Pápai Hírlap, 2002 (15. évfolyam, 1-44. szám)
2002-04-16 / 15. szám
4 Kultúra Pápai Hírlap A költészet napja Pápán ,A költészet simogatás. / Lágyhúsú, aranyszín kenyér. / Zamata szívektől, szívekig ér.” Az idézet Bősze Éva, a Pápai Kristály köréhez tartozó kőszegi költő egyik verséből való, mely a költészet napjára invitáló meghívó hátsó oldalán található. Ezzel a rendező szervek (a pápai Jókai Mór Művelődési Központ és az Alkotó Képzőművészek, írók Országos Szövetségének pápai csoportja)jelezték is az esemény regionális jellegét. Hogy így volt, bizonyítja az ország számos településéről érkezett alkotó, akiket Puskásné Tófeji Valéria műsorközlő sok szeretettel köszöntött. A rendezvény - melyet a Jókai Művelődési Központ színháztermében tartottak - 2002. április 11-én délután méltó volt a város irodalmi hagyományaihoz, mind tartalmában, mind mondanivalójában. Sőt sokszínűségében is. Itt elsősorban a különböző művészetek együttes megjelenésére gondolok térben és időben. A rendezvényen ott volt a múlt, értékeivel, ott volt a jelen, és ott volt a jövő. Ez megjelent a színpadon és az előtérben is, képekben és művészi szövegben, megjelent dalokban, versekben, táncokban is. Jó volt látni, és megtapasztalni, hogy az ünnepség mintegy 300 résztvevője kellő csendben, nagy átéléssel követett minden eseményt, s számos esetben fejezte ki őszinte tetszését, például az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola kamarakórusának. Olvasóim és az ünnep szereplői nézzék el nekem, hogy mindenkiről nem tudok szólni. Pedig megérdemelnék. Megérdemelnék az alkotó írók és költők, megérdemelné az a hat versmondó is név szerint a nevük említését, akik az antológiában található művekből témakörönként egy kiválasztott verset előadtak. De a Musical Stúdió két énekese éppúgy, mint a Vadvirág együttes tagjai is. Itt azonban csak a lényegre szorítkozhatok. Ez pedig a költészet napjáról történő megemlékezés, Bíró Károly (1914-1975) festőművész kiállításának megnyitása, valamint a Szivárványhíd című jubileumi Kristály antológia bemutatása. A három szereplő a pápai kulturális élet kiemelkedő egyénisége. S háttérben ott van Gábriel Sándorné a jeles művészetpártoló pedagógus, akinek ugyancsak elévülhetetlen érdemei vannak mind a kiállítás szervezésében, mind a képzőművészeti és irodalmi anyag közzétételében. Engedjék meg kedves olvasóim, hogy először Hódi Lászlóné irodalomtanár költészet napi megemlékezéséről szóljak. Arról, hogy milyen világosan és félreérthetetlenül megfogalmazta a líra célját és feladatát. Azt, hogy a versekre a XXI. században is szükség van, hiszen a művészet képes kimondani a rettenetét, képes visszaadni az embernek a kétségek között is a hitet, a reményt. Mint ahogy mondta: ’’Költészet nélkül elszürkül a nyelv, elszürkül a szív.” Beszélt még a költészet hatalmáról. Nagy költőink, köztük József Attila jelentőségéről. Arról, hogy sokan vallották mesterüknek, s hogy a szép és jó szó erejével akart egy jobb, emberibb világot teremteni, így szándéka ma is változatlanul aktuális. Veszprémmé Turtsányi Valéria, a JMK igazgatónője meleg szavakkal emlékezett meg Bíró Károly festőművészről, az alkotóról. Bemutatta a humanista embert, a lokálpatrióta pedagógust, az öntörvényű művészt, aki ecsetével lefestette a kisváros köztéit, a régi udvarokat, a vízimalmokat, a fákat, a tájat, a bokrokat. Szólt arról a 33 képről, mely a színházépület előterében várja a látogatót. Mondanivalóját kolléganője, Nagy Nándorné rendező, és segítőtársa, Gábriel Sándorné munkájának megköszönésével zárta. Puskásné Tófeji Valéria örömmel nyugtázta, hogy a Szivárványhíd című kötet megjelenése méltó az ünnephez. A kötetet jó kézbe venni, kellemes hozzáérni, simogatni. „Jó beleolvasni, megérinti a lelket.” Megköszönte a városi önkormányzat anyagi és erkölcsi segítségét. Majd 4 tételben a 66 alkotó verseiből hangzott el egy nagyon igényes és szép válogatás. Az ünnep rangját emelte dr. Kovács Zoltán, Pápa város polgármesterének részvétele és ünnepi köszöntője is. A rendezvény 19 órakor Kovács István színművész önálló estjével folytatódott, aki számos kitűnő versét szavalta el József Attilának, s megszólaltatta a vele egy napon született Márai Sándor költő és író nagy költeményét, a Mennyből az angyalt is. Természetesen más klasszikusainkat is - többek között - Petőfit, Adyt Radnótit, így vált a nap teljessé, egyetemessé, a művészet, a költészet pápai szép ünnepévé. Dr. Tungli Gyula Puskásné Tófeji Valéria A Bíró Károly alkotásaiból válogatott kiállítás Gábriel Sándorné nevét dicséri. 2002. április 16., kedd Gyermekrajzok biztonságunkról Az elmúlt hét keddje óta nagyon megkapó és kedves gyermekrajz-kiállítás látható a Pedagógus Művelődési Ház nagytermében. A tíz éves jubileumát ünneplő ÁB-Aegon Általános Biztosító Rt. ugyanis ez alkalomból gyermekrajz pályázatot hirdetett meg „Biztosítás-biztonság” címmel 4-10 éves korig, azaz óvodások és kisiskolások számára. Városunk és vonzáskörzetének kicsi - és még kisebb - alkotói igencsak jelentős számban jelentkeztek munkáikkal, így aztán közel kétszáz szebbnél szebb gyermekrajzban gyönyörködhetett és gyönyörködhet még az idelátogató e hó 19-ig. Felgyorsult életünk mindennapjaiban sok veszély leselkedik ránk, tapasztalásaink különfélék lehetnek, ám beszélni róla soha nem felesleges. Láttatni mindezt gyermekeink szemével, rajzaikban megjelenített felhívással különösen nem az. Megragadó az a kedves báj, gyermeki őszinte megnyilvánulás, ami szinte valamennyi rajból árad. Ahogyan figyelmeztetnek bennünket, a nagyokat: tegyük biztonságosabbá életünket, otthonunkat. A közlekedésben rejlő veszélyek, a fenyegető árvizek, tüzek, betörések, rablások, viharok rajzokban, festményekben való megjelenítése mind-mind szembesít bennünket a valósággal. És azzal a ceruzával, krétával, vízfestékkel megfogalmazott kéréssel is, hogy még jobban vigyázzunk rájuk. A terem adta lehetőségeket okosan kihasználva, hangulatos kiállítást sikerült létrehozni a rendezőknek, a gazdag anyag szemet gyönyörködtető. Díjazottak is vannak (6 óvodás és 6 kisiskolás), akik gazdagodtak rajzeszközökkel és egy-egy tortával, ám a szemlélő hajlik arra, hogy úgy vélekedjék: valamennyi kis alkotó munkája örömet okoz, jóleső látvány a szemnek, jóleső érzés a szívnek. EGY Csevegéseim A közelmúltban látott napvilágot Bauer Teri természetgyógyász riportkönyve Csevegéseim címmel, amelyben a sokak által ismert és kedvelt hírességekkel folytatott beszélgetései olvashatók. Neves, magyar sztárokkal arról, hogy mit tesznek egészségük megőrzéséért, és miként döntenek probléma esetén a helyes út kiválasztásáról. Kedvenc művészeink, sikeres sportolóink és értékes emberek hétköznapjaiba pillanthatunk be, és olyan érdekességekkel találkozhatunk, amelyek eddig még nem jelentek meg sehol. Huszonegy sztár - Antal Imre, Ábel Anita, Bajor Imre, Balázs Péter, Czigány Ildikó, Csala Zsuzsa, Egerszegi Krisztina, Geszler Dorottya, Kárászy Szilvia, Kertész Zsuzsa, Koncz Gábor, Lukács Sándor, Monspart Sarolta, Nemcsák Károly, Nyertes Zsuzsa, dr. Papp Ferenc, Rátonyi Hajni, Sáfár Anikó, Szulák Andrea, Tahi Tóth László, Verebes István - meglepő nyíltsággal ad betekintést magánéletébe, boldogsága, sikere, egészsége titkaiba. Ajánlom a kötetet minden érdemes illetve érdekes iránt fogékony kedves pápai olvasó figyelmébe. K.Z. Kövy Zssolt: ÁLament . Az operaénekes és koporsója Hans Schäfer az I. világháború kitörésének évében, 1914- ben született Münchenben. Édesapja, Gerd Schäfer zenetanár és zeneszerző volt a városban. Hans örökölte az apa zenei tehetségét. Több hangszeren is jól játszott már diák korában is, de egyre inkább az éneklés kezdte érdekelni. Érettségije után a berlini zenekonzervatórium ének szakán tanult tovább. Tenorja egyre érettebb és színesebb lett, s még diplomája sem volt, már több jó operaszerepet kapott, s gyors karriert befutva, hamar ünnepelt tenor lett Németország jeles dalszínházaiban, s Berlinben is. Bécsben is többször énekelt Mozart, Verdis Wagner operáiból. Persze Hitler s a háborúra készülődés szerepvállalásaiban őt is korlátozta. Több esetben is behívták katonának, de mindig hazaengedték. Fejlődését ez alig törte meg, sikerei szépen szaporodtak. Csak 1944-ben, amikor a hadihelyzet már nagyon rossz volt, maradt meg Wehrmacht katonának. Az orosz frontra csak 1945 januárjában vezényelték el, s ott rövid harcok után, február elején szovjet fogságba esett. Ő is a stanislaui lágerbe került, de Zoltánék sokáig nem tudtak róla. A központi lágerben 1946 tavaszán tűnt fel gyönyörű áriáival. Az oroszok, amikor megtudták, hogy Hans operaénekes, sorsán azonnal javítottak, minden élelemből dupla adagot kapott, nem kellett többet dolgoznia, csak énekelni. Amikor kora reggelre már kiértünk a vasúti állomás melletti nagy gépgyárhoz, addig senki sem kezdhette el a munkáját, amíg Hans nem énekelt el egy-egy áriát a Trubadúrból, a Varázsfuvolából, a Rigolettóból, vagy a Traviatából. Mindenki áhítattal hallgatta, s civilek is letették lapátjaikat, s a falakon kívül, a lakosok is hallgatták Hans csodálatos tenorját. Legtöbbször ismétlés is volt, s így rendkívüli műélvezettel kezdődött a nap. A jutalomtaps persze percekig tartott, s csak az oroszok vetettek véget a szép mulatságnak: no most már mindenki menjen dolgozni. Hans még közbe-közbe kívánság szerint énekelt egyet-egyet a tiszteknek, de ez már kamaraműsor volt s ebből a köznép ki volt zárva. Persze más munkabrigádokat is szórakoztatnia kellett, így Zoltánék elég ritkán élvezhették Hans bűbájos énekét. Hans énekelt, énekelt és énekelt. Olykor-olykor az is előfordult, hogy a láger nagy udvarán adott műsort, de az is, hogy az év vége táján, a főként németek szervezte kultúresteken is szórakoztatta fogolytársait. Már 1947 januárjába fordult az idő, amikor rossz hírek jöttek Hansról. Még egyszer-egyszer énekelt, de egyre rekedtebb lett a hangja. A kivételezés ellenére is gyenge koszt, s az emelletti megerőltető éneklések kikezdték a hangszálait. Január végére már beszélni is alig tudott. Az egész láger aggódott érte. Az oroszokat is nagyon lehangolta Hans betegsége. Azt is beszélték, hogy gégerákja van. Pontosat senki sem tudott, csak annyi volt bizonyos, hogy minden orvosi segítség (bár gyógyszer alig volt) ellenére, egyre reménytelenebb helyzetbe került. Február első napjaiban kiszenvedett. Operaházak várták otthon, élete lángja mégis egy orosz hadifogolytáborban lobbant el. Mindenkit megdöbbentet Hans halála. A parancsnokság fekete zászlót tűzött a kapubejárat épületére, s tisztes temetést rendelt el. A korábbi hónapokban ezrek és ezrek haltak meg a táborban. Mezítelen testüket ásott gödrökbe szórták, adataikat nem küldték meg hazájuknak. Hans volt az egyetlen, aki koporsót kapott. Megengedték, hogy egy német evangélikus fogolylelkész imát mondjon a sírjánál, s ott lehettek búcsút inteni leghűségesebb barátai is. Ott voltak a parancsnokság tisztjei is, az énekeltetők, s puskalövésekkel köszöntek el tőle, a katonai tiszteletadás rendje szerint. Zoltánék is megsiratták, gyönyörű énekei sokáig ott visszhangzottak lelkeikben. De így volt ezzel mindenki a lágerben. Zoltán már hazakerült a fogságból, amikor egy német filmet látott egy operaénekesről, aki szép indulókarrier után, fiatalon egy orosz hadifogolytáborban lelte halálát. Minden mozzanat Hansra emlékeztetett. Nem is lehetett más. Hazájában számon tartották. Nem tudni, hogy porhüvelye hol nyugszik. Stanislauban, vagy azóta már hazavitték. Élete s halála mindenképpen azt példázza, hogy a művészet emberségre ösztönöz, a harmónia megbékít, s a dal üzenete éteri magasságokba száll. Nem tudtuk, hogy házas volt-e, született-e utóda. Egy új Hans, aki fölvette a hangot, amit apjától elrabolt a könyörtelen idő. Talán igen, talán nem. Akárhogy is van, Hans sorsa megrendítő emlék maradt.