Pápai Textilmunkás, 1977 (14. évfolyam, 1-24. szám)
1977-01-07 / 1. szám
Egy asszony a kikészítőből A kikészítő gyárrészleg egyike azoknak a munkahelyeknek, amelyek az átlagosnál kevesebb nőt foglalkoztatnak. Aki mégis itt dolgozik, jobbára könnyű munkát végez. Tremmel Kálmánná 18 éve gépkezelő egy Artos gépen. Ősz haja, komótos járása elárulja róla, hogy nyugdíj előtt áll. — Nagyon elfáradt már? — kérdezem. — Hát, mondhatom... Ha megérem, a jövő év szeptemberében megyek nyugdíjba. Sajnos beteg vagyok. Epe, reuma, minden összejön ebben a korban. Van két unokám, addigra meglesz a harmadik is. Velük szeretnék foglalkozni nyugdíjas éveim alatt. A kapcsolatot nem akarom megszakítani a gyárral, szeretnék szakszervezeti tag maradni. Kár, hogy a férjem, aki szintén itt dolgozik, később megy nyugdíjba, ha egészségem megengedné, én is maradnék tovább ... — Milyen munkát végez? — Szélesítő-szárító gépet kezelek. Komoly figyelmet igénylő munka. A poliészter áruk nagyon kényesek. Vigyázni kell a kikészítéssel. Különösen a mintára, s a szélességre kell ügyelni. Különben 1937 óta dolgozom a gyárban. A vetülékcsévelőben kezdtem, voltam a fonóban, s a szövődében is. 1958 óta vagyok ezen a munkahelyen, szeretek itt dolgozni. Néha kinyitom a számat, de talán nem haragszanak ezért. És azt kívánom a gyárnak, hogy legalább olyan dolgozókat kapjanak, mint mi voltunk, akik ennyi időt lehúznak egy helyen — fejezte be Tremmelné, s elindult az öltöző felé. Én meg a kijárat felé kanyarodtam, vissza-visszapillantva, szemmel is konstatálva : ma már a kikészítő sem tiszta „férfi üzem”, s mint hallom, a nők is helytállnak a gépsorok mellett, akár a férfiak. Nem volt ez mindig így, bár lehetett volna. A felismerést segítette a munkaerőpiac szűkülése is. V. J. Folyamatos hibafeltárás a DH során Mintás Megírtuk már, hogy a 9 fonodai DH szakbizottság 3- ra csökkent, de talán nem lesz hiábavaló a jelenlegi „felállás” ismertetése, hiszen ezekben a napokban az érdeklődés előterében áll a téma. Érthető, 1977 a DH vizsgája is fonodánkban, egyben tapasztalat a továbblépést illetően. Kezdjük a termelési szakbizottsággal, Udvardi József üzemvezető fogja össze, tagjai : Lampért Géza, Nagy Imréné, Riba Lajos, Kelemen Gyuláné, Tremmel József, Szakács Kálmánná, Magyari Árpád, Illés Ferencné és Szalay Antal. A minőségi szakbizottság Kovács József üzemvezetőhöz tartozik, tagjai: Varga Sándor, Hegyi Lászlóné, Móricz István, Lőrincz Miklós, Mózes Gábor, Csuti László, Farkas István, Abert Istvánná, Böröcz István és Máté G. Lajos. Minden más téma Geschitz György főművezető bizottságához tartozik, melynek tagjai: Geschitz Mihály, Udvardi László, Mácz Géza, László Sándor és Tömböl Jolán. Ez utóbbi csoport feladata mindazokkal a problémákkal, hiányosságokkal foglalkozni, amelyek a termelési és minőségi feladatok megoldását hátráltatják. Például szervezetlenség, anyagmozgatás, műszaki- és gyártmányfejlesztés, technológiai- és munkafegyelem, DH propaganda stb. Ezekben a témákban tehát hozzájuk kell fordulni, habár (mint az előbbi felsorolásból is kitűnik) minden szakmányban van egyegy DH-s, aki közvetlen kapcsolatot tart minden tekintetben. Hírt adtunk már a szocialista brigádok aktivizálódásáról a DH-ban, a részükre kiadott füzetek első „begyűjtéséről”, és javaslataik értékeléséről, az ötletpénzek kiadásáról, a hibaelhárítás gépezetének indulásáról. Mindannyi jó hatással volt a múlt évi program teljesítésére. Azóta másodszor is beszedték a DH füzeteket és újból kiadták a 100 forintos utalványokat, közben az első kiértékeléskor felvetett hibák tekintélyes részét sikerült megszüntetni. S már folyamatban van azoknak a hiányosságoknak a felszámolása is, amelyek más osztályokra vagy főosztályokra tartoznak. És — mint Beschener Alajos gyárrészlegvezető szavaiból kitűnik — a DH ma már élő valóság, alapozhat rá a fonodai vezetés, csupán az adminisztrációját szeretnék még könnyíteni, egyszerűsíteni. Hűség a Törzsgárdatagok. Ha ezt a szót halljuk, mindenkinek azok jutnak eszébe, akik munkahelyükhöz hűségesek, hosszabb időt töltöttek el ott. Mi közülük is azokkal beszélgettünk ezúttal, akik itt, a textilgyárban váltották az első munkakönyvüket. Vajon mi köti őket ehhez a gyárhoz? — erre a kérdésre kerestük a választ. — Mi köt ide? — ismétli Kasticzki Ferencné szövő. — Huszonöt év nagy idő, bár először, 17 éves fejjel, mikor bejöttem, nemigen tartottam elképzelhetőnek, hogy itt akár 10 évet is lehúzzak. Aztán szinte a legelején kiváló dolgozó lettem, ezt követte más kitüntetés is, egyszer Csehszlovákiában üdülhettem 2 hétig jutalomból és így tovább. Talán mondanom sem kell, ezek után már hálátlanságnak tartottam volna itthagyni a helyet, ahol így megbecsülnek. Persze nem hálából vagyok itt, mert egyébként is jól érzem magam, jól keresek, most a 25 év után már 15 százalék pótlékot is kapok, s mivel a korkedvezmény rám is vonatkozik, 5—6 év múlva, 48 éves koromban nyugdíjba mehetek. Ennyi vagy több kedvezményben itt Pápán sehol másutt nem részesülhettem volna. És ha az egészségem engedi, hajlandó leszek nyugdíj után is maradni, ha szükség lesz rám a szövőben. Annak, aki dolgozni szeret, jó lehetőséget nyújt ez a gyár, nincs értelme próbálgatni. És én a törzsgárdatagságra is büszke vagyok. — December 1-én múlt 28 éve, hogy bejöttem a gyárba — kezdi Debreceni Mária az árutisztítóban. • Először áruátvevő voltam 13 évig, 3 műszakos, majd meós lettem, s mintegy fél éve csoportvezető. Hogy miért maradtam meg itt? Úgy láttam, megtalálom a számításomat. Rosszabb, nehezebb nap minden ember életében adódhat, alkalmazkodni is kell mindenkinek. Akiben megvan a jó szándék, szereti a munkáját, az szerintem nem ugrál ide-oda. Igaz, a kollektíva nagyon sokat számít, én mindig szerencsés voltam ilyen vonatkozásban. Most 28 emberrel vagyunk gyárhoz együtt jóban-rosszban, mindig megértjük egymást. A feletteseimtől is csak elismerést, megbecsülést kaptam, persze rám is számíthattak mindig, nem hiányoztam igazolatlanul, betegség miatt is ritkán. A fiatalok körében divatos manapság, hogy kipróbálnak több lehetőséget, több munkahelyet. Nekünk akkor nem volt annyi alkalmunk, igaz. És a maiak vállalkozóbb szelleműek is, nem tudom, kinek lehet igaza. Én azt tartom, nagyobb megbecsülést élvez, akire mindig számíthatnak, aki hűséges a munkahelyéhez. Erre biztatnék mindenkit. — Apám, anyám itt dolgozott a textilgyárban, 43, illetve 28 évig, s talán ez volt az örökség, amit rám hagytak — mondja Csuti István művezető. — És itt dolgozik a feleségem, két húgom és több rokonom is. De engem kimondottan a szakma szeretete tartott, fogott itt. Sokat köszönhetek első vezetőimnek, mint Szigeti János és Sturm Géza bácsinak; jó visszaemlékezni a kezdeti időkre, amikor, mint egy nagy család dolgoztunk itt együtt. Akkor igazán segíttették az idősebbek a fiatalabbakat, nem volt szakmai sovinizmus sem. Nekem egészen természetes a munkahelyhez való ragaszkodás, s a családunk minden tagjánál így van. És ha felgyorsult is minden területen a tempó manapság, vállalatunknál is alakultak ki jó kollektívák, véleményem szerint, aki rászolgál, azt megbecsülik — ebből következően kötődik a gyárhoz, amely munkát, kenyeret ad. (K. L-né) (Fotó: Surányi V.) Legutóbbi híradásunkkor még parkettáztak az új felvetőcsarnokban, de már teljesen kész és hamarosan beszerelik az újonnan vásárolt svájci Benninger felvetőgépeket (2 db), s az előkészítőben másfél éve üzemelő 2 KOVO felvetőgépet, ötven új, rozsdamentes előhengert Olaszországból vásároltunk, közel 1 millió forintért, bizonyára elősegíti a minőségi munkát. A költözködéssel megszűnik a sok bosszúságot okozó pihésedés is, amelyet a lánccsévelő szomszédsága okozott. Készül a csarnokhoz kapcsolódó fonalraktár, az öltözőfürdő és a hengerraktár. A kikészítő közelségével lerövidül az előhengerek útja, a hengerek szállítását — bár nem végleges megoldás — kézikocsikkal végzik, ami mindenképpen előnyösebb a korábbi módszernél. Alsó képünkön a szövő II-ben folyó épíkezést mutatjuk be — dolgoznak az ácsok. A KGST és a SELA A SELA — a latin-amerikai országok gazdasági rendszere — egyre inkább partnerének tekinti a szocialista országok gazdasági társulását, a KGST-t. S az 1970- 1974-ig terjedő időszakban a kereskedelmi forgalom a korábbinak háromszorosára emelkedett. Az érvényben levő többoldalú megállapodások és az újabb kezdeményezések, a fejlődés töretlen ütemét biztosítják. Újszín az érdekvédelemben Jogsegélyszolgálat nálunk is Beszélgetés a vszt titkárával Vállalatunk mintegy 3 ezer dolgozójának 94—95 százazaléka szakszervezeti tag. Ez az arány iparági szinten sem rossz, ellenkezőleg. Ámbár jobb is volt már, amikor még nem volt ilyen nagymérvű mozgás. Éves szinten ma már 500 körül van a kilépők száma. És vannak, akik ilyen vagy olyan ok miatt kerülik el a szakszervezetet. Kapcsolatos ez azzal, hogy bár az érdekvédelem eléggé sokrétű, az egyéni kívánságok sokszor kereszteznék a csoport-, vagy társadalmi érdeket, s ez nem is annyira jól értett mindenki által, mint kívánatos volna. Nem kevés például azok száma, akik a termelés-, a termelékenység-, a gazdaságosság érdekében kifejtett szakszervezeti erőfeszítést nem tartják érdekvédelmi tevékenységnek. Habár tudott, hogy adni csak valamiből lehet — amit megteremtettünk, létrehoztunk. Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Varga Sándorral, a vállalati szakszervezeti tanács titkárával. Egyéni és csoportérdek — Abból indulok ki — kezdte a titkár —, hogy az érdekvédelem nem mindig látványos, nem mindent verünk dobra. Pedig ott vagyunk a vállalati tervezésnél, a kivitelezéseknél egyaránt, és minden lényeges kérdésben a dolgok emberi oldaláról közelítünk, mondjuk el véleményünket, figyelemmel azokra az elvekre, amelyeket felettes szerveink meghatároztak. Ilyen volt nemrég a rekonstrukciós tervek szociális része, melyet alapos felmérés alapján készített el a vállalatvezetőség, figyelemmel a mi javaslatainkra. És nem árulok el titkot, ha megmondom, hogy ezért a tervért dicséretet kaptunk a textilszakszervezetnél is. Nem kevesebb, mintegy 50—60 milii forint felhasználásáról van szó benne, többek között a könyvtári helyzet javításáról. Ez ugyan a vállalat összdolgozói érdekében történik, de tulajdonképpen egybevágó az egyéni érdekkel, hisz a jobb munkahelyi körülmények jó hatással vannak az ember közérzetére, azon keresztül a teljesítésre. Mindig figyelemmel kell lennünk a közösségi érdekre, de méltányossági szempontok is vannak. Például idős, elfáradt embereket igyekszünk könnyebb munkához juttatni, ami megintcsak nem olyan egyszerű az eléggé szűkös munkaerőhelyzet közepette. Előfordult, hogy üzemorvosunk jelzésére léptünk fel, mivel olyan munkára osztottak be terheseket, amivel nem érthettünk egyet. De amikor szóltunk, a gazdasági vezetők rögtön intézkedtek. Máskor egy jutalmazási javaslattal nem értett egyet az szb testülete, a javaslattevő megváltoztatta eredeti elképzelését. Jogos és vélt sérelmek Sokszor felvetődnek egyéni problémák, ezek egy részét pártfogoljuk, mint például a nyugdíj előtt állók fokozottabb megbecsülése. Számtalanszor szót emeltünk a túlórázások ellen, szorgalmazva a munka jobb megszervezését. Máskor a gondozásin lévők visszahívásával kapcsolatos intézkedéseket vitattuk, mindaddig, míg a vállalat megtalálta az elfogadható megoldást. A jogos kívánságokat mindig támogatjuk, még akkor is, ha pillanatnyilag anyagi vagy egyéb okok gátolják megvalósításukat. Ezek közé sorolható például a lakáskérdés. A tanács tájékoztatása alapján, egyelőre 1977-re 6, 1978-ra 16 dolgozót juttatunk munkáslakáshoz. Hiába akarnánk többet, talán pénzünk is lenne, de nem épül több lakás. Előfordult, hogy az egyik panaszos elé oda tettük az egész listát, kérdezve, hogyan döntött volna a mi helyünkben. Átnézte, elismerte igazunkat. Elmondtuk véleményünket a közelmúltban, kőműves szakmunkásaink áthelyezése kapcsán. És ebben is érvényesültek azok a humánus elvek, amelyek rendszerünk természetéből következnek. Áthelyezés bejegyzés került munkakönyvükbe, így jöhetnek majd vissza. S időarányosan megkapják a természetbeni juttatást is. Periférikus esetek Ritkán, de olyan kívánságokkal is fordulnak hozzánk, amelyekkel nem lehet egyetérteni, mivel nélkülözik a tárgyilagosságot,é s ellentétesek a csoportérdekkel. Némelyek a szabályokkal ellentétesen szeretnének üdülési beutalóhoz jutni. Mások, amikor a pénzt kellene befizetni, tehát az utolsó pillanatban, ilyen vagy olyan okokra hivatkozva visszalépnek. Ilyenkor alig-alig lehet intézkedni, s a közösség károsodik. Olyan panasszal is jöttek már hozzánk, ami szigorúan az orvosok hatáskörébe tartozik. Ezért alaposabb kivizsgálást kértünk. Ezek után szakorvosokhoz is elküldték a pácienst, de sehol sem igazolták az általa beképzelt betegséget. Ezen annyira megharagudott, kilépett a vállalattól. Mit tehettünk volna? Semmit. Nem mi vagyunk az orvosok. Hasonló alapon mások is szeretnének könnyebb munkát. Megint mások, gyerekekre hivatkozva, az általánostól eltérő munkaidőben dolgozni. Ugyancsak mások a korkedvezményt várnák tőlünk, annak ellenére, hogy a fennálló rendelkezések szerint nem illeti meg őket, akkor sem, ha támogatnánk kívánságukat. Vége, sora nincs a különböző egyéni problémáknak, de a rendelkezésekkel ellentétesen sem cselekedhetünk, hisz káoszhoz vezetne. Sokat várunk a január 1-től bevezetett jogsegélyszolgálattól. Sok jó tapasztalat van már más vállalatoknál, mi szeretnénk elkerülni a kezdeti tapogatódzásokat, s egyenesen a lényegre törekszünk. Nincs szándékunkban paragrafus-ismertetőket rendezni, hanem a dolgozókat mentesíteni ilyen természetű ügyeik intézése alól! Hogy ne kelljen munkaidőben kilépővel távozni, s ügyeket intézniük a hivatalokban. Rengeteg munkaóra veszett emiatt, s reméljük, az idén már lényegesen kevesebb. Dr. Györke Imrét — aki e tevékenységet végzi —, aligha kell bemutatni, és személye is garancia ez új szolgáltatás meghonosítására, annak sikerére. — Köszönjük a tájékoztatást. (h.) PÁPAI TEXTILMUNKÁS — 1977. január 7. — 3