Pápai Hirlap, 1923 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1923-03-24 / 12. szám

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget­ utca 6. Laptulajdonos főszerkesztő: Kiadóhivatal: Petőfi­ utca 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetési ár: Egy negyed évre 17ES korona. Egyes szám ára 20 korona. DR. KŐRÖS ENDRE: Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papírkereskedésében. 0'10-e vagy 0#123/4 (mivel hogy a 0'10-ről az mondatott, hogy tévedés) az tulajdonképen teljesen egyre megy. Van­nak jósok, akik már a századrészekben látnak bennünket, illetve koronánkat (bennünket már régen századrészekbe rakott Trianon!). Vannak, akik ettől ije­deznek, vannak halálmadarak, akik vij­jogva kerengenek és dögökből maguknak pompás lakomát csapnak. És ha ezek­nek százszor is oly nagy és rikító a hang­juk, én mégis csak azt mondó vagyok, hogy: mindegy és mindegy! Nem valami nagy tudomány meri ezt alkamra adni, csak az a tapasztalat, amit Ausztria és Németország példájából lehetett meríteni. Mindkét államban hosszú idő óta (Ausz­triában pláne évek óta) sokkal rosszabb a valuta és az élet mégis jobb! Ha azt a módot kitalálják s utóvégre két szom­széd állam gyakorlati útmutatása mellett nem lehet boszorkányság kitalálni, hogy lehet rosszabb valuta mellett jobban élni, akkor ki bánja Zürichet? Azaz mégis kellene bánni! A törvénynek, egynek mely­nek üldözőbe venni, elfogni és felakasz­tatni kellene azokat a hazaáruló kufáro­kat, akik mesterségesen sülyesztik a koro­nát, hogy spekulációjuk gonosztettével Bábelig növesszék van-e a törvénynek aranyhegyüket. De ereje, hogy ezt a modern Bábelt egyszer végre össze­döntse?! Lavina. Ezerkilencszáztizennégy nyarán egy revol­vergolyó megindította Európára a lavinát. Ren­gett a föld, omlott a szikla. Eltemetett tiz millió java fiatal férfit, testi vagy lelki nyomorékká tett még néhány millió embert s a végén az egész lavina odazúdult Európa közepére, a németekre s a magyarokra. Betemetett a lavina s mi sötétben, hegyek nyomása alatt is éltünk, élünk valahogy. A hegy tetején lavinás suhan­cok ülik a győzedelmi tort. Hallják az alulról felszálló sóhajokat és vigyorognak. Szeretnék, ha már a halál némaságát tapasztalnák s nem kellene vigyorgó arcaikra többé odafagyni a mosolynak. Ezért, ha olykor úgy tapasztalják, hogy lenn a mélyben emberibb élet kezdődik, megint megindítják a lavinát felülről s ezt úgy nevezik: „jóvátétel". A lavina újabb omlása a Ruhr-vidéket öntötte el. Milyen dicső dolog is az a nyugati kultúra! Rabszolgai sorba döntött nyolcvan millió embert s akkor azt követeli, hogy ez a nyolcvan millió nyomorult tartsa el fényesen a kényurat. De a követelés csak azért van, hogy meg lehessen nyúzni a rabszolgát. Nyolc­van millió rabszolga mindenképen félelmetes. Pusztuljanak hát! Akkor majd nincs többé miért félni. A „nagy" példát utánozni óhajtja a kelet „franciája" és társasága... a magyarral. A bennünket végleg meggyilkolni hivatott „jóvá­tétel" lavináját még nem indították meg egészen. Még csak kisebb omlások voltak: szénszállítás, állatjóvátétel. A jóllakott és felfújt szomszéd azonban türelmetlen. Ürügyeket kohol és hábo­rút készít a magyar ellen. Ezalatt folyik a kommünt követő nagy kirablás után a lassú kirablás. Pénzünket lesülyesztik s a maguk jobb valutájával azt húzzák ki országunkból, amit akarnak. E téren is alkalmazzák a lavina módszerét. Időnként megrúgják fejünk felett a jóvátétel kövét s az a szegény magyar korona értékben rohamosan kisebbedni kezd. Ezt látjuk megint. A korona romlásának s vele együtt, sőt gyor­sabb iramban, az általános drágulásnak ez az egyik fő oka. (Hogy spekuláció, bankóprés és egyebek szintén az okok közt vannak, az tudott dolog.) A földomlás és sziklagörgeteg alatt min­den igazán normális élet lehetetlenné vált. Az állam tehetetlen az egyesek és érdekcsoportok különböző törekvéseivel szemben. A tisztviselők szomorú problémája ebből a látószögből né­zendő. A legutóbbi hónapok eseményeiből két­ségtelenül megállapítható, hogy a kormány a legjobb akarat mellett sem képes a tisztviselő­kön komolyan segíteni. Azt is látni kell azonban, hogy a tiszt­viselő probléma nemcsak a tisztviselők problé­mája. Az a körülbelül kétszáz­ezernyi tisztviselő a maga családtagjaival csaknem egy­millió embert alkot, a csonka ország lakosságának igen tekintélyes hányadát. Ez a hatalmas ember­tömeg ma a piacon, iparban, kereskedelemben a fogyasztók köréből csaknem teljesen ki van zárva. Ez pedig hatalmas kára magának a gazda­sági életnek is. Az új­gazdagok és a falusi gazdák ugyan több ponton a nyomába lépnek az így kizárt fogyasztóknak, de nem minden ponton. A szel­lemi élet terén pedig semmiképen sem. A szel­lemi élet így a legtragikusabb bukás szélére kerülhet. A lavina az állammal együtt az állami gépezet kezelőit, a tisztviselőket törte össze leg­jobban. A lavinás suhancok céljának ez igen megfelel. Az államhoz és a nemzethez, faji­sághoz ragaszkodás ebben a körben legnagyobb. Hiszen a felső és alsó társadalmi osztály nagy­részben úgyis nemzetközi. Az számukra veszélyt nem jelent. Ebből két dolog következik. A tisztviselő próbáljon magán segíteni, ahogy lehet, bárminő tisztességes mellékmun­kával. Igaz, hogy nehéz sokszor munkaalkalmat találni, nehéz nyűtt testtel két igát húzni, de ha más út nincs, ezért kell menni. A másik, hogy a visszatorlás gondolatát egy percre nem szabad felejtenünk. Igaz, hogy a bosszú gondolata önmagában nemtelen, de gyilkosainkkal szemben nemeslelkűen gondol­kozni öngyilkosság volna. Dr. Trócsányi Dezső: A békeszerződések titkaiból. Wilson elnök ajándéktárgyai. Mikor Wilson elnök a párisi békekonfe­renciáról hazájába visszautazott, nem csupán a rosszul megcsinált békeszerződést vitte magával, hanem az Európában kapott ajándéktárgyakkal bőven megrakott málháit is. Amerikai polgártársai azonban nem voltak és nincsenek megelégedve a békeszerződésekkel, de még inkább rossz néven vették tőle, hogy elnök létére külföldön fűtől-fától ajándékokat fogadott el. Különösen Knox szenátor háborodott fel e­miatt. Ő kereste ki az Amerikai Egyesült Államok törvénytárából azt a régi, de még min­dig érvényben álló törvényt, amely megtiltja az Egyesült­ Államok fejének, hogy külföldiektől bárminő ajándékot elfogadjon. Knox szenátor e törvény alapján vizsgá­latot indítványozott Wilson ellen, indítványát a szenátuson el is fogadták. A vizsgálat intézésére bizottságot küldtek ki, amely nyomban meg is kezdte működését. A bizottság egy heti működés után nyolc­millió frankra becsülte az ajándékoknak az ér­tékét, amelyeket Wilson elnök, felesége és leá­nya Európában kaptak és elfogadtak. Az ajándékok adásában az ántant és a szövetséges államok, egyes testületek és magá­nosok vetélkedtek egymással. Az angolok és a franciák főleg ékszerekkel, a franciák ezenkívül még sévresi porcellánokkal is, a belgák brüssze­li csipkékkel kedveskedtek Wilson elnöknek és a családjának. Az olasz városok ellenben­­ siettek Wilson elnököt díszpolgárrá választani. Róma nagy lelkesedés közepette Civis Romanus-szá választotta meg Wilsont. Piemont­nak összes városai és falvai pedig Turinban ünnepélyesen adták át Wilsonnak a díszpolgári okleveleket. Később, amidőn a fiumei kérdés — Wilson közbelépése folytán — az olaszokra nézve ked­vezőtlen fordulatot kezdett ölteni. D'Annunzio egy újságcikkében azt írta, hogy a pergamenre írott díszpolgári oklevelek helyett az olaszoknak is — mint a többi szövetséges államoknak — ékszereket s más értékesebb tárgyakat kellett volna átnyújtani Wilson feleségének — tiszte­letük kifejezéséül. D'Annunziót ezért a nem is nagyon lep­lezett sértéséért az olasz lapok nagy része el­itélte, szemére vetették, hogy megsértette egy szövetséges államnak a fejét és egy nőt. De D'Annunzió rá sem hederített a szemre­hányásokra s nem vonta vissza a sértést. Párisban nagy port vert fel a Galerie La­fayette ajándékának ügye. A legdivatosabb pá­risi nagyáruház, a Galerie Lafayette, a párisi napilapokban és egyéb helyeken elhelyezett rek­lámokkal hívta fel a közönség figyelmét az alkal-Tavaszi öltöny-, kosztüm- és köpeny-kelme) újdonságaink megérkeztek! KRAUSZ és KORÉM­ divatáruháza, rendkívül dús választékban^

Next