Pápai Lapok, 1894 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1894-01-28 / 4. szám
A Fenyvessy Ferenchez B.Füredről 1880. július 14-én intézett levélből közöljük a pápai közönséget közelebbről érdeklő következő részeket: Szeretett jó barátom! Azon kedves levelére, melyben engem családommal együtt szives volt meghívni a Pápán rendezendő emléktáblás ünnepélyre, megkísértek kiengesztelő választ adni. Kiengesztelőt azért, mert én azon az ünnepélyen jelen nem lehetek. Először is ugy meghűtöttem magamat (ebben a nagy melegben a nyári fejemet viselem s az mingyárt rheumát kap), hogy nem bírom egyik fogamat a másikhoz értetni, s aki most meg akar szalajtani, csak azt mondja, hogy menjek valahová bankettre! — De, hogy habár olyan föltétlen ura volnék is mind a harminchét fogamnak, mint akkor, mikor még a derék Klára Mariska főzte lakomához voltam mindennap hivatalos, még akkor sem mennék el Pápára azon a napon, amelyen az én nevemre vonatkozó emléktábla lesz ott felavatva. Amik ily emlékörökítő ünnepélyeknél elmondatnak, azok mind olyan dolgok, amiket magának az érdekeltnek már csak a föld alól szabad végighallgatni. Még azt is nehéz kiállni, ha az embert szemtül szembe szidják , hát még ha szembe feldicsérik , ez csak leköszönt minisztereknek jár ki, mint büntetés súlyosbítás. Azért engedjék meg önök, igaz szeretteim, hogy a mostani kopasz fejű, őszszakállú „veterán" helyett hadd mutassam be önöknek azt a lombos hajú, sima állú ifjoncot, aki még akkor csak rekruta volt. Itt azután érdekesen irja le Pápán töltött napjait s azon mozzanatokat, melyekből merítette a lelkesedést további nagy munkájához. S midőn a Pápán nyert egy aranyos pályadíjról megemlékezik igy folytatja levelét: Hanem az az egy arany s ez az aranynál drágább szó, hogy „előbbre törj" egész életemnek irányadójává lett. „Ezt nem felejtettem el, „azt" nem adtam ki soha." Pedig volt egyszer egy olyan nap is az életemben, mikor nem volt több pénzem, mint az az egy arany és egész nap éheztem. „Világos" után" volt, az útfélen maradtam, kenyeret nem adtak már olyan bankjegyért amilyen nekem volt, az aranyamat pedig nem adtam volna oda, ha éhen halok is. Ekkor talált rám egy jó barátom, a megmentett pályaaranyam most is itt van az ereklyéim között. Forgalomból kiment „devise", kalmár nyelven, de nekem útjelző devise. Azt tartják, hogy egy porszemnyi gyöngyforgács, a gyöngyérkagylóba belopva, azt gyöngytermékre bírja ösztönözni. Ezt hiszem én a pályadíjakról. Az ifjúi kedély felnyilatlan kagylóiban egy gyöngyforgács is alkotó ösztönt támaszthat fel. Nem tudom, van-e önöknek most képzőtársaságuk? Ha nincs, hát alakítsanak. Én megpróbálom a próba folytatását. A jövő évre és azontúl minden évben, amíg élek, kitűzök öt aranyat, amennyit mi elénk kitűztek , úgyi ahogy akkor tették, pályadíjul a pápai tanuló ifjúság köréből versenyre kelni szánt verses és prózai költeményekre; nem jutalom, nem dij, csak emlék gyanánt. Fogadják el tőlem, mint hálám örökségét. Azután — majd nemsokára lesz nekem alkalmam pápai barátaimat élőszóval is forrón üdvözölhetni; nem is egy alkalom, de kettő. Van nekem két hajdani kedves tanárom Pápán , kiknek egyike (Váli Ferenc) vezetett be engem a költészet, rhethorica philosophia csarnokába, a ki megismertetett a természetrajz örökszépségü regióival, a másika (Tarczy Lajos) pedig, a ki feltárta előttem a természettudomány felséges világát; mindkettőjük az „excelsior!" felmondásával önismeretre, fölfelé törekvésre serkentettek, mindkettő, megragadó előadásával azt éreztetve, hogy a „tudás munkája" nem a halandók kínzására kitalált büntetés, hanem az olymp látogatók kiváltságos gyönyörűsége Ezen régi „barátaimnak" rövid időn ház tagja. Zongorán kiséri Aggházy Károly ur. 5. Holt költő szerelme. Melodráma. Irta Jókai Mór, zenéjét szerzette Liszt Ferenc. Szavalja Nagy Gabriella úrhölgy, zongorán kiséri Csoknyay Erzsi úrhölgy. 6. Szerelmi duett Leoncavallo „Bajazzók"-ja c. operából. Énekli Bárdossy Ilona urnő és Beck Vilmos ur, a m. kir. operaház művészei. Zongorán kiséri Aggházy Károly ur. 7. „ Virág négyes." Betanította és rendezi Kemény Gyula tánctanító. Közreműködnek : Antal Irén (cyklámen), Báron Klementin (hóvirág), Barthalos Olga (piros szegfű), Doctorícs Jerta (Szelence), Harmos Zolna (gránát virág), Kisfaludy Iza (ibolya), Lazányi Róza (vadrózsa), Szente Elza (százszorszép) és Wéber Olga (rózsakirályné) úrhölgyek; továbbá: Antal Iván, Borsos Endre, Kakas Ferenc, Kóczán Aladár, Mohácsi János, Sörös Béla, Vermes Lajos és Vikár Jenő urak (lepke jelmezben). Este 10 órakor. A díszelőadás után a „Jókai-kor" fővárosi vendégei tiszteletére társasvacsorát a „Griff" szálloda nagytermében, ötven éves tanári jubileuma fog bekövetkezni. Meg lesznek azok ünnepelve tisztelőik, egykori tanítványaik által. Ezen ünnepélyekben hívatlanul is részt fogok venni, mint egyike a legtöbbel tartozó adósoknak. Most pedig, kérem önt, szeretett barátom, legyen szíves legforróbb hálámat kifejezni mindenkinek, aki rám megemlékezni kegyes volt, stb. Az ifjúsági képzőtársulat részére igért öt arany pályadijat a nagy költő most is rendesen minden évben megküldi, de azon igéretét, hogy Tarczy Lajos és Váli Ferenc ötven éves tanári jubileumára megjelenjék csak részben válthatta be, mert a mily szent lelkesedéssel hallgattuk a Tarczy jubileumon elmondott áldomását, annál leverőbb volt annak tudata, hogy másod izben a nagy költővel Váli Ferencnek csak gyász ravatalánál találkozhattunk. A Horváth Lajoshoz irt levélszövege a következő: B-Füred jul. 22. 1880. Szeretett barátom! Önnek különösen meg kell köszönnöm azon atyafiságos megemlékezést, hogy azon ház falába nevemmel egy követ beillesztetett, amelyben az ön családja engem valóban tagjának tekintett, s úgy bánt velem, mint gyermekével. Rokoni, baráti szeretet tényének kell azt elfogadnom, mert különben egy emlékkő egy olyan drága kő, amit élő ember meg nem fizethet. Én ugyan lelkembe tekintve, nyugodtnak érzem magamat az iránt, hogy a mi napjaim még hátravannak, azok sem fognak olyan foltot illeszteni éltem folyására, amiért önnek a ház falát valaha sárral dobálja meg a nemzet ; de mégis ez az emlékkő senkire nézve sem annyira emlékeztető, mint én rám, akinek napról napra ügyelnem kell, hogy abból még csak egy darabka is le ne csorbuljon. Olyanforma kötelezettséggel jár ez, mint a bíbornoki kalap, amivel a megtiszteltnek többé nem szabad kilépni az utcára gyalog, nehogy csak a lába hegyét is besározza. Fogadja ön hálás üdvözletemet, egész családjára nézve is. Lakjék azon ház födele alatt mindenkor boldogság és megelégedés! ezt a téli arcképemet pedig legyen ön szives emlékül elfogadni, a baj ugyan hamis rajta, de minden egyéb igaz, s legigazabb ön iránti változhatlan baráti szeretetem. Igaz híve Jókai Mór. Városunk villamos világítása. A »Pápai Lapok« 2-ik számában a város villamos világításáról irt igénytelen cikkemnek egyik célja az volt, hogy e fontos kérdésben a döntésre hivatott képviselőtestület azon tagjai tájékoztatva legyenek, kik a mozgalmat teljesen vagy közelebbről nem ismerik. E cél azon két, a dolgot más-más oldalról alaposan és teljesen megvilágító cikk után, mely e lapok 3-ik számában Steinberger Lipót és Hanauer Jenő urak tollából megjelent, el van érve. És hogy ön mégis újból igénybe veszem az olvasók szíves türelmét, erre nem csak a kérdés fontossága indít, hanem azon körülmény is, hogy cikkemet a válaszolók kisebb-nagyobb mértékben félreértették s válaszukban épen ezért a cikk valódi lényegét nem — vagy csak röviden érintették. Félreértette különösen Hanauer Jenő ur, ki cikkének egy helyén így kiált föl: »Ha a város világítása valóban olyan luxus volna, tudnék egy olcsóbb módot ajánlani: hagyjuk el teljesen az utca-világitást s ugy megtakaríthatjuk a 2200 frtot.« Ha ez a fölkiáltás az én álláspontom képtelenségét akarja föltüntetni, akkor sajnálom, hogy cikkíró úr nem látta meg cikkemben ezen sorokat: »A világítás bizonyos mértéken túl nem szükséglet, hanem fényűzés. Szobáinknak megvilágítása végett szükségünk van egy jóravaló lámpára, de nincs szükségünk csillárra ... vasúti uton stb. kivül aligha van szükségünk a petróleummal jól világított utcák fényesebb világítására, de igenis szükségünk van arra, hogy azon utcák, melyeken most lámpa egyáltalában nincs, vagy csak elvétve van, szintén nyerjenek néhány lámpát.« — Ha pedig a fölkiáltás nem akart egyébb lenni egy kis hatásvadászó frázisnál, hát akkor vesszük annak, ami a frázisnak. Steinberger Lipót barátom hivatkozik a kövezetvám stb. házi kezelésének életbeléptetésekor táplált aggodalmaimra. Azt hiszem, hogy ezen aggodalmakat osztották velem mindazok, akik a házi kezelésnek őszinte barátjai voltak s nem szerették volna, hogy az első év eredménye meghazudtolja állásfoglalásukat. A tettosii wwaHa Mhogyitm sygjt hasonlóságot a jelen helyzettel. A házi kezelés életbeléptetése előtt bizonytalanságban állottunk, s én dacára e bizonytalanságnak, föltétlen a házi kezelés mellett voltam, annyira, hogy a t. barátom által fölemlített cikkek egyikében a házi kezelést, még ha veszteséggel járna is, életbeléptetendőnek mondottam, híve voltam annyira, hogy akkor is, midőn Steinberger barátom Weisz Gyula cég ajánlatát hajlandó volt elfogadni, — aggodalmai úgy látszik, neki is voltak — dacára az ő érvelésének, továbbra is a házi kezelés mellett foglaltam állást. A jelen kérdésnek azonban nincs bizonytalan oldala. Tisztán látjuk mit kap a város a részvénytársulattól s mit kell azért cserébe adnia. S épen ezért, mert előny és hátrány tisztán mérlegelhető — bár e mérlegelés a dolog természetéből kifolyólag subjectiv marad — volt nézetem kezdettől fogva az, hogy a váron egyéb magasabb érdekek veszélyeztetése nélkülaz utcavilágításra nem fordíthat 4000 frttal többet, mint amit eddig fordított. Ez a nézet indított arra, hogy én a villamvilágítás bevezetése iránti mozgalmat ne a városnál, hanem magánosoknál tartsam megindítandónak s dacára Steinberger Lipót úr ellenkező érvelésének, most is ezen módot tartom praktikusabbnak. Illusztrálásul szolgáljon következő: Steinberger úr a város 6000 adrtján kívül 800 lámpa jegyzését mint minimumot elégségesnek tartja arra, hogy az üzemköltségeken kívül a részvényesek 800 osztalékot kapjanak. Tegyük föl, hogy a magánosok által jegyzendő lámpák száma nem 800, hanem 1000 lesz, tehát kétszázzal több, akkor a részvénytársulat bevétele körölbelül 3000 frttal emelkedik vagyis a részvényeseknek 11 ° C osztalékot adhatna. Ha azonban a részvényesek, illetve a mozgalom megindítói, 8 ° C-ot is elégségesnek tartanak osztalékul: a 200 lámpa többlet azon helyzetbe juttatja őket, hogy a város világítását a tervezetnél évi 3000 frtért olcsóbban vagyis 3000 frtért rendezhetik be. Vagy tegyük föl — mert azt is megeshetik, — hogy a magánosok 800 helyett csak 300 lámpát jegyeznek; ez 7500 frttal kevesebb bevételt jelent, vagyis 300 lámpa jegyzésével magánosok részéről a részvénytársulat nem alakulhat meg. Szükség van-e ilyenkor egy városi határozat hozatalára, a város hozzájárulására egy meg sem alakuló vállalathoz? Ha azonban a magánosok jegyzése előre tudva van, a bizottság 300 lámpa jegyzése mellett bizonyára eláll attól, hogy a városnak ajánlatot tegyen. Szóval a lámpák jegyzése szabályozván a városhoz teendő ajánlat nagyságát s illetve azt, hogy ajánlat tétessék-e? — ezzel, nem pedig egy előre fölvett — s a város helyzetére való tekintettel magasan fölvett — ajánlattal kellett volna a dolgot kezdeni. Addig is, míg azok a, Steinberger Lipót úr által említett, újabb tervek beérkeznek, s míg ezek alapján a városnak ujabb részletes ajánlat lesz tehető, célszerű volna legalább általánosságban tudakozódni a magánosoknál, hogy így meg legyen nyerve az alap. Hanauer Jenő úr nem tartja soknak a 6000 frtot, vagy ha talán kissé soknak tartja is, azon meggyőződéstől van áthatva, hogy »aki a célt akarja, akarnia kell az eszközöket is.« És tökéletesen igaza van; • csak az a kérdés, hogy a cél olyan-e, hogy azért az eszközöket — 4000 írt kiadási többlet, más szavakkal 4 ° 0 pótadó emelés — akarnunk kelljen ? Azt hiszem nem én vagyok az egyedüli, aki erre nemmel válaszol. Pápa lakosságának nagy általánosságban szólva a 3-e földmíves, '5-e iparos, '/5-e kereskedő és az értelmiségi osztályhoz tartozó. Esti és éjjeli utcai és vasúti forgalma, amely az utcáknak fényes kivilágítását igényelhetné, minimális. A világítás tehát nem tartozik az elsőrendű szükségletekhez s bizonyos mértéken tuli csakugyan fényűzés. Épen ezért mindaddig, míg elsőrendű szükségletek várnak kielégítésre, a világítás javítására a város nem fordíthat annyit, hogy az évi költségvetését ezután több mint négyezer frt újabb kiadással meg-Az 1890-iki népszámlálásnak egy igen fontos tanúsága van: a lakosság száma 10 év alatt több mint 400 lélekkel apadt. S mivel ugyanezen 10 évben a születések száma valószínűleg (adatok nem állnak rendelkezésemre) 400-500-zal meghaladta a halálozások számát — kiköltözés útján elvesztett a város 800— 900 lelket, minden évben mintegy 20 családot. Hogy ez a tünet a városnak mint organizmusnak betegségére vall, az kétségtelen, mint szintén az is, hogy ezen segíteni kell s hogy villamos világítással nem segítünk rajta. A haj kihullását a fodroztatás és sütögetés nem akadályozza meg, sőt elősegíti; a lakosok apadását sem fogja a villamos világítás megakadályozni, hanem inkább előmozdítja azt, ha a megélhetés feltételeiről, tehát improductív vállalat helyett vagy mellett productív vállalatokról nem gondoskodunk. Elsőrendű szükségletünk a víz; ha e kérdést szerencsésen megoldjuk, a városnak évi kiadása emelkedhetik 8— 10,000 frttal. Nem hiszem, hogy legyen képviselő, aki sajnálná érte, s föltétlenül megszavazza. Azután jön a csatornázás ügye, alapos megoldása a városra váró újabb 8—10,000 frtot; ezt sem szabad sajnálnunk, ezt is meg kell szavaznunk. De aligha fogja minden képviselő a két megvalósítandó tervre szükséges 18—20 °/C pótadó mellé megszavazni villamos világításra a tervezet szerint szükségelt 40/C-ot s erre a célra 6500 frtot; mert e két elsőrendű szükséglet mellett vannak még olyan igények — esetleg ipartelepek gyámolitása — melyek elől épen a lakosság kiköltözésének megakadályozása végett nem fogunk elzárkózhatni. Igen érdekes számítással bizonyítja be Hanauer Jenő úr, hogy a tervezet szerinti villamos világítás, tízszer annyi világosságot ad, mint a jelenlegi, hogy tehát négyszerte olcsóbb mint a mostani hiányos világítás. A számítás alaposságához szó nem fér, de ne beszéljünk a vagyontalan betegnek arról, hogy reconvalescenseknek legjobb a fogoly pecsenye; ne beszéljünk annak a szegény iparosnak, ki csak egypár csizmára való bőrt tud megvenni, arról, hogy a bőr nagy mennyiségben hozatva tetemesen olcsóbb; ne beszéljünk annak, ki 5 krért vesz kávét arról, hogy a kávé Hamburgból nagy mennyiségben importálva felényibe kerül — s végül ne beszéljünk Pápa városának arról, hogy a 6000 frtba kerülő világítás négyszerte olcsóbb a 2200 frtba kerülőnél. Ezek mind olyan tételek, melyek megdönthetlenül igazak, de amelyek mégis nem mindenütt valósíthatók meg, mert megvalósításukat a helyi körülmények megakadályozzák. Ha a mozgalom vezetőinek sikerül olyan ajánlatot nyújtani be a városhoz, mely jelenlegi kiadásainkat az utca világításra nem ily tetemesen haladja fölül, bármily sajátszerűnek tűnjék is föl előttem a kontraszt, mely pl. a Kis-utcának alig gázolható pocsolyái és villamos megvilágítása közt fogna fennállani,— szívesen hozzájárul a képviselőtestület bizonyára villamos világítás bevezetéséhez, de ha ez nagyobb áldozattal volna csak elérhető, akkor nézetem szerint várnunk kell, várnunk addig, míg el tudjuk érni, hogy meg nem élhetés miatt 15—20 család ne hagyja el évenként városunkat. I Igaz ugyan, hogy Hanauer Jenő úr ennek ellenében az alkalom kedvező voltára hivatkozik, melyet én is elismertem s hangoztattam is; hivatkozik arra, hogy a város a villamos világítást soha ilyen olcsón be nem vezetheti; de mérlegelve a körülményeket, erre a hivatkozásra kénytelen vagyok a praktikus angolnak egy közmondásával felelni: »never buy what you do not want, because it is cheap« — >ne végy olyast, amire nincs szükséged (tegyük zárjelbe: elsőrangú szükséged) csak azért mert olcsó. Ez városokra csak úgy áll, mint egyesekre. Dr. Antal Géza. KÜLÖNFÉLÉK. Jókai napok. Pápa város már tegnap ünnepi díszt öltött a koszorús író, városunk díszpolgárának tiszteletére. Utcaszerte leng a tricolor a köz- és magán épületeken. S örömérzet fog el és gyönyörködtet mindnyájunkat, hogy egy szívvel és lélekkel ünnepelhetjük a nagy költőt,, a dicső férfiút, városunk, nemzetünk büszkeségét. Komócsy József Pápán. A Jókai-kör által rendezett Jókaiünnep első díszelőadására már tegnap délután megérkezett a fővárosból Komócsy József, a Petőfi társaság alelnöke, dr. Fenyvessy Ferenc, a Jókai-kör elnökének kíséretében. A város és a Jókai-kör tisztviselői fogadták a vasútnál az illustris vendéget és Néger Ágoston apát lakába kisérték. Az első estély. Ünnepi hangulattól áthatott előkelő közönség töltötte meg zsúfolásig a városi színházat a Jókai-kör tegnap esti első díszelőadásán, melyen jelen voltak a Jókai család tagjai közül; Petiné Váli Mária, Ihász Lajos és neje Jókai Etelka. A „Hunyady nyitány" kellemes akkordjai elhangzása után Komócsy József lépett a színpadra és szavalta el rendkívüli hatással „Jókai ll-hoz írt s lapunk első lapján közölt ódáját, később „újabb verseiből" mutatott be egy pár szépet nagy tetszés mellett. A Jókai-kör díszes babérkoszorúval, a közönség szűnni nem akaró éljenzés és tapsviharral tüntette ki a költőt. Kis József precíz zongorázásáról, Harmos Zoltán „Nősülő férj 11 czimű vígjátékáról, kedves műkedvelőink élvezetes előadásáról bővebben jövőre. A díszelőadás után Komócsy Józsefnek a Jókai kör illustris vendégének tiszteletére nagyobb társaság jött össze társasvacsorára a Griff teremben, hol éjfélig időzött kedves vendégünk a legderültebb kedélyhangulatban, midőn is az 1 órai vonattal visszautazott Budapestre, elvive magával szives közreműködéséért legmélyebb hálánkat és köszönetünket, de itt hagyva nálunk felejthetlen emlékét. A második nap. Ma délután 1 órakor érkezend meg Budapestről Szilágyiné Bárdossy Ilona úrnő férjével, Beck Vilmos, az operaház művészei és Aggházy Károly zenedei tanár. A vasútnál ünnepélyes fogadtatás lesz. A Jókai Mór utca ünnepélyes felavatása és a Jókai-kör 2-ik díszelőadásának sorrendjét lapunk más helyén közöljük. — Városi közgyűlés lesz f. hó 31-én d. u. 3 órakor a városháza nagytermében a következő tárgysorozattal 1. József főherceg Ő cs. és kir. Fenségének köszönőlevele a hozzá intézett üdvözlő feliratra. 2. Frauendienst Viktor borbély kérvénye az u. n. cédulaház bérletének meghosszabitása iránt. 3. Dr. Fenyvessy Ferenc és társai kérvénye, melylyel a város utcáinak villamos áramlattal való világítását elvileg kimondatni kérik. 4. Kiscelli országút mellett levő faiskola területnek laktanyai célokra való átengedése kérdésében való határozás. 5. A város pusztájának és felső telki tagbirtokának árverés utján leendő bérbeadására vonatkozó előterjesztése a tanácsnak, I — Gyászhír. Pereszlényi János gyönev. ref. lelkész, a dunántúli ev. ref. egyházkerület jegyzője élte 63-ik, lelkészsége 34-ik évében f. hó 22-én rövid szenvedés után elhunyt. A megboldogult hit munkása volt a hírlapirodalomnak is, és lapunknak, a „Pápai Lapok ”-nak a 70-80-as években egyik legbuzgóbb munkatársa. Temetése nagy részvét mellett e hó 24-én ment végbe Győrött. A gyászbeszédet Őzike Lajos ó szőnyi és a sirbeszédet Antal Grábor ácsi lelkészek tartották s a pápai főisk. énekkar (Gáthy Zoltán zenetanár vezetése alatt) kisérte gyászénekeivel örök nyugvó helyére a megboldogultat. Áldás és béke poraira! — Pál fordulása. Számosan fejezték ki csütörtökön jó kivánataikat Matkovich Pálnál névnapja alkalmából. A gratulálok persze dúsan terített asztalra találtak és a szives háziaszony még ebéddel is szolgált az ott maradt vendégeknek, kik annyira kitartottak, hogy majd ott hagyta őket már a házigazda is, mint szent Pál az oláhokat. A tisztelgőkhöz csatlakozva, üdvözöljük őt mi is.• A „Nemzeti kaszinó," Veszprémben folyó hó 14-én tartott közgyűlésén elnöknek egyhangú lelkesedéssel Esterczy Móric gróf cs. és kir. kamarást, vármegyénk főispánját választotta meg újból, a kit felkért a kaszinó, hogy az elnöki tis^et továbbá is eláralni