Parlando, 1994 (36. évfolyam, 1-6. szám)
1994 / 1. szám - Teöke Marianne: Gondolat-ébresztő: Vitaindító gondolatok az alapfokú zongoraoktatásról
GONDOLAT ÉBRESZTŐ Vitaindító gondolatok az alapfokú zongoraoktatásról Ittó néhány esztendeje részt vettem hazánk nagy muzsikusának, Vásáry Tamásnrnak egyik szemináriumán. A Zeneművészeti Főiskola művész-tanár képzőtt végző növendékeivel foglalkozott. Megdöbbentem, mikor egyik tehetséges zongorista hallgató egy egyszerű feloldást (amit én gyakran mint hangpárt említek) nem tudott megoldani. Természetesen Vásáry Tamás — a maga sajátos tapintatával, tudásával — pillanatok alatt megtanította a zeneakadémia végzős növendékét arra, amit egy átlagos képességű tanár a zeneiskola első hónapjaiban meg kell tanítson növendékeinek. (L. Komjáthy: Zongoraiskola 63-as darab - Bartók: Moderato!) Ennek az eddig igen félreérthetően fejtegetésének nevezett billentésmódnak én ma már az ú.n. „alapbillentés" nevet adtam, s kottáimban így is szerepel. Most megjelenő kottasorozatomon akkor már dolgoztam, készülőben volt. De ez a frissen szerzett „élmény" mélységesen megrázott! Hát itt tart a világhírű magyar zeneoktatás? Tanárképzősöket kell arra megtanítani, hogyan kell egy hangot feloldani? Elgondolkoztatott az, hogy hogyan tanítunk ma a zeneiskolákban, hogyan nyerhetünk növendékeinkkel alapfokú zongoraversenyeket, ha növendékeink (tanáraink?) a legalapvetőbb zenei követelményeket sem tudják megoldani, (megtanítani) vagy talán nincsenek is vele tisztában? Hogyan juthat el egy gyermek a harmadik, negyedik osztályba, ha még a skálákat sem ismeri? Mozgást, vagy zenét tanítunk? A kart jó magasra emeljük — ez mutatós! — de mire használjuk ezt a mozdulatot? Ez az "élmény“ ráébresztett arra, hogy az alap, az első tanítási évek alapos munkája hiányzik oktatási, nevelési rendszerünkből (hogy kinek a hibája, nem firtatom), és hogy a számos gyermekverseny, bemutató nem a gyermekekért történik, nem a zeneoktatást szolgálja, hanem a tanárok versengése lett: kinek van több "B" kategóriás tanítványa, kinek indul több növendéke versenyeken, kinek a tanítványa arat le több babért? Igazán ez a fontos? Ki a vesztes ebben a szemléletben: a tanár, a növendék, vagy az egész magyar zeneoktatás? Kegyetlen sorokat írok, de hiszem, hogy a valóságot! Szembe kell néznünk a felmerült kérdéssel: kell-e ennyi verseny, amikor még az alapok, a zenei alapok hiányoznak! Érdemes elgondolkozni azon, hány úgynevezett rendkívüli tehetségből lett később valóban művész? A most, 1993-ban megjelent kotta-sorozatom gondolatai több évtized tapasztalatait összegezik. Zenetanítási módszer igen sokféle van, de a zene tanítását könyvből megtanulni nem lehet! Az élet állandó fejlődésével, alakulásával mi is — tanárok és gyermekek — egyaránt változunk. Ezért éreztem szükségét annak, hogy a zongoratanítás eddig gyakorolt, általánossá vált — véleményem szerint már kissé megkövesedett — módszerét a kor követelményeihez, a mai gyermek képességeihez igazítsam. Természetesen semmihez sem kell szó szerint ragaszkodnunk, hiszen a zenét sokféleképpen lehet megszerettetni és jól tanítani. Remélem azonban, hogy kiadványaimban akad olyan gondolat, amit érdemes követni, amitől az oktatás megújul. A tanítás is lehet művészet. A művészet lehetőségei pedig korlátlanok! Teöke Marianne