Parnasszus, 1995 (1. évfolyam, 1-2. szám)

1995-10-01 / 1. szám

Levél egy fiatal KÖLTŐHÖZ Párizs, 1903. febr. 7. Igen tisztelt Uram, levele csak pár nappal ezelőtt érkezett hozzám. Mély és jól­eső bizalmát köszönöm. Többet aligha tehetek. Nem tárgyal­hatom behatóan verseit, mert tőlem minden bíráló szándék nagyon is távol áll. Műalkotást szinte meg sem közelíthetünk ítélő szavakkal, ebből mindig többé-kevésbé szerencsés félre­értések származnak. Egyetlenegy dolog sem olyan kézzelfog­ható és megmagyarázható, mint ahogyan ezt többnyire el sze­retnék hitetni velünk: a legtöbb esemény kimondhatatlan és olyan térben játszódik le, ahol még soha szó nem járt, és min­dennél kimondhatatlanabbak a műalkotások, ezek a rejtelmes tényezők, melyeknek léte múló életünknél maradandóbb... Ön azt kérdi, jók-e versei. Tőlem kérdezi. Előzőleg megkérdezte másoktól is. Folyóiratoknak küldözgeti verseit. Egyéb költeményekkel hasonlítja őket össze és nyugtalan, ha a szerkesztőségek kísérleteit visszautasítják. Nos, (mivel meg­engedte, hogy tanácsot adjak) én arra kérem, hagyja abba mindezt. Ön kifelé néz, és most mindenekelőtt éppen ezt nem szabad tennie. Senkitől sem kaphat tanácsot és segítsé­get, senkitől. Csak egyetlen eszköz segít: mélyedjen el önma­gában. Kutassa ki azt az okot, ami írásra készteti, vizsgálja meg, vajon gyökerei szíve legmélyébe nyúlnak-e, vallja meg, hogy belehalna-e, ha nem írhatna... Talán bebizonyosodik, hogy művészi elhivatása van. Akkor vegye fel sorsát és hordozza el minden terhével s nagy­ságával együtt, anélkül, hogy valaha is érdeklődnék a kívülről várható jutalom iránt... Élete ettől kezdve mindenesetre saját útjaira fog térni, s hogy ezek jók, gazdagok és messzirevivők legyenek, ki sem tudom mondani, mennyire kívánom Önnek. Rainer Maria Rilke

Next