Parlando, 1992 (34. évfolyam, 1-6. szám)

1992 / 1. szám - Czidra László: Telemann: Tizenkét szólófantázia harántfuvolára

Czidra László* TELEMANN: 12 SZÓLÓFANTÁZIA HARÁNFUVOLÁRA A zenei barokk kor bő másfél évszázadát - feltehetően egyeduralkodó zeneszerzői gyakorlata miatt: „sopra basso cantar­e sonar” - generálbasszus-korszaknak is szokták nevezni. Érthető, hogy azon viszonylag kevés kompozíció címében, amely nem a megszo­kott technikával íródott, ezt világosan fel is tüntették: „senza basso”. Egyrészt nem lehet véletlen, hogy ez a kompozíciós technika elsősorban a késői barokk korban válik népszerűvé, amikor a „generálbasszus egyeduralom” már kezd megszűnni, másrészt az sem lehet véletlen, hogy a „senza basso” kompozíciók közül talán a legtöbbet, de mindenképpen a legtöbb félét a korszak nagy újító kísérletezője, G.Ph. Telemann írta. Jelen tanulmányunkban a címben szereplő 12 szólófantáziával kívánunk foglalkozni. Formarendjüket, tételtípusaikat kielemezzük és ezek alapján azok előadási lehetőségeire is teszünk - természetesen rendkívül tág körben - néhány javaslatot. A-dúr fantázia (Fantázia I) I. Háromrészes „fantázia” tétel + II. tánctétel I. Vivace­ Adagio-Allegro 1/ 1-10. ütem (Vivace): kétrészes szabad improvizációs jellegű bevezető rész. Ezen belül az első négy ütemből álló rész - a zenei szöveg alapján - inkább öt ütemesnek értelmezendő (két 3/4-es, két 4/4-es és egy záró ütem). A következő tételrész (Fugato) karakterét figyelembe véve a bevezető részben a lehetséges helyeken inkább a kötött játékmód a célravezető. 2/ 11-26. ütem (Vivace): Fugazó jellegű tételrész. A témafej rövid hangokkal való intonálására a szerző külön felhívja a figyelmet azzal, hogy a kottafejek fölé staccató pontok helyett az ennél is rövidebb játékmódra utaló vesszőcskéket ír. Ugyan csak az első ütem fölé, de ez a barokk gyakorlatban az összes témamegjelenésre vonatkozik! A téma „szikár” megjelenítését az átkötő részekben kötött vagy puhább, tenutósabb játékmóddal ellensúlyozhatjuk, illetve készíthetjük elő a téma újabb megjelenését. 3/ 27-36. ütem (Adagio-Allegro) Szabad, szinte kadenciaszerű rész. A 27-28., illetve 30-31. ütemek legelején szorosan egymás mellé írt Adagio-Allegro (az ősnyomtatványban valószínűleg helyhiány miatt ad­ all) jelzés többféleképpen is értel­mezhető: a/ Jelenthet egyrészt taktusonkénti accelerandót, b/ de értelmezhető úgy is, hogy az allegro csak az ütem második (piano) felére érvényes. Itt jegyezzük meg, hogy a 33. ütemben­­ az általunk ismert összes modern kiadványban „adagio-allegro” található. Kivételt képez a Barthold Kuijken féle kiadvány: Musica Rara, 1987. MR. 2167. (Ez egyébként az ősnyomtatványt is közli hasonmás kiadásban!) Figyelembe véve a kontextust (33-36. ütem) nem lehet vitás, hogy a Telemann által is ellenőrzött ősnyomtatvány ill. annak egyetlen modern megfelelője a mérvadó: adagio. * Czidra László tanulmányát különösen azok figyelmébe ajánljuk, akik részt vesznek majd a Zeneművészeti Szakközépiskolák Richter János” Országos Fafúvósversenyén (Gyár, 1992. IV. 10-12.)”, az Első Nemzetközi Szólófuvolaversenyen és Szimpóziumon (Szeged, 1992. IV. 28-tól V. 3-ig), vagy pedig az I. Országos Zeneiskolai Furulyaversenyen (Budapest, 1992. V. 17-19.). Czidra László jelen tanulmánya a részét képezi a SOROS Alapítvány által támogatott barokk zenei tárgyú tanulmánykötetnek.

Next