Pápai Lapok, 1888 (15. évfolyam, 1-54. szám)

1888-04-08 / 15. szám

ban, erkölcsökben, s ami legfontosabb­ nyelvben. Ez esetben ők kiváltkép volná­nak hivatva a nemzet szokásait,­­erköl­cseit és nyelvét oly vidéken hatalmasan terjeszteni, ahol még túlnyomó számban élnek a nemzetiségek tagjai. Ez volna a természetesnek, a kívánatosnak megfe­lelő. Ámde mit kell, fájdalom! észlelünk? Éz ellenkezőjét annak, ami­­ természetes, ami kívánatos, mert az említett megyék­ből a dun­ántúli kerület megyéibe kiköl­tözött és ott letelepült magyarok nemcsak minden oldalról nehézkedő ot­tani viszonyok erős nyomása folytán, ha­ne­m a kormány erőszakos intézkedései által is kénytelenek mielőbb kivetkőzni ma­gyarvidttf­ből­, vagy ha erre már nem kény­szerít­hetük , gyermekeikből csinálnak a di­sz­ fíe­ns piskóták, melyekbe a tankötele­sek karhatalommal is behurcolandók, ál­tal délszlávokat. A magyar kormány ily fajgyilkoló eljárást, melynek máris ezrek, meg ezrek estek magyar véreink közös áldozatul, kö­vet el a nemzet tagjaival! És hol vannak a magyar közműve­lődési egyletek, hogy legalább tőlük ki­tű­rhetőleg álljanak ellent e borzasztó, ré­mítő fajgyilkolásnak!? A dunántúli ke­rületben, ahol pedig az előadott rendkí­vül szomorú ok miatt még a királyhá­góntúli kerület megyéiben végzett mun­kánál is fontosabb teendőket kellene elő­segíteniük, magyar közművelődési egyle­tek alig van­nak. A drávántúli kerület megyéiben sok-s>k ezer magyar embert napról-napra inkább­ inkább fenyegeti a szörnyű ve­szély, hogy az „atyai" kormány segélyé­vel melőbb elrabolják tőlök magyar vol­tukat, gyermekeiket pedig délszlávokká sülyesztik, a magyarság életérdeke hát kétségbeesve kiáltja: „Dunántúli magyar közművelődési egylet­ hol késel a cse­lekvés terén az éji homályban?" Városunkban és vármegyénkben számosan lettek ujabb időben az orsz. képzőművészeti tár­sulat tagja­vá. Ugy ezeket, mint mindenkit, a ki a magyar képzőművészet fejlődése iránt érdek­kel viseltetik, bizonyára érdekelni fogja a vá­lasztmány évi jelentése, melyből közöljük a kö­vetkezőket. A művészet iránti érdeklődést mostanig inkább csak a fővárosban sikerült a társadalom a pillanatban, midőn az ifjú a czár előtt megjelent, egy udvari fogatról h­alk sikoly hallatszott, s a czár 1 .anyát ájulva látta hátra esni a kocsi vánkosaira. ..Most már semmi kétség—gondolja a czár — va­lóban ez az,­ s a nélkül, hogy szólt volna a pa­rancsát váró tiszthez, leányához sietett s visszatért vele a téli palotába. E jelenet óta a leggyöngédebb szeretettel pá­rosult szigor mindent m­egkisérlett, hogy a főhadnagy vonásait a nagyherczegné szivéből kitörölje. Elmúlt egy hét s a nagyherczegnő megadással fogadott minden rendeletet; jött a második, s ekkor már — ha nem látta senki —­­ megeredtek könyei; ez után a harmadik — s már nem titkolta köny­eit; a ne­gyedik héten elszánta magát, hogy föláldozza ma­gát atyja óhajának; az ötödik végén pedig arról suttogtak a palotában, hogy nemsokára drága ha­lottja lesz a czárnak. Míg a czári palotában ily szomorúan folynak a napok, azalatt a főhadnagy azon töprenkedett, hogy miért lett ő oly hirtelen kegyvesztett az udvarnál. Minthogy ennek okát kifürkészni talán nem tudta vagy nem is akarta, elhatározta magában, hogy vis­­szatér hazájába. S már azon a ponton állott, hogy ebbeli szándékát bejelenti az udvarnál, midőn egy napon a czár hadsegéde azon parancscsal lép be hozzá, hogy azonnal jelenjék meg a téli palotában. „Én ugyan megjártam —s monologizált magá­ban­­­­ már tegnap útra kellett volna kelnem, s nem várnom addig, míg kezembe nem adják az út­levelet. Hiába, legjobb az embernek odább állni, mihelyt fölötte borulni kezd s nem várakozni addig, míg lesújt a villám." Ily gondolatok között érkezett meg a pialotába, hol a czárnak egy titkos magánszobájába vezették, mely csak királyok előtt szokott megnyílni. A czár halvány volt s szenei könytőt ázottak, de arcza nyugodt és elhatározott. „Főhadnagy — szólítá meg a belépőt, — ön egyike Európa legszebb tisztjeinek. Mondják — és én örömmel hiszem — h­ogy ön kitűnően képzett egyén, a tudománynak avatott barátja s a szépmű­vészeteknek kiváló kedvelője, ki ezenkívül szivjósá­gának és nemes jellemének is több izben adta jelét. Az országos magyar képzőművészeti­ársulat működéséről, minden osztályában ébren tartanunk. A vidéken igen csekély számra szorítkozik azok köre, a­kik a hazai művészet fejlődésének fontosságát nemzeti közművelődésünk érdekében kellően mél­tányolnák. Kitűnik ez abból is, hogy míg a fő­városban közel másfél ezerre megy tagjainknak száma, addig egész Magyarországon alig van néhány száz vidéki tagunk. Feladatunknak kel­lett ezért tekintenünk azt, hogy az évről évre nagyobb mérveket öltő művészeti tevékenység­nek tért hódítsunk a vidéken is s e czélból né­hány vidéki városban kiállításokat rendezve, a lefolyt évben társulatunk működését ez irány­ban újólag kiterjesztettük. Jelentésünknek erre vonatkozó részét különösen ajánljuk a tisztelt közgyűlés figyelmébe. Egyébként utalhatunk arra hogy társulatunk a lefolyt évben is mindama tényezők hathatós támogatásában részesült, me­lyek közreműködésének állandósága sikeres te­vékenységünknek és a magyar művészet felvirá­goztatásának legfőbb biztosítékát képezi. A­ nyár folyamán két irányban fejtettünk ki nagyobb mérvű tevékenységet. Egyrészt feladatunknak tekintettük azt, hogy őszi kiállításunk sikeres rendezését előké­szítsük. E czélból az igazgató és a titkár, fel­használva a velenczei olasz nemzeti kiállítás ál­tal nyújtott kedvező alkalmat, bejárták Olasz­országot, hogy az ottani művészi körökkel tár­sulatunk érdekében állandó összeköttetést léte­sítsenek. Az utóbbi években tartott turini, római és legújabban a velenczei kiállítások, a modern olasz művészetnek hatalmas lendületéről tettek tanúságot s ezért örvendetes jelentőséget tulaj­donítottunk annak, hogy megbízottaink utazásá­nak kedvező eredménye volt. Nyári tevékenységünknek hálás tere nyílt a vidéki ki­állítások rendezésében. Nem az anyagi sikerre való kilátás volt, mely a vidéki nagyobb városokban évek előtt tett kísérleteknek meg­újítására biztatott, hanem az a meggyőződésünk, hogy hazai művészetünknek csak az esetben biz­tosíthatunk megfelelő teret a nagyobb mérvű tevékenység kifejtésére, ha an­nak pártolására nemcsak a fővárosban, de a vidéken is alkalmat nyújtunk a magyar művészek alkotásainak be­mutatása által. Ezúttal, egymást követő két-két heti tar­tammal Veszprémben, Szombathelyen és Győ­rött rendeztünk száznál több műtárgyból álló kiállításokat. A rendezéssel megbízott műtár­nokunk buzgóságát mindhárom városban helyi bizottságok támogatták. Veszprémben Véghely Dezső alispán állott a bizottság élére; Fenyvessy Ferencz, választmányunk tagja, lelkesítő ujság­czikkekben buzdította a közönséget a kiállítás látogatására, melyet gróf Esterházy Móricz főis­pán nyitott meg, serkentő példát adva a mű­vásárlásra is. Ennek összege, a tárlat folyamán 1 1950 frtra rúgott; a látogatók száma 1249-re ment; a kiállításra fordított kiadási többletet a megye közönsége fedezte. (Azonkívül a várme­gye az első vidéki kiállítás emlékére 1000 frtot szavazott meg a megye új székháza számára beszerzendő képre. Szer­k.) SzombaiJielyen a látogatók száma ott 1221-re ment; sorsolásra ismeri-e a nagyherczegnőt, leányomat, Maria Niko­lajevnát." E nem várt kérdésre teljesen zavarba jött az ifjú tiszt. Régóta csudálta­m a gy­önyürű­ hölgyet, kit festők választhattak volna eszménykép gyanánt, de többre gondolni sem mert, mint a mit az ember egy elérhetetlen ideál látásakor gondolni szokott. „Mária nagyherczegnőt, Felség?" — kiáltott föl, erőt­ véve szive heves dobogásán s mintha ben­sejéből olvasta volna, tévé hozzá: Teljes harasztát érdemleném meg Felségednek, ha elég vakmerő lennék kimondani, mit szivem rejteget." „Jó, jó, tehát ön szereti leányomat — monda a czár, s nyájas mosoly kíséretében egy okmányt nyújtott át az ifjúnak, melyben a minden oroszok czúrja Beauharnais Miksa herczeg főhadnagyot első­­ hadsegédévé, a testőrség parancsnokává, egy lovas­ezred tulajdonosává, a szépimivészetek akadémiájának elnökévé, a sz.-pétervári, moszkvai, kasaui etc. tudós társaság tagjává nevezé ki, egyúttal császári fönség czimere s több millió évi jövedelmete rendelve neki. A főhadnagy azt hitte, hogy álmodik; de csak­hamar meggyőzték a valóról a czár szavai : ,,Nos, tehát hajlandó-e elhagyni a bajor köte­léket és Maria nagyherczegné férje­ lenni?!" Ily boldogság súlya alatt mit tehetett mást az ifjú, mint oda borúit a kegyelmes úr lábaihoz s könyekkel áztatta annak kezeit. »^gy­e­ mégis szeretem leányomat," szólt az atya s leendő vejét karjaiba zárta. Az atyai szeretetnek e ténye után boldogság költözött a czári palotába. A fényadásnak induló virág — a nagyherczegnő — újra virulni kezdett s rövid idő múlva az összes európai udvarok képvise­lőinek jelenlétében a legnagyobb fény és pompa ki­fejtése mellett kelt egybe túl boldog vőlegényével. E nagy boldogság azonban — mint minden boldog­ság — nem tartott soká, mert a mindenkitől iri­gyelt férj egész váratlanul — a férfikor delén — átköltözött a másik házába, egy szétzúzott szivet hagyva maga után, mely —nem tudott felejteni. 1000 frtért vásároltak műveket. Végül Győrött gr. Batthyány kiállításunkat Lajos főispán indítványára — aki ünnepélyesen megnyitotta — a költségek fedezését a város közönsége magára vállalta s e helyen is riop­ortot fordítottak­sorsolásra­­ szánt műtárgyak vételére. A látoga­tók száma 1284-re ment.­­ Végül augusztus hó 27-től szeptember hó 27-ig részt vettünk egy száznál több műtárgyból­ álló gyűjtemén­nyel a Nagy-Szebenben tartott első műkiállításon, a ren­dező bizottság részéről vett felhívás folytán. Mind e vidéki kiállítások alkalmával, a helyi értelmiségnek legkiválóbb képviselői buzgó köz­reműködéssel támogatták társulatunkat. Hálás köszönettel emeljük ki azok érdemét, a­kik a vidékre is kiterjesztett hivatásszerű törekvéseink erkölcsi sikerét első­sorban biztosították s ha­zafias áldozatkészséggel fedezték; e rokonszenves kiadásaink nagy részét fogadtatás egyszers­mind a jövőre nézve biztatásul fog szolgálni­­ arra, hogy a vidéki kiállítások megtartását év­ről-évre tervszerűen felvegyük tevékenységünk körébe, remélve, hogy azok hathatós eszközül fognak szolgálni tagjaink számának gyarapí­tására is. Hazai művészeink még nagyobb tevékeny­séget mutattak fel ez évben, mint az 1886. évi jubiláris kiállítás alkalmával, a­mikor 281 művel voltak képviselve. Ha e folytonos gyarapodás­ban örvendetes haladás is észlelhető, másrészt némi aggodalomra adhat okot az, hogy a művá­sárlás nem mutat fel hasonló emelkedést s a fokozott művészi termeléssel nem áll megfelelő arányban. Kívánatos volna, hogy a hazai közönség mentől szélesebb körben kövesse a király ő felsége bőkezű műpártolása által adott fényes példát, melynek múlt évi őszi kiállításunk is részese volt. Hazai művészeink közül ezúttal hetet ért ama kitüntetés, hogy műveiket ő fel­sége megvásárolta. A külföldi jelesebb művészek megnyerésére pedig az kölcsönöz kiállításaink­nak hathatós vonzerőt, hogy a nemzeti múzeum­ban elhelyezett országos képtárat a kormány évről-évre gyarapítja művásárló bizottságunk javaslatára kiállításainkból választott jelesebb külföldi művekkel, s hálásan említhetjük fel, hogy ez évben e vásárlás sokkal jelentékenyebb volt, mint az előző években. A múlt év folyam­án társulatunk közvetí­tése mellett összesen 142 műtárgy kelt el 41,809 frtért. A vidéki kiállításokon eladott 24 festmény ez összegben 5030 frttal szerepel. Az összes mű­vásárlásból hazai művészeink javára 110 mű­tárgy után 26,659 forint és külföldi művészek javára 32 műtárgy után 15,150 frt vételári ös­­szeg esett. Az őszi kiállítás második sorozatára kitű­zött pályázatok eredménye következő volt: A vallás- és közoktatásügyi miniszer úr által társulatunk fennállásának huszonötödik év­fordulója alkalmából alapított két aranyérem egyikét — pályabiróságunk Károlyi Tibor gróf, Harkányi Frigyes, Fenyvessy Ferencz javasla­tára — a minister úr Zala György szobrásznak adományozta, az aradi tizenhárom vértanú szo­boremléke számára készített «Harczkészseg» czimü müveért, mely által a jeles művész a reá bizott monumentális műnek megalkotására való hivatottságát általánosan elismert sikerrel iga­zolta. A második aranyéremmel a minister úr Verbas Jan-t, a nagy nevű belga művészt tün­tette ki «Egyedül» czimü festményéért, a ne­vezett művész­ e kitüntetésért köszönetének az­zal adott kifejezést, hogy e festményét a beje­lentett ár felén ajánlta fel megvételre országos képtárunk számára, mely ajánlatát a minister úr el is fogadta. művészi A társulatunk által kitűzött 600 frtos első díjat a pályabiróság Vágó Pálnak ítélte oda «Vonó négyes» czimü festményéért; a 400 frtos második­­ művészi díjat pedig Komlóssy Edé­nek, «Genre-kép» c­­ímü festményéért. A Ráth­féle 300 frtos díjnak pályanyertese Nadler Ró­bert lett «Két nővér» czimü festményével. A magyar gazdasszonyok országos egylete elhalt vagy elszegényedett művészek leányai részére saját árvaházában alapítványi helyet szándékozván létesíteni, e czélból kisorsolásra műtárgyak gyűjtését indította meg. A hazai mű­vészek becses műveket engedtek át e czélra s ahol társulatunk tulajdonából 5 festmén­nyel 880 frt értékben, szintén hozzájárultunk. Ugyan e jótékonysági czél gyarapítására szolgált az is, hogy ez évi m­űlapunk, Zichy Mihály «Árva leány sorsa» cz.ínm művének sokszorosítási jogát, melynek eredetijét a mester az említett árvaházi alapítvány javára ajándékozta, a gazdasszonyok országos egyletének kifizereit 300 frttal meg­váltottuk. vizmedenczék földtani szerkezetétől függ. Mivel föl­dünk belsejében különbféle barlangok és vizmeden­czék vannak, melyek egymással közlekedő résekkel és a földszinre leverődött s leszivárgó párák által vizzel bővelkednek, artézi kutaink töbnyire mint köz­lekedő edények vizüket, azoktól nyerik. A fúrás si­kere pedig attól függ, hogy a régi képletek rétegei mily irányban dűlnek, mert a hegyekben és föld gyomrában összegyűlt víz nagyobb része azon réte­gek irányában szivárog és folyik, melyre a képletek dűlnek. Bakonyban és vidékén az ásatások alkalmá­val kiderül, hogy a congeria agyag alatt a mész­kús források ágyát a hipparit és radiolith mészkő képezi, melynek vastag rétegei 15 foknyi szög alatt nyu­gatra dűlnek, a föld alatti vizek is ugyan­azon irány­ban­ folynak és szivárognak. Például Tapolczafőnél az idők vasfoga alatt a templom körüli lejtőn a con­geria agyag réteg elenyészett, most a szabadon ha­gyott radiolith mészkő rétegeiből szakadatlanul télen nyáron 12­­. fok alatt több forrás bugyog elő, me­lyek egyesülve a Pápa felé ömlő Tapolcza folyót képezik. Kétségen kivül áll azon vélemény, miszerint Pápa város alatt elterülő congeria réteg közvetlen a radiolith mészkő réteg felett fekszik, mely ugyanazon vizet tartja lekötve, mely Tapolczafőnél előbugyog. Minthogy a radiolith és hippurit mészkő rétegek Bakonytól nyugatra dűlnek, továbbá hogy a Bakony alatti vízmedenczék erei is nyugat felé irányulnak ; valószínű, hogy a leendő pápai artézi kút ivó­vize is feltétlenül a Bakonyból ered. Mert szükséges, hogy azon víztartó vízszintje, mely a kérdéses artézi kút­hoz a kivánt vízmennyiséget szolgáltatja, magasabban álljon, mint az artézi kutakban felszálló ivó­víz ki­folyási pontja. Ezen természeti törvény alól a nep­tuni képletekből fakadó és önkényt felszálló hév for­rások némely esetekben kivételt képeznek. Néhol az ily föld alatti szorult víz, ha magas fekvésű víztartó­val összefüggésben áll, és a földszinte nyilast talál, természetes ugró kutat képez ; ilyen a Hekla tűzhá­nyó hegy szomszédságában létező 100 láb magasra ugró szökőkút, melynek vize oly forró, h­ogy abban a tojás egy két pillanat alatt keményre fő. Hogy­ az ártézilattfúró biztos eredményhez jut­hasson, még nem elég, hogy a víztartó medencze a fúrási pont kifolyásánál magasabban álljon; szüksé­ges m­ég, hogyy a fúrás végpontján a föld mélységé­ben nyert viz ritka földrétegre ne találjon, mert, ak­kor a víz fel nem száll hanem tovább folyik. Feltéve, hogy a talált vízréteg szilárd anyagok által korlá­tozva felszáll és kifolyik; kérdés még lesz-e abból ivó­viz? Mert oly magas hőfokot is tartalmazhat, hogy üdítő italul nem használható. Továbbá a nyert viz a föld rétegek szerint, melyben átszivárog, lehet va­sas, savanyú vagy kéntartalmú, lehet sós vagy ke­serű gyógy­forrás is. Legyen azonban akár üditő ivó vagy ásványvíz, vagy legyen gy­ógyító hév for­rás, Pápa város haladására minden tekintetben nagy befolyással lesz. A tervezett ártézi kutak mélységét vagy a fú­rás költségeit megközelítőleg sem lehet előre kiszá­mítani , mert egyetlen ártezi kut sem nyújt biztos adatot a további kiszámításhoz. Az alcsuthi ártezi kut mélysége 182 méter és minden 25 órában 10368 köbláb 12­/2 R. fokú vizet szolgáltat, — a lippiku­s ártezi kut csak 38 méter mély és minden 24 órában 158400 köbláb 50 R. foku hév vizet ád, — ugyan a lippiki II. artézi kut már 234 méter mély s ugyan annyi idő alatt csak 48600 köbláb 51 V2 R. fokú hév vizet ád, — a margit szigeti 317 méter mély és minden 24 órában 450000 köbláb 35 E. fokú vizet szolgáltat. A szentesi artézi kut 312 méter mély, naponkint 354240 liter vizet ád 22­7 Celsius hőmér­séklet alatt. — Budapesten a városligeti ártézi kút leg­mélyebb a föld kerekségén, a fúrás Zsigmondy Vil­mos bányamérnök vezetése alatt 1866. évi november 15-től kezdve szakadatlan munka mellett 1878. évi január végéig tehát csaknem 12 évig tartott, mély­sége 970 méter és a világ összes ártézi kutjai közt a legnevezetesebb, mert minden 24 órában 7600 hek­toliter vagyis 15000 akó 60 R. fokú forró gyógy­vizet ömleszt a föld színére, mely a szenvedő embe­riségnek megbecsülhetetlen hasznára válik. Az ártézikutfúrás részletes leírásába ábrák nél­kül ez­úttal nem bocsájtkozhatom; röviden csak a főbb műveletekre szorítkozom. A föld fúrásnál a moz­gató erő lehet ember vagy gőz­erő; a városligeti fúrásnál gőzerő működött. A föld fúró egyenes szi­lárd rúd, melynek felső részére a mozgató erő hat, az alsó megelégített része pedig a fúrást végzi. Mint­hogy azonban oly hosszú fúrónak egy darabban való elő­állítása és kezelése lehetetlen volna, a földfúró csavarokkal és akasztókkal ellátva több részből áll.A fúró többnyire egyszerű vésőhöz hasonlít, melyet bizonyos magasságra emelvén szabadon esni engedi, hogy saját súlya által végezze a fúrást, a fúró a föld­réteg minősége szerint különböző. Hogy a fúró lyuk oldalai be ne omolhassanak, a fúrólyukat rendesen vas lemezekből készült csövekkel bélelik ki. A fú­rás közben képződött iszapnak a fúrólyukból való el­távolítására pedig a tisztító cső szolgál; ez egy vas­lemezből készült, a fúrólyuk átmérőjénél valamivel kisebb henger, melynek alsó részén befelé nyíló sze­lep van alkalmazva, mely az iszapba való leeresztés­nél benyilik s engedi az iszapot a hengerbe tódulni; felhúzásnál ellenben bezáródik úgy, hogy a csőben levő iszap ki nem folyhat. A föld­fúrással foglalko­zók majdnem mindegyike módosított egy a fúráshoz szükséges eszközt, s így a pápai fúrásnál alkalma­zott készülék is különböző. Ez dolog, h­ogy a fúrásnak eredménye legyen, mert bár­mily módosított eszközökkel végezzük is a fúrást, ha a fúrási pont alattc a föld gyomrában 14­ Artézi kút és a jó ivóvíz kérdése. — Péter Ferencz építésztől. — n. Az első artézi kútfúrás francziaországban Ar­tois grófság területén jött létre, s azon idő óta mind azon fürt kutak, melyekből a viz erőmű használata nélkül egyedül a természetes nyomás következtében szabadon kifolyik, artézi néven neveztetnek. Egy jó artézi kut sikere és költsége a furt te­rületet környező földrétegektől és a közelben levő

Next