Pápa és Vidéke, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1908-08-09 / 32. szám

Ü. évfolyam. Pápa, 1908. augusztus 9. 32 szám. PÁPA ÉS VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai katholikus kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanitói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, félévre 5, negyedévre 2­50. Egyes szám ára 24 fillér. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Kiadótulajdonos: A PÁPAI KATH. KÖR Felelős, szerkesztő: GRÁTZER JÁNOS. Szerkesztőség: Pápán, Fő­ tér 13-ik házszám. A kiadóhivatal vex I­­e : SÜLE GÁBOR, viasz-utca 15. Előfizetéseket és hirdetéseket f­lvesz Hajnóczky Árpád és Vajdits Károly könyvkereskedése Téves tanok. Irta: Lisztner Antal. Mióta Magyarországban megindult a keresztény restauráció nagy munkája, minduntalan találkozunk oly társadalmi jelenségekkel, melyek azt tanúsítják, hogy erre a restaurációra valóban nagy szükség volt. nálunk már Az igazi felvilágosodottság, a tisztán látás, a nemesebb értelemben vett emberi ha­ladás s a békés emberi dás ellenségei ádáz gyűlölettel munkásko­harcol­nak minden ellen, ami a tapasztalat és hagyomány tanúsága szerint min­denkor az emberiség javára volt. Har­cuk indító okai a legtöbb esetben az egyéni érvényesülés és a feltűnési visz­ketegség. Ütőkártyájuk egy tetszetős formába öltöztetett frázis, melyet a tu­domány már réges-régen ilyen frázis a leszármazási megdöntött­ elmélet is. Miből lettem, mivé leszek ? Ez egyike azon kérdéseknek, melyekkel a gon­dolkodó ember ősidőktől hozik. A hittel bíró lélek fogva foglal­megnyugvást tatái abban a gondolatban: Isten te­remtett, Istenhez térek. A modern tu­domány azonban mást hirdet. A ter­mészettudományok fejlődése, az őslény­tani ismeretek bővülése és a bonctan haladása azt a véleményt hozták létre az ember eredét illetőleg, hogy az em­ber nem önálló, nem kiváltságos te­remtmény, hanem a szerves lények, az állatországnak legfejlettebb osztálya, mely az állatok rendjéből különböző feltételek és körülmények közreműkö­dése folytán természetes fejlődés útján jöt létre. Ez az úgynevezett evolúció, melynek hívei és követői alaptételük­höz képest, az emberi életet is csupán az anyagi élet szabályaihoz képest akarják berendezni. Ebből táplálkozik a szabadkőművesség, a nemzetközi szociáldemokrácia, az anarchizmus és minden társadalombontó hitvallás. Maga e feltevés nem újkeletű. Már a görög Anaximander (élt Kr. sz. e. a hetedik században) is tanította az embernek állatokból való eredését. Schubert és Ohen, Kant és Lamarck, Darwin és Wallace mind e nézetet valották. Újab­ban Straus, Lyell, Vogt, Lombroso, Cotta, Kohn, Släckel, Pfleiderer, Perry, Gerland és Fechner ugyancsak e teó­riának hódolnak. Véleményük azonban az ember leszármazását illetőleg na­gyon eltérő. Így Anaxiander, Schubert és Oken az embert viziállattól származ­tatják; Kant, Lamarck, Darwin, Wal­lace, Straus, Lyell, Vogt, Lombroso, Cotia, Kohn, Häc­kel, Pfleiderer a ma­jomtól és végül Techner nem az embert származtatja a majomtól, ha­nem megfordítva, a majmot az ember­től. E sok teóriának egy közös alap­gondolata van, az t. i., hogy az ember nem közvetlen Isten teremtménye, ha­nem közvetlen a természet munkája, alkotása. De egyúttal közös hibája is van, az, hogy még eddig egyetlenegy természettudósnak sem sikerült az em­bernek az állatoktól való leszármazá­sát kézzelfoghatóan­­ bebizonyítani. És ez sohasem is fog sikerülni, mert meg­cáfolja az ember testalkotása és szel­lemi élete. Beigazolást nyert. t. i. az, Middleton doktor. Amerikai történet. Fordította Szeberényi László. Egy szép, hideg februári délután egy magányos egyén lovagolt a kietlen prairien keresztülmenő uton, mely az északamerikai Illinois állam egyik kevésbé jelentős városából, B.-ből indul ki. Meleg, téli köpönyegbe volt burkolózva, ugy hogy csak a hideg széltől ki­pirosodott arca látszott, melyről nemes jellem és szívjóság sugárzott le! Válláról jó Kentuck­y-fegyver lógott, bár ugy látszik, rajta nem szándékozott vadászni, mert a lovától fel­riasztott foglyokra ügyet sem vetett. A végtelennek látszó prairie, melyet gyéren fedett a fagyos, elsárgult fű, kietlen, elhagyatott állapotban volt és a jéghideg északi s­­él süvöltött rajta végig. Csak lovas ügetett az uton, kit a mi 27 egy másik évesnek látszó fiatal emberünk elérni igyekezett. — How do gondo? Hogy van, doktor úr? — kérdé vidám hangon az ismeretlen, midőn fiatal emberünk hozzá közeledett és üdvözölte. — Ön is a városban volt ebben a nagy hidegben? — Igen — válaszold a fiatal lovas, ke­zét nyújtva az idegennek; — de mondja csak, Smith Field, nem fázik, hogy még a gallérját sem tűri fel, hisz én csaknem megfagyok. Smith Field, derék, jószívü öreg úr volt. Vadászruhába öltözve, könnyedén ült paripá­ján, arcát és nyakát vörösre csipte a hideg, amellyel azonban semmit sem törődött. A két lovas ezután, kik úgy látszik, igen jó ismerő­sök voltak, lassan haladva, nyugodtan beszél­gettek. Különösen a legközelebbi választások­ról tárgyaltak és ugyancsak lebírálták a Wigh­pártot, amelynek bukását egészen természe­tesnek és biztosnak vélték. — De mondja csak, doktor­ úr, miért viszi azt a puskát, mikor ön nem szokott vadászni? — kérdé az öreg. A fegyverkereskedésben voltam reggel és revolvergolyókat vásároltam, ekkor kért a kereskedő, hogy vigyem magammal a puskát és juttassam John Singershez. John Singers? Hisz a múltkor egész éjjel vele voltam az erdőben, éppen ezen puska volt nála; azért nem ismertem, hát rá először! Mindig mondtam neki, hogy a réz­zel befoglalt puskaagy sohasem alkalmas, mert nagyon csillog, ha rá­süt a nap; ugy látszik, megigazíttatta. Különben, ha óhajtja, doktor úr, szivesen elviszem a fegyvert. John Singers alig félmérföldnyire lakik tőlünk és kisebbik fiam, Jim, könnyen elviheti hozzá. — Valóban nagy szolgálatot tesz nekem —, mondda a fiatal orvos, mert ugyancsak húzza a vállamat ez a nehéz fegyver. — De, kedves doktor ur, viszonzásul ön is tehetne nekem egy szívességet. Rosenberg kereskedőnél 105 dollár adósságom van; ké­rem, vigye el hozzá; fáradságos úttól szabadit meg vele. De kérjen tőle irást is, mert én nem igen bizom ebben a németben. — Nagyon szivesen—válaszolá a fiatal orvos, s e közben tovább lovagolva, odaértek, ahol az út szétágazik és itt elvált egymástól a két jó ismerős.

Next