikoptereket szereznek be. A Szózat hangjai után a városvezetés, az önkormányzat, a honvédség, a rendőrség, oktatási intézmények és más szervezetek képviselői megkoszorúzták a II. világháborús emlékművet, majd mécseseket gyújtottak az áldozatok emlékére.hetett beszélni, nemhogy elmúlt évtizedek sokkal megemlékezni, békésebbek voltak Euró-Gangler László ezredes pában. De mindannyian beszédében megemlítette tudjuk, hogy a konfliktus azt is, nekünk, utódok- parazsa az egész világon Koszorúzás az emlékműnél A hősök emléke előtt tisztelegtek Fotó: Babos Petra Fotó: Babos Petra FELHÍVÁS Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének a díszpolgári cím és az egyes kitüntető díjak alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 27/2014. (XI.20.) önkormányzati rendeletében foglaltak alapján évente a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából kerül sor a PÁPA VÁROSÉRT ÉRDEMÉREM, valamint PÁPA VÁROS DÍSZOKLEVELE kitüntető díjak adományozására. PÁPA VÁROSÉRT ÉRDEMÉREM adományozható mindazon természetes személyeknek, gazdálkodó szervezeteknek, civil szervezeteknek, akik a város fejlődése, gyarapodása, hírnevének öregbítése érdekében kifejtett tevékenységükkel kimagasló érdemeket szereztek. PÁPA VÁROS DÍSZOKLEVELE adományozható a város gazdasági és közéletében, a városfejlesztésben, valamint a tudomány, művészet, irodalom, egészségügy, oktatás, nevelés, közművelődés és egyéb téren a város érdekében kiemelkedő tevékenységet végző természetes személyeknek, gazdálkodó szervezeteknek, civil szervezetnek. Egy naptári évben legfeljebb 2 érdemérem, valamint 5 díszoklevél adományozható. Az adományozásra ajánlásokat tehet: a) a polgármester, b) az alpolgármester, c) a képviselőtestület tagja, d) a képviselőtestület bizottsága, e) a részönkormányzat testülete, f) a nemzetiségi önkormányzat, g) a város országgyűlési képviselője, h) a jegyző, i) az önkormányzati fenntartású intézmény, j) a pápai székhellyel vagy telephellyel rendelkező gazdálkodó szervezet, k) a pápai székhellyel vagy telephellyel rendelkező civil szervezet, j) bármely természetes személy. Az érdemérem és díszoklevél adományozására az ajánlattevők egy naptári éven belül egy-egy ajánlást tehetnek. Az ajánlásnak tartalmaznia kell: - az ajánlott tevékenységének, működésének ismertetését, - az elismerés alapját képező mű, alkotás, cselekmény leírását, bemutatását, dokumentációit, és városi, közösségi, társadalmi hasznosságának méltatását. Felhívjuk az érintettek figyelmét, hogy az írásbeli ajánlást legkésőbb 2019. január 31-ig kell a polgármesterhez benyújtani.