Pápai Közlöny, 1899 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1899-07-23 / 30. szám
2. tartani az alkotandó alkotásokat és sarkalni, biztatni, ösztökélni az ujjitásoknak megtestesitésére hivatottakat. Küzdünk is fáradhatlanul, de elvégre nem lehet és nem szabad a közönsé isget boloddá tennünk avval, hogy légvárak mellett kardoskodunk és avval telebeszéljük a publikum fejét. Pedig az örökös tervek, örökös regisztrálásával úgy önmagunkat, mint a város közönségét csak áltatjuk, mert dacára annak, hogy elvben és tervekben a haladás országútján száguldozunk, tulajdonképen pedig a stagnatio fojtogató karjai közöt tespedünk. Pedig nincs időnk a gondolkozásra. Tettre hív a helyzet. Ha nem hagyunk fel a Pató Pál politikával s nem érezzük át a fontosságát a közmondásnak, hogy „Szemesnek áll a világ" ugy az örökös tervek és jámbor óhajtások keretébe kerülünk, mely nem haladást, hanem lassú pusztulást von maga után A közeljövőben nagy intézmények létesülnek a Dunántúlban. Minden város a legnagyobb erélyt fog kifejteni, hogy ezen intézményeket magának biztosítsa s és ezért újra figyelmeztetjük Pápa város intéző férfiat hogy ne csak a terv mellett álljon helyt, hanem iparkodjon lépést tartani a többi városokkal. Ezen körülmény indított főleg vezércikünk elejére azon címet tenni, hogy: Szemesnek áll a világ ! Pollatsek Frigyes. PÁPAI KÖZLÖNY 18Ö9. julius 23 Hol marad Pápa? Alig egy hét választ el bennünket attól, midőn az ország szine java Petőfi Sándor halálának félszázados évfordulóját ünnepli. Az ünnepben részt vesz minden megye, miden város s a nagy ünnepi készülődés visszhangra kel a Kárpátoktól az Adriáig. A főváros már hetek óta lázas tevékenységgel működik e nagy fontosságu esemény méltó megünneplésén s a többi városok is elkövetnek mindent, hogy képességükhöz mérten hozzájáruljanak ez ünnep fényének emeléséhez csak nálunk Pápán nem láttunk semmiféle mozgalmat arra nézve, ebben az ünnepben méltó helyet hogy foglaljon el. Ezen jelzett körülmény késztet a felszólalásra. Alig hisszük, hogy Pápa város közönsége, kinek lelkében minden szép és nemes eszme viszhangra szokott találni, hideg közönnyel nézze ez országos mozgalmat, s rideg elzárkozottságot tanúsítson a Petőfi ünneppel szemben. De mert az idő nagyon is közel van s mert tudomássunk szerint a vezető egyéniségek részéről kezdeményező lépés e tárgyban ez ideig nem tétetett; aggályaink támadnak aziránt, valljon nem fogyunk-e ki az időből s nem lesz-e késő oly módozatokat találni mely méltó lesz ezen ünnep Minden város készül a nagy keretébe, csak Pápa városa nem tett ez ünnepre érdemben semmit. Pedig ha van város, melytől jogosan el lehet várni, hogy a Petőfi ünnepet méltóan és kegyelettel megünnepelje, úgy az Pápa városa. Mát hát szoros kapocs fűzi városunkat a Petőfi névhez. Itt diákoskodott Petőfi a régi ref. kollégiumban, itt lakott Petőfi, mely kis házat »Emléktáblával« is megjelöltük s ezen utcát Petőfi utcának is neveztük el. Sőt mi több nemrég egy szoborbizottság is létesült, mely hivatva lesz rövid időn belül városunkban Petőfi szobrot is felállítani. Kell-e ennél több tradíció nézve, hogy ha valahol, ugy első arra sorban Pápa városában kell, hogy ezen Petőfi ünnep méltó fénnyel ünnepeltessék meg. 1. Ezen Petőfi -ünnep méltó megünnepléséhez az első kezdeményezést a Jókai körtől várjuk. Ezen kör van hivatva arra, hogy minden lehetőt elkövessen, hogy Pápa városa ezen országos ünnep részese legyen. A Jókai kör vezérférfiai vegyék kezükbe ezen hazafias ügyet, mert nézetünk szerint a nemzet nagy költőjének ünneplését hazafias kötelességnek tartjuk s városunkban egy egylet sem hivatotabb erre, mint ép a Jókai kör. Nincs sok időnk a gondolkozásra, hanem tervezni és végezni kell, mert máskép az egész országban ujjal fognak reánk mutogatni s teljes joggal. Van Petőfi emléktáblánk, van Petőfi utcánk, lesz Petőfi szobrunk s akkor midőn az egész ország Petőfi halálának félszázados évfordulóját ünnepli, akkor Pápa városa nem ünnepelne ? No hát ez legalább is absurdum volna. Mi kötelességünket teljesítettük midőn városunk közönségét s elsősorban mint legilletékesebb fórumot a Jókai kört figyelmeztettük a Petőfi ünnep méltó megünneplésére, most már az illető vezérférfiakon a sor, hogy az ünneplés nyilvánulása arányban legyen ama kincsek mérhetlen gazdaságával, melyek Petőfi irodalmi működéséből hazai kultúránkra háromlottak. Halljuk ugyan, hogy Siófokon Pápán felállandó szobor javára e napon a művészestély lesz rendezve, de ezzel nekünk megelégednünk nem szabad. Ez igen szép Fenyvessy Ferencztől, mint a Jókai kör elnökétől, hogy ottani időzését felhasználja ezen Ünnep megtartására, de ezzel még nincs az mondva, hogy Pápa ünnepel. Pápa városának kötelessége, hogy ünnepet rendezzen ez alkalomra és reméljük, hogy az intéző körök megszívelik ezen jogos felszólalásunkat. Készülődjünk szives, lélekkel a Petőfi ünnepre ! halványarcú, betegforma, aki rongyos kendőbe burkolva aludt ott, fejét az utca sarokkövére hajtva. Félig könyörületből, de talán még inkább babonás hitből,mert hiszen igazán az életemet készültem kockára tenni odafönn) kivettem a zsebemből egy aranyat és belecsúsztattam a kezébe. Csak alig nyitotta föl a szemét, valami köszönetfélét motyogott, ujjai közé szokta az aranyat, aztán kezét a mellére téve, ismét mélyen elaludt. Pár perc múlva a játékterembe értem, vagy tizen lehettek még ott. Mind szenvedélyes játszó. Bankot adtam, először szerencsével. Nyertem százezer frankot. Az alamizsna, amit adtam, bizonyosan szerencsét hoz. Csakhamar azonban megfordult a kocka. Két órára már csak tízezer frankom maradt! Megtettem mind egy lapra. Nyolcam volt. Azt hittem meg vagyok mentve. A bankár kivágott 9-et . . Veszve voltam ! . . . Felálltam, roppantul uralkodva magamon, belsőleg azonban nagyon izgatottan.. — Majd holnap adunk revánsot, — szóltak oda hozzám mindenfelöl. — Igen . . . igen holnap — Hol leszek én holnapra ! .... — Fautes vous jeux, mondá egyhangúan a bankár és a játék folyt tovább . . . Az előcsarnokban rám segítették a bundámat. Amint belebújtam s fölemeltem a fejem, megláttam magamat a tükörben. Halvány voltam, mint a patyolat. Lementem a gyéren megvilágitott lépcsőn. Lent háromnégy inas aludt a lócákon.Egyik fölállt, amint elhaladtam mellettük, a többi meg sem moccant. A nehéz ajtó bezárult mögöttem. Kint voltam a szabadban. Az átható, nedves éjjeli levegő jéghidegen csapott az arcomba Néhány lépést tettem előre. Gondolatokba merülve, mint jövet, most is, kicsibe múlt, hogy meg nem löktem lábammal a koldus gyermeket. A játék hevében tökéletesen elfeledkeztem volt róla. Meg sem igen mozdulhatott azóta. Aludt még egyre csendesen és kezét szívére szorítva, öntudatlanul szorongatá a tőlem kapott aranyat. Őrült gondolat támadt bennem. Ki tudja . . a szerencse változékony. Ez arannyal játszhatnék még . . . Visszanyerhetnék mindent, amit elvesztettem ...se pénz, mit oly soká szorongattak az ártatlan kis kezek, bűvös talizmánná válhatik. Igen . . . csakhogy már odaajándékoztam lánykának alamizsna gyanánt . . . s visszavenni tőle, méltatlanság lenne ! . . . Különben . . . hiszen nyerek majd vele. Nyernem kell! . . . akkor visszaadom, háromszorosan, négyszeresen, százszorosan! Mint valami gonosztevő körülnézek . .. Nincs senki . . . Odahajolok a kicsike fölé . . . gyengéden szétveszem az ujjacskáit . . . Látom az aranyat, mint fénylik, mint ragyog és kikapom a kezéből, aztán visszamegyek a játékterembe s a pénzt odadobom a zöld asztalra. Nyertem egyszer, készer. Mindjárt arra gondoltam. Mindjárt arra gondoltam, hogy megosztom a kis leánnyal e nem várt nyereséget, leviszek néhány aranyat. De hátha akkor meg elszalasztom a Szerencsét. Nem inkább folytatom, a játékot még egy kis ideig de rögtön megyek, rögtön ... És játszom tovább és nyerek folyton-folyvást . . Az idő múlik . . . már hármat üt az óra. Kétszázezer frankot nyertem . . . a többiek kértek, hagyjam már abban . . . Két tele marék arannyal a kezemben rohanok le a lépcson. Szegény kis gyerek, micsoda örömben lesz, ha fölébred. Gondoskodom majd róla egész életén át. Ezzel tartozom neki ... hiszen Ő mentett meg. Gyorsan kimegyek a kapun, futok, szaladok, a szívem dohog, hogy majd megreped belé . . . Senki sincs . . . Nem, ez lehetetlen, hisz alig pár perce, még itt feküdt a sarkkő mellett. Körülnézek mindfelé, szomorúan, magányosan áll a nagy tér a fakadó hajnal fényében. Hol lehet a leányka ? merre mehetett, jobbra vagy bal felöl ? Bejárom az utcákat keresztülkasul, sehol semmi nyoma. Pedig rá kell akadnom, hiszen isteni gondviselésként ő adta vissza az életem, az üdvösségemet.