Pápai Hirlap, 1921 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1921-06-11 / 24. szám

PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 80, félévre 40, negyedévre 20 K. Egyes szám ára 2 korona. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi­ utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvételnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papír kereskedésében. Nyugatmagyarország. A csehek csapatokat gyűjtenek a nyugat­magyarországi vármegyék fegyveres megszál­lására. Ausztria, a hűtlen szomszéd, ez esetben a trianoni békére, a terület ősi lakosságának germán voltára és bizonyos zálogjogokra ala­pítja igényeit. A honfoglaláskor ezen a területen gyér szláv lakosság volt és valószínűleg szórványosan germán és avar töredékek. Államalakulat nem volt, a szórványos népesség némi függésben élt a frankoktól. A magyarok honfoglalásával ez a függés minden különösebb harc nélkül megszűnt és a XIII. századig a mai Nyugat­magyarország területén békesség volt. Ezeken a területeken adtak első királyaink nagyobb birtokdonációkat, ezen épültek a várak. A XIII. században megszaporodik ezen területek lakos­sága és a megyei és egyházi szervezet kitoló­dik a mai országhatárig. Nincs természetes határvonal és ezért magyarok és németek sűrűn lépik át a határt. Az Ostmark fejedelmei a ma­gyar történelem válságos pillanatait kihasznál­ják és többször megkísérlik, hogy a határ­megyéket megszerezzék, de tervszerűen csak a Habsburgok kezdték kinyújtani kezüket Nyugat­magyarország felé. A Habsburgok uralkodása elején a nyugatmagyarországi városok, vagy várak gyakran kerülnek a család kezébe. A ma­gyarok nem maradnak adósak és időnként osztrák területet szereznek meg maguknak, így Mátyás király egy ideig Bécsnek ura is volt. Ily rövid ideig tartó birtoklások alapján azon­ban történelmi jogot felállítani nem lehet. Az osztrákok által formált jogok legin­kább Zsigmond király elzálogosításaira vonat­koznak. Az állandó pénzzavarokkal küzdő király a határmenti várakat és nagybirtokokat többek között Albrecht osztrák hercegnek elzálogosí­totta. Mátyás király és III. Frigyes között 1463-ban kötött béke világosan kimondja azonban, hogy III. Frigyes azoknak a váraknak, amelyekre nézve a zálogjog fennmarad, mint magyar földesúr marad birtokában. A békeszerződés­nek III. Frigyes által Bécsújhelyen kiadott pél­dánya szó szerint mondja, hogy a szerződésben foglalt helyek Magyarország határain belül vannak. Az 1463-iki békeszerződés nyilvános szövegei nem szabályozták a borostyánkői, kőszegi, kismartoni és szarvkői uradalmak ügyét. Ez az osztrák érveléseknek egyik sarkpontja. De eltekintve attól, hogy ebből egész Nyugat­magyarországra még mindig nem lehet jog­igényt konstruálni, ezeknek a birtokoknak ügye is szabályoztatott Frigyes és Mátyás között titkos okmányokban. Ebből a megállapodásból kitűnik, hogy Frigyes az átvett helyeket nem Ausztria részére vette át, hanem saját és egye­nes leszármazottai, mint a magyar trón váro­mányosai részére, mert ugyanakkor ismerte el Mátyás, V. László magyar király révén III. Frigyeshez került magyar szent korona vissza­adása fejében Frigyes trónutódi jogát Magyar­országra. Az osztrákok azon érvére pedig, hogy a zálogösszegek sohasem lettek Ausztriának visszafizetve, azt felelhetjük, hogy ezek Auszt­riát nem is illették meg, legfeljebb a Habsburg­családot, de ez az ügy is elintéződött akkor, midőn a Habsburgok a magyar trónt megsze­rezték. Ausztriának követelni valója nincs, de ha már történelem alapján való területmegszerzés­ről beszélünk, Magyarországnak elég jelen­tékeny területre van igénye a Lajtán innen, amely 1491 előtt mindig Magyarországhoz tar­­­­tozott, amelyet Miksa megszállt, amelyet azon­­­­ban az 1491-iki béke papiroson visszaadott Magyarországnak, de azóta is osztrák közigaz­gatás alatt áll. A gazdasági szükségesség a második érv. Az első pillanatra tetszetős volt, különösen az osztrákok előtt, mint agitációs jelszó.. Midőn Bécs két és fél milliónyi lakosságának élelme­zési viszonyait az egész világ előtt, mint a nyomor netovábbját állították be és ezzel szem­ben rámutattak, hogy a nyugatmagyarországi földmivesnek kenyere, főzeléke, marhája is ele­gendő van, nem volt nehéz a gazdasági érvet az osztrák és az idegen közvéleménybe, mint nyomós argumentumot belevinni. Számszerű adatoknak a felsorolását természetesen gon­dosan kerülték. Bécs két és fél milliónyi lakos­ságával szemben az elszakítandó nyugatmagyar­országi vármegyék lakosainak száma körülbelül 400.000. Tehát hatszor annyi éhes embert — a többi osztrák város lakosságát nem számítva — lássanak el a bécsiek kívánsága szerint a nyugatmagyarországiak akkor, mikor Nyugat­magyarország maga is behozatalra szorul. A főbb gabonanemüekben Nyugatmagyarország­ban 170.200 métermázsa a hiány; 94.400 mm. takarmánynemüekben és 196.000 métermázsa burgonyában, ezen kívül évente több száz vagyon lisztet szállított Középmagyarország a nyugatmagyarországi német lakosság részére. Ezen terület elszakítása azt eredményezné, hogy a mai Magyarország a lako­sság szükségletéről nem gondoskodna többé. A nyugati vármegyék iparát pedig való­sággal tönkre­tenné az elcsatolás. Elsősorban a cukoripart. Három cukorgyár van a szóban­forgó területen. Czinkfalván, Félszerfalván és Nagy-Czenken. Ezek a gyárak cukorrépa szük­ségletüknek 61%-át fedezik magyar területről, a legnagyobb gyár a nagyczenki pedig 76 %-át. Ha ezen gyárak Ausztriához kerülnek, kény­telenek répahiány miatt üzemüket beszüntetni. Amellett, hogy tönkre megy a gyár, az osztrá­koknak óhaja, hogy saját termésű cukorral el­láthassák magukat, nem teljesül. Nyugat-Magyarországnak egyéb ipara is igen fejlett, mert osztrák vállalatok midőn at­tól tartottak, hogy Ausztria és Magyarország között vámsorompót fognak felállítani, egymás­után építették a legkülönbözőbb gyárakat a ha­tár mentén. Ezek a gyárak Magyarország el­látására vannak berendezve, Magyarország látta el az üzemüket szénnel. A nyugatmagyarországi vármegyék elcsatolása esetén ezen üzemek, el­tekintve attól, hogy Ausztria nem tudja őket szénnel ellátni, tönkremennek, mert nem bír­ják a versenyt az osztrák iparral. Az ethnográfiai érv csak akkor helytálló, ha a lakosság maga érvel ezekkel. A nyugat­magyarországi német azonban épp oly jó ma­gyarnak érzi magát, mint a bu­dai sváb és egy­két agitátort kivéve, nem hajlandó az osztrákok­hoz csatlakozni. Végül marad a legújabb: az erőszak. Erőszakra mi is erőszakkal felelünk.­ ­ M. 1. Régi és új nyelvek tanítását vállalom, hosszas tanárkodásom alatt kialakult saját módszeremmel. Akiben erős az akarat utasításaim betartására, 2 hónap alatt sajátít­hatja el azt a tananyagot, amire az iskolában 10 hónapot fordítanak, latinból, görögből, franciából, németből Jelentkezni lehet nálam a d. u. órákban. Jókai Mór utca 96. szám. Sarudy György. Június. — Pápa város történelmi naptára. — 20-án, 1600. Pápa város történetének Imre diák után egy másik kedves alakjával találkozunk, Vathay Ferenc hadnaggyal. Mikor felserdült, édes­anyja vett neki lovat „egy kó­tyavetyén — mint ő irja —, mert már jó vastagh ifjuságbeli állapotban voltam. Élethe­met ezután kedvemre éltem, igaz Iffiu legén­yek módgia terént". És ez a jókedélyü hadnagy ide vetődött a pápai várba, mikor épen láza­dóban volt Rudolf királyunknak a várban levő vallon katonasága, azért hát a többi magyarok­kal együtt Vathayt is becsukták. Pár hét után Vathay elhatározta, hogy megszökik. Éjjel szép csendesen levette a vasat az egyik lábáról, az­után odajárult az ajtónálló őrhöz, hogy eressze őt ki. Az őrnek így melléje jutván, azt hirtelen feltaszította, azután kirohant az udvarra. Ott is őrt állt egy katona, ezt meg egy hatalmas rá­ordítással rémítette agyon, erre átvetette magát a falon, amiben segítségére volt Pap István fogolytársa is, ki szintén vele menekült és most a városban egyikük erre, másikuk arra vette útját. Vathay a bástyára futott. A bástyafalon is hamarosan fent volt, csakhogy annak men­tén ott húzódott meg a várost kerítő Cinca. „Mindenfelől — így irja le ő maga a szökését — az sok strázsa közülem, rászánom magam, •lassan kihágván az palánk kötőfája végére, ki Ugrám az Árokban. Ezekben vevék az Eörsök és az sűrűn való hozzám lövéstül, az mel grá­nát dolmán kurta rajtam vala, kért­­elen által menvén az glóbis, mégis magam meg nem se­besülök az én megváltó Cristusom gondgia­viselete által. Marzalteőn elvágatám a Vasat az fél lábamrul is és onnand indulék regén fele­ségemet­ megkeresnöm, kivel egymást megh­láttuk vala­ment Iván Estén, Házasságunknak Eötödik holnapjában." 20-án, 1763. Kezdetét vette az Irgalmas­rend székházának építése. Eddig a „Zöldfa"­vendéglő állott helyén, de gr. Esterházy Ferenc azt a rendnek eladta és még hozzá vettek két szomszédos házat, egyiket Sárközytől, másikat Veress Lászlótól, ezeken a telkeken kezdték meg az építkezést, amelyhez a város kegyura gr. Esterházy Károly 100.000 tégla és az ös­­szes épületfák ingyen való adományozásával járult hozzá. 24-én, 1600. Ostrom alatt állott a pápai vár. Schwarzenberg hg., a győri főparancsnok jött át, hogy a felzendült vallonoktól a várat elvegye. Éjjel intézte ellenük a támadást, de a várbelieknek a tüzes malom mellé rejtett 300 főnyi csapata hátba támadta a fővezért, aki így rövid harc után visszavonult, a malom pe­dig ezen naptól vette fel a „tüzesmalom" nevet. Ma már malom sincs többé e helyen, csak az öreg vár helyéről tekint le rá a várkastély és e sorokban igyekszünk fenntartani a hely em­lékezetét. 29-én, 1919. Országszerte és így váro­sunkban is torkig voltak már az emberek a kommunista uralommal. A Munkás Otthonban naponként ostorozták a Tanácsköztársaság kor­mányát az általános ínség és drágaság miatt. Ezért a politikai megbízott Győrből katonasá­got kért és mikor ez délelőtt megérkezett, azonnal a dohánygyár előtt várakozó tömeget kergette szét. Azután a déli órákban falraga­szok hirdették a Pápa városra és a pápai já­rás területére szóló statáriumot. 27-én, 1849. Az ihászi csata napja. Schütte tábornok ütközött meg Kmettyvel a délelőtti órákban és jó ideig folyt már az ágyúharc, mire délután 2 órakor a Vilmos-huszárság pa-

Next