Pápai Lapok, 1899 (26. évfolyam, 1-53. szám)

1899-08-06 / 32. szám

működésre is készek. Műértő lelkes höl­gyeink közül bizonyára szintén sikerül majd néhányat e bizottság tagjaiul megnyerni s így azután kibővül az intendatúra olyan szinügyi bizottsággá, amilyennek tervrajzát mi már másfél évvel ezelőtt elkészítettük , a­milyennek a Jókai-kör vízi­tömj• is kon­templálta, midőn e bizottság felállítása ér­dekében a városnál lépéseket tett. Ez az ideális célzattól vezetett, tevé­keny bizottság — nem először hangoztat­juk — nagyot, igen nagyot lendíthetne színmű­­vészetünk ügyén, állandó bérlet biz­tosításával jobb társulatot, sőt — a­mire jelenleg gondolni sem merünk — téli sze­zonnt is biztosíthatna városunk miíszerető közönségének s így maradandó nagy érde­meket szerezne. ÉCpp azért ismételten­ fel­hívjuk az intendatúra vezetőségét, hogy megszívlelvén az itt elmondottakat, alakítsa át az intendatíívát szinngifi bizottsággá. Szobrot Petőfi és Jókainak. Még ez év tavaszán hírt adtunk arról a lelkes mozgalomról, mely célul tűzte ki, hogy a magyar költői irodalom két legna­gyobb büszkeségének a főiskola előtt, melynek egykoron mindketten növendékei voltak, szobrot állítsunk. A szoborbizottság néhány hónappal ez­előtt megalakult, de csak most tette meg az első lépést a szép terv megvalósításához. A bizott­ság ugyanis felhasználva azt a lelkes han­gulatot, mely a Petőfi ünnepélyek alkal­a­mából nemcsak Petőfi dicső emlékezete, de halhatatlanságban társa . Jók.-ii iránt országszerte uralkodik, a mai napon bocsá­totta ki lelkes hangú felhívását, mely követ­kezőleg hangzik : Emeljünk szob­r.it c hét s/i'll<'n'<'iritNillik! :ivlie ti magyar néni/cl <• két világító (»/!n]):íu:ik nliikjn'i ! Allit­unk fel a szobrokat itt, hol a nagysig­e­ i­.-íi fejledezni kezdettek! Állítsuk fel a szobrokat ///, honnét világhódító útjukon megindultak! Állítsuk fel a szobrokat JYti­án, azon a helyen, a­hol Petőfi és Jókai iskolázott, állítsuk fel azokat Petőfi halálának 6­)-ik évében. Emelj­ün­k szobrot Petőfi és Jókainak! De azért, mintha az emlékezet és kegyelet elhalása vagy elhomályosodásától félnénk; ne azért, mintha a nemzetnek tett nagy szolgálatokat megjutalmazni akarnók, de emeljünk szobrot Petőfi és Jóikainak azért, hogy: a mélyen érzett habinak, tőlünk telhető kifejezést adjunk, hogy az elismert tartozást, habár csekély részben, lerójju­k. Emeljük fel a szobrokat, hogy­ a jelen nemzedék érzelméről tantt állítson a jövendő­nek, s a jövő nemzedék példát vehessen az elmúltról. Emeljük fel a szobrokat, hogy annak az ezer ifjúnak, kiket Pápán vezetnek be az isme­retek és tudományok titkaiba, mindig szeme előtt álljon a két nagy férfiú alakja s azoknak szellemétől megtermékenyüljön fogékony lelkük, buzdítást nyerjen mind arra, mit igaz, szép és jónak tartunk. Ily érzelmektől áthatva és lelkesítve hatá­rozta el Pápa város társadalma a Petőfi és Jókai szobor felállítását, ily érzelmektől eltelve for­dulunk mi, alulírottak is a pápai Petőfi és Jókai szobor végrehajtó bizottságának nevében mindazokhoz, kik azz említett elhatározást helyes­nek és jónak tartják, kérve: kegyeskedjenek bennünket feladatunk megoldásában adakozásaik és gyűjtéseikkel támogatni. Kérjük továbbá, méltóztassék a kegyes adakozás és gyűjtés útján befolyt összeget, a gyűjtők és adakozók névjegyzékéveel együtt, leg­később folyó évi október hó végéig, Hermann Pál bizottsági pén­ztárnokhoz Pápára,­­t­ag­ egyszerűen a Petőfi- Jókai szobor bizottsághoz Pápául megküldeni. Az adakozásokat hirlapilag fogjuk kimi­g­ 1 JUni. Kelt Pápán, július hóban.Feny­vessy Ferenc­, Veszprém vármegye főispánja, a szobor bizottság védnöke, dr. Hegedűs Lóránt, ors­zá­ggyűlési képviselő, a szobor­bizottság elnöke, Hamms Zoltán, a pápai Jókai-kör alelnöke, a szo­borbizottság társelnöke,­­Györi Gyula, gimnáziumi tanár, a szoborbizottság jegyzője. ( hit­ük ) A szegényügy javítása. A társadalom minden rétegében találunk oly egyéneket, a­kik létfentartási szempontból vagy az államra, vagy embertársaikra vannak utalva. Ezen állapotnak különböző okai lehetnek, mint pl. fizikai, szellemi, erkölcsi és gazdasági. Fizikai okok­a­nak nevezzük, ha testi fogyatkozás, szelleminek, ha szellemi tehetség elvesztése vagy bénultsága, erkölcsi, ha iszákosság és kicsapongás, vagy végül gazdasági, ha elemi csapások, rossz termés stb. teszik a keresetet lehetetlenné. Tekintve, hogy a szegény­ség terjedésével az erkölcstelenség, a jog és vagyon­biztonság veszélye is egyenes arányban halad, minden államnak első rendű­ kötelessége a szegénység okainak kifürkészése és eltávolítása. keztek különböző államokban különböző módon igye­n szegényügynek megoldására, miután szegényeknek önmagukra való hagyása a humanizmus a elveivel mindig összeférhetlennek találtatott. Első helyen említendők azok, a­melyek a szegénység megelőzését célozzák, akár gazdasági intézmények, akár törvények által ; ilyeneknek tekintendők a munkaképesség fokozása, fenntartása, a kereseti alkalmak biztosítása, tőkegyűjtés könnyítése, mun­kásbiztosítások különféle módjai, segélypénztárak létesítése, munkaközvetítő irodák felállítása. Mind­ezek mellett azonban nem zárkózhatik el az állam a közvetlen segélyezés elől sem; sem a magán­jótékonyság, sem pedig a községek részéről történő segélyezések nem elegendők arra, hogy az állam munkáját e téren feleslegessé tehetnék. — Angliá­ban a szegények ellátására szegényadók is van­nak behozva, melyek az ingatlan tiszta hozadékára vannak kivetve, Franciaországban a színházak és a nyilvános mulatságok tiszta jövedelmének 10%-a, Svájcban hagyatéki és vállalati adók, hazánkban pedig némely kihágás után kiszabott pénzbüntetés és a községi pótadónak egy része fordíttatik a szegények gyámolítására. Hogy a magán jótékonyság, vagy a községi, vagy az állami segélyezés előnyösebb-e, úgy ellenük mint mellőlük sokat lehetne felhozni, általában véve azonban hazai törvényeink igen helyesen oldották meg a kérdést, miután a szegények ellátását a köz­ségekre ruházták, mert kétségtelen, hogy a község ismeri legjobban szegényeit, valamint a szegénységük­­ ikát, szükségleteik mérvét s így az ez által történt segélyezés a leghatásosabb. Minthogy azonban nem minden köz­ség bir éppen olyan railinált, olyan gyorsan gondolkodó hány lett, mint akárm­elik társa, a kivil eggyütt h­i!o­ oit a VI­­­I1. kör lennének parkettjén. Panaszkodott az unalomról, a mi majd megöli, igen szellemesen gúnyolta a fürdő­ publikumát és m­egirta, hogy hí/.ik, jó s/int ölt stb. De valamennyi levelének a végén «>tt állt, hogy mennyire sóvárog viss/a az egys/i-ni, csendes h­ányvári társaságba, a gesztem­e-allé hü- lombjai alá . . . b­arna, a ki­­zem­­mes és ostoba volt, mint egy gunár, annyira örült ez­eknek a s­­arkalábbelűs leve­leknek, melyek csak úgy lehelték ki magukból a chypre illatot, hogy egy tótot se csukatott be erdei kihágá­ért, ha egy egész erdőt elloptak volna is. I­. A gyógy/­em­­i hallatlan rossz fordítás) valami gavattal játszott és az eszplanádon ott sütkérezett a­z egész fürdő. De nem igen hallgatták az allek­táló, Amerikát, Parist végigjárt cigányprímást, a­ki kiállhatatlan tudott lenni erőltetett, poző­r gesztu­saival, hanem a fehér m­észkőtörmelékes útra néztek, a­mely lomha tekervényekben szerpentin kanya­rodott föl a plató felé. Valami afféle hajtatott föl egy négyesen. Valamennyi b­ruyett és monokli a szemek elé került (a Zinnburg leányok pláne táv­csővel néztek) és kiváncsian találgatták, ki az a két gavallér, a­ki a kocsiban ül. Végre Kosztolánszky Zsiga, a­ki felső Magyarországon minden úriembert ismer, kisütötte, h­ogy a két Zsigor­zky lift igyek­szik fölfelé. Mikor a kan­yarulónál befordult a könnyű jukker kocsi, a zene is elhallgató­­, a négy lipiz­­ai pedig tajtékosan, megizzadva táncolt be a fonton. A nagyobbik Z­igorszky, a Herei, egyet károm­kodott és hamar leugorva, a lovakat cukorral trak­tálta és a lóértők mosolyával mustrálgatta, nyilván meg volt velük elégedve. A kisebbik, a gyerek, lustán más­ott le az ülésről, unottan Kázmér végig né/.ett »/. egé­/, környéken és bla/­irl, fanyar tekin­tettel, mint a kit semmi sem i­gaz többé, eldobta féligs/­ÍH cigarettjét. Z­igors­,kv Heres utasításokat adott a kocsis­nak, mire az visszafordult. Míg a nyárfák közt el nem tűnt a fogat, mindaddig utána néztek, aztán azt mondta az öccsének: •— Mindössze, ötven forintunk van, valakit okvetlenül meg kell koppasztanunk, mert így csak egy napig egzisztálhatunk. — Igazad van. De itt balek nehezen akad, mert ott látom Kosztolánszky Zsigát. Az egy hos­ z­szal előttünk érkezett be. Aztán lusta lépésekkel iparkodtak a zene felé, a­hol a társaság, különösen a Neuwirthék (nagy­kereskedő família a Lipótvárosból) izgatottan lesték a legf­­isebb vendégeket. Az ismerkedést senki se bánta meg velük, mert a két Zsigorszky igen kellemes fiú volt. Hereit úri megjelenése és sziporkázó élcei telték rokonszenves-e, Kázmért pedig gúnyos, de mindig szellemes ötletei és az a biztos ön­tudatú komolyság, mellyel kiröpítette azokat. A leányok határozottan Kázmért kedvelték, mivel egyiknek se udvarolt , hanem mindegyik előtt a másikat gúnyolta, egyébb­ként is igen érdekesnek tetszett hideg, kimért allűrjeivel. Este makaó járta, Z­igorszkyék ötszáz forinttal megkönnyebbítették a gyertyátlligeti vagyonos osz­tályt és Herei ez­en felül m­egpumpolta L­ avölgyi Aladárt is másnapig bagatell ötven forint erejéig. Másnap azonban elhajtatott és haza vitte a forin­tokat, meg a négyes fogatot a gazdájának, Deér Harnabásnak. Az öcs pedig ottmaradt zálogban. Egy kicsit akart foglalkozni Matilddal, a­kiből kiné­zett ötvenezer forintot. Persze Kosztolánszky Zsiga nem tudta informálni a­ felől, hogy Matildnak már vőlegénye van, de nélküle nyaral. 111. Zsigorszky Kázmér kijárta a pesti iskolákat mindvégig és igen jól tudtak mulatni Matilddal. Matild különösen elemében érezte, magát, a­hogy partnere akadt az unalmas fészekben. A platán­sortól egész a kilenc hársig megtették napi sétá­jukat, már egy hete és azt vették észre, hogy nem idegenek egymás iránt, valami pajtáskodás szárma­zott köztük az alatt a pár nap alatt.

Next