Pápai Textilmunkás, 1973 (10. évfolyam, 1-24. szám)
1973-03-24 / 6. szám
Repülünk Egy dübörgő motorpróba a kifutópályán, egy kis nekifutás és a TU 114-es eldobja magát a betonról, majdan mint afféle nemes vad, felcsapja orrát és egészen meredeken tör fel a tízezer méter magasságban kijelölt útjára. Aztán elhasal a fémmadár, és szinte észrevétlen száll, óránként ezer kilométerrel. A Kárpátok hegyvonulata, mintha festő pingálta vásznat nézne az ember, hasonlít ahhoz a bemutató kocsihoz is, melyet az erdőgazdaság szokott volt felvonultatni május 1-én: hegyek, fák, házikók — talán még a lépték is azonos. Vadászgépek húznak el kötelékben gépünk és a Föld között, fémtestük visszadobja a napsugarakat. Csodálatos a kilátás! Szomszédom nyugtázza tolmácsolásom az ablakon túli világról, de tovább nem érdekli. Szédül és iszonyodik, ha kinéz — tájékoztat — de mit tegyen. A TU 114- essel két óra Moszkva, gyorsvonattal 36. Valamit valamiért. És kényszeredetten mosolyog. Félúton lehetünk, hárman is cihelődnek a gép végén, veszik kabátjukat, táskájukat, botladoznak előre, a pilótafülke felé. Egy asszony súgva: — Csak nem eltérítők?... Egyáltalán, hova tolakodnak ezek? Leszállók, mondom foghegyről. Le? — csodálkozva. — Hisz szó sem volt arról, hogy valahol leszállunk. Dehogynem, Moszkvában. — megkönnyebbültem — már majdnem megijedtem... Repülünk, siklunk, lent, mélyen, mintha kazalnyi gyapothegyekkel terítették volna be a földet. Most már csak a semmit láthatjuk. Beszélgetünk, viccelődünk. Mi másról, a repülésről. A visszaút jobb lesz, gyorsabb, mondja valaki. Hogy-hogy, milyen gépen jövünk? TU 134-esen. Az 20 perc alatt teszi meg a Moszkva—Budapest közötti távot. Aztán valaki rájön. Persze, ha menetközben igazítjuk vissza kettővel az óránkat. A stewardess cukrot kínál, szíjak becsatolása, aztán gyors egymásutánban ejtegeti magát a gép. S mire eldönti az ember, hogy ez a mostani kellemetlenebb-e, vagy amikor felfelé hasít a gép , betonra zöttyenünk. Még szalad egy darabig, fordul, aztán megáll: Seremetyevó 1— Moszkva légi kapuja. Jó a hídra, a földre lépni, gépkocsiba szállni, és csak százzal repülni földi országúton — biztos talajon. (h) Kiadó szobák Hévízen Kényelmes, hideg—meleg vizes, komfortos, első osztályú szobákat biztosít egész évben Hévízen, közel a tóhoz, a Veszprém megyei Idegenforgalmi Hivatal — a fizetővendéglátás keretében. Ugyancsak itt I—II. osztályú privát lakásokat is lehet igényelni, bérelni — rendeléseket a kirendeltség is felvesz, Hévíz, Rákóczi u 8. „Frissítők 11 Korábban nem találtak ellenszert a penészgombák ellen, amelyek a télire eltett gyümölcsöt megtámadták. Négy évig tartó kísérletek során ukrán tudósok rájöttek, hogy a kálium metabiszulfid — amit a filmek előhívásához használnak a fotósok — a hűtőkamrába elhelyezve elpárolog és gázneművé válik. És sikerült olyan univerzális mosószert találni, amelynek segítségével különböző gyümölcsök és néhány élelmiszerfajta huzamos ideig tartósítható. Már megkezdték a tartósítótabletták nagyüzemi gyártását. (Budapress—APN) Itt a beutalók Az első félévre 28 darab házaspári beutalót kapott a szakszervezet, nagymarosi, leányfalusi, gyulai, hajdúszoboszlói, illetve budapesti SZOT üdülőkbe. Egyszemélyes beutaló 32 érkezett, Miskolc-Tapolca, Balatonfüred, Balatonlelle, Siófok, Pécs, Mecsek, Hévíz, Hajdúszoboszlóra. Szanatóriumi beutaló 10 darab érkezett (egész évi), Parád, Hévíz és Balatonfüredre. Családos beutaló 1 gyerekkel 3, és 2 gyerekkel 2 jött — a jelek szerint általában ki tudjuk elégíteni az igényeket, inkább, mint a második félévben. Kibukkan a targonca a szövő mellől, s egy egész szerelvény kígyózik, kanyarog utána — kisvonat! Mindennapi kép, a központi telep forgatagában, ha eltűnne, hiányozna. Nemcsak mint fontos szállítóeszköz, mint szín is — az udvarról. Egyszerű és fürge kis járművek, afféle örökmozgók. Kettő közülük mindig délelőttös, három váltó műszakban van. Ezért, hogy délután kettő körül négy targoncás fut össze a rég óhajtott tágas, fedett garázsban, mely egyben töltőállomás is. Hencz Zoltán, bár fiatalos, itt már öreg róka, 17 éve ül a targoncán. Ez 17 tél is. — Esőben, szélben, hóban, fagyban — mondja. — És úgy összeszedi az ember a nyavalyát, hogy egész nyáron át nem tudja kiköhécselni. Két-három zsebkendő nélkül el sem indulhat az ember hazulról. Azt mondják, ott van a pufajka, igaz. De mit ér egy átázott pufajka, a gőzcsőre terítve? Mórocz Kálmán fogja a magáét és mutatja: — Ez a pufajka egy éves, nézze meg, milyen! Meg ezt a nadrágot is, csupán egy hetes. Új, de már lyukas. Lehetetlen annyira vigyázni, hogy a sav rá ne fröccsenjen. Mórocz Imrét, a délelőttöst kérdezem, munkaprogramjáról. — A felvetőtől kaptam egy hengerest, aki segített rakodni, aztán mentünk a festőbe. Ott lerakodtunk, a színes hengereket meg fel, elvittük az írezőbe. Onnan az üres hengereket hoztuk a felvetőbe, aztán kezdődött elölről. Persze, amit nem kell festeni, azt egyenesen az írezőbe visszük. A keresztorsókat pedig a vetülékcsévélőbe. Hát ilyen lóti-futi az egész nap. Marton Sándor mondja, a váltótárs: — Előfordul, hogy zuhog az eső, mikor indulni kellene. De hiába mondja az ember, hogy várjunk egy kicsit, majd talán csillapodik, az üzem nem állhat meg. — Mi lenne a megoldás? — Ami a szomszédos Elekthermaxnál — mondják —, egy kis fülke! Néhány cső, megannyi szálvas, egy darab sátorlap, egy kevés munka. És mindjárt emberségesebb körülmények között dolgozhatnánk. S a kapcsolókkal is kevesebb baj volna, nem áznának be ... Ha így mondják — gondolom —, így igaz. Miért is kételkednék!? Hát akkor? TARGONCÁSOK 2 — PÁPAI TEXTILMUNKÁS — 1973. március 23. A beszámoló taggyűlések néhány tapasztalata A párt-vb megtárgyalta a múlt évi tevékenységet értékelő taggyűlések tapasztalatait. A jelentés utal a pártcsoportokon belüli megbeszélésekre, hasznosnak tartja , többek között segítséget adtak a beszámolók elkészítéséhez. Foglalkoztak az alapszervezetek a felsőbb pártszervek határozataival — ezek alapján végezték munkájukat —, a taggyűléseken való aktivitással, a pártépítéssel, a pártmegbízatások helyzetével, teljesítésével, az agitációs munkával, ezen belül az információval és az oktatással — továbbá a párt vezető szerepével, a párttagok, pártonkívüliekkel való kapcsolattal, s a tömegszervezetekkel való együttműködéssel. Mindent kritikusan név szerint dicsértek és bíráltak. Elemezték tevékenységüket s meghatározták a további teendőket. S a beszámolók általában jó alapot adtak a vitához. És igen örvendetes, hogy e tekintetben is példásak voltak a beszámoló taggyűlések. Több, mint 100 észrevétel és javaslat hangzott el, vagyis a jelenlévők majdnem 30 százaléka szólt. Olyan elvtársak is felszólaltak,akik korábban csak a legritkábban. Több helyen bírálták a vezetőség tagjait, úgyszintén a tagság passzivitását is némely kérdésben. Több információt szeretnének a párttagok, minden tekintetben. És itt felvetődött az olcsóbb Kossuth kiadványok igénye — a drágábbak hátrányára. Igen pozitív jelenség, hogy a háromszakmányos alapszervezetek tagsága ígéretet tett arra, hogy a jövőben nagyobb segítséget ad a vezetőségnek, ahogy azt a szervezeti szabályzatból is következik. Többen is kérték, hogy a taggyűléseken vonják felelősségre az olyan párttagokat, akik többször távolmaradtak. Sok szó esett a pártmegbízatások vonatkozásában is a fiatalokról — elsősorban a KISZ-ben, azaz a fiatalok körében kapjanak feladatokat. Az alapszervezetek több, mint fele határozati javaslatot is hozott, együttesen 17 pontban. Szó van ezekben a pártcsoportok munkájáról, a pártépítés különböző kérdéseiről, a tömegszervezetekben dolgozó kommunisták beszámoltatásáról, meg az oktatásról is. Egészében hasznos tanácskozások voltak ezek, egyedüli szépséghibájuk talán a megjelenés. Amíg a szövő I. és szövő II. C szakmányban 95 százalékos, az általánosnál csak 70. S a távolmaradás okát nem lehet megmagyarázni teljesen a járványos influenzával meg szabadsággal sem. Helyes lenne, ha az ezzel kapcsolatos javaslatok (a szigorúbb felelősségrevonás) megvalósítását máris elkezdenék az alapszervi vezetőségek. Szabó Józsefné A termelés személyi feltételei — és az üzemi demokrácia Feladataink és a könnyűipar munkaerőhelyzete arra figyelmeztetnek bennünket, hogy a jövőben többet kell foglalkozni a termelés személyi feltételeivel. Az utóbbi évek létszámcsökkenése után 1972-ben a könnyűiparban a létszám összességében stagnált. Az iparágak között azonban eltérő tendenciák érvényesültek. A csökkenés üteme bár lelassult, de a következő években sem lehet létszámnövekedéssel számolni. A demográfiai okokból országosan leszűkülő munkaerőforrások mellett a növekvő termelési követelményeknek elsősorban a gazdálkodás hatékonysága növelésével, a munka termelékenység fokozásával lehet eleget tenni. Pártunk X. kongresszusa továbbfejlődésünk egyik alapfeltételéül a demokrácia — ezen belül az üzemi demokrácia — szélesítését jelölte meg. Milyen tapasztalataink vannak e téren a könnyűiparban? Összegezve elmondhatjuk, hogy van fejlődés, de az eredmények még igen kezdetiek. Az előrehaladás akadályai két alapvető ok körül csoportosíthatók. Az egyik azzal függ össze, hogy a vállalat irányításának, igazgatásának túlzottan centralizált funkciói nem kedveznek az üzemi demokrácia szélesedésének. Nemcsak a dolgozók közvetlen részvételét akadályozzák, hanem képviseleti szerveik működését is korlátozzák, illetve formálissá teszik. Túlzott az információ, az érdekeltség, a jogok és az üzemi élet szabályozásának centralizmusa. A másik ok a szemléletben keresendő. Nem mindenütt ismerték fel az üzemi demokrácia érvényesítésének legmegfelelőbb lehetőségeit, formáit, fórumait. Gyakran még az úgynevezett kötelező, illetve önként vállalt formák, mint például a termelési tanácskozás, beszámoló a kollektív szerződés teljesítéséről, a tervismertetés is inkább teher, mint a vállalat gazdasági eredményeinek fokozásához elengedhetetlen vezetési módszer. A dolgozók részvételének, aktív kibontakozásának fontos eszköze — természetesen — a munkaverseny mozgalom, melynek szervezése és ösztönzése a gazdasági vezetők munkaköri kötelessége. Nagy és kimeríthetetlen tartalékot jelent a szocialista brigádmozgalom, amely az elmúlt években számottevően fejlődött. A Dolgozz Hibátlanul mozgalom felkarolását is minden gazdasági vezetőnek a figyelmébe ajánlom, annál inkább, mert termékeink minőségének javítása, a technológiai fegyelem betartása, az általános munkamorál erősítése csak a dolgozók tevékeny részvételével lehetséges. A vezetői tevékenységben általában is többet kell foglalkoznunk az emberi tényezőkkel, a termelés személyi feltételeivel, magával az emberrel .(Keserű Jánosné miniszter előadásából.) Július 20 és 29 között rendezik a III. Győri Ipari Kiállítást és Vásárt — írja az Aranypille. — Az alapterület tovább növekszik. Mind a fedett, mind a szabad terület egyaránt 3000 négyzetméter, s szó van a nemzetközi jelleg növeléséről, szlovák és osztrák cégek részvételét is várják. Az elképzelés szerint az üzemek olyan árukat állítanak ki, amit a közönség a helyszínen meg is vásárolhat, az egyébként exportra gyártott cikkeket is. Jobb munkahelyi körülményeket A Pamutfonóipari Vállalat üzemi lapja írja: Miskolci gyárunkban is elkészültek a tervek a nők munkakörülményeinek javítására. Minden gyűrűsfonónő rendelkezik nyújtóműtisztító kézigéppel. Már csak három gép fölött nem dolgozik pihelőfúvó, ezen is segíteni akar a gyár. Megkezdődött a korszerű lengyel kártolók üzembehelyezése, később 24 modern, nagy teljesítményű Textima nyújtóművet szerelnek fel. Felújítják a belső szállítás automata rendszerét is. Továbbképzés A győri Vetélő írja: Géplakatos szakmunkások továbbképző tanfolyama kezdődött február 27-én győri gyárunkban. Az oktatáson 30 dolgozó vesz részt és befejezésül vizsgát tesznek. A vállalatnál folyó rekonstrukció során új, automata gépeket szerelnek be. Ez tette szükségessé az ismeretek gyarapítását. Nagy lesz Pápa Nem győzi hallgatni az ember, ez sincs — az sincs Pápán. Még szerencse, hogy a Börüczki dombot a régi városatyák sem engedték elvinni. Hát megvan. De lesz más is, nemsokára. Új gyár, ifjúsági ház, sőt strand is lesz! Hogyan és mikor? Tudtommal a mostani tanácsi választások napján — talán már délre —, mind meglesz: Borsosgyőr hozományaként! Hej Tóni, emlékszel- e? Jól együtt volt már a nép, amikor jött a hír: a titkár elvtárs rosszul lett! Nem tarthatja meg az ünnepi beszédet, keressenek helyette valakit. Node csak így, hirtelen, beugrani? Legalább az elnököt ne hívták volna be fejtágítóra — így az egyik. Más nevek jöttek szóba, aztán megint a tanácstalanság. Persze a benfentesek körében, azok dilemmája volt ez, mert az egybegyűltek békésen beszélgettek, mit sem sejtve róla. Már-már kilátástalannak tűnt a szónok keresés, amikor megszólalt az öreg Mangó János bácsi — a falu 45 utáni első párttitkára — eképpen: — Majd én kiállok! A többiek tamáskodva: — Maga? — Én, miért ne? — duplázott rá, hogy a vitát elvágja, odalépett a pirosterítős asztalhoz, leült a székre. Kezébe vette az üres poharat, amit a tanácsi hivatalsegéd elvtársnő tett oda egy kancsó víz mellé, „csöngetett” vele és néhány krákogás meg percnyi kivárás után: — Köszöntöm az egybegyűlteket! Az ünnepi beszédet megtartom. Mivelhogy április 4-én szabadította fel a Vörös Hadsereg hazánkat. És ezzel megszűnt az úri világ. A miénk lett a föld, a gyár meg minden. Ezt szinte egy szuszra mondta el, aztán hosszú szünetet tartott, közben gyöngyözni kezdett a homloka. Még csak az kell, hogy ő is lerobbanjon — súgta valaki a szomszédjának. Egészen más baj volt. Semmi sem jutott eszébe az öregnek. Megint krákogni kezdett, ivott egy nagyot. Aztán mintha megkönnyebbült volna —• a víztől, vagy a hirtelen jött gondolattól, nem tudni —, ujjával gyerekkori kenyerespajtása felé bökött, azt ragadványnevén szólítva: — Hej, Tóni emlékszel-e? — Mire? — szólt az kurtán. Csönd. — Hát a szárvágásra? Egy kissé megdöbbent mindenki az ünnepi beszéd ilyetén fordulatán, a kérdező folytatta: — ötödikesek lehettünk, az elemiben. Amikor hazamentem az iskolából, öreganyám, aki nevelt engem, azt mondta: Jani, süthetnék ám tojást vacsorára! Tudtam én, hogy az lehetetlen semmiért, hát mindjárt visszakérdeztem: aztán miért? Kiugornánk a Berekdombra, oszt levágnánk a szárt! Ketten? Dehogy, mondta öreganyám, szólhatnál a Hej Tómnak, meg a Galamb Ferinek is, szóval ennyien. És hány tojás lesz? — kérdeztem én. — Ahány gyerek, annyi — mondta öreganyám. Én már szaladtam is hozzád. Futva mentünk a Berekdombig, öreganyám szegény alig bírta szusszal, jól lemaradt. És járt a kezünk, mint a motor, versenyben csalinkáztunk a rövid nyelű szárvágó kapákkal, azon a nadrágszíj parcellán. Estére végeztünk. Fáradtan, éhesen bandukoltunk haza, most már együtt az öreganyámmal. Beültünk a sarokpadba és onnan kísértük öreganyám minden mozdulatát. Sokáig matatott a kredenc aljában, előbb egy, aztán két tojás került elő, közben ránk-ránk sandított. A negyedik után már nem is nyúlt. Azt mondta, ő úgysem szereti a tojást. Leütötte a hármat, néhány kanál szeperát (a csarnokból visszahozott fölözött tej) adott hozzá, megannyi kanálnyi lisztet, hogy kiadósabb meg finomabb legyen, így mondta. Kevéske avas zsírt tett a serpenyőbe, s mikor pattogott, belegyömöszölte az alig folyó masszát. Az illata jó volt! Előre nyeldestünk, neki is láttunk gyorsan. Már a vége felé tartottunk, amikor eszembejutott: öreganyám, nem enne mégis egy falatot? Megállt a kanál a kezekben, de csak egy pillanatra. Mondtam már, én nem szeretem, ismételte öreganyám. Én tudtam, hogy szereti, de mire kimondhattam volna, semmi sem volt a tányéron. Hej Tóni, emlékszel-e? Az bólintott. Egy darabig csend, aztán az öreg Mangó — most már mindenkihez szólva — széttárt karokkal: — Nohát, hol vagyunk ma már ettől! ? Hát én ennyiben akartam méltatni a felszabadulást! Ezzel a gyűlést bezárom! Nagy tapsot kapott.