Parnasszus, 1999 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1999-03-01 / 1. szám
Níkolai (Cahcw A* »«~€«€$ (részletek) A költészet a maga sztratoszférájában egészen a hangrobbanás határáig emelkedik, ott új kifejezési rendszerbe dörren szét. Ez a robbanás galaktizálja az ürességet. * Meddig juthatna a költészet a maga körbefolyható terében? Ez a költő próbatétele: az írás az írót szavakban sokszorosítja, aki továbbra is azt hiszi, hogy egységük központja ő. * A dadaista seprűt szándékosan használták líraként. A seprűn való játék, a sepruizmus már dadaizmus. Ez is a kifejezés megújítása - ellenkező előjellel azonban. * Az abszolút vers, nyilvánvaló, pusztaságának délibábja. * Lehet, hogy a költő meggyőződései nem a tévedései. Olykor mégis árnyékot vetnek rá. A napfoltok árnyékát azonban. A fény pedig megmarad. * Az irodalmi áramlatok olyanok, akár a ki nem száradó folyók. A lelkek e szomjúságakor soha nem elég egyetlenegy öntözőrendszer.