Parlando, 1990 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 7-9. szám - Körber Tivadar: A Nemzeti Zenede évfordulója
egy a gyakorlati életet jól ismerő, a zenei közoktatásban dolgozó igazgató, szaktanácsadó vagy kiemelkedő eredményeket elért pedagógus. Nagyon fontosnak érzem aláhúzni, hogy a zenei életet gyakorlatában jól ismerő, vagy azzal szoros kontaktusban élő, működő személyek szerepe ebben a társaságban nélkülözhetetlen. A zenei társadalmi kontroll szerepét tölthetné be ez a Tanács! Gondolataim, ötleteim úgy vélem mások fejében is gyakran megfordultak már. Szeretném továbbgondolásra ajánlani ezt a témát és örülnék ha más is hozzáfűzné elképzeléseit a jövőnket illetően. Budapest, 1990. március 6. Körber Tivadar A Nemzeti Zenede évfordulója Döntő lépés volt hazánkban az intézményes zeneoktatás kiépítésének útján a Nemzeti Zenede megalapítása. Ennek éppen most volt százötven éve. Az egykori tanintézet mai jogutóda, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola sokszínű rendezvénysorozattal emlékezett meg a nevezetes évfordulóról. 1840. január 11-én Liszt Ferenc közreműködésével nagy hangversenyt rendeztek a Pesti Magyar Színházban, ahogyan az egykori színlap tudtunkra adja: „Egy Pesten felállítandó nemzeti Conservatorium pénzalapja megkezdésére”. A jubileumi év ünnepi hangversenyén az a műsor hangzott el a Zeneakadémia nagytermében, mint másfél évszázaddal korábban ugyanazon a napon. A szakközépiskola szimfonikus zenekarát és Ugrin Gábor betanította énekkarát Szabó Tibor igazgató vezényelte. Liszt Ferenc helyét a zongoránál az intézet két fiatal tanára: Eckhardt Gábor és Weltmann Mira foglalta el. Énekes szólistákként a tanszakmai és már végzett növendékei működtek közre. Tanárok és hallgatók, az intézet különböző összeállítású együttese, ének- és zenekara, valamint egy-két vendégművész illetve -együttes közös fellépése jellemezte a jubileumi sorozat valamennyi eseményét. Talán nem érdektelen megjegyezni, hogy az említett díszhangverseny műsora mennyire a múlt századi ízlést és szokásokat tükrözte. Ma elképzelhetetlen lenne például, hogy egy nagy klaszszikus szimfónia — jelen esetben Beethoven hetedikje — csupán egy kiragadott tétele hangozzék el operarészletek és oratorikus szemelvények társaságában. Talán éppen ez a kuriózum jellegette a műsort egészében véve különlegessé és vonzóvá. A művészi kivitelezésben pedig olyan fokú gondosság és felelősség érvényesült, ami méltónak bizonyult az ünnepi eseményhez — a nagysiker is ezt igazolta. (A hangversenyről készült felvételt nem sokkal később két részletben sugározta a Magyar Televízió.) A zenede alapítása évfordulójának megünneplése azonban nem ezzel kezdődött. Három nappal korábban emlékkiállítás nyílt a szakközépiskola épületében, mely az intézet történetének dokumentumait, neves személyiségeinek portréját mutatta be jól áttekinthető elrendezésben. A tablók anyagát dr. Retkesné Szilvásy Ildikó könyvtárigazgató állította össze, a kiállítást Soproni József, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola rektora nyitotta meg. Több szempontból is kiemelkedő jelentősége volt annak a három hangversenynek, amelyen az iskola hat jelenlegi zeneszerző-tanára: Kocsár Miklós, Csemiczky Miklós, Madarász Iván, Sári 41