Parlando, 1989 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1. szám - Rátki András: Gondolatok az igazgatóválasztásról
XXXI. ÉVF. 1. szám 1989. január Gondolatok az igazgatóválasztásról Gondolatébresztő írás jelent meg a Muzsika című folyóirat 1988 2. számában Rátki András tollából. Az Országos Filharmónia igazgatója Levél egy művésznek — avagy gondolatok a demokráciáról címmel fejti ki rendkívül érdekesen gondolatait. Szerkesztőségünk az írásnak abból a részéből idéz, amely az iskolai demokrácia kérdéseit feszegeti az igazgatók választásával összefüggésben. „Az a tapasztalatom, hogy ma sok gyors demokratizálási intézkedés inkább a látszatot, mint az eredményt szolgálja. Tudjuk, hogy a jugoszláv típusú demokrácia maga a csőd, mégis mind gyakrabban manőverezzük magunkat ebbe a zsákutcába. Mire gondolok? Hadd hozzak erre egyetlen, de közismert példát, kizárólag a szemléletesség kedvéért. Iskoláinkban az igazgatók választás útján kerülnek posztjukra. Választásukra azok hivatottak, akik a szóba jöhető jelöltek munkáját, felkészültségét, szemléletét, magatartását a legjobban ismerik, tehát az érdekelt tantestület. A választási periódus lejárta után a választók számon fogják kérni a munkaszervezést és -elosztást, a korszerű szakmai elméletek alkalmazását, a továbbképzés lehetőségének megteremtését, a fiatal kollégák munkájának segítését, és így tovább. A megfelelés vagy meg-nem-felelés kérdése tehát azon fog múlni, hogy milyen az iskola dolgozóinak munkahelyi közérzete. De megkérdezi-e ez az együtt dolgozó, együttes felelősséget vállaló közösség, hogy milyen az iskolából kikerülő gyerekek felkészültsége, általános műveltsége, neveltetése, hogy miként tudnak helytállni a magasabb iskolafokozatban, beilleszkedni a társadalomba? Bizonnyal hatékonyabb lenne, ha egy új, korszerű iskolaszék választaná az igazgatót, olyan testület, amely tudja, milyen eredményeket vár az iskolától, tehát a társadalom érdekeit képviselné és nem a pedagógusokét. A pedagógusérdekeket például a túlhajszolástól való védelmet a szakszervezet, a növendékek érdekeit, közérzetét pedig a szülői munkaközösség képviselné. Az igazgató tehát az lenne és maradna, aki a társadalmi érdekek dominanciája mellett képes lenne minden valós érdeknek eleget tenni. Ez az igazi demokrácia, mert valóságos érdekegyeztetésre, ugyanakkor a vállalt feladat magasabb szintű megoldására törekszik. A mai rendszer, a pedagógusok által választott igazgató csak a „szakszervezeti” érdekeket veszi figyelembe, tehát ha ezt nagyon színvonalasan teszi is, egyoldalú marad, és a legfontosabb célok megvalósítását háttérbe szorítja, így — minden jó szándék ellenére — az iskola hatékonyságát és presztízsét fogja rontani. Ezt nevezem jugoszláv típusú demokráciának, hiszen lényegében itt is az történik, mint amikor az erőmű dolgozói szavazzák meg az elektromos energia fogyasztói árát. A művészeti élet is csak akkor működik igazi funkciójának megfelelően, ha valóságos érdekegyeztető demokrácia irányítja. S mivel a művészeti életben minden a művészet elsajátításáért történik, nyilvánvaló, hogy az érdekegyeztetésben a közönség képviseletének kell uralkodnia.”