Parlando, 1985 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 10. szám - Kovács Győző: Improvizáció, mozgás, csoportmunka: Integratív zenetanítási módszer az NSZK-ban
Kovács Győző Improvizáció, mozgás, csoportdinamika Integratív zenetanítási módszer az NSZK-ban Saját itthoni törekvéseinket összevetni más országok, más módszerek tapasztalataival nemcsak érdekes és szórakoztató, hanem elengedhetetlen. Nemcsak a gazdaság reked meg a fejlődésben a világpiac értékítélete nélkül. A kultúra világméretű vérkeringéséből kimaradni éppen olyan veszélyes egyoldalúság, sőt, lemaradás forrása. És hogy a gazdasági hasonlatnál maradjunk. Ahogy minden magas színvonalú termék több irányú kutatás, több tudományág összehangolásának, tehát interdiszciplináris tevékenységnek az eredménye, ugyanúgy a legnemesebb „termék”, a gondjainkra bízott gyermek még sokszorta inkább megérdemli, hogy formálásában, nevelésében — esetünkben zenei nevelésében — minden tudományos eredmény, minden rokon tevékenység, amely a nevelést segíti, helyet kapjon. Hogy mennyire a „levegőben lóg” az integráció, arra mi sem jellemzőbb, mint hogy az általános és középiskolákban is most folynak a tantárgycsoportos oktatás előkészületei. De hogy a zenei nevelés szűkebb tájain maradjunk, a jelentős kezdeményezések többsége nálunk is ebbe az irányba mutat. Hogy csak néhányat említsünk, a komlói műhely a képzőművészetre, a dunaújvárosi és a XXII. kerületi zeneiskola a táncra, a váciak Durkó Lucias Stellarisának bemutatásával a csillagvilág felé, az előadóművészet szintjén a Liszt—Bürger melodrámák újjáélesztésével Tusa Erzsébet és a többi előadó az irodalom irányába nyitották tekintetünket. Külföldi információink is ilyen törekvéseket tükröznek. A 84 nyarán Debrecenben megismert Esztényi Szabolcs Varsóban törekszik a zenei improvizáció és a Dalcrozemozgás integrálására. A salzburgi Mozarteumban külön intézet foglalkozik a poliesztétikai neveléssel. A csehszlovákiai Galántán és más városokban művészeti iskola egyesíti a zenei, képző- és iparművészeti, valamint az irodalmi előadóművészeti nevelést.* Az áprilisban Moszkvában és Leningrádban járt zenepedagógus csoport irodalmi-színjátszó — zenei illusztrációs és melodramatikus kísérletet láthatott. Ebben a szellemi közegben igazi telitalálat volt a Szakosztály zongoraszekciója, pontosabban a szekcióvezető Tusa Erzsébet részéről Barbara Fry meghívása. A heidelbergi Zeneművészeti Főiskolán tanító professzornőnek a wienendeli zeneiskolában kipróbált, és azóta már „wienendeli modell”-ként közismert zenepedagógiai módszerei és tapasztalatai ugyanennek a törekvésnek, az egész személyiség sokoldalú nevelésének szándékát és megvalósítását tükrözik. Zenével nevelni az egész személyiséget: Kodály Zoltán hazájában nagyon ismerős törekvés. Valószínűleg nem véletlen, hogy a győri születésű, és tanulmányait is jórészt itthon végzett tanárnő ezt az eszmét képviseli Németországban. A Fészek-klubban 1984. november 21-én tartott foglalkozásán ismerkedhettünk meg Barbara Fry módszerével, a zeneiskolai felvételi beszélgetéstől a középiskolás korosztállyal való foglalkozásig. Folytatásaként pedig 85. március 13-án a ceglédi zeneiskolában főleg a Pest megyei zongoratanárok nyerhettek bepillantást további műhelytitkokba. Bevezetőül a csoportoktatásról szólt az előadó. A nálunk még kevéssé ismert és művelt csoportdinamikai kutatások kimutatták — és a látottak-hallottak megerősítették —, hogy kellő ismeretek birtokában a csoportos tanítás az eredmények megsokszorozására képes. Ha sikerül kifejleszteni magunkban az érzékenységet a gyerekek megnyilvánulásai iránt, és állandó, intenzív foglalkoztatásukat biztosítani tudjuk