Pápai Hirlap, 1942 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1942-12-05 / 49. szám

Minőségben és ízlésben Kopstein-butor vezet. Kedvező fizetési feltételek I Fő­ tér 14. [elemzi a német, olasz, spanyol, francia és orosz politikát s kimutatja, hogy »Egyik sem lehet fundamentuma a mi szabadulásunknak«. Önerőnkből, a magunk lábán kell kivívni sza­­­badságunkat. Korán rádöbben arra, hogy sen­kitől sem várhatunk segítséget a török ellen, csak fegyvereink és a jó vitézi elszántság szabadíthat meg bennünket. Benne is újra megvilágosodott a magyar nemzet szomorú magánossága itt Európában. Ezért nem bízha­tunk másban, mint önmagunkban és kardunk élében De a nagy ébresztő Európa minden közömbössége mellett is megmaradt keresz­tény lovagnak, aki nemzeti hivatásunkat még szenvedésünkben is isteni küldetésnek vallja. A történelem bebizonyította, hogy Páz­mány és Zrínyi helyesen gondolkodott és cse­lekedett a nemzet örök fennmaradásának ér­dekében. Hogyan állíthatunk örök emléket hősi halottunknak ? >Szabó Benő budapesti nagykereskedő, a­k­ó dicsőség mezején hősi halált halt sógorának, Nagy Ferencnek, a közszeretetben álló levente- , oktató, t. zászlósnak, valamint a többi hősi ha­­­­lott pápai levente emlékére követésre méltó­­ példát állított kérdésünkre felelőtlenül. Nemes gesztusa ragyogó példája az áldozatos szere­tetnek és valóban megérdemli, hogy mind több követőre találjon. A nemeslelkű adakozó, örökös vándor­díjat alapított és e célra egy svéd gránit talpa­­­zaton álló, közel egy méter magas gyönyörű bronz szobrot ajánlott fel a pápai járási és megyei város levente parancsnokságnak azzal, hogy azt az évről névre kiírandó összetett le­vente csapatversenyen, a legjobb eredményt elért pápai, vagy pápai járási levente­ csapját kapja megőrzésre. Alapító levelében, fenkölt gondolkodásá­nak, nemes egyszerűséggel ad kifejezést, ami­­­kor azt mondja, hogy a hősi kultusz ápolásá­nak és állandó ébrentartásának szükségét érezve teszi meg alapítványát. Örömmel üdvözöljük a nemesszívű keres­kedő úttörő kezdeményezését, s úgy véljük, hogy maradandóbb emléket alig állíthatott volna hősi halott hozzátartozójának, mert en­nek a hősemléknek, minden síremléknél bizto­sabb őrizője és hűségesebb gondozója lesz minden időben, az a lelkes levente-csapat, amely ennek megszerzését kiérdemelte. Hány hősi halott családjának a bánatát növeli az a szomorú tudat, hogy a messze ide­genben, talán az őshazában porladó hős sze­rettének, még csak síremléket sem tud állítani, ahová elzarándokoljon bánatát enyhíteni. A fenti példa megmutatja, hogyan lehet igazán örök emléket állítani hőseinek. Kövessük ezt a nemes példát és a sírkert helyett ki-ki állítsa fel az ö örök emlékét az é­let kertjében, a Levente­i Otthonokban, mert a magyar ifjúság ezekből az emlékekből és az érte való nemes küzdelemből erőt merít és a hősi szemléletben megedződve képessé lesz sok-sok bánatos könnyet letörölni és sok bánatos szívet meg­nyugtatni. Közöljük egyúttal, hogy a nemesszívű adakozó az örökös vándordíjon kívül még két szép tiszteletdíjat és az öt legérdemesebb" szegénysorsú pápai leventének" megjutalmazá­sára 40—40 P-t juttatott el a levente parancs­noksághoz. A Pápai Levente Egyesület december hó 13-ján d. e. 11 órakor a Jókai színház helyisé­gében matiné keretében ünnepélyesen veszi át a vándordíjat, ugyanakkor két olimpiai birkózó világbajnok, Zombori Ödön és Lőrincz Már­ton és Budapest két legjobb levente-birkózója bemutatót tart. OLCSÓ árak SZŐNYEGHY divatüzletében Bordás harisnya strapára 3*62 flórozott 7'48 6'54 Bélelt selyemharisnya 8 60 5*02 4'12 SELYEMHARISNYA Vastagszálú, strapára 4 52 404 2*90 Vékonyszálú 5-18 4­68 3*80 Hajszálvékony flór talppal 6 46 5*52 Hernyóselyem „ „ 12 "30 KESZTYŰ Férfi bélelt bőrkesztyű 24*78 23 04 21*12 „ kombinált „ 27*42 24*32 23'04 amíg a készlet tart. ff Ml N­ lilliWI ŐSZI FUTAMOK: Szürkébe omló, őszi délután .. . Homályos szoba, zsongító óraketyegés: Zakatoló nyugtalanság a csendben . . . A sarkok ibolyás árnyékkal telten rejtnek el, s befonnak méla bánatokkal . . . Ködöktől ölelt, őszi délután . . . Valami, békés, puha tél után Sóvárog kint, s bent minden-minden .. . Az aszfaltra hullott néhány falevél lázadva sír fel lábaim alatt, — aszfalton halni mily szomorú halál — : Jaj, ne, ne még ! Mert haldokolni szép vöröslő lázban, szélben hánykolódva . . . De a halál — az szürke és sötét .. . Esőbe olvadt, őszi délután. . . Jaj, a szürke ég kisírja a szemét!. . Forró fejem hűvös ablakhoz szorítva hallgatom e primitív, kopogó zenét. Sárban gázoló, őszi délután . . . A feketén ragyogó aszfaltra sápadt kis fény­foszlányok hullnak ... Az opálszínű esti ködben , a párok összébb-összébb bújnak . .. És szívemben kongva lépked a magány ... Hisz, már merülünk, süllyedünk egy feneketlen sárörvénybe . .. Minden oly végtelenül fekete!. . „ Csatakos éjben hulló, őszi est... Üres az utca. Néha-néha kong csak egy-egy cipősarok, s imbolyg néhány esernyő ... A sarki lámpa fénykörét bámulom, melyben ezüst szálakként csapkod az eső . . . és mindent szürkére, szürkére fest. . . Csatakos éjbe hulló őszi est. . . Homlokon csókol, s elringat a magány . . . Rab Zsuzsanna. csitékáraí nagy választékban és olcsó áron talál a Marczali nagyillati&Grtárban. Kézitáska retikül-, levél- és pénztárca-Különlegességek­­ £ ÚJDONSÁGOK — Vitézi értekezlet Pápán. Pápa város és a pápai járás 49 községének vitézei múlt vasárnap délelőtt a városháza tanácstermében népes értekezletet tartottak. Vitéz dr. Mezey Kálmán járási hadnagy nyitotta meg az érte­kezletet. Kegyeletes szavakkal emlékezett meg vitéz Karcsay Miklós főhadnagyról, aki a ke­leti fronton hősi halált halt. Vitéz Takács Jenő veszprémi vitézi székkapitány emelkedett ez­után szólásra. Hódolatos szavakkal szólott Magyarország Kormányzójáról, mire a vitézekl felállva, hosszasan ünnepelték a Kormányzót. Egyperces néma felállással áldoztak a hősi halált halt vitéz Horthy István kormányzó­helyettes és a járás többi, fronton elhalt vitézei­­ emlékének. Bejelentette, hogy az 5—100 hol­l­dig terjedő zsidó birtokokat rövidesen átveszi az Országos Vitézi Szék és azokat 70o/o-ban a mai háború vitézei, 30o­0-ban a régi vitézek között osztják szét, az 5—20 holdig terjedő szőlőbirtokokat pedig tisztek kapják. A járás területén Vanyola határában 5 holdat, Bor­­sosgyőrön 42 hold zsidóbirtokot osztanak fel rövidesen. Vitéz Palotai J. széktartó aktuális problémákat vetett fel, amelyeknek letárgyal­lása után a nagy érdeklődés közben lefolyt értekezlet véget ért. I Barcsi József | Lapunk zártakor vesz­| Barcsi József | Szük a szomorú hírt, hogy Barcsi József nyugalmazott ref. gimn. ta­nár f. hó 3-án, csütörtökön délután hosszas szenvedés után 84 éves korában elhunyt. Halála gyászba borította a főiskolát, amelynek általáno­san szeretett, nagyra becsült tanára volt. Puritán jelleme, szeretetreméltósága általánosan ismert volt. Mint családapa mintaszerű, aki hosszú éle­tét szeretett családjának szentelte. A megbol­dogult Erdélyből származott, s egy darabig Bé­késen tanárkodott. Innen került Pápára a Ref. Kollégiumhoz, hol nyugalomba vonulásáig a ter­mészetrajz tanára volt Nyugalomban élt 18 évig. Halálát özvegyén, szül. Sebestyén Juliskán, József és Ferenc fián kívül nagyszámú rokonság és a főiskola gyászolják. Temetése szombaton délután fél 3 órakor lesz a kollégium udvaráról. — Ejtőernyősök eskütétele. A M. kir. »Vitéz Bertalan Árpád« 1. honvéd ejtőernyős zászlóalj újoncai kedvező időjárás esetén 1. hó 6ián, vasárnap d. e. 10 óra 45 perckor es­küt tesznek a Szent Imre herceg főtéren, a Hungária-szálló előtt. Mindenki, aki az eskü­tételen megjelenik, emeli az újoncok esküjé­nek ünnepélyes jellegét. — Bach-hangverseny az evangélikus tem­plomban. Jó szolgálatot tett a pápai zeneked­­­velő közönségnek az evangélikus egyház, ami­­­kor a városunkban szeretettel fogadott erdélyi magyar szórvány-gyermekek eltartásának ja­vára holmi olcsó mulatság helyett igazán érté­kes hangversenyt rendezett. Méltó volt a cél­hoz. Bach János Sebestyénnek, az egyházi­ zene legnagyobb művelőjének életét és mun­kássságát ismertette az evangélikus templom­ban rendezett zenedélután keretében Fodor Kálmán győri orgonaművész,­­majd pedig ugyancsak ő tolmácsolta Bach néhány jól meg­­­választott orgonművét (preludiumok, fugák, passacaglia, pastorale) sok ízléssel és a hang­­­szer képességeihez mérten igazán nagy hozzá­értéssel és jóakarattal. A H-moll preludium ér­­­telmezése különösen nemes felfogású orgona­játékosra és Bach mondanivalóinak mélyére látó muzsikusra vall. Kalmár Mihály, a helyi zeneiskola igazgatója és hegedű-tanára egy szóló-hegedűre írt­ Bach-szonátával, különösen a második tételnek stílusba illeszkedő meg­­­szoláltatásával járult hozzá a hallgatóság zenei áhítatának elmélyüléséhez. Köszönjük a ren­dezőségnek ezt a szép alkalmat. (Sz. L.) — Vármegyei közgyűlés, Veszprém vármegye törvényhatósági bizottsága f. hó 9-én, a jövő hét szerdáján rendes közgyűlést tart, melynek napirendjére ki van tűzve egy rendes felsőházi tagnak és két póttagnak megválasz­tása is.­­ Mint értesülünk, a közgyűlésre kü­lön motoros vonat indul Pápáról reggel 6 óra 20 perckor, mely Veszprémből 14 óra 10 perc­kor fog vissza­felé indulni Pápára.

Next