Parlando, 2007 (49. évfolyam, 1-6. szám)
2007 / 1. szám - Réfi Zsuzsa: "Van, akinek az a reform, ha kevesebbe kerül az oktatás" Gyimesi László bízik abban, hogy nem csökken jelentősen a pedagógus munkahelyek száma
„VAN, AKINEK AZ A REFORM, HA KEVESEBBE KERÜL AZ OKTATÁS” Gyimesi László bízik abban, hogy nem csökken jelentősen a pedagógus munkahelyek száma Nehéz esztendőnek néznek elébe a zeneoktatással foglalkozó tanárok, de összességében véve mindenki, aki a közalkalmazotti szférában dolgozik, hiszen a kormányzat be akarja fagyasztani a közszféra béreit. A közoktatási reformnak pedig továbbra is lényeges pontja, hogy 2007. szeptember 1-jétől a pedagógusok kötelező óraszáma két órával emelkedik. A tavalyi esztendő végén ezek ellen az intézkedések ellen, valamint a közoktatási intézmények támogatásának jövő évi csökkenése miatt a pedagógusok egy része már sztrájkkal tiltakozott. Az érdekvédelmi szervezetek is nagyon komoly harcot vívtak a 2007-es év költségvetési viták során, hiszen igyekeztek megvédeni a normatívákat a drasztikus csökkentéstől, harcoltak a béremelésért, valamint az óraszámok emelése ellen. A küzdelem részben eredményesen zárult, hiszen a zenei oktatásban nem lett kevesebb, és az egyéb művészeti oktatásban sem az eredeti javaslat szerint alakult normatíva, ráadásul 350 millió forintos kerettel létrehoztak egy alapot, amely a minőségi művészeti oktatás támogatására szolgál. A kialakult helyzetről dr. Gyimesi László, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének elnöke, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének a főtitkára beszélt. - Az idei, nehéz esztendőben a művészeti oktatással foglalkozó pedagógusok több oldalról is veszélyeztetettek... - Sajnos ez így igaz, hiszen érinti őket az általános, a közszférát érintő leépítési szándék, valamint az az egyáltalán nem elfogadható tendencia, amely az ötvenes évek rosszabb korszakát idézve, termelői és nem termelői ágazatokra osztja a gazdaságot. Nagyon szomorú, de már a politika és az érdekegyeztetés szintjén is megjelent az a mérhetetlenül demagóg gondolkodás, mely szerint az országnak csak az hoz hasznot, aki valamilyen terméket alkot, és nem szellemi munkát végez. A közszférában dolgozók morális leértékelését pedig a politika nem ellensúlyozza kellő módon, így az érdekeltek védelme még nehezebb, hiszen ha valakinek leértékelik a munkáját, akkor ő lesz a legutolsó személy, aki ennek a tevékenységnek a fontosságáról bárkit is meggyőzhet. Nem volna szabad, hogy ebbe az irányba menjenek a dolgok, hiszen egy kultúrállam, különösen egy demokratikus állam működésének ez a leértékelés minden szempontból árt. Egy európai országban furcsa azt is bizonygatni, hogy igenis szükség van az állami szervezetekre, a köztisztviselőkre, a közalkalmazottakra, hiszen ők azok, akik végrehajtják a kormány programját, vagy éppen elvégzik az olyan alapellátási feladatokat, mint egészség- vagy oktatásügy. A mostanra kialakult helyzetben persze könnyű olyan populista állításokat tenni, hogy azért kerül olyan sokba ez az állam, mert eltartjuk a pedagógusokat és a művészeket. Pedig ez éppen fordítva van. Attól válik egy állam kultúrállammá, hogy a lakosságának ilyen szolgáltatásokat biztosít. Az időben nagyon vissza kellene mennünk ahhoz, hogy olyan korszakokat találjunk, amikor mindez még nem létezett...