Pápai Lapok, 1883 (10. évfolyam, 1-54. szám)

1883-10-14 / 43. szám

^ X. évfolyam. j­­esd­elenik­ minden v­a­s­á­r­n­a­p, közérdekű sürgős közlésekre j­ordakint rendkivüli számok is adatnak ki. szerkesztőség- és kiadó hivatal főiskola utcz­i 215. szám. Bérmentetlen levelek, csak is­miert kezektől fogadtatnak el. Laptulajdonos szerkesztő: Dr. FENYVESSY FERENC 43. szám. ^ ^ ^ ^ •w*^ w • • • . Pápa, 1883. október (4 Előfizetési díjak. Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt Kegyed évre 1 írt 50 krajczár. Egy szám­ára 15 kr. Hirdetések 1 hasábos petitsor térfogata után 5­ kr, nyilttérben 25 krral számítatnak. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. Felelős szerkesztő : HORVÁTH LAJOS. Pápa város hatóságának és több pápai s pápavidéki egyesületnek h­i­v­a­t­a­l­o­sTbzz­­­ön­y­e. Mégegyszer a segédjegyzői állás rendszeresítéséről. Ezen becses lapok október 7-iki számában valaki, a ki magát s. betüvel irta alá s­en­?emii barátjának nevez, az ugyanezen lapok 39. számában általam a fent jelzett tárgyban közlöttekre egy kissé idyllk­us czím alatt vá­­­­szt közöl. A vitás kérdések mérlegelésénél termé­szetesen nem szokás súlyt fektetni arra, hogy az ellentétes érveket kiírja, hanem arra, hogy mit i­­s minő érvekkel próbál győzni. A je­len esetben mégis igen nagy szolgálatot lett volna, ha tudnám kivel állok szemben s czikk­író optimisticus szempontból felvett álláspont­ját társadalmi állásából kimagyarázva kellő értékére szállíthatnám s annak tekintetbe vé­telével czáfolhatnám meg. Így kénytelen vagyok a tisztért ismeret­len barátomnak közlött érvelését követni s pontról pontra megtenni rá észrevételemet, annyival inkább, mivel ezen kérdés tulajdon­képpeni lényegébe bocsátkozni jelen alkalom­mal nincs szándékom, mivel e kérdést a me­gyei jegyzői egylet fogja legközelebb lárryai közé­­ elvenni s mint ilyen a megyei törvény­hatóság, mint illetékes fórum előtt fog elinté­zést nyerni, de nem volt szándékom azért sem, mert nem remélt módon tapasztaltam azt, hogy egyedül a közérdek szempontjából, tiszta szán­dékból telt s a viszonyok ismeretéből men­tett felszóllalásaim, azok által kiket érdekel s kiknek szánva volt megérthetetlen indokból balra magyaráztatnak s ellenkezőt eredmé­nyeznek, mint melyet czélul tűztek, mire egyéb­iránt megjegyzem, hogy ezen megjegyzés nem a czikkiró felszólalására vonatkozik. Czikkíró álláspontomat pessimisticus szem­pontból felvettnek azt nem helyeselheti, mondja, s kijelenti, hogy Hát kérem, hivatkozott czikkemben az 1833. évi 1.1. cz. 6. §-ával szemben minő állás­pontot foglaltam el én? Első sorban is ugyanazt a mit tisztelt barátom elfoglal. Épugy üdvözöl­tem a hivatkozott törvénycikket, mint ő, ép oly helyesnek tartom s a jegyzői repulalió érde­kében ép oly jelentékeny tényezőnek vettem mint ő. E tekintetben tehát az én álláspontom az övével azonos. Különben megjegyezheti ellenfelem (hogy pro forma annak, nevezzem), hogy a pessi­misticus szempont többször megfelel a való­ságnak, mint az optimisticus, mely ezt a „forgó" világot természetesen ,,rózsa­színben"­ tolja. Azt mondja t. barátom, hogy nem áll az, hogy 400 frt volna a rendes jegyzők fizetése s ennek bebizonyítására felhozza, hogy ismer helyeket a hol a jegyző fizetése az 1600 forintot túl­haladja. Hát hiszen ez igaz. Én is ismerek. Sőt ismerek olyat is, hogyha az évi büntető postadíjakat s pénzbírságokat a jegyző fizetéséhez hozzá ves­szü­k, csakugyan fel­rúg 2000 frtra i­s. Hanem mit szólna ahhoz czikkíró, ha az iskolatanulók és papok díjjazásának elbírálá­sánál egyszerűen odavetnék a panaszkodók elé, hogy jogosulatlan a panaszuk, mert hi­szen a győri püspök javadalmazása felmegy 60 ezer forintra is, a római pápáé pedig milliókra. Fentartom azon állításom, hogy a megyei jegy­zőségek hét tizedrészénél a jegyzők fizetése mindenféle néven nevezendő konvenció és mel­lékes hozzászámításával nem több mint 400 frt. Az a körülmény, hogy a megyében 30 segédjegyző működik, nem a jegyzők dús jövedelmére vall, melynek árán kényelmet szerezhetnek, hanem világosan mutatja a száz­féle munkahalmaz oly mérvbeni felszaporodá­sát, hogy annak ma egy ember, korra való te­kintet nélkül, megfelelni egyáltalában képtelen. Nem az a kérdés, hogy 30 vagy 40 ki­segítő működik-e a megyében a jegyzők mel­lett, hanem az a kérdés hány van bejegyzett segédjegyző. Azt, hogy az az egy évi gyakorlat ha­tározottan kivihetetlen volna, én sem állítot­tam, tudván azon közmondás igazságát, hogy soha sem volt úgy, hogy valahogyan ne lett volna. De azt határozottan állítom most is, hogy ha a mai gyakorlat talajára helyeztetik az a paragrafus végrehajtása nem lesz helyes. Ezzel kapcsolatban felelek azon állítá­sára is, hogyha segédjegyzői állás rendszere­sítése foganatosítatnék, ugyanannyi segédjegyző lenne, mint jegyző. Az én czikkemből tisz­tért barátomon kívül más ki nem magyarázza. Maga e szó „rendszeresítés­*' és hogy az bir­­tok arányában­ oldassék meg, kizárja az álta­lánosságot, vonatkozhatik tehát csak azokra, melyek a kívánt fokot felmutatják. A dolog­lényege az, hogy vannak jó jövedelmű jegy­zőségek és vannak rossz fizetéssel ellátottak, de melyekben ugyanannyi munka és dolog van, mint amazokban. Ezekre a nagyobb teherrel járó jegyző­ségekre kell — tekintet nélkül a javadalmazás mennyiségére — a rendszeresítést kiterjeszteni. Azokra, kik teendőjüket maguk végezhetik a segéd alkalmazása csak teher volna. Azt sem állítottam, hogy a segéd fize­tése az adóvégrehajtási költségből fedeztes­sék, csak azt­ mondottam, hogy segédjegyző mellett a község maga levén képes állami adóját behajtani, s igy egy idegen végrehaj­tónak fizetendőtt 2 -300 frt a község pénz­tárában maradván meg, ezen új jövedelmi for­rás pótolná a segédjegyző fizetését. — Azt mondja t. barátom, hogy ily módon megte­remtenénk e téren a proletár osztályt. Tehát a szegény nótáriusok kontójára nem sajnálja ha a megyében 30 proletár segéd működik, hanem rendszeresítés mellett nézete szerint kár volna már. Az a hasonlata, hogy az ügyvédek sem kötelezhetők segédtartásra, ide rosszul alkal­mazóit, mert ügyvédnél a segéd alkalmazá­sát a saját érdekének szolgálata hozza ma­gával, míg a jegyzőknél ezen kényszerűséget a jövedelem tekintetében meddő hivatalos dol­gok felszaporodása követeli. Az az állítása sem áll­t­ barátomnak, hogy eddigelé a vizsgázandóktól a gyakorlati bizonyítványt megkívánták volna, mert szám­talant tudunk, hogy képesítési okmányt nyer­tek, kik valaha a közigazgatási vagy jegyzői irodában csak egy órai működésben lettek volna. A záradékban említett korteskedésekre nézve nem tartozván szorosan e tárgyhoz, nem felelek, csak azt jegyzem meg, hogy ezen rákfenét a három évenkénti bizonyos vá­lasztások szentesítették­­,s a fejétől a hal**'*—Télé elvnél fogva, hogy ezen küzdődik társa­dalmi kígyót kiölhetnénk a fejét kellene ös­­szetörni. A segédjegyzői állás rendszeresítése iránt kifejtett nézetemet tehát fentartom, annyival inkább, mivel czikkíró által felhozott s kön­­nyen megczáfolható ellenérvek gyöngesége csak megerősített annak méltányosságára nézve. Sielessy Dániel A megyei tisztújitások tárgyában a belügyminiszter a következő körren­deletet intézte a megyei törvényhatóságokhoz : A megyék háztartásáról szóló 1883. XV. tcz. 16. §-nak rendelkezései a folyó évi márczius hó 22-én 18231. sz. a. kiadott rendeletem alap­ T­Á­RC l­A. A LÁNYKA SZOBÁJÁBAN.­­Idyll.) Nincs senki itthon; — huss! a kis szobába Besurranok mint tolvaj sebesen ; Sétálni indult a kedves leányka S nevelőnő­je véle begyesen : S mig ők a liget lágy útait járják, •l'.s ott Irén futkároz szabadon, A meglopom a kis szoba magányát, Elábrándozva a kedves lakon. Leülök varróasztala elébe S keresem a tűt, mit kis keze fog, Látszik, hogy sokáig kínozták véle, S unott volt már, ledobva a dolog; Itt ülhetett a nevelőnő szemben, ~~ Szokás szerint örökké korholá, — A pápaszem s kötés lerakva rén­dben, Mi értelmét s kezét elfoglald. A himzőrámán csintalan mosolygva kacsint felém a nyilas Amorett, Jól érzem, hogy szívem sebét gúnyolja, Mit ci hamiska gyilkos nyila vert, Te kis gonosz, de megbocsátok érte csak egyre kérlek, könnyű az neked, Őjj egy nyilat Ir­énke kis szivébe, éressen ő is, s­ épen engemet. vi köszönt csicsergve a madárka,­­tervén a virágok alatt, visszaszökdel kicsi kalitjába meg csőrében a czukorr­alat, s rendezve szökdécsel körülte, >m rég kapta, még egészen­ ép,­­ha a rózsák közé röpül le,­getve halvány levelét. A szép virágok teljes díszben állnak Az ablakot belepve szabadon, A bűvös illat messze körbe árad, Bimbók mosolygnak szúrós Egy díszkötésü könyv köztük ágakon, kinyitva, Táti olvasás közt itt úgy feledek, A képzelet megszárnyalt Tündéries, csodás „virág andalogva, — regék­­et A zongora is tárva-nyitva áll még, A kedves itt, e széken ülhetett, A zengő hangok elrezegtek már rég, Bámulnak a fekete hangjegyek, S mig én egy kis dalt játszom elmerülve, Előttem a tanóra képe áll: Kis angyalom játszik e széken ülve, Mellette üt „taktust" a vén tanár. A kedves könyvtár gondosan kímélve. Reszket a fény aranyos czimein, S közöttük, — ezt tőlem kapa emlékbe' — Kéziratban az én rész Az albumban az ő kedves verseim; arczképe, Istenem mily arcz, oh be szép szemek! Előbb anyja, s mint gyermek ő ölébe! Tovább meg ifjú, s tisztes Ősz fejek. S hol álmait tündérek szövik játszva. Körötte zsongva bűvös éjeken, Hallgatva áll a gyönyörű szűz ágya, Előtte ah, úgy elfogul szivem; Megcsókolom a duzzadt vánkost, melyen Éjjente édes arcza nyugszik, S a kis Madonna-képet a keretben , mely előtt estén imádkozik. Korán elhunyt édes anyjának arcza Ott mosolyog, ragyog az ágy felett, Mint éltében még, őrgonddal virrasztva, Őrizi most is­ a szép gyermeket. Oh Madonna s te drága, égi szellem, Ki mindenütt, mindig körötte vagy, Te védd meg őt, a csábok, vészek ellen­, Tartsd meg mindig ily tisztán lányodat! — Léptek kívül . . . egy édes kaczagással Irén jelenti, hogy megérkezett, Fölzendül rá az elnémult madárdal, — — No most menekülj, tolvaj, ha lehet!. . . Késő! az ajtón belebeg Irénke, Szűz tisztaság ragyog arczán, szemén. Meglát s pajzánul szól­elembe lépve: — „Állj! meg vagy! Lám, egy tolvajt fogtam én." Erein­­tán történt intézkedések, nevezetesen az által, hogy a megyék jövő évtől kezdve életbe lépendő új szervezete megállapíttatott, foganatosítva lé­vén, miután ezen törvény további végrehajtása folyamán most már a 19. azon rendelkezésé­nek érvényesítése áll küszöbön, mely szerint az 1870. XLII. tcz. értelmében ez évben bekövet­kező általános tisztujitások, az uj szervezet kere­tében deczember hó második felében lesznek végrehajtandók, elérkezettnek látom az időt arra, hogy a megye közönsége figyelmét, a megyei élet egyik legfontosabb működésére, a legköze­lebb megejtendő átalános tisztújításra irányozzam. Tekintve azt, hogy a megyei tisztviselők válasz­tásának joga a megyei önkormány­zat egyik sark­kövét, annak lelkiismeretes gyakorlása pedig ugy­an mint állami közigazgatás sikeres közvetítésének, a helyes önkormányzatnak legfontosabb alapfeltételét képezi, örömest engedek tért azon meggyőződésnek, hogy a megye közönsége át­hatva az ezen jog gyakorlásával járó felelőség érzetétől, hazafias kötelességének fogja ismerni, a törvény szigorú megtartásával minden igyeke­zetét oda irányozni, hogy választása csakis oly polgárokra essék, kik a közszolgálat érdekeire nézve, minden tekintetben legtöbb kezességet nyújtanak, mely meggyőződésem mellett, nem is bocsátkozván a közelgő tisztújítás fontosságának bővebb fejtegetésébe, csupán annak felemlitésére kívántam súlyt fektetni, hogy az ez évben meg­ejtendő tisztújitásnak kiváló horderőt kölcsönöz, s a megyék e részbeni felelősségét is rendkívül fokozza azon körülmény, mely szerint leginkább ezen tisztújítás feladata érvényre juttatni az 1883: XV. t. cz. rendelkezéseihez kötött s a fent idézett 18.231. számú rendeletemben is hangsúlyozott azon várakozást, hogy az ezen törvény alapján nyert szervezet mellett, a megyei intézmény a kor színvonalára emelkedjék s egy ujabb, ered­ményekben gazdag és áldásos korszak legyen üdvözölhető a megyék életében. A választás mó­dozatai a törvény által szabályozva lévén e te­kintetben még csak annak megjegyzésére szorít­kozom, hogy a köztisztviselők minősítéséről szóló törvény szigorú alkalmazását eleve megnyugtató biztosítékául tekintem annak, hogy a tisztújítás minden irányban kielégítő eredményt fog felmu­tatni. A törvény által megszabott határidőn be­lül megtartandó tisztújító közgyűlés napját, a megye közönsége van hivatva meghatározni. Ezen közgyűlést illetőleg, több megyéből hozzám in­tézett azon kérdés indokából hogy váljon azzal az 1884. évre avagy a még jelen évre megbíza­tással biró törvényhatósági bizottsági tagok hi- , I pUUBL Erről a bűbájos hangszerről akarok irni, mely nélkül a magyar zene olyan volna, mint virág-csokor rózsa nélkül, mint a Lukullus vacso­rája a jelenkorban franczia pezsgő nélkül: hiá­nyoznék a zamatja, az ize, a koronája, a java. Hogy abban a darab fában, hogy azokban a rézhurokban olyan szivhasitó érzelem van! Hogy azok az ütőszerszámaik oly bűbájosan tudják azt abból kicsalni! És hogy az minden izében magyar! Petőfinek költészetében benne zokog a czim­balom szava, az alföldi csárdának e siró-rivó lelke. A czimbalom őshazája Ázsia, s ha­bár más nemzeteknél is találunk olyan hangszereket, me­lyek a czimbalomra emlékeztetnek, ez a hang­szer azért mégis speciális magyar és tegyük hozzá igazi nemzeti hangszer. Hiszen a czimba­lom — mint hiteles adatok bizonyítják — Má­tyás király idején már el volt terjedve hazánkban. És azt a sirva vigadást, mely annyira jel­lemzi a magyar ember mulatását, a czimbalom­ból értjük meg. A czimbalom­ szó akkor is sir mikor ujjong benne a jókedv. És ez teszi olyannyira bűbájossá. És valóban csodálatos, hogy ez a nagyszerű hangszer, mely egy egész nemzet egyetlen mu­latságából sem hiányozhatik, csak most kezd terjedni a külföldön s csak most vívja ki magá­nak a polgár­jogot a főúri szalonokban. Sokat, hogy ne mondjuk mindent köszön­het a czimbalom Sekunda V. I. udvari hangsze­résznek, aki úgy látszik egész feladatául tűzte ki magának e hangszer tökéletesítését és e té­ren már busás érdemeket szerzett magának. Az a lendület, melyet a czimbalom az utóbbi években vett, csaknem kizárólag az ő ér­deme. Jelesen a bécsi kiállítás óta van felkeltve a külföld figyelme e speciális magyar hangszer iránt. Schunda ott több saját gyártmányú czim­balmot állított ki — még akkor pedál nélkül! — és a kiállításon egyre hangzott a czimbalom va­rázs­hangja.­­ Képzelhető hogy elbájolta a külföldedet ez, a magyar pusztáról idetévedt syrén ha 5! A külföldi lapok egyre másra túl hezitálták egy­mást a czimbalom dicsősítésében. Schundát e siker arra ösztönözte, hogy tö­kéletesítse e hangszert és többféle kísérlet után 1874- ben sikerült is ez neki a hangfogó alkalmazása által, mely találmánya az (pedál) egész zenevilág részéről nagy elismeréssel találkozott. A czimbalom azóta a legmagasabb körök kedvencze lett. A csárdából egyszerre bevezették a fényes ragyogó palotába. Schunda a pedál-czimbalmot először a nem­zeti színház színpadán mutatta be (e­­zen a színpadon csak korszakalkotó műveket szoktak bemutatni! —) és a legfényesebb sikert aratta. A sajtó teljes elismeréssel adózott találmányának, a közönség pedig a czimb­alom tökéletesitőjét több izben kitapsolta,

Next