Papíripar, 1970 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 1. szám
A felszabadult magyar papíripar 25 éve és távlatai 676.0(439), ,1945/1970” A papír a kultúra, a fejlett ipar és kereskedelem, a társadalom fogyasztási cikkekben jelentkező széles skálájú igényei kielégítésének egyik legfontosabb anyagi bázisa. Ezért a papíriparnak a magyar népgazdaság egésze fejlődése szempontjából mindenkor különleges gazdasági és politikai szerepe volt, és a jövőben még nagyobb és felelősségteljesebb feladatok előtt áll. Szabadságunk 25. esztendejében vessünk számot, mivel segítette iparunk az ország gazdasági fejlődését, kulturális felemelkedését, és gondolkozzunk el azon, milyen módon tudna még eredményesebben bekapcsolódni sok ezer dolgozójával, kiváló szakembereivel abba a szocialista építőmunkába, amely ma már mindinkább összefogja - az országhatárokon túl is - az azonos elképzelésekért harcoló szocialista országok dolgozóinak százmillióit. A magyar papírkészítésnek évszázados hagyományai vannak, de a nagyüzemi papírgyártás fejlődése tulajdonképpen csak két, határozottan elválasztható korszakra tagolható. A két világháború között indult meg, de viszonylag csak szerény méretekben, hazánkban a papírtermelés. A meglevő kis teljesítményű diósgyőri gyár mellé sorakoztak egymás után a hazai vagy idegen tőkével, valamint részben állami támogatással létesített csepeli, budafoki, fűzfői, pesterzsébeti, majd a kisebb lábatlani és újpesti üzem mellett a szolnoki és a szentendrei gyárak. Iparunkra, de egyben az ország kulturális és anyagi színvonalára is jellemző, hogy az utolsó „békeévben”, 1938-ban az összes papírtermelés 49 500 t és az import 351 F t volt, tehát az egy főre számított fogyasztás a jelenleginek még az %-e sem volt. Cellulózt nem gyártottunk. A második világháború súlyos veszteségei miatt - a munkásság egy részének hősi ellenállása ellenére - hosszabb időre megbénult a termelés. A termelőberendezések egy részét a fasiszták tudatosan elpusztították. A szovjet hadsereg segítségével felszabadult országban a kommunisták vezetésével megindult újjáépítő munka a mi iparunkban is ezernyi nehézségbe ütközött. Ennek ellenére a felszabadult üzemek nagy erőfeszítéssel rövidesen beindultak. Diósgyőr szabadul elsőként, és 1945 elején már termel, Csepel pedig a régi 2. papírgépén biztosítja a Szabad Nép első szabad májusi számának megjelenését. A többi gyár: Budafok, Szolnok, Szentendre, Fűzfő a károk ideiglenes vagy végleges elhárítása után, egymás után indítja be gépeit. Az 1945. évi papírtermelés azonban így is csak alig 8000 t, és csupán 1948-ban - az államosítás évében - haladta meg a háború előtti szintet. Innen kezdve azután a növekedés gyors ütemű. Az 1950-es évek elején eléri a meglevő kapacitásokkal gyártható 100 000 tonnát. A további fejlődéshez azonban most már gépcserék vagy egyéb extenzív fejlesztési eszközök szükségesek. Sajnálatosan az akkori gazdaságpolitikai vezetés eredményeképpen - bár az Állami Műszaki Főiskolán beindított mérnökképzéssel és a Papíripari Kutatóintézet létesítésével előkészítette a további fejlődés szellemi bázisát, mégis a helytelenül egyoldalúan a nehéziparra koncentrált fejlesztési koncepciók következtében a papíripar fejlesztése csak minimális mértékű volt. Az ipari és kulturális szükségletek gyors növekedésének hatására azonban a cellulóz- és papíripar, valamint a csomagolási és a közvetlen fogyasztási igényeket kielégítő papírfeldolgozó ipar jelentősebb méretű fejlesztése az 50-es évek derekán már meghatározott, tervszerű kormányzati célkitűzéssé vált. Mivel azonban a cellulóz- és papíripari beruházások hosszú átfutásúak, így csak jelentős késéssel - 1959-ben lép üzembe az első nagy teljesítményű új gépegység, a csepeli 4. papírgép. Ezt azután gyors egymásutánban követik részben teljesen új, részben rekonstruált papírgépek Csepelen, Dunaújvárosban, Szolnokon, Fűzfőn és másutt is. Mindennek eredményeképpen a termelés a 60-as évek végére eléri a 270 000 tonnás szintet. A cellulózgyártás viszonylag kedvezőbben indul. Először a csepeli cellulózgyár indult be 1948-ban, amelynek építését még a háború alatt, az autarkiás törekvések hatására kezdték meg, majd a tudományos előkészítésre támaszkodva felépül a szolnoki, majd a dunaújvárosi szalmacellulózgyár, együttesen mintegy évi 30 000 tonna termeléssel. Egyidejűleg mintegy a kétszeresére bővül a csepeli cellulózgyár termelése is, és hasznosítják a hazai, papíripari célra termelt nyárfát, majd az 1967-ben belépő félcellulózgyárba a hazai kemény lombos fákat is, a gyertyánt, a bükköt. Feldolgozóiparunk talán még nagyobb, de jellegileg eltérő fejlődésen megy át. A felszabadulás idején a papírfeldolgozás jelentős része kisipari, kis része középipari jellegű volt. Céltudatos iparpolitikai célkitűzés volt egyrészt önálló, nagymértékben szakosított feldolgozó üzemegységek kialakítása, és ezekben a nagyüzemi sorozatgyártás megvalósítása, másrészt pedig emellett a lehetőségek szerint a papírgyárak mellett hasonló jellegű vertikális feldolgozóüzemek kiépítése. Ennek eredményeképpen az időközben beszerzett 1