Pápai Textilmunkás, 1984 (21. évfolyam, 1-24. szám)
1984-01-01 / 1. szám
Már beilleszkedtek az új helyen Réfi Sándorné már többször szerepelt lapunkban, egyrészt kiemelkedő egyéni teljesítménye révén, másrészt éveken át vezette a szövő l-es Kiváló címmel is kitüntetett Déryné brigádját. Azóta viszont egy és más történt vele, ami viszont változatlan, új helyén is hamar kitűnt jó munkájával. Egy éve jöttem vissza gyesről — mondja —, de nem a hagyományos gépek mellé, hanem itt dolgozom az SZTB-en. Most 4 gépem 3 pályás, a másik 4 meg 2 pályás. Megszoktam már, sőt igen könnyen beilleszkedtem, szeretek itt lenni. Adásztevelről járok be, 2 hétig éjszaka dolgozom, 1 hétig délelőtt, hogy óvodás kisfiamat elláthassam. Nagyon jól esett a szövődő vezetőségének„ emberséges* magatartása, megértették gondjaimat és nagyon segítőkészek voltak velem szemben. Igyekszem ezt jó munkával viszonozni. Egyébként **a valamikori brigádunk ugyan már nem létezik, de itt Németh Miklós meser, akivel odaát évekig együtt dolgoztunk, hívott közéjük, s máris rám bízta a napló vezetését, amit szívesen vállaltam. Különben elégedett vagyok mindennel, nagyon jó mesterünk van, a keresetem szép, 5000 forintot mindig kézhez kaptam. Vonzó még az is, hogy a nővérem a szomszéd teremben dolgozik. De az árak szintén tetszenek, ráadásul most egy kicsit a hengerek is jobbak. Németh Imréné az SZTE legújabb termében található, a 175-ös gépekből közel 8-at. Mindössze 2 hónapja jött az 1-es szövődéből. * — Már működtek az új másfél pályások, mikor átkerültem, az első hengerekkel. Nem volt könnyű nekem, hisz 15 évet hagytam magam mögött, de még az automatákkal is csak akkor ismerkedtem. Ráadásul az indítási gondok közé csöppentem itt. Eléggé nehezen szoktam meg, minden vonatkozásban. Szerencsére most már jobb, hisz a 2—3. hengerek mennek, nem is rosszul. Azért a strapánk sokkal nagyobb, hisz a 8 gép 2 sorban oszlik el, nagy területet kell bejárnunk. Kíváncsian várjuk, hogyan alakul majd a keresetünk, eddig még átlagot kaptunk. Remélem, nem csalódunk. Egyébként a gyárban jól érzem magam, itt voltam tanuló, szeretem a szakmámat. Csak a hengerek legyenek jók, én megteszem a tőlem telhetőt. Unokáink is látni fogják? Nagy érdeklődéssel figyelem a „városvédő” Rádai Mihály műsorát, s a legutóbbi adás alkalmával meglepetéssel és örömmel hallottam, hogy nálunk is megalakult a városvédők egylete. Hogy ez-e a hivatalos neve, vagy más, nem lényeg, inkább az, hogy akik ebben tevékenykednek — s főként hangadói ne csak szeressék lakóhelyüket, vagy az építészetet, hanem értsenek is hozzá. Persze az sem ártana, ha nagyobb nyilvánosságot kapna tevékenységük, „nyitott kapuk” várnák a városukat szerető és féltő polgárokat. Mert hisz a több szem többet lát alapon, minden csekélység hozzájárulhat ahhoz, hogy műemlékeink szépségeit megóvjuk a magunk és utódaink számára. Sajnos, az elmúlt évtizedekben történtek jóvátehetetlen, vagy csak óriási költséggel elhárítható károk, ám sok minden egy kis figyelemmel megmenthető lett volna. Abban a reményben, hogy nem egyedül leszek kibic, sikeres munkát kívánok a mi városvédőinknek, és sok örömöt, jó partnereket terveik, álmaik megvalósításában, hogy mindazt, amit megmenteni, helyrehozni akarnak, unokáink is láthassák! (g) Rekordidő alatt szerelték föl a nyújtóműveket Nemegyszer adtak már példát a fonóban dolgozó tmk-sok szakértelmükről, igyekezetükről. Bőven volt erre alkalmuk az utóbbi években, hisz kivették részüket a különféle gépek ide-oda szerelgetésével járó feladatokból. Legutóbbi nagy munkájuk az októberben érkezett 8 új nyújtómű felszerelése, azzal a feltétellel, hogy még decemberben elkészüljenek vele. Erről Sass Károly csoportvezető beszél. — Most már nyugodtabbak vagyunk, mert az utolsót szereljük - mutatja. — De nem volt könnyű dolgunk, pedig erősítést is kaptunk. A mi létszámunk 9, a műhelyből 4 embert adtak, és az úgynevezett kistisztítócsoport tagjai, ugyancsak nálunk dolgoznak, míg el nem készülünk. — A fonoda vezetősége jutalmat is kitűzött, igaz? — így van. Ez jól jött mindenkinek, tény. De egy idő után a napi 12 órázást — mert annyit dolgoztunk jó ideig — így sem szívesen vállalják. Ezenkívül november és decemberben rengeteget túlóráztunk szombat-vasárnaponként, alig maradt szabad időnk. Nyugodtan mondhatom, a pénzen kívül sokat jelentett, hogy megértették az emberek, mennyire fontos a fonodának, hogy ezek a gépek mielőbb üzemeljenek. - És közben a karbantartás szintén a csoportjukra várt? - Igen, a napi törések általában 1—2 emberünket lefoglalták. A legjelentősebb munkát ebben az időszakban a klíma váratlan elromlása okozta, amit 2 szombat—vasárnap 8-an javítottak. De megelőző karbantartásra sajnos nemigen jutott most energiánk. — Voltak-e a nyújtóműszerelést hátráltató, zavaró tényezőik? — Szerencsére nemigen, szinte minden feltételt biztosítottak ezúttal részünkre. A műhelyesekkel megfelelő kapcsolatunk van, ez is fontos, mert az alkatrészeikre nem kellett várnunk, mindig szót értettünk.Egyébként a leszerelt, elavult nyújtókról a még használható csavarokat, tengelyeket kiválogattuk, ezek majd jó szolgálatot tesznek a jövőben. — E nagy munka után lesz lehetőség némi lazításra? — Nemigen. Ugyanis adott már a következő feladatunk. Megérkezett a 7, Szombathelyről vásárolt nyújtómű, amelyen megkezdjük a meghajtó szerkezetek cseréjét és a tervek szerint ugyanezeken szalagfeszítőt is cserélünk, s a másikon úgyszintén. És ez megint olyan jelentős feladat, hogy valószínűleg a kibővített létszámmal dolgozunk majd, míg el nem végezzük. — Különben elégedett a csoportjával? — Teljes mértékben az vagyok, összetartó csapat, mindig is az volt. Szerencsére nálunk soha nem adódott munkafegyelmi gond. A túlórákat ugyancsak sikerült eredményesen megszervezni. Bár az utóbbi időben már változott az összetétel, fiatalodtunk, de jól beilleszkedtek azok, akik hozzánk kerültek. Nem nagy porveréssel, inkább szép csöndben eldolgozgatunk, pedig egy-két nagyobb rekonstrukciónak már részesei voltunk itt. A fonógyáregység vezetője csak megerősíti Sass Károly véleményét a csoportról. Annál inkább megérdemlik a dicséretet, mert a nagyon szoros határidő előtt teljesítették megbízatásukat. És ez a fonodának rendkívül fontos, mert az új nyújtóművek üzemelése révén, jelentős minőségi és mennyiségi javulásra számítanak. Felvételünkön Sass Károly és Lampert László csoportvezetőket, valamint Gruber Lászlót láthatjuk szerelés közben. K. L.-né Jubiláló brigádok múltja és jelene Kötetlen beszélgetés a mozgalomról, aktivistáiról Hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére alakult a készáru meó Felszabadulás szocialista brigádja, vezetője, Müller Lászlóné segítségével tekintünk vissza az elmúlt 10 évre. — A kezdeti időszakban 2 műszakban dolgoztunk, így semmi akadálya nem volt annak, hogy sok helyre eljussunk — mondja. — Például Ajkára, Győrbe, Visegrádra, Pannonhalmára, Esztergomba, Zircre, Kőszegre, Egerbe, Szentendrére, Badacsonyba, Sümegre, hogy csak az emlékezetesebbeket említsem. Több éven át patronáltuk a kisegítő iskolát, ajándékokkal és könyvekkel kedveskedtünk a gyerekeknek. Nagyon sok kiállítást megnéztünk, vetélkedőkön szerepeltünk. Kivettük részünket a különböző szolidaritási akciókból. Félárva gyerekeket, rokkantakat látogattunk és üzemrészünk betegeit, nyugdíjasait. A gyárudvaron virágokat ültettünk, a fonodában hüvelyt válogattunk. Rendszeres vendégei vagyunk a szocialista brigádvezetők klubjának, ha munkánk engedi, mindig elmegyünk az író-olvasó találkozókra, színházba, hangversenyre, a munkás szabadegyetem irodalmi szakának előadásait is örömmel hallgatjuk, évek óta szerződésünk van az üzemi könyvtárral, sokféle sajtótermék előfizetői és vásárlói vagyunk, részt veszünk különböző politikai oktatásokon. Ettől eltekintve, a brigád minden tagjának van egyéni társadalmi munkája, vöröskeresztes csúcstitkár, alapszervi vezetőségi tag, főbizalmi, tanácstag, bizalmi. Ennyi szép emlékkel tarsolyunkban bizony sajnálattal gondolok arra, hogy közben eljárt felettünk az idő. De amíg nyugdíjba nem megyünk, minden munkából kivesszük részünket. Most is az elsők között csatlakoztunk a hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére indított versenyhez. — Tíz éve veszünk részt a mozgalomban — magyarázta Kuti Gyula, a kikészítő Petőfi szocialista brigád vezetője. — Nem volt könnyű, de megérte a fáradtságot, mert sok szép sikerélményben volt részünk. Háromszor kaptunk például arany fokozatot, amely mindig lendületet adott. Legfontosabbnak tartottuk gazdasági munkánk becsületes elvégzését. Ha ezen a területen rendben mentek a dolgok, akkor volt kedvünk más irányú tevékenységhez is. Kezdettől bekapcsolódtunk a véradómozgalomba, volt olyan év, amikor a brigád minden tagja adott vért. Ezt a szervezetet a szolidaritási akciók alkalmával is támogatjuk, legutóbb 300 forint értékű bélyeget vásároltunk ilyen címen. Betegtársainkat és a nyugdíjasokat rendszeresen látogatjuk és szükség esetén segítünk nekik az otthoni munkában. Például kertásásban, építkezésben. Jó kapcsolatot tartunk a száraz üzem Béke brigádjával, társadalmi munkából is kivesszük részünket, az óvodánál, bölcsődénél és a sporttelepen végeztünk festést, földmunkát. A 11-es számú általános iskolában a honvédelmi nap sportrendezvényeinél segítkeztünk. Többször dolgoztunk a Kékfestő Múzeumban, üzemrészünk tatarozása után elrendeztük a törmeléket, a döbröntei turistaháznál parkrendezést csináltunk. Részt vettünk a kommunista szombatokon. 3 brigádtagnak 7 féle társadalmi munkája van: munkásőr, bizalmi, propagandaanyag-terjesztő stb. Rendszeresen járunk politikai oktatásra, olvasói vagyunk a könyvtárnak, vitaköröket tartottunk, hogy csak a fontosabbakat említsem. Ha visszagondolok az elmúlt 10 évre, azt mondhatom, hogy a brigád munkája sikeres volt. A jövőre vonatkozóan nem hiszem, hogy valami újat tudnánk produkálni. De az évek során szerzett tapasztalatokból merítve, a hasznos dolgokat továbbvisszük és ha valami kérés, igény merül fel, lehetőségeink szerint teljesítjük. Ilyen meggondolásból csatlakoztunk az elmúlt évben a felszabadulási munkaversenyhez, melyben vállaltuk, hogy a vetülékcsévélőben elfekvő színes fonalból negyedévenként kiszedjük a fémcsévéket és műanyagot rakunk helyette, mivel a lánccsévélőnek nagy szüksége van erre. Ez irányú vállalásunk sikeres teljesítése érdekében már novemberben dolgoztunk. A sok „vihar" ellenére 10. jubileumát ünnepli a szövő I- es Balassi Bálint szocialista brigád, Zsirai Lajosné tavaly vette át a vezetést. — Ki tudja hányadik vagyok ezen a poszton, azt sem, hogy meddig — mondja. — Valamennyi elődöm az átszervezések folytán került el tőlünk. Sokáig mi sem maradunk együtt, tudjuk, de elhatároztuk, hogy amíg két ember lesz, addig csináljuk. Mindent megteszünk azért, hogy kezünk alól a lehető legjobb minőségű áru kerüljön ki. Ez a gondolat vezet bennünket, amikor az újítási ötletnapok alkalmából javaslatot adtunk be a vetülékfonal-hulladékkal kapcsolatban. Társadalmi munkára elsősorban oda megyünk, ahol erre igény van. Többször dolgoztunk már itt a szövőben, a lánc- és vetülékcsévélőben. Az óvodában a festés utáni takarításban segítkeztünk, kétszer voltunk Bakonynánán és 90 órát munkálkodtunk a jobb minőségű áruk érdekében. Nagy élmény mindig a textiles művelődési házban rendezett író-olvasó találkozó, személyesen megismerkedhettünk Tatai Sándorral, Rab Zsuzsával és Jókai Annával. Felejthetetlen színházi esten voltunk Győrben, máskor közösen moziban, vagy koncerten a szabadtéri színpadon. Megtekintettük a Széchenyi-emlékiállítást, a zirci könyvtárat. A vöröskeresztes mozgalom minden megmozdulását támogatjuk, véradónk is van, sok ruhát gyűjtöttünk össze a nicaraguai gyerekek részére. Ezek a brigádélet lényegesebb cselekedetei, s év végéig minden vállalásunkat teljesítettük, és remélhetőleg újból indulhatunk a felszabadulási munkaverseben. E. J-né ajándékbővítés” — avagy: üzleti csalafintaság a vásárlók zsellére? Bizonyára sokan ismerik a 30 dekagrammos „poharas" akácmézet, melynek fogyasztói ára 35 forint. Ugyanaz párosával, egy 4 centiméter átmérőjű, 8 centiméter magas viaszgyertyával kiegészítve és egy pepita kartondobozban elhelyezve 150 forintért került a boltba az ünnepek előtt. „Ajándékbővítésként" hallottam kereskedelmi berkekben. Egy darabig morfondíroztam ezen, aztán számolni kezdtem, a 2 pohár méz 70 forint, a gyertya, hogy nekem minek, azt nem tudom, de tán 10 forintot ér, a világon semmire sem használható doboz esetleg 7-et, de nem 70-et. Hisz csak felesleges szemét a háznál. Apropó, a doboz. Az 1 kilogrammos nettó súlyú rézgálic (engedélyezési száma 87/071/1966) nylon tasakban 17 forint volt. De ez már a múlté. Újabban egy színes kartondobozban kapható a boltokban 25,40 forintért. Hasonló a helyzet az arcszesszel, folytathatnám a petróleummal, amelyhez kimérve 6 forintért lehetett hozzájutni, de így már sehol sem kapható, csak (e buta kifejezéssel) „kiszerelten", műanyag flakonban 17 forintért. Szóval nyítgatunk, dobozolunk és ami igaz az igaz, külsőleg szebb a portéka, kulturáltabbnak tűnik a kereskedelem. No de, éppen most kell nekünk a sok cifra doboz, amikor köztudottan kevés a papírunk, jórészt importból származik a hozzávaló nyersanyag, és egyébként is rendre nőnek, csúsznak az árak fölfeléi? Vajon takarékosság ez? Aligha. Feltétlen szükséges? Nem hinném. Hát akkor a gyár, a kereskedelem vagy az ég tudja ki, miért borzolgatja ilyenekkel a vásárlók idegeit? Igaz, a tűrési határon tán még jól belül vagyunk, de irritálja az embert, ha hülyének nézik I orv rápai Textilmunkás - 1984. január (I.)