Pápa és Vidéke, 1936 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1936-01-05 / 1. szám

%tc*tí € tardttamo Kapható: SUGÁR ÁRPÁD Pápa, Kossuth Lajos­ u. 10. dását azonban a vármegyében Vesz­prém körül folytatott Székesfehérvár —gráci út építése nem engedhette. — A jövő évi útépítéseket nagyban elősegíti az a körülmény, hogy a vármegye Tapolcafőn egy 7 kat. hold területü kavicsbányát vett meg s igy ez a bánya bőségesen ellátja építési és fenntartási anyaggal Pápa város környékének útjait. Ezen bányában a nagymennyiségű kavics kitermelése sok munkás alkalmazását és egy zúzó a gép felállítását teszi szükségessé így környék szegényebb lakossága munkaalkalmat nyer. Az útépítések szociális törekvése- 5o­ gőt* ket is érintenek, hisz tél folyamán végzendő inségmunkák sok kenyér­nélküli és ruhátlan szegényt segí­tenek arra, hogy a kemény tél ne­hézségeit némikép is lerázzák ma­gukról. A kora tavasszal meginduló úté­pítések azonkívül remélhetőleg elő­segítik a Máv­ azon törekvését, hogy a főbb útvonalakon Mavart-gépekkel könyv módon végezhessék fuvarzá­saikat, az autóbusz-járatok pedig ki­rándulókat szállíthassanak az egész­séges Bakony szívébe. Nem tartjuk azonban teljesen helyesnek azt, hogy a város a Máv­ törekvéseit a járás útjain tervezett autóbusz és Mavart-, járatok beállítására vonatkozóan kel­lőkép nem támogatja. Nem azt mond­juk ezzel, hogy minden útra kellene állítani egy ilyen járatot, de a Ba­kony vidéke ezt igazán megérdemelné. A XX. század technikai lendülete hív bennünket is, hogy szerettei fog­lalkozzunk olyan dolgokkal, melyek kifelé kultúránk erejét mutatják. Ez úgy az ország egyetemének, mint az egyesek kötelessége, mert életképes­ségünket, fel kell mutatnunk a nálunk oly nagy számban megforduló kí­váncsi idegen szemek előtt. — ismi nekünk még nincs?!... Napokban egy vas megyei község­ben jártam. Egy nagyon érdekes fal­ragasz hívta fel figyelmemet: „A Dalos-egyesület kebelében alakult Kultur­ zenekar hangversenye". Mo­solyogva és kétkedve néztem tovább a műsort. Legnagyobb csodálkozá­somra a következő előadási darabo­kat láttam: Schubert: Befejezetlen h-moll szimfónia, Wagner, Késer nyi­tányok, Straus keringők stb. stb. . . Megnéztem. Gyerekek, felnőttek, nők, férfiak vegyesen, mintegy 25 tagú zenekarba tömörültek. Nem mű­vészi, de annál lelkesebb játékot produkáltak. Kezdők. Egy másik kis városkában — olva­som,—­az iskolai zeneelméleti tanulást helybeli műkedvelő zenészek közre­működésével segítik elő úgy, hogy a növendékeknek az ismertetett zene­műveket bemutatják. Kérdem: ha az a kilenc­ezer la­kosú község meg tudta csinálni azt, hogy önmagából kifejlesztett muzsi­kusokat; nem tudná-e Pápa városa ugyanezt? ... De igen, csak egy kis jóakarat, megértés kellene hozzá. Elsősorban az a sok állástalan fiatalembert (tanítók) kérnék, akiknek talán egyet­len öröme lenne, ha foglalkozhatna valamivel; elmélyülne a muzsikában. Nem kell hozzá pénz, csak egy mu­zsikát szerető, idősebb, komoly em­ber, vagy egy egyesület, aki kezébe venné az irányítást s a vezetést. Saj­nos zeneiskolája városunknak nincs, ahol a zenekedvelő foglalkozhatna, tanulhatna. . . Nem gondolok mind­járt egy nagy szimfonikus zenekarra. Ehhez nincs meg még az anyag, de igenis egyenlőre mondjuk egy zon­gora quintettre. (Ehhez meg is volná­nak a komoly zenészek.) Ez azután mindig jobban és jobban kibővülne, hatalmasodna. A zene tökéletes megnyilatkozása még a legkulturáltabb léleknek is csak fogyatékos élvezet lehet, mind­addig, amíg az illető nem ért vala­mit is a muzsikához. A zenét lehet érezni, élvezni, az izgalmait átvenni és tovább élni; tehát mindent lehet, csak tökéletesen érteni nem. Nem szabad elfeledni, hogy Istentől tehet­séggel megáldott alkotók, tehetsé­güknek és így kötelességérzetüknek súlya alatt azért robotoltak, hogy itt hagyhassák örök kincsként mindazo­kat a nagy értékeket nekünk. És ha már ez így van, ne haladjunk el mellettük, halló, de nem felfogó füllel, hanem élvezzük ki azoknak szépségét. Tévedés azt hinni, hogyha a Köz­művelődési­ Egyesület évente három hangversenyt rendez, jóllehet dicsé­retes ezen fáradozása, ezzel emelke­dett a város zenekultúrája. Én állí­tom, hogy ezeken a hangversenye­ken levő közönség jórésze nem érti tulajdonképpen az ott előadott zene­műveket. De igenis, ha helybeli ze­nészek — gyakori szereplésükkel — először könnyebb művekkel ránevel­nék a közönséget a klasszikus zene szeretetére, akkor a művészi magas­latot is meg lehetne érteni; termé­szetesen egyszerre nem önálló hang­versennyel, hanem csak egyes mű­sorszámokkal. Ugyanígy vagyunk a Dalosegye­sületekkel. Léteznek ugyan, de nem igen hallatnak magukról, ami nem is egészen a Dalosegyesületek, ha­nem inkább a közönség hibája. A pápai publikum ugyanis még nem tudja átérezni a magyar dal fontos­ságát, annak nevelő hatását és nem tudja átérezni a dalban rejlő szépsé­geket, így hiába rendez nagy fárad­sággal és anyagi áldozattal bármily dalegyesület hangversenyt, nincsen meg annak a közönsége, már pedig üres falaknak énekelni sem élvezet. Ezek után felelek a címben feltett kérdésre: Ami nekünk még nincs, az a zenei­ élet, zenei­ kultúra. De én hiszem, hogy a zene­szeretet még­is csak győzedelmeskedni fog. z 9 Pápai Hitelbank Részvénytársaság 1936. január hó 1-én megalakította XVIIM. évtársulati önsegélyző-egyletét három és öt évi időtartammal, részletenként és hetenként 1 p@ng§ befizetéssel. Tetszés szerinti heti részletek jegyezhetők. A betétek havi részletekben is fizethetők. A jegyzett betétcégnek arányában kölcsön igényelhető. Takarék- és folyószámlabetéteket legma­gasabban gyümölcsöztet, kölcsönöket folyósít. Mint főügynökség képviseli a „D U­N1" általános Biztosító részvénytársaságot. A Pepsi Hitelbank Részvénytársaság. A veszprémi egyházmegyét ismét egy pótolhatatlan veszteség érte, Csi­szárik János vál. püspök elhalálozá­sával. Csiszárik János vál. almissai püspök, a veszprémi székeskáptalan éneklő kanonokja, ny. c. követ, meg­hatalmazott miniszter 76 éves korá­ban 53 éves áldozópapi működése után f. hó 2-án (csütörtökön) hajnali há­romnegyed 6 órakor a budapesti Já­nos szanatóriumban visszaadta lelkét teremtőjének. Az elhunyt főpap tanulmányainak elvégzése után teológiai tanár lett, 1906-ban Rómában került, ahol 1910-ben a szentszéki követség kánonjogi tanácsosa lett. 1911-ben pápai pre­látusnak, majd a veszprémi kanonok­nak nevezték ki. 1915 ben a háború kitörése után Bécsbe került. Több fontos külföldi kiküldetésbe vett részt. Az összeomlás után a külügyminisz­tériumba nyert beosztást, hol először I. oszt. követségi tanácsos, majd rend­kívüli követ és meghatalmazott mi­niszterré nevezték ki. 1932-ben vis­­szavonult Veszprémbe. Az elhunytat 1934-ben támadta meg a betegség, mikor gyógykeze­lése végett Budapestre ment. Az utolsó hónapokban betegsége na­gyobb mértékben lépett fel és nem tudva megküzdeni a halálos kórral, csütörtökön elhalálozott. Temetése szombaton, jan. 3-én délután 3 órakor lesz a budapesti kerepesi temető halottas házából a főváros által felajánlott díszsírhelyre. A temetési szertartást dr. Simon György prelátus-kanonok végzi. Ezentúl csak háromszor lehet évente kedvezményesen Budapestre utazni. A vidéki kereskedők már évek óta sérelmezik a Máv-nak azon flzeti politikáját, hogy majdnem minden hónapban különböző címek alatt fél­árú vasút utazást engedélyez. Ez az állapot nagyon sokat ártott a vidéki kereskedőknek, mert a vásárló kö­zönség szükségleteinek nagy részét Budapesten szerezte be. A vidéki kereskedők évek óta küz­denek azért, hogy a Máv­ a kedvez­ményes vasúti utazásokat korlátozza, mindeddig azonban eredménytelenül. Winkler István kereskedelemügyi miniszter a legutóbbi napokban ille­tékes szakkörök előtt kijelentette, hogy ezen kérdéssel foglalkozik és igyekszik az összes érdekelteket ki­elégítő megoldást találni. Terv sze­rint a jövőben csak a Nemzetközi vásár, Tenyészállat vásár és Szent István ünnep alkalmával ad a Máv. félárú jegy váltására jogosító igazol­ványt. A vidéki kereskedők örömmel ve­szik a kereskedelemügyi miniszter döntését és úgy remélik, hogy ez az intézkedés hozzájárul siralmas hely­zetüknek megjavításához.

Next