Parlando, 1978 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 1. szám - S. Horváth Klára: A megújulás fontossága: (Alkotó, kísérletező munka az ország iskoláiban)

művei (nem is kis mennyiségben!), ezeknek természetesen bele kell kerülniük a tan­tervekbe. Másrészt: a fejlődés felgyorsulása, melyet az élet minden területén ta­pasztalhatunk, új igényt teremtett az óratervek módosítására is. Egyes tanszakok részéről ugyanis felmerült a javaslat, hogy a hangszeres oktatás kezdési idejét, az eredetileg harmadik általános iskolás kortól, hozzuk előbbre. A fúvósoknál például az alsó három osztály helyett legyen négy osztály, a vonósoknál kiscsoportos elő­készítők, zongoristáknál szintén. Ez a korai, kiscsoportos forma egyúttal megköny­­nyítené a helyes hangszerválasztást a gyerekek számára. Mindezeket a fent említett változásokat, új igényeket figyelembe véve kell, egy valóban korszerű kiadványt létrehoznunk. — És mikor lesz ebből valóság? — Az előkészületi munkák már folynak. A Kulturális Minisztérium, a Zene­­pedagógus Szakosztály keretén belül működő hangszeres szekciók vezetőivel tárgya­lásokat kezdett arra vonatkozóan, hogy milyen személyi összetételben alakuljanak meg a tantervi bizottságok.­­ Mikorra várható „kézzel fogható” eredménye a tárgyalásoknak? — Ha minden jól megy, úgy 1978-ra a tanárok „kézbe” kapják az új dokumen­tumokat. — A változtatások igénye, melyet maga az élet kényszerít rá a valóság minden területére, mennyiben jelentkezik maguknál a pedagógusoknál? Tapasztalható-e egy ilyenfajta, újat akaró szellemi „pezsgés”? És ha igen, hogyan foghatnak hozzá? Mi­lyen hivatalos útja, módja van nálunk a zenepedagógiai kísérletező munkának? — A kérdés második felével kezdeném. Elvben minden tanárnak joga és lehető­sége van arra, hogy munkája eredményessége érdekében kísérletezzék. A gyakorlati oldala pedig a következőképpen néz ki. Minden ilyen igényt az illető tanár vagy csoport igazgatójához kell írásban benyújtani, melyet az igazgató, a szolgálati út betartásával, köteles a Kulturális Minisztérium illetékes osztályára — tehát hozzám — továbbítani. — Milyen szempontok alapján döntenek az engedélyezés vagy megvonás kérdé­sében? — Minden esetben az illető tanár munkájában várható minőségi változás dönt arról, hogy engedélyezzük-e vagy sem. A munka eredményéről pedig folyamatosan, minden év végén írásban kell beszámolni a minisztériumnak. És most folytatom a kérdés első részének megválaszolásával.­­ Úgy tapasztaltuk, hogy nagy a vállalkozó kedv, a valami mást akarás, a pedagógusok körében. Meg­lepő az érdeklődés, a próbálkozás a technika irányában is. Sok kezdeményezés szü­letett már eddig is ügyes segédeszközök bevonására, sőt kitalálására, amivel az órá­kat (főleg a szolfézs oktatást) gördülékenyebbé, színesebbé, s ezáltal hatékonyabbá lehet tenni. Néha persze születnek szélsőséges elképzelések is. Befutott pl. egy ja­vaslat olyan segédeszköz előállítására, és kísérletképpeni bevezetésére, aminek mű­ködési lényege az, hogy ha a gyerek hamis hangot fog a hangszerén, lámpa kigyulladásával figyelmezteti vétségére. Mondanom sem kell, hogy nem engedélyez­tük és nem hiszem, hogy külön kommentárt kellene fűznöm — megokolásként — a döntésünkhöz. — Az engedélyeztetésre beérkezett anyagok milyen mélységű munkákat kör­vonalaznak? — A legnagyobb érdeklődés, a legtöbb kezdeményezés a zeneoktatási struktúra külső, formai részére irányul, mint például a korai hangszerkezdés, különböző cso­portos foglalkozások kialakítása, új hangszerek bevonása az oktatás területére (citera, duda, tekerőlant stb.). A mélyebb tartalmi rétegekben folyó kísérletezésről 2

Next