Pápai Lapok, 1877 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1877-04-08 / 14. szám

A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő lakására: Főutca 20. sz . emelet, 7. ajtó, küldendők. Vasárnap 8. Albert. Hétfő 9. Döme. Kedd 10. Ezechiel. Pápa, vasárnap 1877. április 8 Előfizetési és hirdetési díjak, SzajcltS Károly könyvkereskedésébe, megyeházzal szemben, intézendők. Pápai Lapok. Vegyes tartalmú hetilap. Heti naptár. Szerda 11. Arszlán. Előfizetési díjak: Egy évre 6 fr. — Félévre. 5 fr. — Negyedévre. . 1 fr. SO kr. Egy számára SS kr. Híjbvcdetések 6 hasábos petiisorban S kr. rtylltéribeiL soronkint 10 krral vétetnek fel. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. Csütörtök 12. Gyula. Péntek 13. Ida. Szombat 14. Ármin. Pápa 1877. ápril 8-án. Bajaink és panaszaink. Divattá lett a panasz. Napi renden van a gáncs. Mélyen érezzük hiányainkat közigazgatási, nemzetgazdászati, társadalmi és közművelődési téren; fájlaljuk hátramaradottságunkat nyugati szomszédaink mögött a kereskedelem és ipar mezején, szégyenljük versenyképtelenségünket az előrehaladt külfölddel szemközt kulturai tekintetben; bosszankodunk állami ikertestvérünknek bajaink iránti érzéketlensége fölött, és mind e különféle fájdalmaink közepette, igazi keleti fataliszussal várjuk a panacaeát — felülről. Közigazgatási rendszerünknek európai mintákhoz való teljes és minden tekintetben megfelelő alkalmazása apadásban szenvedő domestica mellett ép oly kevéssé gondolható, mint akár a fény a penész mellett, és mégis okoljuk a kormányt, — ha üres megyei pénztár mellett a személy és tulajdon biztonság nálunk nem érte el a tökély netovábbját, el annyira nem, hogy rögtönitélő bíróságnak jutott azon szánalomra méltó szerep, hogy véres kezekkel oltalmazzák a lakosok életét és birtokát. Nemzetgazdászati viszonyaink fejlődése, felvirágoztatása és emelkedéséről vaskos köteteket írhatni, és éveken át lehet ország és országgyűléseken szónokolni, anélkül, hogy az egy lépéssel előre haladna; míg nyers termékeinket itthon nem vagyunk képesek olyaténképen feldolgozni, hogy azokkal a világ piacán imponáljunk, míg Magyarország úgyszólván a földhöz kötve marad, és földművelő országból iparállammá nem lesz, de azért mégis pálcát törünk a kormány felett, mert a fejlettebb iparával dicsekvő szomszéd államrészhez való közgazdászati viszonyaink rendezése alkalmával nem képes oly eredményeket kivívni, mint mi azt óhajtjuk. Pedig az ellenfél csak gyöngéinket zsákmányolja, ki a kormány pedig — mi tűrés, tagadás benne — e téren fedezetlenül áll. Társadalmi bajaink kúlforrását a még mindég kasztrendszerben, az osztályok között még mindég fennálló válaszfalakban, a még most sem teljesen megszűnt kiváltságokban keressük, anélkül, hogy be akarnók látni, miszerint a társadalom teljes emancipálódását a szellem és vagyon ariszocráfiájának hatalmi állásáról való önkénytes lemondásától tenni függővé akkor, midőn e hatalom és fölénynek még nem akadt méltóbb örököse: — képtelenség. — Csak nem meglepetve és akaratunk ellenére vonattunk be az európai állami és társadalmi viszonyok átalakulási áramlatába; bele sodortattunk, de nem úsztunk; szükséges, hogy úszni tanuljunk, és akkor — bízva nemzetünk életerejében — utolérjük azokat, kiknek egy kedvező sors a műveltség és vagyon úszóhártyát kötötte lábaikhoz, melyeknek segélyével — nem csoda, hogy továbbra vihették. Nagy hangzású szavakkal, a szabadelvűség és értelmiség puszta sejtelmével — a fennálló társadalmi bajokat nem fogjuk orvosolni. Magunknak kell hozzá látnunk, hogy az ige testté váljék. És míg egyrészt, igaztalanság volna a rövid tíz évi alkotmányos korszak áldásai és eredményei előtt szemet hunyni, másrészt kénytelenek vagyunk bevallani azt, hogy bajaink nagysága vetekedik panaszainknak minden irányban való jogosultságával. Általános helyzetünket a legtalálóbban jellemzik Buckle Tamás a híres történetíró szavai: „Nem csak a pórnép, hanem a mivelteknek tartott osztályok is méltatlankodva állítják, hogy a rondaságot nem szabad eltakarítani. Az eltakarítás újítás, az újításnak következményeit pedig senki sem tudhatja. Elődeik is a rondaságban éltek, miért ne tehetnék ők ugyanazt. A rondaság bűze, mely miatt panaszkodnak annyian, igen valószínűleg egészséges, mert a lég erős és metsző, a bűz pedig elveszi a lég ezen rész tulajdonságait. Az orvosok tehát azt tanácsolták, hagyassék meg a dolog az ősöktől öröklött állapotban." Ily bölcs tanácsokra mai napság a nép már nem igen hallgat, minél fogva a helyzet javulásán: kétkedni nincs ok. 14. szám. Heti szemle. Április 7. A londoni jegyzőkönyv ma már bizonyosan az érdeklett hatalmak kezében van. Tartalmáról a „K. N." után ezeket közölhetjük: A jegyzőkönyv a conferentia határozatait, mint az európai (hivatalos) világrész jogi meggyőződését állítja fel. Hangsúlyozza, hogy a portának morális kötelességében áll azokat a keresztény népesség javára végrehajtani. Mit, ha a porta egy bizonyos (?) idő alatt nem tenne, az esetben a hatalmak újra tárgyalásokat fognak kezdeni a végett, hogy a conferentia által kitűzött célok megvalósítására vezető eszközöket közösen, kutassák ki. Egy konstantinápolyi távirat szerint a nagyhatalmak ügyvivői a hét végén notifikálták a jegyzőkönyvet a portának és felhívták volna, hogy Oroszországgal alkudozásokat kezdjen a lefegyverzés ügyében, de a porta úgy látszik a jegyzőkönyvet méltósága megsértésének fogja föl, s a jegyzőkönyvre válaszul jegyzéket szándékozik a hatalmakhoz intézni. A német birodalomból egy meglepő hírt terjeszt a sajtó, s ez nem kevesebb, mint hogy Bismark herceg visszalép német birodalmi kancellári állásától. Azt mondják ugyan, hogy csak egy évi szabadságidőt kért és kapott, de jól értesült körökön meg azt beszélik, hogy szabadságidejének lejárta után nem fogja többé a birodalmi ügyeket vezetni. Utódjaiul említik Reusz és Hohenlohe hercegeket. A török parlamentben nagy többséggel a török nyelv ismertetett el hivatalos nyelvnek. A római pápa egy memorandumot szándékozik, az orosz cárnak küldeni, az oroszok által elnyomatott lengyel katholikusok ügyében. Különfélék. — Hát ez mi? Valahonnan írják lapunknak, hogy egy orthodox rabbi prédikációjában községe asszonyainak különösen meghagyta, hogy az ünnepnapok alatt a templom látogatása helyett maradjanak a konyhába, felügyelendők keresztény szakácsnéikra, nehogy ezek valami nem kóser étket készítsenek, így történt Közép-Európában, a gőz és a villanyosság századának utolsó negyedében. A könyvnyomdászat behozatalának négyszázados örömünnepe végett március hó 26-án Londonban nagyszerű meeting tartatott. Caxton volt az, ki 400 évvel ezelőtt az elsőkönyv-sajtót Nagy-Brittaniába behozta, s erre megemlékezendő. A „Pápai Lapok" tárcája. Rajzok az állatvilágból. II. A vakond. Az emberek még az állatokat illetőleg is pártokra oszolnak ; amint t. i. ezek gyakrabban vagy ritkábban kerülnek szemei elé, amint életök és müködésök nyilt és ismeretes, vagy titokszerü és elrejtett, amint az embert fölkeresik vagy kerülik, ugy vagy szeretetben, vagy megvetésben részesülnek, s számos, sajátságos hagyomány, melyek évszázadok óta vannak némely állatfajra mintegy tapadva, onnét keletkezik, hogy azok az emberre nézve hasznosak vagy alkalmatlanok, hogy lakását vagy a föld fölött, vagy alatt készíti, így a galambok röpüléséből sikert vagy sikertelenséget magyaráznak, így a borz zsírja meggyógyítja a régi, veszélyes sebeket és a kicsiny pók, a nap különböző szakát tekintve, a gondok és bajok, a remények és örömök egész seregét jósolja! Hasztalan gyujtá meg a tudomány itt fényes világát, hiában bizonyította be már régen, hogy a kis gyík az utána nyúló kezet nem sértheti meg apró fogaival, hogy a gyámoltalan varangy nem mérges ; a néphit már régen ezen tulajdonságokat rótta fel nekik és a világnak semmi tudománya sem képes ezen élő hagyományokat kiirtani. Egyike ezen különös lényeknek, melyet tulajdonkép senki sem ismer jól és mégis mindenki üldözi, melyet senki sem szeret, senki sem kimél, mely félénken és aggodalmasan kerüli az embert, ha néha a zöld, napsugáros földön találkozik vele, — a sötétségben bujkáló, a világosság-kerülő vakond. — Hol az ember öt meglátja, hol észreveszi működését, azonnal ellenségesen támadja meg; ifjú és öreg hajtó vadászatot tartanak reája. Ezen állatka apró szemeivel, kicsiny orrmányával, durva ásó lábaival és finom fekete bársonyruhájával úgy tűnik fel, mintha egy más világba való volna. Mi fennt, magasan, a levegőben elérhetlenül lebeg, örömestebben szemléljük, mint ami alant, a sötét földben áskál, nem tesz különbséget a nap és éj között, láthatlanul és engedelem nélkül sajátunkba hatol és a felül levőt aláfordítja, csak egy szóval sem kérdezősködve az itt fönt divó szokások és rend felöl. Ezen idegenkedést, melyet az egész világ tanúsít a vakond irányában, ö is busásan viszonozza. Ő a világ folyásával mit sem törődik, nincs szüksége annak rendezkedésére és rendeleteire, sőt inkább útjában vannak. Elzárt birodalmában él, melyben korlátlan ur és király s ott mint valóságos zsarnok uralkodik. Házát maga építi, utcáit maga egyengeti és saját utján jár. Ha kivül üldözött idegen, ugy ő sem tűr meg magánál egy társat sem, habár ez saját fajából volna is. A világ egyedül hagyja, de ő maga is egyedül akar maradni és e jogát ki is tudja vivni. Háza, menetei, folyosói az ő vadászati területe és jaj az oda betolakodni merészlőnek! Csak egyetlen kísérője van, mely születésének órájától egész haláláig vele van, mely egy órára sem hagyja el, mely egész életén át munkára ösztönzi, mely egy pillanatig sem hagyja nyugodni s ez az éhség. Ez őt vad ragadozóvá teszi és éjjel nappal űzi, kergeti vadászati területén. Bármit találjon ott, nem menekül meg tőle; a kis bogarat összerágja, a békát lehúzza föld alatti birodalmába és ott szétdarabolja; kicsiny madarakat, melyeket a föld fölött megérez, kiszedi fészkükből, az egereket saját házukban támadja meg ; a gyíknak, kígyónak s mindennek, mik nem bírnak a védelemre szükséges fegyverrel, el kell veszniök; a mely mohósággal a vakond orrmányával a földet fúrja, hogy enni valót keressen, ugyanazon mohósággal s vággyal fúrja magát áldozatának belsejébe és szétszaggatja, szétdúlja s fölfalja azt. Nem csoda tehát, ha minden kerüli őt ki nem ismer kegyelmet és ki saját faját sem kíméli, ha egyike annak határába merészkedik menni. Lakása egy egész két lábnyira fekszik a föld alatt; ott egy gömbölyű katlanban van hálókamrája, mely kimenetekkel van ellátva, melyek a ház urának ellenséges megtámadás esetében menedékül szolgálnak. A meneteket és dombocskákat, melyek lakhelyét körül veszik, vadászata alkalmával készíti.kalandozásaiban majdnem kizárólag szaglása és hallása vezeti; a sötétség majdnem egészen nélkülözhetővé teszi a látást, míg a visszavonultság és elzárkózottság, melyben él, a föld alatti mély csönd hallását élesíti és szaglása mint elővigyázati eszköz szolgál. Mivel a vakondnak roppant étvágya folytán, mely őt kényszeríti, hogy testével majdnem egyenlő sulyu táplálékot vegyen magához, nagy mennyiségű italra van szüksége s mivel a vizet nem nagy kedvvel keresi föl, azért lakásában gödröt ás, melyben mint egy kútban összegyűjti a szükséges vízmennyiséget s ezt napközben többször fölkeresi. Ennyire terjed a kis vadnak elővigyázata, ily nagy a határán kivül való megjelenéstöli félelme. Tavaszszal, midőn a földön minden zöldül és fakad, a kis vakondok-kebelben is fölébred a szerelem. Nyugtalanul hagyja el házát — az uj érzés a legnagyobb csodát műveli és a félénk világgyülölő növekedő vágygyal és bö [érzelmekkel siet éjjel a nyilt földön kedvesének fölkeresése. Jelleménél fogva a szerelmet, valamint ez utáni életét is komolyan veszi. Ö nem tréfálódzik, nem játszik és nem szerelmeskedik; ő saját életének veszélyeztetésével keresi menyasszonyát, s számos kemény csatát vív a hozzá hasonlókkal, míg sikerül a kedvest hazavinni, és ha végre ezen óhajtott célt elérte, a keresettet magáénak mondhatja, ha őt házában lenni tudja, ha ez a jövő háztartás gondját magára vállalta és az új otthonban rendezkedni kezd, még ekkor sem következnek az édes mézeshetek, a szerelemnek gondtalan napjai nem állnak be. Magános, félénk élete okozza, hogy nem hisz fajtársaiban, nincs bizalma nejében és sötét aggodalommal zárja el fiatal feleségét saját házában s gyilkos boszuval kutat a vetélytárs után. Ha ezen első időszak elmúlt, s az othellói féltékenység a kicsiny vakond-szivben lecsillapodott, ha a két különc összeszokott, ekkor kezdődik a jövőre való gondolás; a fekhely elkészül, puha füvet hordanak arra, hogy kényelmes és meleg helyök legyen a három egész öt apró vakond fiaknak, melyek néhány hét múlva a szerencsés szülőknek folyton éhező házi áldását képezik. A gyermekek ifjúkorába esik mindaz, mit a vakondatya, a szeretetre méltóságot illetőleg, ki tud fejteni. Egész odaadással és hűséggel viseltetik neje és gyermekei iránt; ápolja, védelmezi őket, mellettök van a veszélyben és nem félti életét, ha megmentésökről van szó. Ekkor családja mindene, s azon szép monda kering róla, hogy feleségének és gyermekeinek elvesztésén halálra busula magát. Sajnos, hogy ezen önmegtagadás nem sokáig tart; a szerelem és boldogság rózsás ideje mintegy álom, elmúlik, a gyermekek néhány hét alatt megnőnek és elhagyják a szülői házat, hogy saját háztartást kezdjenek; az anya felkeresi régi lakhelyét és az öreg különc elhagyatva, bezárja puszta házát, hogy sivár, rabló életét újra kezdje és hogy ezentúl senkinek se éljen, mint önmagának és éhségének. Ilyennek tartja őt a világ. A mesében ő a bársony kabátos fösvény, az elmellőzött kérő, a sötét kedélyű különc; a néphit szerint az állatok országában ő a sirásó, bundája azon titkos varázsszer, mellyel a ládába csalja a fényes húszasokat A földműves és kertész csak pusztítót és rombolót lát benne és azt költi róla, hogy a magvakat és növénygyökereket tönkre teszi, pedig azon néhány fű és virág, melyeket a földről elvisz, hogy azokból feleségének és gyermekeinek puha ágyat készítsen, vagy melyeket vadászati kirándulása alkalmával kiforgat helyökből, azon egyetlen adó, mit az ezer és ezer elpusztított kártékony rovarok — egerek s több effélékért az embertől követel. Enderes Aglája után.