Pápai Kristály, 2007 (13. évfolyam, 3-4. szám)

2007-09-01 / 3-4. szám

Pápai Kristály 2007. 3-4. Kiss Gábor Búcsúdal Egy kósza hangjegy hevert szomorúan az asztal alatt. Mikor meglátott, félénken szólt feléd: „ Kérlek, ne hagy itt, játssz velem! Veled maradok örökre, színessé teszem életed". Lehajoltál érte, leporoltad, gondoltad jó lesz még valamire. Jött mellé még száz meg száz örömzene harsogott át ezer éjszakát. Hullámzott zenéd, mint a végtelen, millió apró titkon rejtő óceán. Legtöbbször szelíden simogatott, gyengéden, mint gyermekét féltő anyai kezek. Néha vad volt, magával sodort, kiabálta: „Fuss velem, ébredj fel. Nincs semmi csoda, csak élned kell". Már majdnem alszom, szemem csukva, messzire repít a képzelet. Magányos csillagon ülök, mikor egy felhőről rám nevetsz. „Ne sírj, te bolond " - mondod. „ Hallgasd Játszik az égi zenekar. Vidám dal szól minden éjjel, átkarol, elringat. A terem ajtaja mindig nyitva áll, a koncert ingyenes, bárki bejöhet. Kérlek, mondd meg mindenkinek, hogy boldog vagyok. Szabadon, az egész világnak játszhatok!" Versenyt futottál az idővel. Sokáig vezettél, de jól tudtad, a végén úgy is csak ő nyerhet. A játék véget ért. Vagy egy új kezdődik? Csak máshol, mással az idő végtelenjében együtt, veled. Most csak érted, s neked szól a búcsúdal. Szívből fakad minden hang, és minden szívbe belemar. Köszönjük, hogy voltál nekünk! Köszönünk minden érzést, mely tőled lett gazdagabb! Hű szolgaként őrizzük a kincset, mit adtál, s szívünkben örökre velünk maradsz. Pardi Margit Juanita Terikéhez... Most már hiába minden, búcsúznunk kell... ...kiragadott közülünk csontos kézzel a könyörtelen idő. Társaid e torokszorító percben, lélekben körbeállnak, mert végsőt pendült élted tisztán zengő ezüsthúrja, lelked visszavonhatatlan messzire száll ma. Földi léted filmkockáit idézzük fel mindannyian, hisz hangod bársonyának jósága még simogat, komoly­ mosolygós pillantásod a képekről áthat. Karjaid fényes szárnyként vezényelve csalogatják elő a döbbent csendből elcsukló hangunkat, hitetlenkedve idézzük közös perceinket, a múltat. Jelened beleszédült egy másik dimenzióba, sorsoddal többé már nem dacolhatsz. „Nyugodj Isten örök szeretetében!” Mondjuk, kérjük, suta, csöndes szóval. Harcos Katalin Utolsó akkord G. Jáger Teréz emlékére A karnagy int, s ő mennyei karba lép. Derűs dalában gyönyörködhet már az ég, csak mi állunk itt sután, értetlenül, magunkra maradtan, fájón, egyedül. Elillant, mint zene utolsó akkordja messze száll. Még velünk volt tegnap, ma ki tudja, merre jár? Mennyi félbe szakadt gondolat rekedt bennünk? Hány mozdulatot nem kell már befejeznünk? Még érezzük őt... derűje fölénk hajol, szeretete melenget, itt van valahol. Újra dalol a lélek, mert velünk marad, hisz nem ragadhatja őt el egy pillanat. Lágy mosolya őszi ég derűs kacagása, könnye ködös hajnalok borús búcsúzása, csillogó szeme téli zúzmara csillogása, hiánya fakó éjjelek hideg hallgatása. Társunktól búcsúzunk. Kisérje égi béke! S mert bennünk él, nem léphet senki a helyébe. G. Jäger Tevéihez Bozsér Bernadett Csonkig ég a gyertya Lassan hagyja el otthonát a lenyugvó Napkorong, átadja helyét csendes, félelmetes éjnek, a fény elenyészik számtalan árnyalak között, csak Holdfény nélkül tűnik a világ ily sötétnek. Néhány pillanattal ezelőtt hallottam, kincset sodort felém hűvös őszi szellő, lant húrjai pengésére szívem nagyot dobban, szomorú dallamára könnyezik sápadt felhő. Nem sejtem többé, eddig lelkemben éreztem, ismerős melódiával csalt meg korai alkony, hisz tudom: nem feszül meg többé a húr, nem táncol szeretett kéz a lanton. Becses barátunk távozott közülünk ismeretlen földre, magányosan lépve át a némaság kapuját, küszöbéről felénk fordult, végső búcsút intett, örökre maga mögött hagyta e világ homályát. Lelkének lángoló tüze kihunyni látszik, ahogy kialszik a parázs, csonkig ég a gyertya, szívének apró, törékeny darabkáit, rég elfeledett emlékeinek örökül hagyja. Lezárult­, elcsendesült szél sodorta dallam, emlékeinkben homályosan felidézzük visszhangját. Tudom, nem hagy el bennünket sohasem, hűen őrizzük kedves, szerető alakját. Weidner Balázs Emlékül Kik ösvényedre lépnek, sok óvatlan lelkek, vigyázzák mindig örök emléked. Kik ösvényedre lépnek, mit korok megjártak, megállnak egy percre, s emlékükbe zárnak. Kik ösvényedre lépnek. Szerető szívek, bánatot hoznak, s nyugalmat kérnek drága, néma soraidtól... "

Next