Pápai Textilmunkás, 1979 (16. évfolyam, 1-24. szám)

1979-01-19 / 1. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PAR * * ÚJÉVI KÖSZÖNTŐ Nagyon kemény időjá­rással­­ köszöntött ránk az új esztendő. Mintha csak azt szimbolizálná, hogy a gazdasági életben is egy kemény időszak követke­zik. Jó eredményeket ed­dig is csak odaadó, be­csületes munkával lehe­tett elérni, még inkább vonatkozik ez az idei gaz­dasági éveke. 1978-­at sikeresen zár­tuk, alapvető céljainkat teljesítettük. Termelésünk a kívánt mértékben mind­egyik gyárrészlegünkben emelkedett. Szállítási kö­telezettségeinknek mind a hazai, mind a külföldi piacokra időben eleget tettünk. Folytattuk a ko­rábbi években elkezdett rekonstrukciót. Ezen belül is ki kell emelni a szövő II. új csarnok építésének befejezését, további 70 új rendszerű szövőgép üzem­be állítását. Fonodánk új tryűrusfonó- és nyújtógé­pekkel gazdagodott. Mindegyik üzemré­szünkben javultak a klí­maviszonyok és a mun­kakörülmények. Munka­védelmi és szociálpoliti­kai intézkedésekre 15—16 millió forintot költöttünk. A dolgozók bérszínvonala közel 12 százalékkal emelkedett Kedvezően hatott a délutános és éj­­­jeles pótlék bevezetése, il­letve rendezése. Dolgozó­ink megértették, hogy a korszerűbb technikai esz­közök megkövetelik a szakmai tudás fejlesztés­ét. Nőtt a tanulási kedv és a közművelődésbe való ak­tívabb bekapcsolódás, to­vább emelkedett politi­kai­, szakmai műveltsé­gük. A technikai eszközök fejlesztésével párhuzamo­san nagy gondot fordítot­tunk gyártmányfejlesztési tevékenységünkre, az új, gazdaságosan értékesíthe­tő, magasabb devizahoza­mú termékek gyártására A zárási munkák most folynak, a vállalati mér­leg még ezután készül el, Összmunkánk eredménye alapján a tervezett szintű nyereségre számítunk. Most az új év küszöbén megköszönöm a vállalat valamennyi dolgozójának becsületes munkáját. Kü­lön köszönet jár a mun­kaversenyben élenjárók­nak, akik nemcsak a napi feladatokból vették ki ré­szüket, hanem fáradtságot nem kímélve, a társadal­mi munkában is élenjár­tak. És megköszönöm párt-, ifjúság- és más társadalmi szervezeteink­nek gazdaságszervező, a feladatokra mozgósító te­vékenységét. Még nagyon sok fóru­mon értékeljük múlt évi munkánkat, és le kell vonnunk a szükséges kö­vetkeztetéseket. Miközben ezt tesszük, már erősen az 1979-es évre összpontosít­juk figyelmünket. Ez új gazdasági év nagyon ke­mény év lesz. Most igazán aktuális az a mondás: „Ma nem elég úgy dol­gozni, ahogy tegnap tet­tük, és holnap nem elég annyit tenni, amennyit ma teszünk”. Az ország gazdasági egyensúlyának javítása, a megfelelő arányok helyre­állítása szigorú intézke­déseket követel. Már is­merjük a szabályozó rend­szer változásait, melyek egyértelműen mutatják, ho­gy nehezednek a jöve­delemhez jutás feltételei. S az életbe lépő módosí­tások dolgozóinktól alap­vető személyi változást is követelnek. Nem a növe­kedés üteme az elsőrendű szempont, hanem a gaz­daságosság javításával kell több hasznot hozni az országnak. Tudomásul kell vennie mindenkinek, hogy a nép­gazdaságban meglévő egysúlyi zavarokat csak úgy lehet helyrehozni, ha a vállalati tevékenysége­ket is megjavítjuk. E helyzetben a következőket várják tőlünk: töreked­jünk még a gazdaságo­sabb termékstruktúra ki­alakítására, a jobb devi­zahozamú termékek gyár­tására — alaposabb szer­vezői munkával, takaré­kossági intézkedések meg­tételével csökkentsük a belföldi ráfordításokat — tárjuk fel a m­eglévő bel­ső tartalékainkat és mind­ezt állítsuk a hatékonyság növekedésének szolgálatá­ba. Az 1979 éves terveinket elkészítettük. Láthatja be­lőle mindenki, hogy ma­gasabb szintű feladatok végrehajtását kell megva­lósítani. A gazdálkodás feltételeinek szigorításá­val párhuzamosan már egy sor intézkedést foganato­sítottunk és továbbiakat tevezünk. Emeltük a köve­telményszinteket a minő­ség-, a takarékosság- és a hatékonyság terén. Fe­gyelmezettebb munkát vá­runk mindenkitől Néhány területen szerényebbek lesznek céljaink, de tar­talmában e szerényebb célok is odaadóbb munkát követelnek meg. Bízom abban, hogy vál­lalatunk kollektívája a nehezebb feltételek között is helyt tud állni meg­értéssel fogadják az or­szágos­ és helyi intézke­déseket, hisz alaposabban felkészülve, nyugodtan kezdhetünk hozzá felada­taink sikeres végrehajtá­sához. Ehhez kívánok a válla­lat valamennyi dolgozójá­nak és családtagjának sikerekben gazdag boldog, békés új esztendőt. Boncz István igazgató XVI. évfolyam 1. szám Kirakodás Idei gazdaságpolitikai célkitűzéseink a párt-végrehajtó bizottság előtt A párt-vb — Boncz Ist­ván igazgató tájékoztatása alapján — megtárgyalta idei gazdaságpolitikai feladata­inkat. Ennek bevezetőjéből a következőket olvashatjuk: Vállalatunk az V. ötéves tervidőszak első 3 évében si­keresen teljesítette célkitű­zéseit. A termelés évente 3 százalékkal emelkedett a ter­vezettnek megfelelő minő­ségben, számottevő reklamá­ció nem volt. A növekedés, illetve a profilváltozás ha­tásaként 1978. évi termelé­si értékünk 510 millió forint körül alakult kiszállítási terveinknek minden évben eleget tettünk, sőt exportun­kat mennyiségileg és érték­ben is túlteljesítettük, lépést tartva a divat változásaival. A tervidőszak elején meg­kezdett 550 millió forintos rekonstrukciónkból ez idő­szakban 283 millió forintot használtunk fel, azáltal lé­nyegesen javult a műszaki­, technikai színvonal, vala­mint a munkakörülmény. Három év alatt majdnem 31 százalékkal nőtt a bérszín­vonal, a tervidőszak végéig 400-as létszám-megtakarítást terveztünk, jelenleg 414-nél tartunk, ami nagyobb a várt­nál. Összmunkánk eredmé­nyeként 3 év alatt 216,6 mil­lió forint nyereségünk lehe­tővé tette a szükséges ala­pok képzését, melyet rész­ben fejlesztésre, másrészt közvetlen és közvetett jutta­tásokra fordíthattunk. Ezzel szemben vannak dol­gok, amelyek helyzetével egyáltalán nem lehetünk elé­gedettek. Ilyen a takarékos­ság, amely még nem vált közüggyé, gyakori a pazar­lás. Nem kielégítő az anyag­­gazdálkodás, készletproblé­­m­áink vannak. Még koránt­sem teljes a munkaidő ki­használása, a technológiai fegyelem, a munkaintenzitás. S nagyobb szervezettséget is megvalósíthatnánk minden területen. Ugyancsak javíta­nunk kell az emberekkel va­ló foglalkozást, azon keresz­tül is elősegíteni a létszám stabilizálását. Mindez azért is fontos, mert idei gazdálkodásunk nehezebb lesz az előző évi­nél. Ennek okai jobbára kül­gazdasági problémák, mint az infláció, a cserearány­­romlás, egyes termékek gaz­daságtalan exportja, de a tervezettnél magasabb ará­nyú fogyasztás és egyebek is hozzájárultak. Éppen ezért kormányintézkedések szü­lettek az egyensúlyi helyzet javítása érdekében, mint az általános adó 36 százalékról 40-re való növelése, a köte­lező tartalékalap 15-ről 25 százalékra emelése. A tőkés export állami támogatásának mértéke 13,5, a szocialista exporté 2 százalékkal csök­ken, a dollár árszorzó 1,90, a rubel 1,50 forinttal lesz ke­vesebb. Ugyanakkor a válla­latoknak nyújtandó egyedi támogatások is megszűnnek. S mindaddig, amíg a terme­lési szerkezet javulása, illet­ve a hatékonyság növekedése alapján nincs mód a gazda­ságos tőkés export bővítésé­re, a növekedés ütemét ala­csonyabb szinten kell tarta­ni a beruházásoknál, az élet­színvonal-politikában egy­aránt. Ezt szolgálja a bérsza­bályozás új rendszere is. Az erre való figyelemmel kellett meghatároznunk idei gazdasági céljainkat, mégpe­dig úgy, hogy csökkenteni tudjuk a központi elvonás hatásait. És olyan termékek gyártását kell szorgalmaz­nunk, amelyek a lehető leg­több devizát adják, s azt a legkisebb ráfordítással. E változások nem egyfor­mán érintik a vállalatokat, de feltételezik a belső tarta­lékok feltárását mindenütt, s azok hasznosítását. Nagyob­bodik a vezetők felelőssége, új szemlélettel kell dolgozni mindenkinek. Ezután a termelési felada­tokról tájékozódhatunk. Fo­nodánk terve 2046 tonna fo­nal, melynek 53,5 százaléka poliészter, 76,1 fésült. A szö­vődé terve 22 300 000 folyó­méter nyersszövet, a kiké­szítőé 21 780 000 folyóméter késztermék. Fonodánkban a tervezett gépmozgatások mellett kell produkálni ezt, s a többlet­­termeléssel sem emelkedhet a szakadások száma. Fel kell készülnünk esetleges szabad szombati munkára is. Szövö­­dénkben elsődlegesen az elő­készítés technológiájának be­tartásával, az ellenőrzés fo­kozásával főleg az új gépek leggazdaságosabb kihaszná­lására kell törekedni. És az igényváltozások miatt a szö­vő­­­iben 48 pilling-gépet re­­volveresre kell kicserélni. Az SZTB-gépek alkatrész­­szükségletének beszerzése terén kooperálni kell a győri textilipari vállalattal, melyet készletezéssel bíztak meg. Kikészítőnkben a tervszerű karbantartást kel fokozni, s fenntartani a zavartalan ter­melést és megfelelő progra­mozással törekedni az átfu­tási idők csökkentésére. A tervezett áruösszetétel mellett 543 450 000 forint tel­jes termelési értékeit kell el­érnünk, értékesítési tevé­kenységünk pedig szubven­ció nélkül 551 150 000 árbe­vételt eredményezzen, szub­vencióval pedig 682 900 000 forintot. A tervezet pontosan meg­szabja a minőségi követel­ményeket, s az annak érde­kében történő főbb teendő­ket. Az autoconer gépek kö­tözésének minőségét például minden egységnél naponta ellenőrizni kell. A felvető­ben nagy gondot kell fordí­tani a fonalszerkezet és az állványok tisztaságára, vala­mint a tömörítő dob nyomá­sára. A vetülékcsévelőben is szigorú ellenőrzést kell beve­zetni és a nem megfelelő ke­ménységű és teltségű csévé­­ket visszaadni. Megkövetelni a gőzölési idő betartását és a gondosabb színválogatást. Egy sor i­ezői előírás foko­zottabb betartására hívja fel a figyelmet a jelentés, ha­sonlóan a befűző, az árutisz­tító vonatkozásaiban, végül, hogy a kikészítőben folytat­ni kell ama kísérleteket, me­lyek mechanikai hatással ja­vítják az áruk külső képét. Gyártmányfej­lesz­tés link­ben kiemelten kell foglal­kozni a már kialakított kö­­zép-puplin családok változa­tainak bővítésével, és kielé­gíteni továbbra is vevőink mintavég igényét. Gondos­kodni kell többek között az Alpek­, Boleró, Cordboleró cikkek új termékkel való he­lyettesítéséről, amelyek az automata gépeken is gyárt­hatók. Fel kell készülnünk a széles gépek fogadására, s célunk itt is az átlagosnál több devizáit hozó termékek kikísérletezése, gyártása. Ami az értékesítést illeti, valamivel több mint 12 mil­lió négyzetméter textíliát ex­portálunk, nagyobb részét tőkés országokba Hazai pia­con legtöbbet az állami kon­fekció­ipar vesz át, majd a Fékon ruházati vállalat. Min­den erőnkkel arra kell töre­kedni, hogy mind a külföl­di, mind a belföldi kötele­zettségeinknek maradékta­lanul eleget tehessünk. En­nek elősegítésére is számos új intézkedést jelöl meg a terv. Részletesen foglalkozik a beruházásokkal és műszaki fejlesztésekkel, a munkásvé­delmi és szociálpolitikai ter­vekkel, a létszám- és bér­gazdálkodással, a készletek­kel, a takarékosság kérdései­vel, szervezési problémákkal, s az ellenőrzéssel, nem utol­sósorban a munkaverseny­­mozgalommal, amelynek alapvető feladata a vállala­ti tervek teljesítésének segí­tése. Gyáregységenként és fontosabb üzemenként kü­­lön-­külön a termeléshez kap­csolódó vállalások megtételét javasolja a vállalatvezetőség, s annak főbb szempontjai a mennyiségi­, minőségi köve­telményeken túl a takaré­kosság anyaggal, idővel, a hulladék csökkentése, a fe­gyelem szilárdítása, a fiata­lok beilleszkedésének előse­gítése, s más egyebek. Ennyit, úgy dióhéjban idei gazdaságpolitikai tervünkről, melynek megvalósulása a vb testülete szerint is igen szor­gos munkát kíván valamen­­­nyiün­ktől. Részletes ismerte­tése termelési tanácskozáso­kon, brigád- és munkahelyi értekezleteken történik. íme, a nagyüzemi be­járó munkások által (elhelyezése miatt) bí­rált új autóbusz-pálya­udvar. Amennyire fel­lélegeztek a Hunyady utcaiak, s megkönnyeb­bült a Fő téri zsúfolt­ság, annyival kompli­káltabb lett a vasút környéki nagyvállala­tok bejáróinak helyze­te, meg a vonatokhoz való csatlakozás. (Fotó: Surányi V.) Brigádvezetők figyelmébe Versenyző brigádjaink kézhez kaptak egy új, rózsaszín borítós füzetecskét. Mint a címoldal­ról kitűnik, a brigádvállalások, illetve azok teljesítése doku­mentálására. Persze, a napló­nak is változatlanul tükröznie kell azokat továbbra is, csak ha könyvtárba, rendezvényre, vagy bármilyen társadalmi munkára megy a brigád, nem kell azt magával vinnie, elég lesz e­lOx 20 centis füzetecske, hogy a részvételt igazoltathassák. A hátoldalon feltüntetett tud­nivalók bővebb felvilágosítást adnak, de néhány címet itt is megemlítünk a tartalomból: részvétel társadalmi munkán, brigádvezetők klubjában, okta­tás, brigádvezető-képzés, patro­­nálási szerződésben foglaltak tel­jesítésének igazolása, parkosí­tásban­, szellemi vetélkedőn való részvétel és hasonlók. Remélhetőleg hasznosítani tudják brigádjaink e kiadványt, s ezzel végzett munkájuk igazol­tatása is egyszerűbbé és ponto­sabbá válik. KISZ-hírek Kétnapos felkészítést szervezett Döbrentén KISZ- bizottságunk az aktivisták körének. A 30 fiatal a tava­szi értékelő-választó tag­gyűlésekkel kapcsolatos fel­adatokat beszélte meg, vala­mint vetélkedő, mozgalmi dalok és túra szerepelt prog­ramjukban. Kiváló címre pályázott a Temax ifjúsági klub. A vá­rosi klubtanács az ifikör te­vékenységét jónak ítélte, ja­vaslatával ellátva terjesztet­te fel a pályázatot az ille­tékes szerveknek. Az üzem KISZ-esei díszí­tették fel művelődési há­zunkban azt a fenyőfát, mellyel a város gyermekei­nek kedveskedtek a karácso­nyi ünnepségen. Kőszegre szervez 2 napos kirándulást a fonó­k szak­­mányának alapszervezete. A fiatalok megtekintik a kő­szegi textilgyárat is. Vetélkedő a Tanácsköztársaság évfordulójára „őszirózsa — vörös csil­lag” címmel történelmi ve­télkedőt rendez a KISZ me­gyei bizottsága az alapszer­vezetek és ifjúsági klubok részére. Az első forduló 20 kérdéses, írásos feladat meg­oldásából áll. A nyilvános zsűrizés után a Visszhang ja­nuári számában megjelenő 3 feladványt kell megfejteni, szintén írásban. A márciusi járási-városi döntőkbe a leg­jobb közösségek 5 fős csapa­tai kerülnek, s a győztesek képviselik majd megyénket a Forradalmi Ifjúsági Napok gellérthegyi felszabadulási ünnepén, valamint az Ex­pressz üdülőjében vagy tá­borába kapnak beutalót a nyertesek. A második és har­madik helyezést elérők érté­kes tárgyjutalmat kapnak.

Next