Pápai Textilmunkás, 1983 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1983-01-01 / 1. szám
Hírmozaik A TÉVÉ ÉS A NÉZŐ Amerikai vizsgálatsorozatokból kitűnik, hogy sok olyan abnormitás van, melyet az tv-nézés okoz: tv-láb, tv-szív, tv-nyak. Ezek előidézője mindenekelőtt a több órás mozdulatlan ülés a készülék előtt. A viszonylag kis képernyő arra kényszeríti a nézőt, hogy egy bizonyos testtartásba merevedjék. TERMÉSZETBARÁTOK ÉS A DOHÁNYZÁS Amíg a német átlagpolgároknak csak 39 százaléka dohányzik, a környezetvédők 50 százaléka eregeti a füstöt. Saját felmérésük szerint a természetbarátok nincsenek túlzottan tudatában az egészség jelentőségének és mindenekelőtt a kerti munkát utálják. HAJSZESZT ISZNAK AZ ALKOHOLISTÁK Eskilstuna közép-svédországi városban az alkoholisták szombatonként sokszor alkohol tartalmú hajszeszt isznak, amióta a kormány elrendelte az állami alkoholárusító üzletek szombati zárva tartását az egész országban. Jubilálok Legutóbb 50 évi munkaviszony után vehette át jubileumi jutalmát László Sándor fonó-technikus 40 év után: Csehi István fonó-lakatos, Karczagi Jolán bérelszámoló, Nagy Magdolna csomagoló, Nagy József kikészítő lakatos, Németh Nándor és Németh József lakatos, Miklós József udvari dolgozó, Riba Lajosné csomagoló, Szabó Lászlóné adminisztratív csoportvezető és Velti Józsefné óvodai szakácsnő. 25 év után: Bornemissza Béláné dessinatúra szövő, Ihász József kikészítő, Hörömpöly Gábor SZTB-olajozó, Kovács Hugóné vetülékcsévelő, Oláh Ignácné gyűrűsfonó leszedő, Szeidmann József hegesztő, Süle Lajosné felvető, Tóth Józsefné személyzeti adminisztrátor, valamint Vágenhöffer Rezsőné szövő. Gépíróverseny A közelmúltban heten indultak a vállalatunknál megtartott gépíróversenyen. Első helyezett Takács Ilona, a műszaki főosztály, második Keskeny Lászlóné, a közgazdasági osztály gépírója lett. Mindketten könyvutalványt kaptak. Meglehetősen nagy terület főbizalmijává választották meg Szalai Magdolnát az SZTE Odor szakmányában. Hozzá tartoznak a gépesek, mesterek, rezsisek, az irodások kivételével szinte mindenki. — Tulajdonképpen már belesegítettem ebbe a munkába korábban is - mondja -, mert az elődömet, Szállás Zsigmondnét gyakran helyettesítettem, önállóan pedig nyugdíjazásától látom el ezt a tisztet. De ismeretlen sosem volt a szakszervezeti munka, hisz korábban bizalmi voltam, s régebben még a műhelybizottságban is. — Sok teendő van ezen a területen? — Ahogy vesszük. A bizalmival, akik segítőim, igen jól együttműködünk, már helyettesem is lett, így nem jut rám olyan sok. Bár, egyelőre a tagbélyeggel kapcsolatos munka rám hárul, mivel nincs gazdasági felelősünk. De ezt majd rendezzük hamarosan. Az új főbizalmi — Milyen ügyben keresték meg mostanában? - Elég sok zsörtölődés forrása itt a mesterek körében a munkaruha-utalványokkal kapcsolatos helyzet. Ugyanis az összegük évek óta változatlan, de nem így a munkaruháké. Ezt nagyon sokan reklamálják. Én ugyan intézkedni nem tudok ez ügyben, de továbbítottam a szakszervezeti bizottságra. Esetleg még a beutalókra vonatkozóan említhetném meg azt, hogy a gyógyvízit tartják kevésnek, arra volna nagyobb igény. A külföldi utakra viszont nincs jelentkező. Ami a segélyezést illeti, a havi 900 forintból természetesen nagyon nem költekezhetünk, de igyekszünk a lehetőségünkhöz mérten, igazságosan, a körülményeket mérlegelve juttatni, a leginkább rászorulóknak. - És itt, a raktári munkánál, van-e segítője, össze tudja-e egyeztetni ezt a közérdekű elfoglaltságával? — Ha alkatrészért jönnek a mesterek, nem szeretnek várakozni, többnyire minden sürgősen kell. Azon vagyok, hogy eleget tegyek ilyen vonatkozásban, hiszen a gazdasági munka, az üzem érdeke az első. Délelőttös héten, amikor nagyobb a forgalom, nincs gondom, mert általában van itt kisegítőben kismama, így ha szakszervezeti ügyet intézek, ő helyettesít. És ilyenkor a lamellaválogatást is elvégzi, de délután és éjjel az a raktáros feladata. — Mióta dolgozik ebben a beosztásban? - Egy éve kerültem ide, előtte másfél évtizedig szövő voltam. Most már megszoktam, megszerettem ezt. Bár néha, a legnagyobb igyekezet mellett sem sikerül mindenkinek a kedvére tennem. Ugyanezt mondhatom a főbizalmi munkáról is. Az akarat, a törekvés megvan bennem, azon leszek, hogy a megbízatásomnak, a követelményeknek megfeleljek. Sok sikert kívánunk hozzá! A kávézóban Friss kávé illata tölti be az SZTE-csarnok előterét műszakváltáskor. A sarokban lévő lépcső alatti csöpp területet rendezték be, tették alkalmassá ,a frissítő ital főzésére. A fiókos asztal bádoglapján 3 rezsón megannyi kalifa, népszerű nevén kotyogóban fortyog a nedű, tálcán poharak, és egy mosogató teszi teljessé a berendezést. A kuncsaftoktól érdeklődöm. Hogy ízlik a kávé? Csodálatos! Igen finomat főznek itt. Beleadják még a szívüket is... — válaszolják, lódítják. Most Raluk János, civilben segédmester a soros. — Mióta csinálja? — kérdezem tőle. - Már vagy 6 éve.Egyébként hárman vagyunk, műszakonként más-más. Legrégebben Vasvári Lajos főz kávét, közel 10 éve, vagyis a legelejétől 1. A harmadik partnerünk pedig Végh Tibor. - Mennyi fogy el naponta? - Nem egyformán. Reggel kérnek legtöbbet, 100 körül, az éjszakások viszont kevesebbet, mivel sokan otthon isznak. Meg akkor kevesebben dolgoznak, nincsenek fűzők, tisztítók. —És mennyi elfogultságot jelent ez, megéri egyáltalán? — Úgy másfél-két órát rá kell szánnunk naponta. Hogy megéri-e? Meggazdagodni nem lehet ebből, de ha rosszul járnánk, nem csinálnánk. — Látom, a kávézók mind ismerősök. — Valóban, visszajárnak hozzánk. Ennek örülünk. Már tudjuk, kinek milyen az ízlése, mennyi cukorral kéri. — Végül azt kérdezném, ami egyáltalán nem utolsó szempont: mitől lesz igazi jó kávé? — Sok függ a darálástól, ha nem őröljük elég apróra, átfut rajta a víz, fhíg lesz. Ezért többnyire ismerős helyen vásárolunk, ahol megbízható a daráló. Persze, az is számít, hogy nemcsak a szívünket adjuk hozzá — mondja nevetve. — Azon vagyunk, hogy elégedettek legyenek a kávézók, jólesik, ha megdicsérik a főztünket. (Kerekes Lászlóné) Segítettek a véradók Véradóink már sokszor adták szép példáját segítőkészségüknek. Legutóbb december közepén kértek vállalkozókat egy 6 éves kislány szívműtétéhez, akit a budapesti II. számú gyermekklinikán operáltak. Csak a mi vállalatunktól mintegy 60-an jelentkeztek az első hívó szóra, azonban közülük mindössze 3 ember volt alkalmas arra, hogy vért adhasson, mivel egy egészen ritka vércsoportról volt szó. A város több üzeméből, vállalatától is kértek jelentkezőket, így 14-en indultak útnak a kórház kocsijával, tőlünk Szalai Sándorné és Kálóczi Ferenc. A harmadik személy tartalékként maradt itthon, arra az esetre, ha a későbbiek során még szükség lesz vérre, akkor ő adhat majd. A műtét jól sikerült, s a véradók is részesei ennek. 2 - PÁPAI TEXTILMUNKÁS - 1983. január (I.) A Fáy brigád Győrött Az édesszájúak közül ki ne gondolt volna már sóvárogva egy-egy olyan gyár megtekintésére, ahol csupa cukorka, csokoládé és süteményfélével foglalkoznak. Így voltak ezzel a pénzügy és számlázáson működő Fáy brigád tagjai is, amikor a Győri Keksz- és Ostyagyár hasonló munkakörben dolgozó 1 kollektívájánál tettek viszontlátogatást. A teljes egészében nőket foglalkoztató üzem felszerelése jobbára régi berendezésekből áll, sok folyamatot végeznek kézzel, nehéz fizikai munkával. Nem kevesebb, mint 30 ember érintésével, készül el egy-egy sütemény,, mire raktárba kerül. A cukorkák csomagolása viszont igen modern, automatikus, fotocellás berendezéssel történik. Nagy élményt jelentett a hatalmas üstökben lévő különböző ízű maisszák kóstolgatása, bár a terjengő tömény vanília, kókusz, mentol és egyéb illatok miatt nem kellett megijedni, hogy a látogatók elkóstolgatják a hasznot. Pedig előttük volt mi szem-szájnak ingere, hisz itt a csokimasszát tartják olyan hordókban, mint nálunk a keményítőt. A gyár Arrabona kollektívája nagy szeretettel invitálta a Fáy brigád tagjait irodájukba, mely modern felszerelésével, tisztaságával igen megnyerte tetszésüket. Itt beszélgettek munkájukról, adták át egymásnak tapasztalataikat, s a győri gyár főkönyvelője és főmérnöke is jelen volt e találkozásnál. Majd olyan ígérettel vettek búcsút, hogy mindkét részről tovább ápolják ezt a barátságot. Nyugdíjba mentek November és decemberben a fonodából: Csehi István, Gyimesi István, László Sándor és Nagy Imréné — a szövő gyáregységből: Cs. Horváth Mihályné, Kamondi Jánosné, Kovács Hugóné és Szállás Zsigmondné — a kikészítőből: Nagy Béla — a csomagolóból: Nagy Magdolna az krezőből: Kocsis László és Valenciums Ferencné — az udvari csoporttól: Miklós József — az erőtelepről: üveges Sándor az általánostól: Karczagi Jolán, Paál Gáspár, Szabó Lászlóné és Varjas Zsigmond. Valamennyiüknek jó pihenést kívánunk ! Kovács József üzemtechnikus (a II-es telepen) ezúttal azt ellenőrzi, hogy a kiírásnak megfelelően történt-e a szerelés. Egyébként, amolyan örök helyettes, szorgalmas és lelkiismeretes munkát végez, bármit rábízhatnak. (Fotó: Babos J.) Senkinek sem kell bemutatni Gartner Ferencnét, hisz 28 évet „húzott le” vállalatunknál. S azok közé az örökösen nyüzsgő aktivisták közé tartozik, akik sosem voltak tétlenül. És bizony - valljuk be - jó néhányan tartottak tőle, a szókimondása miatt, másrészt, ez volt a titka népszerűségének. Idestova 7 éve nyugdíjas, de azóta is serény, ügyeket intéz, s a legkülönbözőbb fórumokon hallhatjuk szavát, szóval változatlanul fáradhatatlan. A múlt év utolsó napjaiban lépett be hozzánk, a szakszervezettől jövet, jó alkalom volt ez arra, hogy megkérdezzük, hogy él, mit csinál, beszéljen valamit önmagáról, hogy látja közös dolgainkat? —* Amióta elmentem — kezdi —, a népfront városi-járási bizottságánál működő társadalompolitikai munkabizottság titkára vagyok, az elnökségben pedig elnökhelyettes. És változatlanul tagja a Vöröskereszt városi vezetőségének. — Ez mind a három különkülön is egész embert kíván, hogy tudja valamennyit ellátni? — Szeretni kell az embereket és a társadalmi munkát. Ez a lényege. Persze, vannak, akik azt gyanítják, hogy pénzt kapok ezért, az igazság viszont az, hogy nagyon sokszor még a köszönet is elmarad. De én nem azért csinálom. Egyszerűen a véremben van, és nem tudok tétlen lenni. De mit is beszélek, tudják ezt a textilesek. — Egy-két dolgot megemlítene, ami az utóbbi időben foglalkoztatta, vagy amiben intézkedett, eljárt valamelyik tisztségében? — Egy kerekasztal-beszélgetést tartottunk, amelyen a vevők és eladók jöttek össze, hogy kölcsönösen elmondják problémájukat. S együttesen keresték a módját, hogyan lehetne fejleszteni, kulturáltabbá tenni e kapcsolatot. Kibővített elnökségi ülésünk is volt a népfrontnál, ahol arról tárgyaltunk, hogyan lehetne segíteni az öregek helyzetén, mivel rengeteg gond, probléma van e téren a város és járás területén. Sok az olyan, aki anyagi támogatásra is rászorulna, még több, aki csak az érdeklődést, az emberi jó szót hiányolja. Igen összetett probléma ez, és szerintem sokkal nagyobb figyelmet érdemelne a hatóságok, a társadalmi szervek részéről, nem szólva a hozzátartozókról, hisz olyan jelek is vannak, hogy részükről szintén kevés a gondoskodás. Rengeteg észrevétel és vélemény elhangzott a vitában, azoknak megfelelően többek között felvetettem, hogy nagyobb figyelmet kellene fordítani arra, hogy kiket vesznek fel a szociális otthonokba. Nem biztos ugyanis, hogy mindig a legeslegjobban rászorultak kerülnek oda. És olyanok maradnak kívül, akiknek egyetlen hozzátartozójuk nincs a világon, egyszál magukban élnek, s koruknál fogva képtelenek ellátni önmagukat, s csak egy-két jó akaratú szomszéd segítségével lézengenek, akik beszereznek nekik élelmet, ezt-azt. Szeretnénk, ha a fiatalok körében rendezett vitafórumokon is foglalkoznának az idősebb generáció dolgaival, egyrészt azzal, hogy annak idején mit produkáltak, mit hoztak létre, s hogy mennyivel könnyebben indultak a mai fiatalok az általuk lerakott alapon. Másrészt arról is szó lehetne, hogy most kellő megbecsülésben részesülnek-e. Ez annál inkább fontos, mert ezekben az években mennek nyugdíjba azok, akik a háború után felépítették a gyárakat és új életet teremthettek ebben az országban. Gondként vetődött fel az is, hogy sok helyen baj van az idős emberek étkeztetésével, főleg a meleg étellel. Elmondták például textiles nyugdíjasok, hogy sokan bejárnak a gyárba ebédelni (habár másokhoz, viszonyítva itt a legdrágább), de szívesebben hazavinnék az ételt, mert abból esetleg a vacsorájuk is meglenne, de ezt nem tehetik, mert akkor még többe kerül. Egy kívánság részükről, hogy legalább a többi vállalatéhoz hasonló árakat szabjanak meg, azzal is könnyítsék a helyzetüket. Sokan vállalnának olyan munkát, mint például parkok gondozása. Van már ilyen a városban, azt meg is lehet nézni! Többen felvetették, hogy a brigádok vagy üzemek egyes nyugdíjasokat meglátogatnak, nagyon jólesik nekik az ilyen. De vannak olyanok, akiket soha senki nem kérdezett meg, amióta nyugdíjba mentek. Nem akarok neveket említeni, erre nem hatalmaztak fel, de azt mondhatom, hogy engem sem keresett még fel soha senki ilyen címen a 7 év alatt. Most is azt mondták, jöjjek be én. Ha valami dolgom van, megteszem, de mégiscsak más lenne, ha hébe-hóba, legalább egy-két évenként hozzám is bekukkantana valaki, megnézné, élek-e még? És mindenki így van ezzel. Persze jó lenne részükre egy klubhelyiség, ahol beszélgethetnének, szórakozhatnának. Azt is javaslom ebben a jelentésben, hogy kapjon nagyobb propagandát a szociális tevékenység. Mert azért nagyon sok jele van ennek, akár az intézmények, vagy társadalmi szervek ez irányú munkáját vizsgáljuk, csakhogy kevesen tudnak erről. Még a vonzó cselekedeteket sem publikáljuk eléggé, amelyek egyben példák lehetnének. Holott minden eszközt fel kellene használni a jó tudatosítására, hisz nevelési kérdés is ez. Sütő András szavaival fejeztem be fejtegetésemet, ilyképpen önmagát becsüli meg az a nemzet, amelyik nem felejti el, hogy a világ nem vele kezdődött. — Hallottam, jó kapcsolata van a szovjet asszonyokkal is. Erről mit mondhat? — Igaz. Együttműködési szerződésünk van és programjainkon keresztül igyekszünk fejleszteni a szovjet-magyar barátságot. Éppen a közelmúltban voltunk közös kiránduláson Sopronban, ahol nagy érdeklődéssel tekintettük meg az ősi város nevezetességeit, de érdekelte őket a város ipara és termékei. Ez csak egy apró mozaik, hisz ez a kapcsolat egész évben eleven. Velünk volt többek között a Pápán már jól ismert őrnagykarmester, aki folyton ajánlja együttesét különböző fellépésekre. Egyszer itt is bemutatkoztak, sokan mondták, mily csodálatos est volt. Hasonló véleményeket kaptunk Csótról, Mezőlakról, Nemesszalókról (ahol a tsz tiszteletbeli kiváló dolgozója lett) és más községekből is. Hadd mondjam meg azt, a szovjet katonafeleségek és gyerekek is nagyon szívesen szerepelnek a közös baráti esteken, magyar dalokat, táncokat tanultak be és förgeteges sikert aratnak mindenütt. — Visszakanyarodva az elejére, egyéni életéről mit mondhat nekünk Gartner Ferencné? — A férjem 25 éve munkásőr, főbizalmi a nyugdíjasok szakszervezetében, van egy kis telkünk az öreghegyen, ami kevés szabad időnk van, arra fordítjuk. A másik időtöltésem pedig az olvasás, ami sokszor az éjszakába nyúlik. Mert a jó könyvek már leánykoromtól a leghűségesebb barátaim voltak, s maradtak. Szóval ez van. S nem panaszképpen mondom, de jólesne azért, ha néha meghívnának nagyobb eseményekre azok a fiatal funkcionáriusok, akiknél én három évtizeddel előbb kezdtem, s bizony végigjártam az élet egyetemét. Mit mondjak még? Felhasználom ez alkalmat arra, hogy nagyon boldog új évet kívánjak a textilgyár valamennyi dolgozójának és a vezetők soha ne feledkezzenek el azokról az idős emberekről, akik ugyan már nincsenek itt, de valamikor a fő otthonuk volt ez a gyár, ezernyi szállal kötődnek ide és sok év után is könnyezve beszélnek erről. Az ilyenek sokkalta nagyobb sérelemnek tartják a megfeledkezést, mint esetleg a kisebb nyugdíjat. Vajon mit is lehetne hozzátenni ehhez? Legfeljebb azt, hogy Gartnerné (Margit) mindig a fején szokta találni a szöget. S tehesse ezt még sok-sok éven át, jó egészségben. H. I.